Ötszörös lehet az orvosok és az ápolók közötti bérkülönbség
A tárca bruttó 500-700 ezer forintos átlagkeresetről ír, a szakszervezet szerint egy ápolónak nincs ilyen alapfizetése. Ráadásul szerintük több kórház úgy gazdálkodja ki a fizetésemelést, hogy közben csökkentik a szakdolgozók bérpótlékait.
Ötszörösére is nőhet a különbség az orvosok és az ápolók bére között - ezt mondják a Független Egészségügyi Szakszervezetnél. Szerintük a béremelések ellenére sem keresnek annyit a szakdolgozók, mint amennyit az Emberi Erőforrások Minisztériuma állít.
A tárca ugyanis bruttó 500-700 ezer forintos átlagkeresetről ír, a szakszervezet szerint egy ápolónak ilyen alapfizetése nincs.
Úgy vélik, hogy ezt az összeget csak jelentős többletmunkával lehetne hazavinni, ami nem reális.
Ráadásul szerintük több kórház úgy gazdálkodja ki a fizetésemelést, hogy közben csökkentik a szakdolgozók bérpótlékait. Így azonban kevesebb lesz a keresetük az emelés után, mint amennyi előtte volt.
Az egészségügyi közgazdász szerint ez a béremelés nem fogja visszacsábítani a dolgozókat. Szerinte ez inkább egy inflációkövetésnek felel meg.
Az RTL Híradónak az EMMI azt írta, hogy az ápolók bére átlagosan háromszorosára emelkedett 2010 óta. A havi bér azonban egyénenként eltérő lehet a pótlékok miatt.
Ötszörösére is nőhet a különbség az orvosok és az ápolók bére között - ezt mondják a Független Egészségügyi Szakszervezetnél. Szerintük a béremelések ellenére sem keresnek annyit a szakdolgozók, mint amennyit az Emberi Erőforrások Minisztériuma állít.
A tárca ugyanis bruttó 500-700 ezer forintos átlagkeresetről ír, a szakszervezet szerint egy ápolónak ilyen alapfizetése nincs.
Úgy vélik, hogy ezt az összeget csak jelentős többletmunkával lehetne hazavinni, ami nem reális.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A koppenhágai EU-csúcstalálkozón Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország semmilyen szövetséghez – sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz – nem akar tartozni, ha Ukrajna taggá válik – írta az X-en egy független ukrán hírforrás.
„Egyszerűen fogalmazva: Magyarország nem hajlandó egy táborban lenni az ukránokkal, még azokon a struktúrákon belül sem, amelyek garantálják saját biztonságát és jólétét. Tehát talán a megoldás egyszerű: ha Orbán nem akar az EU-ban vagy a NATO-ban lenni Ukrajnával, akkor talán Európának meg kellene kérdeznie, hogy akar-e szövetséget kötni vele” – olvasható a beszámolóban.
A bejegyzés szerint a magyar miniszterelnök kijelentései olyan retorikát tükröznek, ami nem Brüsszelé, hanem Moszkváé.
A hírportál emlékeztet arra, hogy Magyarország egykor Hitler birodalmához csatlakozott, elárulva szomszédjait és saját jövőjét.
„Ma úgy tűnik, Orbán eltökélt szándéka, hogy megismételje ezt az utat, Putyin mellé áll Európa helyett, elszigeteli országát, miközben úgy tesz, mintha „semleges” lenne. Ukrajna eközben vérzik, és azokért az értékekért küzd, amelyek védelmére a NATO-t és az EU-t alapították” – írták.
„Orbán részéről az a feltételezés, hogy a magyarok „nem akarnak” az ukránok mellett állni, nemcsak gyávaság, hanem az egységes Európa eszméjének árulása is. Az igazi kérdés már nem az, hogy Ukrajna helye-e a NATO-ban és az EU-ban. Igen. A kérdés az, hogy Magyarország Orbán alatt még mindig oda tartozik-e” – zárult a bejegyzés.
A koppenhágai EU-csúcstalálkozón Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország semmilyen szövetséghez – sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz – nem akar tartozni, ha Ukrajna taggá válik – írta az X-en egy független ukrán hírforrás.
„Egyszerűen fogalmazva: Magyarország nem hajlandó egy táborban lenni az ukránokkal, még azokon a struktúrákon belül sem, amelyek garantálják saját biztonságát és jólétét. Tehát talán a megoldás egyszerű: ha Orbán nem akar az EU-ban vagy a NATO-ban lenni Ukrajnával, akkor talán Európának meg kellene kérdeznie, hogy akar-e szövetséget kötni vele” – olvasható a beszámolóban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Olyan erős fájdalmai voltak, hogy felült, ordított, nem tudott beszélni” – Ezért kellett helikopterrel menteni a 25 éves magyar hegymászót a Himaláján
A táborban hirtelen, vesetáji szúró fájdalom jelentkezett, fájdalomcsillapítót kapott. Klein Dávid szerint akár néhány nap múlva visszatérhetnek az alaptáborba.
Nagy Márton, a 25 éves magyar hegymászó a Himalája egyik legmagasabb csúcsának alaptáborában lett rosszul. Elviselhetetlen gyomorfájdalmak gyötörték, alig tudott beszélni. Az expedíció dokumentumfilmese beszélt a mentésről az RTL-nek.
Géczy Dávid szerint este még minden rendben volt. „Nagyon jól voltak, este filmet néztünk, megbeszéltük, hogy fogatom a reggeli történéseket. Amikor Marci sátrához érkeztem, alig tudott beszélni, nagy fájdalmai voltak, egy ponton, bal oldalt vesetájékon szúrt valami.”
Klein Dávid, a társa azonnal segíteni próbált, és fájdalomcsillapítót adtak. Géczy elmondta
„Átfutott Marcihoz, közben felhívta a feleségét aki traumatológus. Próbáltak gyógyszeres kezelést alkalmazni. Megpróbálták vizsgálni, de nem lehetett, hiába forgatták, forgatni próbálták Marcit, olyan erős fájdalmai voltak, hogy felült, ordított, majdnem a sírás határáig ment a dolog, nem tudott beszélni.”
Mártonnak az is nehéz volt, hogy el kellett hagynia a tábort. Szeptemberben együtt utazott Nepálba Klein Dáviddal. A céljuk az volt, hogy oxigénpalack és teherhordó serpák nélkül érjék el a 8167 méteres hegyet, a Himalája egyik legmagasabb csúcsát. Indulás előtt a Fókusz kamerái előtt pakolták össze a felszerelést. Marci akkor azt mondta, ha baj van, nem kockáztat.
A mentőhelikopter Pokharába vitte. Úgy tudni, Nepálban kórházban fekszik, több vizsgálaton átesett. Klein Dávid elkísérte. A Facebookon azt írta: bízik benne, hogy néhány nap múlva együtt térhetnek vissza az alaptáborba.
Nagy Márton, a 25 éves magyar hegymászó a Himalája egyik legmagasabb csúcsának alaptáborában lett rosszul. Elviselhetetlen gyomorfájdalmak gyötörték, alig tudott beszélni. Az expedíció dokumentumfilmese beszélt a mentésről az RTL-nek.
Géczy Dávid szerint este még minden rendben volt. „Nagyon jól voltak, este filmet néztünk, megbeszéltük, hogy fogatom a reggeli történéseket. Amikor Marci sátrához érkeztem, alig tudott beszélni, nagy fájdalmai voltak, egy ponton, bal oldalt vesetájékon szúrt valami.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyurcsány Ferenc hosszú idő – közel fél év – után ismét megjelent a Facebookon. A volt miniszterelnök a közzé tett egy bejegyzést, amelyben jelezte, hogy új korszak kezdődik számára a felületen.
„Ez az oldal már nem az az oldal. Nem csak a borító- és a profilkép változott meg, hanem a lényeg, a tartalom. Íróként mutatom meg új könyvemet, és persze mesélek az előzőről is. Hogy lesz-e szó politikáról? Nem. Ezt ígértem, ehhez tartom magam. Hamarosan akkor könyvről, könyvekről”
– írta.
Gyurcsány májusban vonult vissza a politikai szerepléstől, amikor azt is bejelentette, hogy elválnak feleségével, Dobrev Klárával. azóta nem posztolt. Most megerősítette: ezentúl nem szeretne politikával foglalkozni a közösségi oldalán.
A politikus íróként folytatja, és jelenleg új könyvén dolgozik, ami az előzőhöz hasonlóan krimi lesz. Borítóképe alapján azonban várhatóan egy dologban különbözni fog előző művétől, A kereszt halálától: ezt már, úgy tűnik, nem Kate Varga néven fogja kiadni, hanem sajátján.
Gyurcsány Ferenc hosszú idő – közel fél év – után ismét megjelent a Facebookon. A volt miniszterelnök a közzé tett egy bejegyzést, amelyben jelezte, hogy új korszak kezdődik számára a felületen.
„Ez az oldal már nem az az oldal. Nem csak a borító- és a profilkép változott meg, hanem a lényeg, a tartalom. Íróként mutatom meg új könyvemet, és persze mesélek az előzőről is. Hogy lesz-e szó politikáról? Nem. Ezt ígértem, ehhez tartom magam. Hamarosan akkor könyvről, könyvekről”
– írta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Minden esetben Orbán Győző utalt” – megszólalt a Mészáros-Orbán kapcsolatról Mészáros Lőrinc cége
Orbán apja 2011-ben vette a birtokot, Mészáros cége tíz év bért előre lerakott. A TI szerint ez súlyosan összeférhetetlen, miközben a Mészáros-csoport feljelentést tett.
A Direkt36 szerint Mészáros Lőrinc egyik cége fedezetet adhatott Orbán Győző egyik beruházásához. Az oknyomozó portál egy nyilatkozatot mutatott be, és a vezető szerkesztő szerint a hatvanpusztai beruházásról lehet szó. A Transparency International szerint a dokumentum korrupció gyanúját veti fel.
Orbán Győző ingatlanos cége 2011-ben vette meg a hatvanpusztai uradalmat. A majorságot azonnal bérbe adta Mészáros egyik cégének, amely tíz évre előre kifizette a bérleti díjat. Orbán Győző ezután visszafizette a majorságra felvett hitelt, majd 2018-ban óriási építkezésbe kezdtek a birtokon.
A Direkt36 úgy tudja, hogy Mészáros egyik cége segíthetett a hatvanpusztai építkezésben. A portál szerint a nyilatkozat alapján a Talentis Group Zrt. biztosított fedezetet az építkezéshez Orbán Győző helyett. Nagyobb beruházásoknál az építtetőnek igazolnia kell, hogy van elég pénze a munkára. A Direkt36 úgy tudja, egy 3,6 milliárd forintos beruházásról van szó.
Pethő András, az oknyomozó portál vezető szerkesztője így fogalmazott:
„Egy nagyon erős bizonyítéka annak, hogy van egy szoros pénzügyi összefonódás a miniszterelnök családja és Mészáros Lőrinc, az ország egyik, ha nem a leggazdagabb embere között.”
Szerinte a „dokumentumból kiderül, hogy ez egy Alcsútdobozon zajló építkezés, és ugye ott a környéken nincs más ilyen nagy értékű építkezése Orbán Győzőnek.”
Orbán Viktor korábban így reagált Mészáros meggazdagodására: „Én nem foglalkozom üzleti ügyekkel, sose foglalkoztam vele, annyim van, amennyim, ezt mindenki tudja és ismeri, úgy élek, ahogy élek, engem nem lehet támadni ilyen ügyekkel”.
A Transparency International szerint a fedezetről szóló nyilatkozat korrupció gyanúját veti fel. Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója azt mondta:
„Súlyosan összeférhetetlen, bár a magyar jogszabályok ezt nem tilalmazzák, és ezt korrupt helyzetnek tekintjük, függetlenül attól, hogy nincs olyan törvényi tényállás, ami ezt tilalmazná.”
Az üggyel kapcsolatban az RTL Híradó megkereste Orbán Győzőt és a Miniszterelnökséget, de nem kapott választ. A Mészáros Csoport azt írta, hogy üzleti titok megsértése miatt feljelentést tett. Hozzátették, hogy a Talentis Group egyetlen esetben sem teljesített utalást a fedezetkezelő részére,
azt minden esetben az Építtető, id. Orbán Győző teljesítette.