Orbán és Putyin kapcsolatának története – Reálpolitikai bölcsesség, vagy elvtelen kompromisszum?

Olcsó fotelpolitológia lenne simán azt mondani, hogy Orbán Oroszország-politikájában végrehajtott száznyolcvan fokos fordulata egy elvtelen politikus önérdekű taktikázása lenne. A teljes képhez ugyanis hozzátartozik, hogy az előző kormányzat is kifejezetten jó viszonyt ápolt Putyinnal, emlékezetes az orosz elnök 2006-os látogatása, amikor Gyurcsány Ferenc még otthonában is vendégül látta.

Magyarországon politikai szimpátia alapján ítélik meg ezt a kérdést, de ha reális képet akarunk alkotni, ahhoz bizony több kell, mint a politikai szimpátia. Ugyanis Oroszország, mint világpolitikai és gazdasági tényező csakugyan megkerülhetetlen, tehát önmagában véve az nem csoda, hogy Orbán Viktor a 2010-es választások után, immár kormányfőként más hangot ütött meg, mint ellenzékben. Emlékezetes, hogy 2007 januárjában, a Magyar Demokratának adott interjújában még azt mondta, „Nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni". Ezt szó szerint megismételve, ugyanennek az évnek a márciusában azt is mondja:

Nem sokkal ezután a beszéd után Orbán találkozott April Foley amerikai nagykövettel, akire meggyőző benyomást tett. Bár korábbi kormányzása nem volt felhőtlen az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatában, elég csak a Gripen vadászgépek megrendelésére gondolni, de addig Orbán következetes nyugati elköteleződést mutatott, és mindezt ezen a tanácskozáson is megerősíti. A Wikileaks által később kiszivárogtatott táviratában azt írja a Fidesz-elnökről:

Orbán ezen a találkozón fő célként jelöli meg Oroszország visszaszorítását.

Alig kicsivel több, mint egy év múlva Oroszország háborút indít Grúzia ellen, amit Orbán határozottan ítél el. Azt mondta, hogy olyasmi történt, amely a hidegháború vége óta nem fordult elő.

Eközben, a történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a hivatalban levő magyar kormány nem sietett elítélni az oroszok támadását, csupán Sólyom László elnök talált módot, hogy megszólaljon az ügyben, igaz ő is csupán a '68-as prágai intervenció apropóján tartott beszédében tér ki az aktuális helyzetre.

Tehát a magyar keleti politikában úgy látszik igaz, hogy az üléspont határozza meg az álláspontot.

2009 végére már mindenki számára egyértelmű volt, hogy a következő kormányt a Fidesz alakíthatja meg, ezért felértékelődött Orbán szerepe is. Ennek köszönhető, hogy Orbánt meghívták az Egységes Oroszország (Putyin pártja) kongresszusára, Szentpétervárra. A meghívást az orosz nagykövet, Alekszandr Tolkacs így indokolja a Népszabadságnak adott interjújában:

A legendárium szerint itt állt be fordulat a Fidesz vezére szemléletében, s az addig harsányan oroszellenes retorika hirtelen eltűnik, és megjelenik az oroszbarát Orbán Viktor. Sokan, sokféle elméletet állítottak fel, mi is történhetett ezalatt a harminc perces beszélgetés alatt, amitől a magyar kormány leendő vezetője látványosan átállt. Szóba került politikai krimibe is beleillő zsarolás-szál, miszerint Orbánnal Putyinék itt rá nézve terhelő tartalmú dossziét, „kompromatot" ismertettek meg, és ez a zsarolás lökte Orbánt (és az országot) Putyin karjaiba. Erre építette fel írását Anastasia Kirilenko a The Insider, 2013-ban alapított orosz nyelvű oknyomozó portálon. Ebben egy olyan történetet bont ki, melyben Szemjon Mogiljevics, a kilencvenes években Magyarországon élő ukrán származású orosz maffiózó készített még a kilencvenes években kompromittáló felvételt Orbánról. Dietmar Clodo, bombakészítésért elítélt német állampolgár vallomását idézi, német forrásból:

Kirilenko szerint az így elkészült felvétellel (és vagyona felével) Mogiljevics 2008-ban a szabadságát váltotta meg, miután Moszkvában letartóztatták. Bár a The Insider hiteles sajtóorgánum, de nem nyomozóhatóság, illendő tehát ezt az elméletet kellő távolságtartással kezelni. Semmi más forrás, vagy bizonyíték nincsen arra, hogy Orbán vesztegetési pénzt fogadott el, vagy hogy őt ezzel megzsarolták. És persze az is tény, hogy Dietmar Clodo mégiscsak egy elítélt bűnöző (bár ártatlannak vallotta magát), akit hosszú börtönévek után a Gyurcsány kormány kiad Németországnak, hogy a rá kiszabott büntetés kitöltését ott folytassa. A németek azonban szabadon engedik, csakúgy, mint később az azeriek a hírhedt baltás gyilkost, Ramil Safarovot. Ez a priusz azért sokat levon Clodo szavahihetőségéből.

Nézzük a további lehetőségeket. Az, hogy a Fidesz oroszpártisága pontosan mikor kezdődött, nem tudni. Azt viszont többen elismerik a Fideszből, hogy Matolcsy György ötlete volt a keleti nyitás, aki a 2008-as világgazdasági válságból azt a tanulságot vonta le, hogy a jövőben a nagy keleti gazdaságok felemelkedése várható, a Nyugat rovására, Orbán, aki már kész tervekkel rendelkezett a magyar jogrend megváltoztatását illetően, könnyen bele tudta illeszteni világképébe a keleti autoriter modelleket, könnyebben is ment ez úgy, ha azzal a meggyőződéssel teszi, hogy nem elmaradott, hanem feltörekvő hatalmak rendszeréről van szó. S így egyesítette a tudatában a megtervezett magyar autokráciát a később „keleti nyitás" névvel illetett külgazdasági és politikai manőverrel. Ehhez az elmélethez még „kompromat" sem kell, de ugyanúgy elképzelhető.

Megváltozott tehát az üléspont, de elképzelhető, hogy az álláspont már kicsit korábban olvadozni kezdett. Az átlagpolgár számára az, hogy az oroszok talán újra a spájzban vannak, sokáig fel sem tűnt. Tény, hogy ekkor inkább visszaállamosítások történnek, például a Szurgutnyeftyegaz tulajdonában levő MOL-részvénycsomag ügyében. Ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy új fejezet kezdődött, az a paksi bővítés ügye volt. Orbán már 2013 nyarán titkos tárgyalást folytat Szergej Kirijenkóval, a Roszatom vezetőjével, és 2014 elején, tehát még a választások előtt bejelentik Paks kettőt. Ez meglehetős magabiztosságra vall, mert azonnal támadásokat von magára, leginkább azért, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdésben nemzetközi tenderek nélkül, fű alatt hozzák létre az egész projektet.

Hogy mi döntött valóban az oroszok mellett, azt (még) nem tudjuk. A hivatalos indoklás szerint az orosz technológiájú erőművet, melynek szakembergárdája is ehhez a technológiához szokott, kézenfekvő orosz technológiával bővíteni. Persze tudjuk, hogy például a csehek nem ezt az utat választották. A másik érv, hogy ehhez a projekthez szerepelt az ajánlatban egyben finanszírozás is (magyarán hitel). Ez igaz, de azt is tudjuk, hogy a hitel feltételei durván az oroszoknak kedveztek. Tehát a publikus érvek gyenge lábakon álltak, de Orbánnak ez  nem számított, ő, és az egész magyar vezetés teljes mellszélességgel állt ki az orosz részvétel mellett.

A másik, ezzel szinte egyidőben történő, erőteljes orosz nyomulás, a hármas metró szerelvényfelújítási ügye. Emlékezetes, hogy, ebben az esetben is politikai nyomásra döntött Tarlós István. Ráadásul, a történet hátterében egy rejtélyes hátterű provokáció áll, aminek Vitézy Dávid, a BKK akkori vezetője esik áldozatul. A Viktor Szorokin kereskedelmi irodavezetővel folytatott tárgyalása volt a beugrató.

Az oroszok általánosságokban érdeklődtek itt a leendő metrótenderről, melyről Vitézy elmondta, hogy nyílt közbeszerzést szeretnének és új kocsik vásárlásában gondolkoznak, mert ebben azt esetben valósulhat meg a beruházás az EU finanszírozásában. Vitézyt később azzal vádolták meg, hogy titkos tárgyalást folytatott az oroszokkal a követségen, ahol konfliktusba került a kereskedelmi ügyvivővel. Vitézy hiába védekezett, nemsokára távoznia kellett a BKK éléről. Az ilyesfajta provokációs technika az orosz titkosszolgálatok bevett gyakorlata. Tény, hogy nem sokkal ezután, miután minden más indulót kizárnak a pályázatról, az orosz Metrovagonmash nyeri a felújítási tendert, annak ellenére, hogy azért a pénzért, amiért a munkát elvégezték, vadonatúj, légkondicionált kocsikat kaphattunk volna az észtektől.

Eljött 2015 februárja, és Simicska Lajos szánkózni ment. De előtte leszámolt az Orbán Viktorhoz fűződő barátságával. A G-napként elhíresült ámokfutásnak nemcsak a hazai folklórban maradt kitörölhetetlen nyoma, de a politika mélyebb bugyraiba is egy pillanatra mintha betekintést kaphattunk volna. A szórakoztató és ízléstelen epizódoktól eltekintve álljon itt egy fontos idézet, amiben Simicska egy, az Orbánnal később szakításhoz vezető beszélgetéséről számol be:

Orbán a beszélgetés során felvázolt egy komplett médiaprogramot médiaadóstól, mindenestül. Ekkor bedobta azt is, hogy meg akarja vásárolni az RTL Klubot, hogy aztán meg tudja szüntetni. Hüledeztem, hogy miket mond, és próbáltam vele megértetni, hogy így ez nem fog menni. Orbán konkrétan megkérdezte tőle, hogy szerinte mennyibe kerülne a csatorna megvétele.

Simicska így folytatta:

Ezt a történetet is csak a volt nagyvállalkozó szájából ismerhetjük, ennek megfelelően kellő fenntartással kezeljük. Mindenesetre már az is sokat jelent a hazai állapotokról, hogy sokaknak simán hihető a történet. De ha tegyük fel, a Simicska-féle verzió igaz, az azt jelenti, hogy a miniszterelnök az oroszok kezében van.

Ahogy az orbáni diplomácia egyre fokozódóbb nyugat- és demokráciaellenességét megfigyelhetjük, úgy épül fel egyre szívélyesebb viszonya a keleti diktatúrákkal. Nemcsak Oroszországgal, de Kínával vagy Erdogan Törökországával is. Ezeket a rendszereket méltatta 2014-ben, az illiberalizmus fogalmát bejelentő beszédében Orbán:

Ezzel nyíltan is befejezetté vált a fordulat, a politikai orientációban. És végül is csak annyi történt, Orbánék felismerték, hogy a demokráciától eltávolodva máshol kell ideológiai, erkölcsi bázist találni, mert előre látható volt, hogy súlyos konfrontációkhoz vezet a rendszer szakítása a hagyományos nyugati értékekkel. Az orosz mintára elfogadott civiltörvény, vagy a szintén orosz ihletésű melegellenes kampány egy nyugati demokráciában elképzelhetetlen. Orbán, miközben létrehozta a történelem első autoriter államát az Európai Unióban, felismerte, ennek az az ára, hogy a keleti rendszereket, köztük Oroszországot jobban elismerje. S habár mintául szolgálnak számára, az ország sajátos helyzete, tudniillik az EU tagja, mégiscsak eltérő utat jelöl ki számára.

A feketeöves elnyomó rendszerek megkérik a támogatásuk árát, s ez a magyar diplomácia bénulásain is látszik. Sem Kína, sem Törökország, de Oroszország nemzetközi jogsértései esetén a máskor oly harcias orbáni diplomácia nem mer megszólalni.

A magyar kormány látványos orosz elkötelezettségére volt jó példa a Ljubisin-ügy. Amerikai titkosszolgálati segítséggel sikerült Magyarországon letartóztatni orosz fegyverkereskedőket, akik ráadásul drogkereskedelemmel is foglalkoztak. Az ügy egyszerűnek tűnt, a bizonyítékok egyértelműek voltak, ráadásul az amerikai és a magyar hatóságok szoros együttműködése végig példás volt.

Az ügy érthetetlen volt, és az is mind a mai napig, magyarázat nincsen.

Az orbáni fordulat eléggé megtépázta a szövetségi kapcsolatainkat is. A NATO több forrása szerint is, Magyarországot gyanakvással kezelik a szövetségen belül, Putyin trójai falovának tartják, holott az igazság az, Orbánék kényesen ügyelnek, hogy ellentétben az EU-val való folyamatos konfliktusokra, a NATO-együttműködés olajozott maradjon.

Emellett az is igaz, hogy Orbán mára már megunta a magyar belpolitikát és csak a külpolitikában lát kihívást. Ilyen szemszögből nézve, a magyar miniszterelnök komolyan gondolta, amikor legutóbbi moszkvai látogatását „békemissziónak" nevezte. Azt felejtette csupán el, hogy békeközvetítőként a legtöbb esetben elismert, tekintélyes politikusokat kérnek fel, de Orbánt a fentebb is felsorolt diplomáciai manőverei erre a posztra nem predesztinálják.

Az ország, köszönhetően a zavaros letelepedési kötvényprogramnak, kétes hátterű orosz üzletemberek számára vált könnyű bejárattá az Európai Unióba. Az ilyen módon Magyarországra érkezők között szép számmal akadtak titkosszolgálati hátterű emberek is.

2017-ben Katrein Ferenc, leszerelt titkosszolgálati tiszt hívta fel a figyelmet egy Index-interjúban az orosz kémek jelentette veszélyre.

Azt is sejtetni engedte, hogy a szolgálatok kezét sok esetben indokolt műveletek esetén is lefogja a politika, amennyiben az érinti az oroszokat. Megemlítette, hogy három orosz titkosszolgálat is aktív az országban, melyek közül a legveszélyesebb a GRU, amelynek a feladata egyfajta „akcióképesség" biztosítása. És hogy ez mit is jelenthet, az például olyan esetek kapcsán sejthető, mint amikor kiderült, hogy a gyilkossá váló szélsőjobboldali Györkös István félkatonai szervezetével is gyakorlatoztak, magyar földön az orosz ügynökök.

Azt megállapíthatjuk, hogy addig nincs hiba, amíg a mindenkori magyar kormány feladata, már csak geopolitikai és energetikai okokból is, jó viszonyt kialakítani Oroszországgal. De Orbán esetében bizonyosan többről van szól. Nem elvi együttműködésről, nem is szimpátiáról, de Orbán bizonyosan tudatosan próbált ellenpólust kiépíteni, csak hát az történt, hogy az erősebb és erőszakosabb orosz fél átvette a diktálást a kapcsolatépítésben, és elég felemás lett a politikai egyenleg.

Hogy ez a politika hova vezet, ha marad a jelenlegi kormány, nem tudni, mint ahogy azt sem, hogyan lehet egy normális kapcsolatrendszer felé elmozdulni, ha Orbán megy. Sok minden változhat, de a hármas metró légkondicionálás nélküli drága kocsijai még sokáig emlékeztetnek minket erre a korszakra.