SZEMPONT
A Rovatból

„Minek az a maszk? És amúgy is, minek rendel az, aki ennyire fél a vírustól?”

A járvány nemhogy közelebb hozta, inkább még messzebb sodorta egymástól az embereket. Vélemény.


"A vírus dolgozik: olyanok, mint mi, ezt súgja nekik" – írta Adrian Tchaikovsky Az idő gyermekei című könyvében. Anélkül, hogy spoilereznék, a lényeg, hogy két, látszólag tökéletesen különböző faj egy vírus következtében végül megérti egymást, egymásra találnak és nyugalomban, békében élnek.

Amikor márciusban felbukkant a COVID-19, azt gondoltam, talán ez lesz az a vírus. Hiszen alig akad olyan ember, akinek az életére így vagy úgy ne lett volna hatással a járvány. Mi hozná jobban össze az embereket, mint a sorsközösség – gondoltam naivan. Mekkorát tévedtem!

"És ti lazítottatok már, vagy még mindig be vagytok zárkózva?"

"Szerintem nagyon túlaggódod ezt!"

"Nektek mikor kell már végre bejárni az irodába?"

"Figyi, hogy nem fulladsz te meg abban a maszkban?"

"Minek az a maszk? És amúgy is, minek rendel az, aki ennyire fél a vírustól?"

Csak néhány megjegyzés, amit az utóbbi időben kaptam. A fulladásra vonatkozó beszólás különösen mókás, tekintettel arra, hogy egy olyan benzinkúton viseltem, ahol a bejáratnál egy nagy, piros nyomtatott betűkkel írt tábla hívja fel a figyelmet, hogy az üzlet területén a maszk viselése kötelező.

Ráadásul nem valami spéci FFP3 maszkról van szó, hanem egy sima, szűrőbetétes sportmaszkról, amit amúgy azok, akik rendszeresen bringáznak a fővárosban, békeidőben is sűrűn viselnek. A rendelésre vonatkozó kommentár pedig egy futártól érkezett, aki rossz néven vette, hogy maszkban mentem a bejárati ajtóhoz az általa szállított holmiért.

Egyértelmű, hogy az emberek nem egyformán viszonyultak a vírushelyzethez.

Van, akinek az élete március közepén sem változott meg jelentősen, mert továbbra is épp úgy kellett dolgoznia, mint korábban. Más, épp ellenkezőleg, elveszítette az állását, és volt, aki távmunkában folytatta. Volt, aki kerülte a zárt tereket, és bevásárolni sem ment el, mert megtehette, hogy házhoz rendeli mindazt, amire szüksége van. Másnak erre esélye sem volt, mert például olyan településen él, ahol nincs lehetőség házhoz szállítást kérni, vagy épp örömét leli a vásárlásban, és vírushelyzet ide vagy oda, nem is akart lemondani erről.

Volt, aki tudatosan kerülte az egészségügyi intézményeket, mint potenciális gócpontokat, más épp a vírus tombolásának idején szült, szenvedett balesetet, lett sérve, és még sorolhatnám. Van, akinek a karantén a poklok poklát jelentette, másnak paradicsomi állapotokat. Volt, aki szenvedett a családdal való összezártságtól, más mérhetetlenül élvezte az együtt töltött időt, annak minden nehézségével együtt. Volt, aki különböző okokból kifolyólag komolyan vette a karantént és a legszűkebb családjával sem találkozott hónapokig, más ugyanúgy napi szinten futott össze a barátaival, csak épp valamelyik szórakozóhely helyett egyikük lakásán iszogattak, társasoztak, beszélgettek.

Ahány ember, annyiféle életkörülmény és reakció. Naivan azt hittem, a mindenkit érintő helyzet majd empátiát ébreszt bennünk, rávilágít arra, hogy akármennyire különbözünk is egymástól, mégis mennyi a hasonlóság.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán Kötcséről: Orbán figyelmeztette saját táborát, nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől
Orbán Viktor beszéde egyértelművé tette: komoly kihívónak érzi Magyar Pétert - mondja az elemző. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy a Tisza adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet, de erre nemzeti konzultációt szervezni Somogyi szerint választási csalás.


A Fidesz vasárnapi kötcsei piknikje idén nem a megszokott módon zajlott: az újságírók elől hermetikus kordonnal zárkóztak el, igaz, élőben közvetítették, amit meg akartak mutatni. Orbán Viktor beszédében azt mondta, ez most más: a csipkelődés elmarad, vigyázni kell a szavakra. Az ellenfelét „kiskakasnak” nevezte, megjegyezve, hogy a kiskakasból nem lesz nagy kakas. Azt állította, a méréseik szerint 106 körzetből 80-at nyernének, emellett új nemzeti konzultációt jelentett be „a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban”. Beszéde végén félreérthetetlenül meg is fenyegette közönségét: „Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”

Magyar Péter kordonok nélkül megtartott beszédére hosszú sorokban érkeztek az autók és a buszok, hívei megtöltötték a kicsiny főteret. A Tisza elnöke bejelentette, ezzel az eseménnyel hivatalosan is elindult a párt választási kampánya, és élesedik a párt új mobilos applikációja, ami összefogja majd a támogatóikat. Magyar Péter arról beszélt, végre lezárják a „Gyurcsány–Orbán-korszakot”, és működő Magyarországot ígért, A puliitusra egyetlen szót írtak: adócsökkentés. Hogy ki nyerte a politikai szezonnyitót, arról Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Ott volt Kötcsén a kormányfő és az ellenzék vezetője is, így nagyon más volt az idei kötcsei piknik, mint az eddig megszokottak.

– Kötcsén eddig zárt körben hangzottak el a beszédek és a beszélgetések. Most először engedtek be nyilvánosságot, és először hallhattuk élőben a miniszterelnököt. Ez formai áttörés, amely a tényleges politikai verseny visszatérését jelzi. Magyar Péter részéről nem volt tartalmi újdonság, ő eddig is járta az országot, de ennyire közvetlen közelségben a miniszterelnökhöz beszédet mondani még nem láttuk. Beszéde hangsúlyai a megszokott érvrendszert követték,

az újdonságot inkább az jelentette, hogy Orbán egy kiszivárgott papírra hivatkozva nemzeti konzultációt helyezett kilátásba.

Ez egyszerre erős és kockázatos lépés: közvetlenül a Tisza Pártot célozza, azaz róla beszél, amivel el is ismeri, hogy komoly ellenfélként kezeli. Arról itt nem beszélve, hogy ennél egyértelműbb választási csalást is nehéz elképzelni: a kormány közpénzből pártkampányt finanszíroz. Ennél kevesebbért is, az Unió más országaiban kormányok szoktak lemondani.

– A miniszterelnök az Indexen megjelent, mindenféle aláírás nélküli „feljegyzésre” utalt, amit Magyar Péter hazugságnak nevezett, valamint Tarr Zoltán mondataira arról, hogy nem beszélhetnek mindenről, amíg nem nyerték meg a választásokat. Elképzelhető, hogy ez a kormánypártnak a lottóötös?

– Ez azon múlik, hogyan reagál a Tisza. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy az ellenfél adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet. Egy szegény országban erős a félelem attól, hogy az emberek még kevesebbet visznek majd haza, így ezzel erőteljesen mozgósítani lehet. Ilyen értelemben

ez kockázat a Tisza számára, amíg nem tudja hitelt érdemlően cáfolni vagy átkeretezni a vele szemben felhozott állításokat.

– A nyilvánosság kezelése mégis felemásra sikerült: volt élő közvetítés, ugyanakkor hermetikusan lezárták a rendezvényt, a sajtót mellékutcába szorították.

– És mindezt részben a Tiszára fogták, ami gyenge indoklás. A „biztonság érdekében” narratíva nevetségesnek hatott: Rogán Antal „szurkolótábor-szétválasztásos” hasonlata kifejezetten szerencsétlenül hangzott az újságírókra nézve, az újságírók ugyanis nem részei alapértelmezésben a szurkolótábornak. Látható volt az is, hogy

a kormánypárt azt akarta, a nap fő attrakciója kizárólag a miniszterelnöki beszéd legyen, ne az érkező közéleti szereplők alkalmi nyilatkozatai,

ezért is jött jól a terület elzárása az újságírók elől. Ez viszont éles ellentmondást teremtett: ha nyitottságot mutatnak, akkor mindezt a sajtó fizikailag elzárása ettől mindezt hitelteleníti.

– Amikor Magyar Péter megérkezett, a sajtó azonnal hozzá fordult, mert tőle lehetett kérdezni. Ő egy új applikációt is bejelentett, amely erősen emlékeztet a Tusványoson Orbán által bejelentett digitális polgári körökre.

– Ezek a részvételi és közösségimédia-technikák nem újak: platformépítés, alulról jövő ötletek gyűjtése, folyamatos online jelenlét. Orbán ugyanezt hangsúlyozta a saját oldalának: jelen kell lenni, aktívan kell működni az interneten. Kicsit ironikusan is hatott a beszédében, hogy egy monumentális világpolitikai vízió után azt kezdte el majdnem mondani, hogy hogyan kell bekapcsolni a számítógépet, és hogy mi az az internet. A kérdés persze az, ebből is érződik, hogy van-e elég aktív fideszes közösség, amelyik ezt a munkát elvégzi. Korábban volt. Van-e most is?

– Orbán azt is mondta, mostantól mindenki tegyen meg mindent a közös győzelemért, mert semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve.” Mit üzen ez?

– Figyelmeztetést a saját tábornak: nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől. Úgy látszik, csökken azok száma, akik a Fidesz sikeréért dolgoznak, ezért kellett fegyelmező jelzést adnia.

– Elhangzott még a kormányfőtől az is, hogy az ország 93 ezer négyzetkilométeres, „nem igaz, hogy pont ide, pont ekkor kellett Magyar Péternek rendezvényt szervezni”. Ez is a feszültség jele?

– Az. Ugyanakkor Orbán később azt hangsúlyozta, hogy „kicsi az ország, ezért nem engedhet meg magának rossz kormányt”. Kettős célt követ: egyszerre ébreszteni a saját tábort, mert kell a munkája, egyben megnyugtatni, hogy „80 helyen vezetünk, van tehát értelme velünk dolgozni”.

– Az EU-ról szóló elemzésében a versenyképesség csökkenését számokkal igazolta, de amikor a magyar gazdaság erejét állította szemben az Unió gyengülésével, már nem hozott adatokat.

– Több állítása is vitatható volt, és bizonyos tényezőket elhallgatott. Az Egyesült Államok szerepéről például nem esett szó. A külpolitikai kapcsolatok nála rendre az aktuális érdekekhez igazodnak: ha az érdek úgy hozza, közeledik egy szereplőhöz, ha nem, eltávolodik tőle. Ezt láttuk korábban más vezetők, például Meloni esetében, de mintha ez történne most Trumppal is, akiben csalódott, mert nem hozta meg a békét. Meg, persze semmit sem, amit Orbán a magyaroknak megígért: nem jöttek az amerikai befektetések egyelőre, nem lett új költségvetése az országnak.

– A nemzetközi szabályok helyett most „a nagyhatalmi játszmák ideje jön” – mondta Orbán. Ez a kijelentés egy kicsi ország szempontjából különösen kockázatosnak hangzik.

– Orbán azt gondolja, hogy ő „mindenkivel jóban” van, de ez az állapot erodálódik, mert nem lehet egyszerre mindenkivel jóban lenni. Nagyon udvariasan, de azért elmondta az amerikai álláspontot Trump, nem szeretné, hogy az oroszoktól Európában energiát vásároljanak. Nyilván itt a gázvásárlásról van szó. Mit tud erre Orbán mondani?

– Értékként említette, hogy a Fidesz-KDNP stabilan kormányoz hosszú ideje.

–Ezek a mondatok mind arról szólnak, hogy ez egy olyan érték, amit úgy kell hagyni, és ez pedig egyetlen egy módon történhet, ha őt választják meg újra és újra a magyarok. Viszont

ami szerintem még érdekes és akár vissza is üthet, mindenesetre kockázatos, hogy bevédte Matolcsyt.

Nyilvánosan megdicsérte Matolcsyt egy intézkedése okán. Ez a politika nyelvén azt jelenti, hogy hiába a világ legnagyobb bankrablásában vett részt az egykori jegybankelnök, akit egy egész ország utál beleértve a jobboldal táborát is, Orbán bevállalja ezt a kockázatot. Nem érzi problémának, hogy a Matolcsyt megvédje.

– Összességében mennyire volt erős a beszéd?

– Ha a ember nem néz utána az egyéb tényeknek, hanem egyszerűen csak mint egy politikusi beszédet hallgatja, akkor ennek a külpolitikai része igen markáns, nagyon sokfelé tekintő volt, úgy érezhette az ember magát, hogy egy mélyen átgondolt elemzői beszédet hall. De a miniszterelnök imázsát most nem egyetlen beszéd formálja, hanem az előzmények:

a Tiszával való folyamatos foglalkozás például azt jelzi, hogy komoly kihívónak érzik őket.

Egy beszéd önmagában nem fordít hangulatot; a környezet és a politikai dinamika dönti el, mennyire hat.

– A kormányfő a végén egyszerre sürgette a mozgósítást és ígért számonkérést a saját táborán belül. Mit olvas ki ebből?

– Azt, hogy szerinte még vezetnek, de a győzelem nem magától értetődő. A cél: tűzbe hozni a csapatot, ugyanakkor megakadályozni a kedvvesztést. Ezért hangzott el a „minden számon lesz kérve” üzenet.

– Visszatérve a kampánytechnikákra: Magyar Péter digitális platformja mennyiben kihívás?

– Formailag hasonló ahhoz, amit a kormányoldal hirdet: folyamatos online jelenlét, közösségi bevonás, kérdezz-felelek csatornák. A kihívás mindkét oldalnak az, hogy valódi önkéntes- és aktivistahátteret építsen, amely nemcsak jelen van, hanem dolgozik is.

– Kapu Tibor űrhajós megjelenése egy erősen pártjellegű rendezvényen mennyire volt ízléses?

– Újságírók és elemzők pártrendezvényeken való részvétele szakmailag problémás. Kapu Tibor esete más: ő világossá tette, hogy a projektje számára fontos, ahová hívják, elmegy, és ellenzéki, illetve kormánypárti fórumon egyaránt megszólal. Amíg nem áll ki egyik párt mellett sem, űrhajósként, szakmai minőségben elfogadható, hogy ilyen eseményeken megjelenjen.

– Mi volt a kötcsei nap tanulsága?

– A forma újszerűsége: az élő közvetítés és a fizikai zártság kombinációja erős jelzés a verseny kiéleződéséről.

A Tisza Párt központi témává vált, a kormányoldal pedig egyszerre próbál mozgósítani és bizonytalanságot eloszlatni.

A következő időszakot az dönti el, melyik oldal tud nagyobb fegyelmezettséggel és következetességgel élni az online és offline mozgósítás eszközeivel, illetve hogy 16 év kormányzás után eredendően mennyire untak már rá a választók a miniszterelnökre. Mert az a választás leginkább róla fog szólni, ezt Orbán és Magyar is tudja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Amerikai kommandósok szálltak partra Észak-Koreában, a Trump által elrendelt titkos akcióról most számolt be a New York Times
A SEAL kommandósai egy lehallgatókészüléket akartak elhelyezni, de a 2019-es akció kudarcba fulladt, mert egy halászhajó felfedezte őket. A küldetést szigorúan titokban tartották, sem az amerikaiak, sem az észak-koreaiak nem beszéltek róla, egészen mostanáig.


Mint a filmekben: egy 2019-es téli éjszakán egy csapat amerikai tengerészgyalogos bukkant fel a tengerből Észak-Korea partjainál. A New York Times szerint a szigorúan titkos küldetésüket személyesen Donald Trump hagyta jóvá, és az volt a céljuk, hogy elhelyezzenek egy elektronikus lehallgatókészüléket, amellyel az Egyesült Államok lehallgathatta volna Kim Dzsongun kommunikációját. Az észak-koreai vezető ugyanis egyre kiszámíthatatlanabbnak és veszélyesebbnek tűnt, hol barátilag beszélt Trumppal, hol atomcsapásokkal fenyegetőzött. Mivel Trump tárgyalásokra készült vele, az amerikaiak nagyon szerették volna tudni, valójában hogyan gondolkodik.

A feladatot SEAL Team 6 elit egységének Vörös Osztagára bízták, ők végeztek korábban Oszáma bin Ládennel is. Az akciót hónapokig készítették elő, méghozzá a legnagyobb titokban, mert a New York Times szerint könnyen végződhetett volna túszdrámával, vagy akár egy nukleáris konfliktust is kirobbanthatott volna.

A küldetés rendkívül veszélyes volt.

A csapatot egy kétszáz méter hosszú atomtengeralattjáró vitte az észak-koreai partok közelébe, ahol a katonák hangtalan motorokkal felszerelt mini tengeralattjárókba szálltak. Ezek azonban nyitottak voltak, tehát a tengerészgyalogosoknak órákat kellett eltölteniük a fagyos, mindössze 4 fokos vízben, amíg partot értek. Ezért fűthető búvárruhákat vettek fel.

A terv az volt, hogy miután partra szállnak, percízen elhelyezik a lehallgatókészüléket, majd észrevétlenül távoznak. De azután minden rosszul alakult.

Az első probléma az volt, hogy menet közben nem kommunikálhattak a parancsnoksággal, és a szokásokkal ellentétben drónokat sem küldhettek a terület fölé, mert azonnal lebuktak volna. Emiatt a küldetést gyakorlatilag vakon kellett végrehajtaniuk, nem tudták, hogy mi vár ott rájuk.

A felderítési adatok alapján olyan időpontot választottak, amikor a térségben a lehető legkisebb a forgalom. És sokáig úgy is tűnt, hogy senki sincs körülöttük. A két mini-tengeralattjárók körülbelül 90 méterre a parttól állt meg a sekély, átlátszó vízben. Az egyik azonban túlfutott a célon, ezért visszafordult. Ennek ellenére folytatták az akciót.

A SEAL-ek hangtalanul a parthoz úsztak, majd kiemelkedtek a vízből, és elkezdték levenni a búvárfelszerelésüket. Közben a rossz irányba álló mini tengeralattjárót megpróbálták a többiek megfordítani, és bekapcsolták a villanymotort.

Csakhogy ekkor hangokat hallottak, és észerevettek egy közeledő hajót.

A fedélzetén lévő észak-koreai legénység az amerikai lap szerint azért maradhatott ilyen sokáig észrevétlen, mert a SEAL-ek éjjellátó szemüvegei részben hőérzékelők alapján működtek — és a koreai halászok ruhája annyira átvizesedett, hogy testhőmérsékletük nem különbözött sokban a tenger hőmérsékletétől. A mini tengeralattjátó motorja által keltett hullámok azonban felkelthették a halászok figyelmét, és ha arra néztek, megláthatták a mini tengeralattjárók nyitott fülkéjéből kiszűrődő fényt.

A hajó elindult a tengeralattjárók irányába. A fedélzeten lámpákat kapcsoltak fel, és beszélgetés hallatszott. Az egyik SEAL ekkor tüzet nyitott, és társai követték a példáját.

Fogalmuk sem volt, hogy egy járőrhajóra vagy egy halászhajóra tüzelnek, de úgy érezték, nincs más választásuk. A közeledő hajón mindenki meghalt. A tengerészgyalogosok a holttesteket a vízbe húzták, és késekkel átszúrták az áldozatok tüdejét, hogy a testek biztosan elsüllyedjenek. Ezután vészjelzést küldtek az atomtengeralattjárónak, ugyanis a parancsuk az volt, ha lelepleződnek, azonnal szakítsák félbe a műveletet és meneküljenek.

Az atomtengeralattjáró hatalmas kockázatot vállalva a sekély vizekbe manőverezett, hogy a part közelében vegye fel az egység tagjait. Mindenki kijutott, de az elektronikai lehallgatóeszközt nem helyezték el, az akció tehát kudarcba fulladt.

Minderről a New York Times szerint a Trump kormány semmit sem közölt a katonai és hírszerzési ügyekért felelős kongresszusi bizottság tagjaival, pedig a tájékoztatást törvény írja elő. Később a Biden kormány kivizsgáltatta az esetet, de azt a jelentést is titkosították. Nyilvánosan sem beszélt soha senki az akcióról, egészen mostanáig, így azt sem tudni, hogy az észak-koreaiak mennyit tudtak róla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban
A humorista legújabb videójában Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról, Szijjártó Péter részvételéről, Lázár János megszólalásairól, Tarr Zoltán szavairól és a kötcsei eseményekről is beszélt.


Újabb videóban vette górcső alá az elmúlt időszak közéleti eseményeit Pottyondy Edina. A humorista legújabb videójában először Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról beszélt.

„Hát ilyen nyomasztó péniszjárást én legutóbb akkor láttam, amikor egy onlyfans modell egyetlen nap alatt ezer férfival bújt ágyba. A győzelem napi ünnepség és fegyverexpo nem csak egy nosztalgikus elvtársi találkozó volt Japán második világháborús legyőzésére emlékezve, hanem félreérthetetlen jele annak, hogy Donald Trump vámháborús mesterterve és külpolitikai pojácáskodása felbátorította a világ diktátorait. A nagypofájú, hantázó, puncimán, csőcserearcú, drivetter traft lakhajú ingatlanügynök fölényeskedése, hazudozásai, blöffjei és zsarolásai most beárazódtak” – fogalmazott Pottyondy, aki szerint

„ez a pszichotrió egyértelmű üzenet a nyugati világnak: Végetek kutyák! És üzenet Trumpnak: köszönünk mindent elnök úr, további sok sikert a békéhez. A vonulós maffiastiló sem véletlen. Illiberális védjegy. Amit a lemenő nap fényéből nem pótol vissza a viagra, azt gangsztázással oldják meg”.

A humorista Szijjártó Péterre is kitért.

„Az Orbán-család külügyminisztere nem csak együtt vonult a Trump ellen szerveződő koalícióval, hanem alázatosan elfoglalta a helyét az illiberális tornasorban, precízen szemléltetve, hogy mit is jelent utolsó csatlósnak lenni. Mondjuk nem lennék boldogabb attól sem, hogyha az első sorban menetelne, csak legalább azt látnám, hogy a személyes ambíciója túlmutat azon, hogy Lavrov hónaljszőre legyen, és a 14 éves gyerekét is magánrepülőgéppel utaztassa”

– fogalmazott Pottyondy.

A humorista aztán megemlítette a Tisza Párt adóprogramját, Tarr Zoltán szavait és az arra érkező kormányzati reakciót is.

„Van a hatvanpusztai kastélykomplexus ismeretlen célú alagsoránál is van lidércesebb: a Tisza-adó, az új halálkampány, az új nemzetpusztulás, az új démon, a többkulcsos adórendszer. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is. És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is.

És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Meg persze azt, hogy adót akarnak emelni. És hiába cáfolják Magyar Péterék, hiába mondják el minden alkalommal, hogy nincs ilyen terv, sőt éppen hogy adót akarnak csökkenteni.

A Fidesz már ott tart, hogyha lúd, legyen kövér, elégetnek pár tízmilliárdot nemzeti konzultációra a nem létező Tiszasarcról. Kevésbé zavartatják magukat az igazságtól, mint Győzike a Kodály-módszertől. Annyira köti őket a valóság, mint a Toy Story íróit. Mondjuk nagyban megkönnyítette az állampárt helyzetét, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke egy fórumon elkezdett a politika helyett sunnyogás kell, különben a Fidesz kiforgatja a mondandót kommentbölcsességgel arcoskodni”

– fogalmazott a humorista, aki szerint „ezúttal nem egy ellenzéki Facebook profil, hanem egy kormányzásra készülő párt második embere adta elő a marketing Machiavellit”.

„Értem, hogy Tarr Zoltán azt hiszi, hogy a kiábrándult fideszes visszaábrándul, hogyha nem hall nemzeti lózungot és arrogáns hazudozást. De azért az művészet, hogy egyetlen mondattal sikerült olyan helyzetet teremtenie, hogy az ezer módon adóztató, katát eltörlő, különadókat kivető, világrekord áfát bevezető kormányzat, ami a 15%-os egykulcsos adóra rádobott 10-20-30% inflációt most azzal ijesztgethet, hogy jajaj, mire készül a Tisza” – jegyzi meg.

Pottyondy szerint

„legalább ennyire bizarr, hogy Orbán Viktor azzal akarja visszacsábítani a szavazóit, hogy Tarr Zoltán úgy csavarta a szót, mint digitális harcos a csípőjét egy Rakonczai Imre koncerten, a Főni felháborodik, ha a fideszes know-how-t egy tiszás adja elő, de ha Tarr Zoltán cinizmusa vállalhatatlan, akkor Lázár János ámokfutása hogy nem zavarja őket?”.

A humorista ezután bevágta Lázár János az ATV-ben arról beszélt, hogy a Fidesznek jobb hazugságai vannak, mint a Tiszának, illetve azt is, amikor a Tranziton azt mondta: „Nagyon szépen tudom magyarázni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit, ez is egy képesség, és a Lázár-infók alkalmasak voltak arra, hogy ezt a képességemet még jobban tökélyre fejlesszem, és más fideszes társaimnak is jó szívvel ajánljam”.

„Be van kólázva, vagy speed, vagy mi a fasz? Ez már lassan a csurran-cseppen klip, csak nem az öreg diktátor, hanem a sunyi segédje kapta az igazságszérumot”

- fogalmaz Pottyondy, majd később hozzátette:

„Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban. Ez a fickó egy sima modorú, gátlástalan hazudozó volt. Most meg Kunhalmi Ágnes rossz képességű protekciós unokaöccse”.

A videóban végül a kötcsei események is szóba kerültek. Pottyondy szerint a Magyar-Orbán csatában nehéz eredményt hirdetni.

„A Tisza bemutatta a gazdasági tótumfaktumát, aki egy ex-fideszes államtitkár, az új alelnökét, aki egy nagyon szimpatikus asszony, és Magyar Péter ellopta a show jelentős részét azzal, hogy kordonok és rendőrsorfal mögé szorította a fideszes elitet. Ami eddig exkluzivitásnak és hatalomnak látszott, az most vergődésnek és gyávaságnak, hiába lett 24 év után most nyilvános a kötcsei Orbán-beszéd. A nemzetvezető sem volt különösebben izgi, viszont az nem látszott, hogy zavartatná magát a családja száz és ezermilliárdjaitól, vagy az állandósult gazdasági válságtól, vagy a közszolgáltatások leépülésétől. Pont olyan magabiztos volt most is, mint 5 éve, meg 10 éve, meg 15 éve. Vagy az van, hogy ez a faszi tökéletes színész, vagy egész egyszerűen nem tájékoztatják arról, hogy milyen a közhangulat. Vagy éppen annyira érdekli az ország állapota, mint a finn női biatlonbajnokság” – mondta Pottyondy, aki szerint Orbán Viktor beszédének végén „jött a szokásos keresztapa pillanat”.

„Megint elkattant az öreg, és fenyegetőzött egy sort”

– fogalmaz a humorista.


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET: