HÍREK
A Rovatból

Órákat gyalogoltak a rendkívüli havazásban az egészségügyi dolgozók a munkahelyeikre Madridban

A hétvégén az elmúlt évtizedek legnagyobb havazása bénította meg a spanyol fővárost. Szinte teljesen megállt az élet, volt aki kutyaszánra pattant és úgy ment a dolgára.


Súlyos a helyzet Madridban a régen látott hatalmas havazás miatt. Mint azt mi is megírtuk, az elmúlt 50 év legnagyobb havazását élte át a spanyol főváros a hétvégén.

A városban a közlekedés szinte teljesen megbénult, leállt, ezért az egészségügyi dolgozók gyalog tudtak csak bejutni a munkahelyükre. Sokan akár több órát is kénytelenek voltak emiatt gyalogolni

- írja a Guardian.

Egyikük a lapnak elmondta, hogy 14 kilométert kell mennie, hogy a lakhelyéről eljusson a kórházba, ahol dolgozik. A lelkiismerete nem engedte, hogy a lehetetlen állapotok miatt otthon maradjon, mert tudta, hogy váltania kell a kollégáit, akik már akkor több mint 24 órája szolgálatban voltak. Ezért 2,5 órát taposott a néha 40 centi mély hóban. Egy nővér 20 kilométert tett meg, két másik pedig 22-t gyalogolt a szakadó hóesésben.

A már így is rengeteget dolgozó madridi orvosok, ápolók most akár dupla vagy tripla műszakot is kénytelenek voltak teljesíteni, mert a hó miatt kollégáik nem jutottak be munkahelyeikre. Ugyanakkor van olyan kórház, ahol a tornatermüket alakították át ideiglenes hálóhelynek, hogy akik nem tudnak hazatérni, bent pihenhessenek.

Madridban szombaton az EMT közlekedési vállalat kénytelen volt leállítani a buszközlekedést, nem volt autós forgalom, lezárták a város alagútjait, és nem jártak az elővárosi vonatok sem. Az egyetlen működő közlekedési eszköz a metró volt, amely emiatt 24 órán keresztül folyamatosan szállított utasokat. A fővárost vastag hótakaró borította be. A felgyülemlett hó súlya alatt faágak szakadtak parkoló autókra.

José Luis Almeida, Madrid polgármestere elmondta, az elmúlt 50 év legnagyobb havazását élte át a főváros. Szombat délutánra a lehullott hó mennyisége helyenként elérte a hatvan centimétert.

Madrid és Kasztília-La Mancha tartomány autonóm kormányai bejelentették: hétfőn és kedden is zárva maradnak az oktatási intézmények, mivel nem lehet garantálni, hogy a diákok biztonságosan eljutnak az iskolákba.

VIDEÓK: Ilyen a helyzet Madridban, van aki kutyaszánnal közlekedik

Címlapfotón: Havat takarítanak önkéntesek a madridi Gregorio Maranon Kórház udvarán január 10-én, miután az előző nap véget ért az utóbbi évtizedek legnagyobb havazása a spanyol fővárosban és az ország középső részén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt, de a bántalmazott gyerekek és az orbáni hatalom üldözöttjei mellett egyszer sem állt ki
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Nagy Ervin antik bútorokra bukkant irodájában, visszaküldi őket a múzeumba
Az állatitkár szerint az elődje hozatta magának a berendezéseket az Iparművészeti Múzeumból. Azt írta, a fideszes politikusok a „nemzet szolgálatára jelentkeztek, mégis úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne”.


Antik bútorokat hozatott magának Nagy Ervin elődje az Iparművészeti Múzeumból – állítja az új kulturális államtitkár, aki egy videót is közölt szóban forgó berendezésekről.

Azt írja „mi egy másfajta kultúrában hiszünk”, ezért ezeket a tárgyakat visszajuttatják az Iparművészeti Múzeumnak.

Nagy Ervin a videóban elmondja, hogy a múzeumban jobb helyen lesznek a tárgyak, hiszen ott megsérülhetnek, és ezeknek a művészi kincseknek amúgy is a köz javát kell szolgálniuk.

Emlékeztet, Tanács Zoltán miniszter korábban kölcsönfestményt küldött vissza a Szépművészetibe.

A kormányépületekbe múzeumokból kölcsönzött műtárgyak ügye még akkor került elő, amikor Magyar Péter az akkori Miniszterelnökség, a Karmelita kolostor bejárása során több értékes műtárgyat talált. Azóta a Tisza-kormány azt kommunikálja, hogy ezeknek a múzeumokban a helyük, és nem minisztériumokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk