Olcsóbban repülhet, aki hajlandó lesz állva utazni
A hétfői Népszava írt arról, hogy egy olasz repülőgépüléseket és fedélzeti berendezéseket gyártó cég a hamburgi Aircraft Interiors Expo kiállításon vetette fel az állva repülés ötletét.
Az állva repülés alatt viszont nem azt értik, hogy simán felszállunk a repülőre és állunk egy helyben.
Az utasok, biztonságuk érdekében egyenes háttal, behajtott térdekkel egy székszerű dologhoz lesznek kötve.
Ez a szék fele olyan nehéz, mint egy átlagos szék a turista osztályon, nem dönthető a támlája, és 12 centiméterrel kevesebb helyen fér majd el a lábunk.
Nem ez az első, hogy előkerül az álló jegyek ötlete: a Ryanair már 2010-ben már felvetette a dolgot, miután egy felmérésből kiderült, hogy 120 ezer megkérdezettből 50 ezer váltana állójegyet, ha az feleannyiba kerülne, mint eddig.
Az egyelőre még kérdéses, hogy mennyire lenne biztonságos a terv egy balesetnél, vagy csak egy nehezebb landolásnál.