HÍREK
A Rovatból

Nagy István: Sokkolóan hat, hogy egyes területeken egyáltalán nincs termés, de élelmiszerválság nem fenyeget

A miniszter szerint lesz elég búza, még exportra is marad.

Link másolása

Történelmi mértékű aszály sújtja egész Európát – mondta az Index-nek Nagy István agrárminiszter. Az idei száraz nyár miatt több mint egymillió hektáron került veszélybe a termés egy része, az Alföldön vannak olyan területek, ahonnan nem lesz mit betakarítani - mondta el.

Beszámolója szerint augusztus 15-ig a hazai termelők 1,138 millió hektáron jelentettek aszálykárt, ez a korábbi évekhez képest csaknem hétszeres terület és ez a szám a még nőni fog.

Van már most olyan terület, főleg az Alföldön, ahol kukoricából és napraforgóból nem lesz mit betakarítani. Ilyen még nem fordult elő, ez az, ami sokkolóan hat – fejtette ki a lapnak.

A kárenyhítésre jelenleg 12,5 milliárd forint áll rendelkezésre, de a szezon végén, a kárbejelentések összegzését követően döntenek arról, hogy mennyivel tudja a kormány az összeget kibővíteni.

"Ami most a legfontosabb, hogy a talpon maradásban segítsünk. A gazdák nehéz helyzetben vannak, de ebből a nehézségből kell reményt kovácsolni, a széthúzás helyett erőt és egységet teremteni. Lehetővé kell tenni, hogy az őszi vetés időben mindenhol a földbe kerüljön, hogy a jövő évi aratást jó reménységgel tudjuk várni".

A miniszter szerint nem lehet olyan reményt táplálni a gazdálkodókban, amit aztán nem tudunk megvalósítani.

"Nem rendelkezünk azzal a mesebeli nagy csatos ládával, amiből könyékig belenyúlva korlátlanul tudunk pénzt kivenni".

Az őszi munkákra utalva azt mondta, hogy a talaj felső harminc centimétere teljesen kiszáradt, ezért ahhoz is kéne eső, hogy el lehessen kezdeni az őszi talaj-előkészítő munkákat és a vetést.

"Élelmiszerválság azonban nem fenyegeti az országot"

– közölte. Elmondta, hogy egy évben átlag 5,4-5,6 millió tonna búza terem. Idén 3,9 millió várható, ebből emberi fogyasztásra és takarmányozásra 2,5 millió tonnát használunk fel, így marad majd exportra is.

"Azonban a világpiacon kialakult gabonaéhség miatt jelentősen megemelkedett a kereslet a búza iránt is. Ezért vezettük be néhány hónappal ezelőtt a gabonakiviteli bejelentési kötelezettséget. Most is naponta nyomon követjük a hazai gabonakészletet, és csak a magyar szükséglet fölötti részt engedjük ki az országból".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslései
A közvélemény-kutatásokról is kérdezték Magyar Pétert, aki a baloldal házi mérőintézetének tekinti a legtöbb ezzel foglalkozó céget. A TISZA Párt elnöke a taktikai szavazásról is elmondta a véleményét.

Link másolása

“Szerintem Magyarországon nagyon kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslések” – nyilatkozta vasárnapi, debreceni tüntetése után Magyar Péter a hvg.hu-nak. Magyar szerint ők nem rendelnek felméréseket a közvélemény-kutatóktól, a legtöbb ilyen céget pedig a baloldal házi mérőintézetének tekinti. Itt példaként hozta azt a Publicus Intézetet is, amelynek hétfőn megjelent kutatása szerint egyébként szintén a TISZA Párt a legerősebb ellenzéki párt.

Magyart az önkormányzati választásról is kérdezte a lap. A politikus az előválasztásokra utalva ezt mondta:

Nem úgy csinálják, mint az ellenzék eddig, „hogy a meg nem lévő pozíciókat már elosztjuk, és akkor ilyen taktikai szavazásokat csinálunk, hogy most valaki szavazzon itt ide”.

Magyar azt mondja, további kerületekben nem állítanak jelöltet, az eddigieket is nagyon gyorsan kellett megszervezni. Állítása szerint olyan kerületeket kerestek, ahol a helyiek azt mondták, érdemes lenne váltani, mert nem elégedettek a polgármesterrel vagy a képviselőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megvan a nem hivatalos megoldókulcs a magyarérettségihez
Az érettségi második részének feladatai közül túlnyomó részben a novellaelemzést választották a diákok a szaktanárok szerint.

Link másolása

Korábban már írtunk róla, hogy Karinthy Frigyes egy novellájának elemzését vagy Babits Mihály költészetének általános bemutatása között választhattak az érettségizők a hétfői vizsga második, hosszabb szövegalkotás részében.

Az Eduline oktatási portál szerint az érettségizők nagy vágya volt, hogy a feladatok között legyen novellaelemzés, amit alapvetően könnyebnek tartanak – a szakértőkkel együtt – mint a nagyobb horderejű témakifejtő esszét.

A portál megfogalmazása szerint feltehetőleg több tízezren fogják a novellaelemzést választani az általános témakifejtő esszé helyett, ami a szaktanárok szerint egyébként is nehezebb vállalkozás, mivel könnyű úgy megírni, hogy csak féligazságokat tartalmazzom és „az irodalomhoz ne legyen sok köze”.

Az idei érettségi változásai közé tartozik többek között, hogy középszinten a vizsga I. részéből kikerült a gyakorlati szövegalkotás, a helyére pedig egy irodalmi műveltségi tesztet raktak. A II. részben pedig kétféle szövegalkotás, egy műértelmezés és egy általános témakifejtő esszé közül lehet választani.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. A középszintesek itt egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 60 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó – írja az Eduline.

A portál egyébként közölte az érettségi első és második felének nem hivatalos megoldását is, ami ITT olvasható el. Hivatalos megoldókulcs kedden várható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól a Mi Hazánk EP-befutóját, Borvendég Zsuzsannát
A Magyarságkutató Intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt. A fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán azonban ez lekerült a napirendről.

Link másolása

Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól - írta meg a Válasz Online.

A történész a lap szerint egyáltalán nem jelezte előre munkahelyén, a Kásler Miklós vezette intézetben, hogy az egyik ellenzéki párt jelöltjeként indul a júniusi választáson.

Aztán a bejelentés óta eltelt két hónap, a Mi Hazánk leadta az induláshoz szükséges ajánlásait, így Borvendég hivatalos jelöltté vált, és közben változatlanul a Magyarságkutató munkatársa maradt.

A lap azt is leírta, hogy a Kásler-féle intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt, de a fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán ez lekerült a napirendről.

Így tehát Borvendég esélyes jelöltként indul egy ellenzéki párt színeiben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó szerint álhírt terjeszt a Hirado.hu a kínai elnök látogatásáról
A külügyminiszter az MTI-n keresztül kelt ki egy „álhír” ellen. Csakhogy az értesülés a Híradó híroldalán jelent meg.

Link másolása

Szijjártó Péter az MTI-n keresztül nevezte álhírnek az ugyancsak az MTVA alá tartozó Hirado.hu egy hírét – vette észre a 444.hu. Az MTI Hszi Csin-ping kínai elnök közelgő hivatalos látogatása kapcsán idézi a külügyminisztert:

„Tudatta, hogy jelenleg is egyeztetések zajlanak nagy kínai vállalatokkal további beruházásokról, viszont álhírnek minősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kínai államfő magyarországi vizitje során Pécsre látogatna.”

Csakhogy ez az értesülés a 444.hu szerint a Hirado.hu-n jelent meg, mely vonatkozó cikkében korábban még ez állt:

„Hszi Csin-ping Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal, felkeresi a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát és Gimnáziumot, majd Pécsre is ellátogat. A várakozások szerint jelentős gazdasági bejelentést is tesznek majd.”

A lap által idézett rész jelenleg nem szerepel a Hirado.hu cikkében, de a Wayback Machine által hajnalban archivált változatban valóban olvasható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: