Ördögi számonkérés, ló- és teveetetés, Háromkirályok és KFC-vödrök – ilyen meglepően ünneplik a Mikulást a világ körül
Nem csak nálunk kerülnek kipucolt csizmák az ablakba december elején, azonban a Mikulásnak – vagyis Szent Miklósnak – annyi arca van, ahány ország. És néhány szokás kifejezetten mosolyt (vagy enyhe rémületet) csal az ember arcára. Nézzük csak, hol vannak a legérdekesebb népi hagyományok!
Csehország: Mikulás, angyal és ördög triumvirátusa
Prágában és más cseh városokban december 5-én délután három alak járja az utcákat: a Mikulás (Szent Miklós), egy Angyal és egy Ördög. Megállítják a gyerekeket, és megkérdezik, jók voltak-e egész évben. A gyerekek általában verset mondanak vagy dalt énekelnek, ezért cserébe az Angyal édességet és apró ajándékot ad. Az Ördög viszont szenet vagy krumplit húz elő a zsákjából, és „megfenyegeti” a rossz gyerekeket, hogy elviszi őket a zsákban – persze ez már inkább színház, mint valódi ijesztgetés. Itt a Mikulás-ünnep tényleg utcai élő show, ahol a gyerekeknek szemtől szemben kell „elszámolni a tetteikkel”.
Hollandia: Sinterklaas és a ló vacsorája
A holland gyerekek nemcsak a saját ajándékaikra gondolnak, hanem Sinterklaas lovára is. A hagyomány szerint a gyerekek cipőt tesznek a kandalló mellé vagy az ajtóhoz, benne rajzzal, egy kis vödör vízzel és répával vagy szénával a ló számára. Este még Sinterklaas-dalt is énekelnek, hogy biztosan meghallja őket a háztetőkön lovagolva. Reggelre a ló-ellátmány eltűnik, a cipőben pedig keksz, csoki, mandulás aprósütemény és kis meglepetések várnak. A gyerekek konkrétan egy mini „Mikulás-szobaszerviz” nyomait találják otthon.
Izland: ahol 13 Mikulás érkezik
Izlandon a gyerekek nem egy Mikulást, hanem 13 „Jólasveinar”-t, vagyis Jule Ladet várnak – ők a „karácsonyi fiúk”. Mindegyiknek külön neve és személyisége van: van köztük Sausage-Swiper (kolbászlopó) és Candle-Stealer (gyertyatolvaj) is. A gyerekek egy cipőt tesznek az ablakpárkányra a karácsony előtti 13 éjszakán. Minden este másik Yule Lad jön le a hegyekből, és ajándékot hagy a jó gyerekeknek, illetve rothadt krumplit tesz a cipőbe, ha valaki rosszul viselkedett. A háttérben ott áll az ijesztő trollanya, Grýla (ld. a főképen), aki a legendák szerint a rossz gyerekeket pörköltnek főzi – a Mikulás-mese itt kapott egy skandináv dark fantasy-csavart.
Olaszország: ahol a Mikulás egy boszorkány
Olaszországban a karácsonyi ajándékozás egyik legfontosabb alakja nem a piros ruhás Mikulás, hanem La Befana, egy öreg, boszorkányszerű nő, aki január 5-ről 6-ra virradó éjjel érkezik. A gyerekek Európa csizmáján pont nem csizmát, hanem zoknit vagy harisnyát akasztanak ki, Befana pedig édességet és apró ajándékokat tesz a jók zoknijába, valamint szenet (ma már többnyire cukorból készült fekete „széntömböt”) a rosszakéba.
Japán: győzött a gyorséttermi láz
Japánban a karácsony nem klasszikus, vallási ünnep – a lakosságnak csak kb. 1%-a keresztény, mégis hatalmas, világi, romantikus fényfesztiválként élik meg. Az ajándékozásnál és a Mikulás-hangulatnál pedig egy egészen szokatlan szereplő lép színre: a KFC. A ’70-es években indult a „Kurisumasu ni wa Kentakkii” – „Kentucky karácsonyra” kampány, amely azt sugallta: ha már nincs pulyka, legyen rántott csirke a karácsonyi vacsora. Az ötlet annyira bejött, hogy ma már évente több millió japán család rendel KFC-t karácsonyra, és már októberben előrendelnek, hogy elkerüljék a hosszú sorokat.
Spanyolország: cipők az erkélyen a Háromkirályoknak
Spanyolországban a fő ajándékozós nap január 6., Vízkereszt, a Háromkirályok (Reyes Magos) ünnepe. A gyerekek először levelet írnak a királyoknak, majd január 5-én este a cipőiket teszik ki az erkélyre, az ablakba vagy a fa alá. Most jön a csavar: vizet, tejet és édességet készítenek a királyoknak, továbbá szénát a tevéknek. Bizony, a tevéknek! Reggelre a cipők körül megjelennek az ajándékok. A nap elmaradhatatlan sütije a Roscón de Reyes, egy színes cukrozott gyümölcsökkel díszített gyűrű alakú kalács – benne elrejtett kis figurával. Aki megtalálja, gyakran valamilyen következő ünnepség házigazdája lesz.