Bradley Hardison annyira imádja a fánkot, hogy ha éppen ehetnékje van, semmi sem állíthatja meg. 2014-ben még mezei sorozatbetörőként volt ismert, majd arról lett híres, hogy elindult egy fánkevőversenyen, amit meg is nyert. A vicc az, hogy ezt éppen a helyi rendőrség szervezte, akik már egy ideje körözték a 27 éves férfit a betörések miatt, és mivel felismerték, a helyszínen el is kapták.
Most ismét a fánkimádata miatt került rendőrkézre a virginiai fánkevőbajnok, ugyanis annyira nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy képes volt betörni, és lopni egy Dunkin Donuts gyorsfánkozóból.
Az Elizabeth City-i rendőrök már őrizetbe is vették, az azonban nem derült ki a jelentésből, hogy a férfinek végül sikerült-e csillapítani éhségét, mielőtt ismét elkapták volna.
Bradley Hardison annyira imádja a fánkot, hogy ha éppen ehetnékje van, semmi sem állíthatja meg. 2014-ben még mezei sorozatbetörőként volt ismert, majd arról lett híres, hogy elindult egy fánkevőversenyen, amit meg is nyert. A vicc az, hogy ezt éppen a helyi rendőrség szervezte, akik már egy ideje körözték a 27 éves férfit a betörések miatt, és mivel felismerték, a helyszínen el is kapták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy mit vacsorázott III. Károly király társaságában: Mindent, amit csak elénk raktak
Nem különösebben részletezte az elegáns díszvacsora részleteit. Arról is beszélt, hogy több festményt látott a király társaságában, mint bárki bármikor.
Trump szerint a királlyal töltött idő volt a legjobb része állami látogatásának az országban. A királyi családot is dicsérte az út után. Arról is beszélt: több festményt látott az út alatt, „mint bármely emberi lény valaha” – számolt be a The Standard.
A windsori kastély díszvacsoráján a vendégek Hampshire vízitorma-panna cottát kaptak parmezánvajas keksszel és fürjtojás-salátával, majd bio norfolki csirke ballotine érkezett cukkinibe tekerve, kakukkfűvel és csomborral ízesített szafttal. A desszert egy bombe glacée cardinal volt: vaníliafagylalt-bomba kenti málnasorbet-belsővel és enyhén posírozott Viktória szilvával.
Joggal merült fel tehát a kérdés az elnök felé, hogy mit vacsorázott a király társaságában, amire nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt:
„Mindent, amit csak elénk raktak”.
(Eredetiben: „Whatever the hell they served us”, aminek jelzőjét nehéz lefordítani, de mindenképp szleng beszédmódot jelöl.)
Arról is beszélt, hogy a király „remek fickó”, és szerinte az, hogy ilyen eleganciával és udvariassággal bántak vele, az országa iránti tiszteletről is szólt.
III. Károly király vendége volt Donald Trump, aki több napot az Egyesült Királyságban tölt – korábban Keir Starmer miniszterelnökkel is tárgyalt.
Négy év után derült ki, hogy ki volt a rejtélyes idegen az esküvőjükön, akit senki sem ismert a násznépből
A pár hiába kérdezett végig minden vendéget, csak egy influenszer megosztása hozott áttörést: két órán belül jelentkezett Andrew. A történetet a This Morningban mesélték el, ahol kiderült, hogy a férfi tévedésből csöppent a lagziba.
Michelle és John Wiley négy és fél évvel az esküvőjük után jöttek rá, ki az a férfi, aki több fotójukon is feltűnt. A családban és a barátok között mindenkit megkérdeztek, de senki sem ismerte fel.
A pár a This Morning című műsorban mesélte el a történetet, ahová Andrew, a rejtélyes idegen is csatlakozott, írja a Daily Mail. Elmondták, hogyan keveredett oda, és hogyan sikerült a nyomára bukkanni.
A képeket nézve kiszúrtak egy magas férfit kék öltönyben, akit nem tudtak beazonosítani. Hiába kérdezősködtek a násznépnél, nem jutottak előrébb.
„Senki sem beszélt vele. Ez egy olyan dolog volt, amit egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Arra gondoltam, miért volt ott? Kitettem pár posztot a Facebookomra is, és azt mondtam a barátaimnak, hogy osszák meg a képeket és próbáljuk meg kideríteni, ki lehetett az az ember”
– mondta a feleség a műsorban.
Michelle végül felvette a kapcsolatot Darren Dowling influenszerrel, és megkérdezte, vállal-e egy „kihívást”. Az influenszer rábólintott, és állítólag két órán belül Andrew hozzászólt a poszthoz.
Andrew a műsorban elmondta: a barátnője egy másik esküvőn volt koszorúslány, külön indultak, és neki nem szóltak, hogy másik címen kellett volna találkozniuk. Mivel a násznépből csak a barátnőjét és a menyasszonyt ismerte, nem tűnt fel neki, hogy rossz helyen van, amíg meg nem látta a fehér ruhás menyasszonyt, akit nem ismert fel.
Ekkor – a műsorban nem tisztázott okokból – úgy döntött, marad az idegenek esküvőjén. Azt mondta, amíg neki nem szól senki, ő sem szól senkinek. Több képen is feltűnt a nagy napról.
Michelle és John Wiley négy és fél évvel az esküvőjük után jöttek rá, ki az a férfi, aki több fotójukon is feltűnt. A családban és a barátok között mindenkit megkérdeztek, de senki sem ismerte fel.
A pár a This Morning című műsorban mesélte el a történetet, ahová Andrew, a rejtélyes idegen is csatlakozott, írja a Daily Mail. Elmondták, hogyan keveredett oda, és hogyan sikerült a nyomára bukkanni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az utcán grasszáló cuki kis állatok már össze is ismerkedtek egy helybeli macskával. Ennek ellenére a civil állatmentők azt kérik, a tulajdonos minél hamarabb juttassa vissza őket az ingatlanjába.
Elszabadult egy szurikátacsalád Érden – szúrta ki az Érdi Civil Állatmentők Alapítványbejegyzését a 444.
A civil szervezet azt írja:
„Érd maga a safari park, volt itt már minden, de tényleg. Emu, mosómedve, papagáj, hüllők… Most épp egy család szurikáta!”
A szurikáták a fotók tanúsága szerint már megismerkedtek egy helyi vörös macskával is. Bár a képeken nem látszik, hogy konfliktus lenne az állatok között, ennek ellenére az állatmentők arra kérik az egzotikus állatok gazdáját, hogy tartsa őket az ingatlanján belül.
Elszabadult egy szurikátacsalád Érden – szúrta ki az Érdi Civil Állatmentők Alapítványbejegyzését a 444.
A civil szervezet azt írja:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vérmókus tartja rettegésben egy városka lakóit, egy áldozat azt mondja, majdnem megölte őt a rágcsáló
Öt támadásról érkezett jelzés, a sebesültek között idősek is vannak. Szakértők szerint az állatok etetése okozhatja a bajt, és fertőzésveszélyre is figyelmeztetnek.
„Ez nem vicc” – hirdetik a San Francisco-i öböl térségében kiragasztott figyelmeztető lapok, amelyeken fotók mutatják, mire érdemes odafigyelni séta közben. A tájékoztatás célja, hogy a környéken élők óvatosak legyenek.
A bejelentések szerint egy mókus eddig legalább öt emberre rontott rá Kaliforniában. Ketten kórházi ellátást kaptak, miután megharapta és összekarmolta őket, számolt be az esetről az RTL Híradó.
Egy nő elmondása alapján a férjét érte támadás: a mókus a fejére ugrott, felsértette a fülét, majd a lábát kapta el, amelyről próbálta lerázni. „Videót akartam készíteni, de minden olyan gyorsan történt” – tette hozzá.
Egy másik érintett arról beszélt, hogy
a rágcsáló majdnem megölte.
Az arcát célozta, ő a karjával védekezett, erősen vérzett, az állat pedig hirtelen odébb ugrott.
Egy helyi állatvédő szervezet vezetője szerint az ilyen esetek ritkák, a mókusok többnyire kerülik az embert. Hangsúlyozta: ha valaki rendszeresen eteti őket, elveszíthetik a természetes óvatosságukat, és amikor nem kapnak élelmet, agresszívebbé válhatnak.
A hasonló esetek azért is kockázatosak, mert a mókusok betegségeket terjeszthetnek. Egyelőre nem azonosították, melyik állat okozta a támadásokat, a környékbelieket azonban arra kérik, legyenek körültekintőek.