A Derry Girls alkotója most sötétbe borult, de vajon elbírja ezt a Netflix? – Itt van a Belfastból a mennybe
A sorozat már az első percekben jelzi, hogy itt egészen más hangnemre számíthatunk, mint azt a készítőtől megszokhattuk. Egy zavarba ejtő cold open közepébe csöppenünk, fogalmunk sincs, mi történik, kik ezek az emberek, és miért van egy feszült vibrálás körülöttük. Az atmoszféra nyomasztó, szinte tapintható a nehéz ír levegő súlya.
(Bár ugyanabban az "univerzumban" játszódik, mint a Derry Girls.) A Belfastból a mennybe egy komótos tempójú, melankolikus whodunnit, vagy talán pontosabb úgy fogalmazni: whatdunnit. Nem az a kérdés, ki a tettes, hanem az, mi történt valójában és mik voltak az okok.

A sztori középpontjában négy leánykollégiumi barátnő áll: Saoirse (Roisin Gallagher), Robyn (Sinéad Keenan), Dara (Caoilfhionn Dunne) és Greta (Natasha O'Keeffe). Greta eltávolodott a többiektől, majd halálhírére újra összehozza a régi társaságot.
A gyász hamar gyanúba fordul, és kezdetét veszi a nyomozás, amely nemcsak a jelen rejtélyeit, hanem a múlt elfojtott traumáit is felszínre hozza.
A színésznők, mindannyian negyvenes éveikben járó, rutinos művészek, kiváló alakítást nyújtanak. A visszaemlékezésekben fiatalabb színészek alakítják a lányokat, az ő estükben is jó volt a casting. McGee továbbra is remek érzékkel választ szereplőket.
Nagyon jó a dinamika a karakterek között. Érdekesen váltogatja a témáját a sorozat, mivel több idősíkban játszódik a cselekmény valójában kapunk egy felnövéstörténetet, és vele párhuzamosan egy életközepi válságot. Mindezt egy bűnügyi szálba ágyazva, fekete humorral bőséggel fűszerezve, miközben a bűntudat és a generációs traumák kapják az igazi főszerepet.

A széria egyik legerősebb eleme az autentikus ír közeg. Eredeti nyelven külön élmény a sorozat, bár egyben kihívás is. Az ír angol akcentus gyönyörű és karakteres, ugyanakkor olykor kifejezetten nehezen érthető. Gyorsan be is kapcsoltam az angol feliratot mellé, főleg, amikor Dara elkezdte sorolni a problémáit a világgal. De imádtam minden pillanatát, még ha néha vissza is kellett tekernem egy-egy gyors párbeszédet.
Ezzel szemben a cselekmény kibontása meglepően lassú. A kettősség eleinte izgalmas feszültséget teremt, később azonban fárasztóvá válik. Mintha a karakterek sprintelnének, miközben a történet komótosan sétál mögöttük. Nyolc epizódra egyszerűen nincs elegendő tartalom, a nagy titkot túlhúzzák, a végére ellaposodik a lendület és a leleplezés közel sem olyan elementáris, mint amilyennek az alkotók szánják.

Pedig az alapötlet működik. A múltból felvillanó, rejtélyes vágóképek, különösen több tűzeset körüli homályos részletek. Ügyesen adagolják az információkat. Folyamatosan változnak a tények, a nézőt újabb és újabb apró részletekkel vezetik félre. Egyre mélyebbre kerülünk a „nyúl üregében”, és felmerül a kérdés:
A mellékszereplők is erősítik csak az összképet. Feltűnik a Trónok harcaből ismert Michelle Fairley, valamint a Derry Girlsben emlékezeteset alakító Saoirse-Monica Jackson is. Bár itt a szőke nagydumás csajszi talán túltolja az irritáló elvarázsolt „tinilány” karaktert. Úgy lehetne elképzelni, mintha a Harry Potterből szabadult Luna Lovegood folyamatosan be lenne szívva és nem tudná befogni száját. A rendezés és a vágás meglepően magabiztos, a szerényebb költségvetés ellenére a kivitelezésen nem érezni spórolást. A sorozat ráadásul nem ragad le egyetlen helyszínen: autós üldözéseket, véresebb jeleneteket és baljós, enyhén természetfeletti hangulatú epizódokat is kapunk. Nem sokat, de kapunk.

A legnagyobb csalódás mégis az, hogy a humor fokozatosan eltűnik, illetve a befejezés. Ami az elején még friss, sötét iróniaként működött, az a végére szinte teljesen elpárolog. Így a történet komorsága egyre nehezebbé válik, kapaszkodók nélkül. Ráadásul nincs igazi főhősünk sem. Egyik karakter sem kimondottan rokonszenves. Értem, hogy a valóságban sem minden fekete-fehér, de itt egyszerűen nem találok olyan figurát, akinek igazán drukkolhatnék. Az pedig, hogy úgy fejezik a be a sorozatot, hogy akarnak folytatást egy olcsó megoldásnak hat.
Összességében ambiciózus, hangulatos, erős színészi alakításokkal megtámogatott próbálkozás ez, amely azonban túlhúzza a takarót és kilóg a lóláb. Szerettem volna rajongani érte, de végül inkább felemás élmény maradt. Ha választani kell, még mindig azt mondom, hogy a szintén netflixes Derry Girlshez térek vissza, az valahogy őszintébb, feszesebb és sokkal emlékezetesebb maradt. Viszont, ha már azt unjuk, a Belfastból a mennybe nem rossz kis kirándulás Írországba.


