FELFEDEZŐ

Orbán Viktort is felelőssé teszi a világ pusztításáért az Oscar-díjas rendező

Asif Kapadia 2073 című filmjében egy disztópikus jövőben felsorolják, hogy kik tehetnek a Föld élhetetlen állapotáért, ekkor hangzik el az ismerősen csengő név.


Asif Kapadia Oscar-díjas dokumentumfilmes, új szintre emelte a figyelmeztetést: a 2073 című hibrid doku-játékfilmjében világunk pusztulása után járunk, és a film egyértelműen arra szólít fel, hogy lépjünk időben, ha nem akarunk globális katasztrófába torkollni.

Kapadia idáig olyan, jobbára életrajzi filmekkel vetette észre magát, mint a Senna, a Diego Maradona vagy az Amy Winehouse életéről szóló Amy – ez utóbbiért az Oscar-díjat is bezsebelhette.

A sztori 2073-ban játszódik, egy világégés után, ahol a túlélők zárt városokban, rendőrállamokban tengődnek, míg mások a felszín alatti világban rejtőzködnek, időnként „kukázni” jönnek fel. Samantha Morton egy néma nőt alakít, aki a múlt traumáit cipelvén meséli el, hogyan vezetett az emberiség tébolya a 2036-os világpusztító háborúig.

Kapadia valós felvételekből és oknyomozó újságírók interjúiból fűzte össze a film történetét, így nem csak egy disztópikus jövőt fest elénk, hanem az elmúlt évtized politikai eseményeit is kíméletlenül felidézi. A film üzenete nem kertel: a demokrácia a vesztébe rohan, és ezért a világ diktátorai a felelősek.

Kapadia konkrétan megnevezi a „bűnösöket”: Duterte, Modi, Trump, Putyin, Bolsonaro, Johnson és Orbán Viktor is felkerül a rendező listájára.

De nem marad ki Elon Musk és más milliárdosok sem, akik a tőkéjükkel manipulálják a világot, illetve a kínai arcfelismerő rendszerek és Izrael lehallgató technológiái is kritikát kapnak.

Kapadia egyszerű, de hatásos eszközökkel mutatja meg, hová vezethet a jelenlegi irány – és nem finomkodik. A 2073 nem csak egy film, hanem egy szándékos ébresztő, amely egy aktivista forradalmat kíván elindítani.

A 2073 trailere

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Videón Orbán Viktor bakija: szerinte a Covid és az ukrán háború is 2022 májusa után jött
A Néprajzi Múzeum állandó kiállításának megnyitóján került időzavarba a miniszterelnök. A bakija még a leglojálisabb jelenlévőket is váratlanul érte.


Komoly időzavarba került Orbán Viktor a Néprajzi Múzeum állandó kiállításának megnyitóján csütörtökön. A magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy a Covid és az ukrán háború is 2022 májusa után jött.

A 444 beszámolója szerint már Orbán Viktor megérkezése is érdekes jeleneteket eredményezett. Amikor ugyanis a kormányfő belépett többen reflexből felálltak, majd érezhették, hogy ez azért túlzás, így inkább visszaültek a helyükre.

Az átadón előbb Kemecsi Lajos főigazgató mondott beszédet, őt követte Baán László, a Liget-projekt vezetője, a Szépművészeti főigazgatója, majd Orbán Viktor lépett a mikrofonhoz.

„Két és fél éve, 2022 májusában jártunk itt utoljára, akkor nyitottuk meg az új Néprajzi Múzeumot. Vagyis ezt az épületet. Ha visszaemlékeznek, akkor az még a nagy menetelés időszaka volt. Akkor még a covid előtt voltunk, a járványok előtt, a háború előtt, a szankciók előtt és az infláció előtt.”

Csakhogy a Covid-járványok 2020/21-ben történtek, a háború 2022 februárjában tört ki, és az első szankciós csomag is februári. A 44 beszámolója szerint a teremben ekkor egy pisszenés sem hallatszott, és „érezhető volt, hogy ez a leglojálisabb jelenlévőket is váratlanul érte”. Mint írták: Orbán is kifejezetten zavartnak tűnt pár pillanatig, a szokásosnál is lassabban intonált, de valahogy átlendült a dolgon.

Ezt követően azonban arról kezdett beszélni, hogy a valóságban húsz évvel később elkészült múzeumépület 2002 óta hány díjat kapott.

Majd azt is kifejtette, hogy a Liget húsz évvel ezelőtt olyan ramaty állapotba került, a Főváros meg nem tett érte semmit, hogy a kormány úgy döntött, elindítja a projektet.

Húsz évvel ezelőtt azonban Orbán Viktor nem volt kormányon, a Liget-projekt valójában 2011-ben indult, 13 évvel ezelőtt.

A beszédet Orbán Viktor is megosztotta később a Facebook-oldalán:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmi fotón Orbán Viktor és Magyar Péter kézfogása
Először rázhattak kezet nyilvánosan azóta, hogy Magyar Péter üstökösként berobbant a magyar belpolitikába.
K. A., fotó: EP - szmo.hu
2024. október 09.



Vélhetően először fogott kezet nyilvánosan Orbán Viktor Magyar Péterrel, amióta a Tisza Párt elnöke a politikai színtérre lépett.

A történelminek tűnő kezezésre szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésén került sor, amikor

Magyar a felszólalása előtt odalépett, és kezet nyújtott Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszternek majd a kormányfőnek is.

Orbán Viktor némi hezitálás után, de elfogadta az üdvözlést, Magyar pedig a Néppárt vezérszónokaként belevágott a beszédébe.

A szerdai ülés persze nem elsősorban a kézfogásuk miatt emlékezetes. Az EP hétfői plenáris ülésén ugyanis Magyar Péter és Orbán Viktor először került szemtől szembe egymással. Szópárbaj és érdemi vita ugyan nem volt, de ettől még mindenképpen rendkívülinek nevezhető az esemény.

További magyar érdekeltségű fotók az Európai Parlament mai vitanapjáról:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meglepő kulisszatitkok Az Árulókról, ez is kizáró ok a szereplők esetében
A műsor kreatív producere osztotta meg, hogyan választják ki a szereplőket. De Nyári Gábor azt is elárulta, hogy az idei évadban volt olyan esemény, ami még őket is meglepte.
Címkép: RTL - szmo.hu
2024. október 09.



Hamarosan a végéhez ér Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évada. A műsorral kapcsolatban nemrég Nyári Gábor szenior kreatív producer osztott meg kulisszatitkokat a Best magazinnal - szúrta ki a 24.hu.

Idén 22 híresség költözött be 12 napra a kastély falai közé, a szereplők kiválasztása ugyanakkor egy hosszadalmas folyamat.

"Nagyjából 150 embert hívtunk be. Első körben egy másfél órás beszélgetést tartottunk, ez egyfajta rapid pszichoterápiaként írható le. Itt már nem finomkodunk, igyekszünk nagyon gyorsan a lehető legmélyebbre ásni. Nem elsősorban jó történeteket keresünk, inkább arra vagyunk kíváncsiak, az illető mennyire látja jól saját magát és a környezetét"

- mesélte Nyári, aki azt is elárulta, hogy a válogató második körére már csak 40 jelölt jutott tovább.

A második körben egy, a műsor tematikájához nagyon hasonlító társasjátékot játszottak a jelöltekkel. Itt leginkább azt vizsgálták, hogy ki mennyire képes színlelni, manipulálni, és egy olyan álarcot viselni, ami adott esetben teljesen idegen tőlük.

"Volt olyan jelölt, aki mindenáron ragaszkodott az ártatlansághoz. Ez azért volt számunkra intő jel, mert azt éreztük, nem akar kilépni a szerepéből, esetleg félti a megítélését"

- fogalmazott Az Árulók kreatív producere.

A harmadik rosta egy pszichológiai alkalmassági teszt.

"Volt néhány jelölt, aki itt vérzett el. Egyrészt mentálisan stabilnak kell lenni ehhez a játékhoz, hiszen iszonyú a pszichikai igénybevétel 12 napon keresztül. Másrészt az is kizáró ok, ha valaki szenvedélybeteg. Erre is volt példa, de ilyenkor minden esetben a pszichológusok véleménye dönt"

- árulta el Nyári.

A műsor készítője arról is mesélt, hogy, bár elsődlegesen a készítők döntenek arról, ki kap gyilkos vagy ártatlan szerepet, a szereplők preferenciáit is figyelembe veszik. A műsor forgatókönyve pedig ezután szinte magától alakul. Nyári Gábor szerint vannak olyan fordulatok, amik még bizony őket is meglepik. Ilyen eseményként említette például az idei évadból azt a momentumot, amikor Dér Heninek nyilvánosan, mérgezéssel kellett meggyilkolnia az egyik ártatlant.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Ma este ismét sarki fény lesz Magyarország felett, ha az időjárás is úgy akarja
Idén már tizennyolcadik alkalommal lesz látható hazánk felett az Aurora Borealis. De ebbe még. viharos időjárás beleszólhat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 10.



Ma este ismét látható lehet a sarki fény Magyarországon, bár az időjárás kissé nehezítheti az észlelést, írja az Időkép. A Nap újabb erős kitörést produkált, ami geomágneses vihart okoz a Földön. Ez a vihar délután éri el bolygónkat, és a Föld mágneses mezejében zavart okoz.

Az előrejelzések szerint a Kp-index, amely ezt a zavart méri, elérheti vagy meghaladhatja a 8-as értéket, ami ritkán fordul elő, legutóbb májusban volt ilyen magas. Akkor az egész országban látható volt a sarki fény.

Ma napnyugta után ismét van esély arra, hogy megfigyeljük ezt a természeti jelenséget. Azonban a Kirk névre keresztelt korábbi hurrikán hidegfrontja pont ezekben az órákban vonul át Magyarország felett, ami sok helyen felhős, csapadékos időt hozhat.

Az éjszaka első felében inkább a Dunától keletre élők számíthatnak tisztább égboltra, míg hajnaltól a Dunántúl északi részén és a középső területeken csökkenhet jelentősebben a felhőzet. Aki szerencsés, az már tizennyolcadik alkalommal láthatja idén az Aurora Borealist.


Link másolása
KÖVESS MINKET: