prcikk: Összefogott Pécs egy hajléktalan férfiért | szmo.hu
A Rovatból

Összefogott Pécs egy hajléktalan férfiért

Bár a hajléktalan férfi viskóját lerombolták, a helyiek segítségével hozzájutott egy pici házikóhoz, amihez még tűzifát is kapott, mostanra pedig már munkát is találtak Jánosnak.
Zsilák Szilvia írása, Abcúg, Fotó: Végh László - szmo.hu
2019. február 27.



A 21 éves Balázs polgárőrként dolgozik Pécsen, még korábbi főnöke hívta fel a figyelmét egy János nevű hajléktalanra, akire időnként rá kellett nézni, hogy nem esett-e valami baja. Elkezdtek beszélgetni és hamarosan barátok lettek, akkoriban még nem volt arról szó, hogy elbontják a viskót, az csak 3-4 héttel később derült ki.

“János egy barátságos ember, sosem volt mogorva, akárhányszor odamentem hozzá, sosem volt berúgva, jó érzés volt meglátogatni őt, a viskóját is tisztán tartotta”

– idézi fel a megismerkedést Balázs.

A fiatal polgárőr navigál minket Pécs Uránváros nevezetű városrészében, ahol korábban a bódé állt. A panelházak tövében garázssor húzódik, egy kisebb erdős rész szomszédságában állt János bódéja, ahol közel öt évig élt, míg azt tavaly augusztusban le nem bontották. Balázs nem szeret errefelé járni, rossz emlékei fűződnek ehhez a helyhez, a mai napig nehezen tudja megérteni, hogy ha valaki nagy nehezen felépítette a kis házát, azt miért kellett elbontani.

“Amikor János mondta, hogy lebontják a viskót, olyan volt, mintha késsel szurkálták volna a mellkasom, próbáltam neki valamilyen megoldást találni”

– emlékezik vissza Balázs.

Balázsnak nem volt könnyű visszatérni oda, ahol lebontották a kunyhót. / Fotó: Végh László

Az építménynek ma már csak hűlt helye maradt, mindösszesen egy léc árulkodik arról, hogy itt valaki lakhatott. “Azt nagyon bánom, hogy a viskóról nem készítettem egy képet, szívesen megmutattam volna” – mondja Balázs. Itt már nincs sok látnivaló, Balázs tovább vezet minket János új lakhelyére, Pécs egyik déli városrészére, Nagyárpádra. A szőlőhegyen található volt présházhoz hosszú földút vezet. A domboldalon lévő garzonlakás méretű házikóhoz egy lakószoba, egy konyha és egy kert is tartozik, itt várt minket János, hogy elmesélje, hogyan került az utcára, miért bontották le a bódéját, és hogyan került fel a hegyre.

Élet a bódéban

János azután vesztette el az otthonát, hogy meghaltak a szülei, addig egy másfél szobás önkormányzati lakásban laktak Pécsen. A szülei halála után viszont mennie kellett, az önkormányzat visszavette a lakást, arra pedig senki sem volt kíváncsi, hogy mégis hova fog menni lakni. A testvére is meghalt, feleségétől elvált, egy lánya van, akivel néha találkoznak, de az apja lakhatási gondjain ő sem tud segíteni.

“Örülök, hogy ha ő megél, meg el sem fogadnám a pénzét, nehogy már a 23 éves lány tartsa el az 52 éves apját”

– mondja János.

Az alkalmi munkákból összeszedett pénzből ezután egy garázst bérelt, közel ahhoz a helyhez, ahol később a viskót is felépítette. Mivel nem volt hová mennie, a garázsban nem csak a bútorait tárolta, hanem ő maga is beköltözött. Másfél évet töltött ott, de miután megszűnt a keresete, már a garázst sem tudta finanszírozni. Így került az utcára, ahol egy barátjával, Józsival élt.

“Esős időben mindig fóliát tettünk magunkra, a barátom mindig szárazon kelt fel, én mindig vizesen, valahogy mindig lerugdostam magamról”

– idézi fel az utcán töltött éveket.

Megelégelve ezt a helyzetet, úgy döntöttek, hogy közösen építenek egy viskót, egy hónap alatt el is készültek vele, a házikó egyik oldala a garázs téglafala volt, a többi pedig bútorlapokból és ajtókból állt, a tetőt bedeszkázták, több réteg fóliát és felfújható gumimatracot rögzítettek a tetejére.

Az egykori bódénak mára csak a hűlt helye maradt. / Fotó: Végh László

Elmondása szerint a szomszédok között voltak jószándékúak is, nyáron a garázsokban sokat főzőcskéztek, s ezekre őket is meghívták, ünnepekkor is kaptak enni és inni. Az utóbbi években dolgozgatott is, bár nem az eredeti szakmájában, kárpitosként, hanem kisebb munkákat végzett autószerelők mellett, és egy közeli kertbe járt ki segíteni. Barátja, Józsi időközben lebetegedett, ezért az anyukájához költözött, János pedig egyedül maradt.

Délben már a konténerben volt a bódé

A tavaly augusztusi kunyhórombolás előtt többször értesítették Jánost, aki kérvényezte, hogy maradhasson, hiszen nem volt hová mennie. A felszámolást két hónapig tudta eltolni, de a mai napig nem adtak arra pontos magyarázatot Jánosnak, hogy ennyi év után miért pont akkor ebrudalták ki a bódéjából.

Amikor rákérdezett, hogy mondják meg őszintén, kinek van útjában, ők azt mondták, senkinek, ez a törvény, mert közterületen van a bódé, ami nem felel meg a lakhatási feltételeknek. Mivel tavaly augusztusban még nem volt életben a hajléktalantörvény, a szabálysértési törvénybe 2013-ba bekerült „életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” nevű szabálysértésre hivatkozhattak. Vagyis szabálytalannak számít, ha életvitelszerűen tartózkodsz „kijelölt közterületen”.

Balázs szerint az időzítésben valószínűleg az is szerepet játszhatott, hogy valamelyik szomszéd feljelentette a férfit, csak azt letagadták. A cikk korábbi verziójában azt írtuk, hogy közterületesek intézkedtek, de a Pécsi Közterület-felügyelet jelezte felénk, hogy nem ők rombolták le a kunyhót és az eljárásban sem ők vettek részt.

Balázs és János (illetve az éppen hazalátogató macska) a présház kisszobájában / Fotó: Végh László

“Reggel nyolc órára jöttek, délben már a konténerben volt az egész bódé. Mi pedig Balázzsal leültünk a garázs másik végére, és néztük, ahogy szétdobálják a viskót”

– meséli János.

Ők csak tették a dolgukat, egy-két edénynél megkérdezték, hogy eltehetik-e maguknak, hiszen János csak a ruháit tudta elpakolni. “Csak vigyétek, nekem most már teljesen mindegy, hová kerül” – mondta.

Hajléktalanszálló? Á, oda biztos nem.

János egyrészt azért lakott a saját bódéjában, mert a szállókról csak rossz tapasztalatokat hallott, folyamatosan mennek a lopkodások és nincsenek zárható szekrények. Az egyik ismerőse éjszakánként a bakancsával a párnája alatt aludt, de még így is az egyik reggelre ellopták tőle.

Másrészt igaz, vannak fizetős szállók is, de amikor nem volt csak 22 ezer forintja, akkor azt sem tudta volna megfizetni. A pécsi hajléktalanhelyzetről egy korábbi cikkünkben itt írtunk részletesebben. A felmérések szerint a hajléktalanok fele-kétharmada nem jut be szállóra. Az önkormányzati lakások pedig híresen rossz állapotban vannak.

Összefogás a Facebookon

Még mielőtt a kunyhót lebontották volna, Balázs szervezkedni kezdett, úgy érezte, hogy tennie kell valamit. A férfi tudta, hogy neki egyedül nincs ahhoz elég jövedelme, hogy lakást szerezzen Jánosnak, akkoriban a polgárőrködés mellett raktárosként dolgozott. Úgy döntött, hogy a Facebookon kér segítséget a lakáskereséshez. Élő videót indított, ami több ismerősét is belelkesítette, akik arra kérték, hogy hozzon létre egy külön csoportot, ahol nyomon tudják követni János sorsát.

A nagy lelkesedés mostanra megcsappant, de még így is maradt körülbelül 10 ember, aki elkötelezett az ügy mellett. Bár a férfinak most már van munkája, de fizetést majd csak a hónap végén fog kézhez kapni, így addig nagy szüksége van még az adományokra.

Szőlőhegyi kilátás és János új otthona, a présház. / Fotó: Végh László

Balázson kívül kétségkívül az egyik legnagyobb jótevő az a férfi, aki felajánlotta a szőlőhegyen lévő házikóját a hajléktalan férfinak. Több ajánlat is érkezett, amik közül a legközelebbit választották, így Balázs és János továbbra is könnyen tudja tartani a kapcsolatot. A férfi nem szeretett volna még távolabb élni a várostól, mivel kisgyerek óta a megyeszékhelyen lakott, így is elég nehéz volt elbúcsúzni a viskójától és a belső városrészektől.

A szőlőhegyen lévő házikóban egy szürkésfehér cica nyújt társaságot. A présház pedig majd addig jelent megoldás, amíg János jó egészségi állapotnak örvend. Igaz, János egészsége már sokkal jobb, mint amikor a viskóban lakott, de így is észrevehetőek rajta a hajléktalanul töltött évek nyomai.

A hegyről neki körülbelül egy órába telik lejutni gyalog a földúton Nagyárpádra. Most szereztek egy biciklit, ami száraz időben gyorsítani fogja a közlekedését.

Jánosnak az új lakhelyen csak a villanyszámlát kell fizetnie, illetve rendben kell tartania a kertet. Vizet kannákban hordanak neki, a főzéshez pedig gázpalackot hoztak. A lakás bútorozott, hűtő is van, a többi csoporttag pedig hozta, amire még szükség volt, étel, ruha és faadomány. Utóbbi már erősen megcsappant, Balázs pedig már intézi az újabb rakomány fát.

Rég nem volt ötvenezer forint a kezében

Balázs segítségével munkahelye is lett a férfinak, közmunkásként két hete Pécs belvárosában sepri az utcákat, és üríti a köztéri kukákat. Most már 55 ezer forint jövedelme van, megkérdeztük, mire fogja elkölteni ezt a pénzt. Azt mondta, hogy még nem is tudja, el sem hiszi, hogy ekkora összeget fog kapni, nagyon rég volt már ennyi pénz a kezében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ingyen fürdőbelépőt adnak a turistáknak – Így próbálják megmenteni a katasztrófa sújtotta Parajdot
A tavalyi bányabezárás után a Visit Parajd partnerszállásain foglalók ingyenes belépőt kapnak a helyi wellnessközpontba. A cél a turizmus élénkítése és a helyi gazdaság támogatása.


A tavalyi bányakatasztrófa után egy egész térség fogott össze Parajdon, hogy egy rendhagyó akcióval indítsák újra a turizmust.

A település wellnessközpontja március 23-án újranyitott, a helyi vállalkozók pedig ingyenes fürdőbelépővel próbálják visszacsábítani a vendégeket.

A program lényege, hogy aki a Visit Parajd partnerszállásain foglal, ingyenes belépőt kap a 2015-ben átadott helyi wellnessközpontba

– írja a Termál Online.

A kezdeményezést a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület indította, és már több mint ötven szállásadó csatlakozott hozzá.

A cél a turisták számának növelése mellett az, hogy a látogatók a jelenlegi helyzet ellenére is teljes értékű kikapcsolódásban részesüljenek, miközben a helyi gazdaság is új lendületet kap.

A gyógyfürdő vonzerejét az 1000 méter mélyről feltörő sós víz adja, amely elsősorban mozgásszervi, ízületi, bőrgyógyászati, nőgyógyászati és légúti betegségek kezelésére alkalmas.

A mentőakcióra azért volt szükség, mert 2025. május 27-én a heves esőzések miatt a Korond-patak vízhozama a százszorosára nőtt, és a víz utat tört magának a mélybe.

Május 30-án a parajdi sóbánya teljesen megtelt vízzel, ezért bezárták, később pedig a felszínen is beszakadások jelentek meg.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy rossz mozdulat, és a kutya morogva odakap: ezt a hibát ne kövesd el!
A kutyákhoz való helytelen közeledés, különösen a kéz orr elé nyújtása, komoly félreértésekhez vezethet. A szakértők szerint a kutya ilyenkor védekező reakcióként moroghat vagy odakaphat.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



Reflexből nyújtjuk a kezünket egy idegen kutya felé, pedig ezzel a mozdulattal pont a békés ismerkedést tesszük feszültté, sőt, akár kockázatossá is.

A kutyák nem udvariatlanságból hátrálnak meg: a mi barátságosnak szánt gesztusunkat könnyen fenyegetésként értelmezhetik.

A „szagoltasd meg a kezed” tanács egy makacsul élő tévhit.

Míg az emberi kommunikációban a kinyújtott kéz nyitottságot jelez, a kutyák világában egy hirtelen az arcuk elé kerülő kéz – főleg ha föléjük hajolunk vagy gyorsan közelítünk – tolakodó jelzés.

Ilyenkor az állat nem ismerkedési szándékot érzékel, hanem nyomást, ami feszültséget vált ki benne. Ezzel a mozdulattal elvesszük a választás lehetőségét: a kutyának nincs ideje felmérni a helyzetet, és nem érzi kontroll alatt a szituációt.

A reakciója a lefagyástól és hátralépéstől a morgáson át az odakapásig terjedhet.

A kutyák valóban a szaglásukkal tájékozódnak, de ők döntik el, mikor és mit szagolnak meg. Ha érdeklődnek, maguktól odamennek, körbeszimatolnak, és a saját tempójukban győződnek meg arról, hogy a helyzet biztonságos-e. Ez egy lassú, bizalmi folyamat, nem egy kierőszakolt találkozás.

A helyes protokoll szerint a legjobb, ha hagyjuk a kutyát kezdeményezni.

Maradjunk nyugodtak, ne hajoljunk fölé, és ne nyújtsuk ki azonnal a kezünket. Érdemes enyhén oldalra fordulni, ami kevésbé fenyegető testtartás, és megvárni, amíg az állat magától közeledik.

Ha odajön, először valószínűleg a lábunkat vagy a ruhánkat szagolja meg, és csak később, ha már biztonságban érzi magát, a kezünket. A lényeg, hogy ez mindvégig az ő döntése legyen.

Vannak helyzetek, amikor jobb egyáltalán nem próbálkozni.

Ha a kutya pórázon van és láthatóan feszült, ha a gazdája visszafogja, vagy ha a testbeszédével – például elfordulással, hátralépéssel – egyértelműen jelzi, hogy nem keresi a kontaktust, tartsuk tiszteletben a jelzéseit.

Fontos elfogadni, hogy nem minden kutya akar idegenekkel barátkozni. Lehet, hogy fél, fáradt, túlterhelt, vagy egyszerűen csak nincs kedve hozzá, és ez teljesen rendben van.

Egy idegen kutyával való találkozás nem arról szól, hogy mindenáron meg kell simogatni, hanem arról, hogy tiszteletben tartjuk a határait. Ha a döntést az állatra bízzuk, a helyzet mindenki számára nyugodtabb és biztonságosabb lesz.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
30 palacsinta kevesebb mint 5 perc alatt – 100 ezer forintot nyert az 1. Országos Palacsintaevő Verseny győztese
A szervezők célja az volt, hogy közösségi találkozóhellyé alakitsák az egyébként elég kihalt Rákóczi téri vásárcsarnokot. Ez sikerült is: igazi tömeg szurkolt a helyszínen a versenyzőknek.


Palacsintás Roby története igazi józsefvárosi sikersztori: alig több mint fél éve nyitotta meg apró üzletét a Népszínház utcában, de már a legelején kultikus státuszba került. Soha nem múló jókedvvel szolgálja ki törzsvendégeit, és az árai is verhetetlenek: mindössze 300 forintot kér egy palacsintáért, amihez hasonlót aligha találunk nemhogy Budapesten, bárhol az országban.

Az üzletet mára ki is nőtte, a napokban költözött a Kiss József utca 18. szám alá, a régitől alig 50 méterre, egy sokkal tágasabb helyre. Ide akár 40-50 ember is befér, de továbbra is ő egyedül szolgál ki mindenkit, csak az alapanyagok beszerzésében van segítsége. Bár az érdeklődésre valószínűleg egyébként sem lett volna panasz, Roby gondolt egy nagyot, és plusz hírverésként meghirdette az 1. Országos Palacsintaevő Versenyt, amire a Rákóczi téri vásárcsarnokban került sor.

Egy helyi civil szervezet, a Lendület Progresszív Közéleti Egyesület (röviden LePkE) itt szervezi meg minden második hétvégén a Rákóczi téri Reggeliket, azzal a céllal, hogy újra megpróbálják behozni az emberek életébe a mára kissé megkopott fényű csarnokot.

A koncepció az, hogy olyan embereket is becsalogassanak, akik egyébként nem ott vásárolnak. Arra ösztönzik őket, hogy a reggelijüket a helyi árusoktól (pékség, hentes stb.) vegyék meg, ezzel támogatva őket. Középre asztalokat raknak ki, közben élő zene szól és kézműves programokkal is készülnek.

„Szeretnénk, ha a csarnok nemcsak vásárlótér lenne, hanem egy közösségi találkozópont is, ahol az emberek időt tölthetnek együtt” – meséli Hayes Lukács, az egyesület elnöke. Palacsintás Robyval már ismerték egymást a Népszínház utcából, így amikor megtudták, hogy helyszínt keres a versenyéhez, adta magát az együttműködés.

A név persze kicsit túlzó: bár benne van az országos jelző, azért főként inkább helyiek jelentkeztek. A rögtönzött konyhát a csarnok végében rendezték be egy éppen üres és kiadó üzlethelyiségben – ilyenből akad ott bőven. Összesen 20-an nevezhettek, bár az érdeklődés ennél jóval nagyobb volt.

„Kedves nézők, szurkolni ér! Kedves versenyzők, tömjétek!” – hangzott el a felszólítás a közös visszaszámlálást követően, és mindenki tartotta is hozzá magát. Kifejezetten nagy tömeg gyűlt össze bátorítani az evőket, a hangerő a klasszikus sportversenyek hangulatával vetekedett.

Mindenkinek 30 lekváros palacsintát kellett megennie, a maximális időkeret 15 perc volt. A győztesnek, Váradi Bencének azonban kevesebb mint 5 percre volt szüksége, ami barátok között is annyit jelent, hogy alig 10 másodperc alatt végzett eggyel. A jutalom kifejezetten bőkezű volt: nemcsak két trófeában részesült – az egyiket örökre megtarthatja, a másikat jövőre tovább kell adnia –, 100 ezer forint pénzjutalom is ütötte a markát.

A versenyt közösen finanszírozták: az egyesület a saját költségvetéséből, és Roby is hozzájárult a költségekhez (nyeremény, alapanyagok, szórólapok). A maga részéről az egész versenyt egyfajta szórakozásnak tekinti, végül még az első pár jelentkezőtől beszedett 3000 forintos nevezési díjat is visszafizette.

A nagy sikert látva pedig máris ígéretet tett rá, hogy pár hónapon belül érkezik a folytatás, de addig is mindenkit szeretettel vár új üzletébe, amit szeretne a fiatal generáció kedvenc találkozóhelyévé tenni.

A fentiekhez csak annyit tennék hozzá, hogy a választási kampány hajrájában mindenkinek receptre kellene felírni az ilyen eseményeket, amelyeknek a politikához semmi közük, de a helyi közösséget annál jobban építik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: