FELFEDEZŐ

„Nem könnyíti meg szegénynek a gyógyulását” – mondta Molnár Gusztáv volt felesége arról, hogy színész ellen körözést adtak ki

Vivien azt is elárulta, hogy Gusztáv november 10-e óta elvonón van.

Link másolása

Molnár Gusztáv volt felesége úgy tudja, hogy színész ellen azért adtak ki körözést hétfőn, mert többszöri felszólítás ellenére sem jelent meg a bíróságon egy ellene folyó rágalmazási ügyben. Fazekas Vivien a Fókusznak azt mondta, hogy ez „nem könnyíti meg” a gyógyulást a volt párjának.

Molnár Gusztávot a Drága örökösök Szlávenjeként ismerte meg az ország, a sorozat lezárulta után azonban csak negatív hírek érkeznek a színészről.

Gusztáv és felesége, Vivien nyáron szakítottak, mert a színész hosszú évek támogatása után sem tudott változtatni káros életmódján.

November eleje óta egy újabb rehabilitációs intézetben szakemberek segítségével próbálja szenvedélybetegségét legyőzni.

Hétfőn pedig bombaként robbant a hír, hogy Gusztáv ellen elfogató parancsot adott ki a rendőrség.

Vivien úgy tudja, hogy Gusztáv többszöri felszólítás ellenére sem jelent meg bírósági tárgyalásokon, ezért keresik most. Azt azonban volt felesége sem tudja, hogy mit takarhat pontosan a rágalmazási ügy.

„Nem azért körözik, mert rágalmazott valakit, hanem azért, mert nem jelent meg a tárgyalásokon. De ez egy olyan történet, ami nem rám tartozik, amihez nekem közöm nincs. Itt szeretném tisztázni az emberek felé, akik nekem küldenek bántó üzeneteket, hogy én tönkretettem egy férfit, hogy kérdezzék meg esetleg a volt párját”

- mondta Vivien.

Gusztáv korábbi élettársa, Ildikó most nem nyilatkozott. Nyáron azonban azt mondta a Fókusznak, hogy a színész ellen több eljárás is folyik, és a problémái már évekkel ezelőtt kezdődtek. A helyzet azonban elfajult Ildikó szerint: a nő azt állítja, hogy a színész részegen bántalmazta közös kisfiukat.

Vivien azt is elárulta, hogy

Gusztáv november 10-e óta elvonón van, ahol két hónapos izoláció vár rá, amikor teljesen megszüntetik a kapcsolatát a külvilággal.

„Tegnap este elgondolkoztam ezen a dolgon, hogy vajon, amikor eljutnak hozzá a hírek, hogyan fogja őt ez érinteni. Biztos vagyok benne, hogy nem jó oldalra fogja billenteni szegénynek a gyógyulását. De nagyon remélem, hogy olyan szakértő kezekben van, akik segíteni tudnak neki.”

Vivien szerint volt férje egy évig lesz az elvonón, ami után szívesen találkozna vele, hogy átbeszéljék, min és hol csúszott el a kapcsolatuk. Mint mondta, szeretne Gusztávtól elbúcsúzni, hogy tüskék nélkül mehessenek más-más irányba tovább.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Pottyondy Edina Magyar Péterről: A csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék
A youtuber ezúttal sem kímélte Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet sem, de kapott most Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes, sőt még Dancsó Péter is.

Link másolása

Ismét jelentkezett heti videójával Pottyondy Edina. A humorista ezúttal is az elmúlt hét nap politikai történéseit vette górcső alá, és nem meglepő módon 16 perces videója nagy részében a Magyar Péter körüli történésekre fordította a legtöbb időt.

Mondataiból kiderül, hogy bár nem rajong a Tisza Párt politikusa iránt, azt elismerte, hogy az ellenzék többi része nem volt képes az utóbbi időben hasonló népszerűséget elérni.

„Az a helyzet, hogy a csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék, és egyikért sem reális Magyar Péterre haragudni”.

Kitért Magyar mondataira, amiben a politikai plakátok „vizuális környezetszennyező” hatásairól beszélt, és amit a DK megvágva úgy interpretált, hogy abból az derüljön ki, a NER-ből kivált politikus Dobrev Klára külsejére tett dehonesztáló megjegyzést. Pottyondy szerint esélyesebb, hogy valóban ez történt, de ezután

a DK európai parlamenti politikusát a plakát alapján maga is Hide the Pain Harold és a csengeri örökösnő szerelemgyerekének, illetve a Psota Irén Hasonmásverseny 6. helyezettjének nevezte.

Pottyondy Edina beszélt arról is, hogy Dancsó Péter beszólt a magyarországi influenszerek egy részének és Azahriah-nak, amiért David Pressmannel vacsoráztak az amerikai nagykövet rezidenciáján. A volt momentumos politikus szerint ha az USA vagy a CIA be akarná szervezni a magyar tartalomgyártókat, valószínűleg nem nyilvános vacsorákon próbálkozna. Volt csípős megjegyzése arra is, hogy Dancsó később inkriminált részeket kivágott a videójából, majd mikor ezt szóvá tették neki, visszatette azokat.

„Egyetlen egy napig politizált, és ez alatt kétszer tolt 180 fokos fordulatot. Hát, ez a Péter is egy figyelemre méltó politikai tehetség”

– vonta le a végkövetkeztetést Pottyondy Edina.

Pottyondy Edina teljes videója

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tenerifére költözött és egy sátorban él egy magyar nyugdíjas – Gábor már csak egy lakóautóra gyűjt
Sok EU-s állampolgárral együtt élnek a sziget egy kevésbé lakott részén, többen barlangban laknak. A helyiek azonban egyáltalán nem örülnek a sziklák közt lakó idegeneknek.

Link másolása

Az Express brit lap riportot közöl néhány, Tenerifén nomád körülmények között élő uniós állampolgárról. Köztük van a magyar nyugdíjas Gábor is, aki a spanyol szigeten él egy sátorban.

Gábor Tenerife déli részén, El Medano városához közel lakik, ami a számára legfontosabb: békében és csendben, az emberektől viszonylag távol. Már ha nem számoljuk a hozzá hasonlóan sátrakban vagy barlangokban élőket.

„Nyugdíjas vagyok, és Tenerifére jöttem, ahol sokkal jobb az idő, mint Magyarországon. Márciusban és áprilisban gyönyörű. Magyarországon ekkor nagyon hideg van” – nyilatkozta a tetovált, napbarnított férfi az Expressnek.

A helyiek nem feltétlenül nézik jó szemmel Gábor és társainak területfoglalását. Többen tüntettek is a jelenlétük ellen, mondván: engedély nélkül tartózkodnak a sziklákon és életvitelükkel tönkreteszik a tájat.

Gábor ugyanakkor azt állítja, neki eddig kevés interakciója volt a helyben élőkkel, és az is jobbára pozitív. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy bár Tenerifén tervez maradni, hosszútávon nem ezt az életformát szeretné élni.

„Havonta kapok nyugdíjat Magyarországról, és ebből annyit tudok félretenni, hogy négy-öt hónap múlva vegyek egy lakóautót”

– mondta el a lapnak. „Ezután elhagyom a sátrat, de szeretnék hosszabb ideig Tenerifén maradni” – tette hozzá.

Az Express tudósítása szerint nem Gábor az egyetlen magyar a tenerifei „hajléktalanok” között. A lapnak sikerült két másik honfitársunkkal beszélni, akik épp a közeli szupermarketben vásároltak. Ők azt mondták, sziklába vájt barlangokban laknak.

Gábor és társai életmódja miatt több helyi tiltakozásba kezdett: azt akarják elérni, hogy szabályozzák a beutazást és a tartózkodást a szigeten. „Tudom, hogy ez nem az ő hibájuk, de milyen jogon jönnek, hogy elfoglalják ezt a barlangot?” – tette fel egy El Medano-i lakos, aki elmondta: nagyon dühösek az ott tartózkodók miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET: