Elfelejtett lecke miatt repülnek az egyesek – tényleg ez a jó megoldás?
Amikor én voltam általános iskolás, valahogy így nézett ki egy átlagos napom: negyed hétkor keltem, fürdőszoba, kis reggeli, öltözés, indulás, 7:40-re kellett beérnem az iskolába. Hat-hét órám volt, ami még felnőtt fejjel is soknak tűnik. Néha délutánonként volt szakkör, külön óra, vagy sport, esetenként négy-öt óra körül értem haza. Ezt követte a lecke írása, versek tanulása, az órai anyag memorizálása. Este kilenckor kifacsarva aludtam, mint a tök.
Szinte minden tárgyból volt házi feladat, ami között akadt olyan, amit elfelejtettem. Mert nem írtam fel magamnak, vagy mert elmaradt. A tankönyvekre emlékszem, érthetőek voltak és áttekinthetőek. Igaz, nem voltak szép könyvek, nem voltak nagyon színesek sem.
A fiam most általános iskolás, ötödikes. Negyed hétkor ébred, fürdőszoba, kis reggeli, öltözés, indulás. 7:40-re kell beérnie az iskolába. Hat-hét órája van, ami sok. Nagyon sok. Néha délutánonként van szakkör, külön óra, vagy sport, esetenként négy-öt órakor ér haza. Ezt követi a lecke írása, versek tanulása, az órai anyag memorizálása. Este kilenckor úgy alszik el, mint a tök. Kifacsarva, fáradtan.
Szinte minden tárgyból kap házi feladatot, de néha akad olyan, amit elfelejt megoldani. Nem gyakran, de előfordul. Mert nem írta fel magának, vagy mert elmaradt. A tankönyvei szépek, színesek, de a megfogalmazások és sokszor a tartalmuk olyan kacifántos, mintha holmi doktori disszertációk volnának. Néha még én sem értem.
Már akad pár különbség múlt és jelen között, de az alapok ugyanazok.
Egy dolog változott igencsak markánsan: az a fránya házi feladat kérdése.
Amikor én voltam diák, ha rájöttem, hogy nincs kész a leckém, jobb esetben óra előtt gyorsan lekörmöltem, vagy vállaltam a dorgálást: kaptam ejnyebejnyét, de a vérmesebb tanárok megkínálták a füzetem sarkát egy-egy fekete ponttal.
Nem volt sok tétje a fekete pontnak, csak csúnyán festett a füzetben.
Viszont nem számított szinte semmit, maximum arra volt jó, hogy ott riogatott a füzetben és onnantól duplán, triplán odafigyeltem, nehogy elfelejtsem megint.
Tíz fekete pont ért egy egyest, ami már bekerült a naplóba és "számított" minden tekintetben.
Az év végi jegyeimnél is. De két-három fekete ponttól még lehettem, maradhattam jó tanuló, aki négyessel, ötössel zárta az évet.
Manapság ez már nincs így.
Ma, ha egy gyerek kihagy egy leckét, mert elfelejtette leírni, vagy csak úgy.... azonnal és könyörtelenül egyest kap.
Egyenesen bele a naplóba. Úgy, hogy az már számít. Úgy, hogy az már olyan sorscsapás, amitől az év végi jegy sem mutat olyan szépen. Két-három egyes a legjobb tanuló év végi jegyét is végérvényesen lerontja és a legjobbak sem érik el a példás érdemjegyet. Négyesek, hármasok kerülnek a naplóba.
Vajon mennyire tanítja ezeket a kicsi embereket a jóra, a szorgalomra, az összeszedettségre az, ha egy-egy apró elsiklás (amit lehet bőven a fáradtság számlájára írni) ekkora súllyal bír?
Vajon tényleg jó megoldás ez a mai oktatási rendszertől?
Hallunk számtalan példát arra, hogy bizonyos alternatív iskolákban sem érdemjegy, sem házi feladat nincs. Azt gondolná az ember, hogy ezek az iskolák tinglitangli, semmit nem tudó, léha embereket nevelnek ki magukból? Dehogy is. Csupán egyszerűen meghagyják nekik azt a felnőttként is oly sokszor követelt jogot, hogy ha hibázik az ember, azt jóvá tudja tenni.
Én most ezeket a sorokat mint a tanév végére már igencsak elfáradt szülő írom azzal a nem titkolt szándékkal, talán olvassa őket egy olyan tanár, aki ma belefirkált egy egyest egy nebuló ellenőrzőjébe ilyen indokkal.
Talán pont a fiam tanárnője is elolvassa. Az a tanárnő, akinek talán halvány elképzelése sincs arról, micsoda lelki válságot okozott ez a mai egyes ebben a 11 éves kisfiúban, aki nemsokára alszik, mint a kifacsart tök - bár most, amikor ezt a bejegyzést írom, este hétkor már alig él, annyira kimerült. Nem elég a tonnányi tanulni való, de még a stresszt is szuperül tanulja tűrni.
Nincs ez így jól, kérem szépen. Nagyon nincs.