FELFEDEZŐ
A Rovatból

Mindegy, hogy mennyit ivott, több mint egy évig képtelen volt pisilni egy londoni nő

Olyan ritka betegségben szenved Elle Adams, mely elsősorban a fiatal nőket érinti. Az orvosok még azt sem tudják, hogy mitől alakul ki ez a szindróma.


Hiába próbált pisilni egy 2020 októberi reggelen egy londoni nő, képtelen volt rá. Elle Adams ezután kórházba ment, ahol kiderült, hogy egy liter vizelet gyűlt össze a húgyhólyagjában, miközben a nőké csak ennek a felét képes tárolni, írja a LADbible.

Az orvosok azonnal katétert vezettek a fiatal nő hólyagjába, majd napokkal később meg is tanították arra, hogyan tudja mindezt elvégezni saját magának. Innentől kezdve 14 hónapba telt, mire az orvosok rájöttek, hogy mi okozza szokatlan állapotát.

Elle Adams

a rendkívül ritka és elsősorban fiatal nőket érintő Fowler-Christmas-Chapple szindrómában szenved, ezért képtelen normális úton kiüríteni a húgyhólyagját. A vizelési rendellenességek betegségcsoportjába tartozó állapotban szenvedők önkatéterezésre szorulnak. A betegség kialakulásának oka egyelőre nem ismert.

Az orvosok semmi jóval nem kecsegtették a fiatal nőt, akinek legnagyobb esélye a keresztcsonti ideg stimulációja volt. Az eljárás hasonló elven működik, mint a pacemaker, csak itt a záróizmok ingerlése történik egy vékony huzal segítségével.

A műtétet idén januárban hajtották végre. Elle Adams elmondása szerint állapota sokat javult, de nem gyógyult meg teljesen. Mostanra az önkatéterezés mértéke a korábbi felére csökkent, ami számára már így is nagy eredmény. Néhány hónappal a beavatkozás előtt még ez is elérhetetlen célnak tűnt számára közel két év szenvedés után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez undorító!” – Megdöbbentő dolgot tett a jakuzziban a hotel dolgozója, a vendégek kiakadtak
A vendégek videóra vették a bizarr esetet, majd panaszt tettek. Mint kiderült, ez a szállodánál régóta bevett gyakorlat.
DKA - szmo.hu
2025. november 11.



Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.

„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”

– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.

A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.

Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.

A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.

Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.

„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekem már megjött az első szállítmány
Az ATV-ben készült firkából napok alatt lett mém, majd jótékonysági termék. A miniszterelnök már be is mutatta a saját darabját a közösségi oldalán.


Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.

A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy

„a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy,

a 'Jónak lenni jó!' kampány keretében.”

Az akció előzménye, hogy Orbán Viktor 2025. november 11-én az ATV Mérleg című műsorában, Rónai Egonnak adott interjúja közben egy A4-es lapra jegyzetelt.

A rajzról készült kép hamar mémmé vált, a felhasználással kapcsolatos kérdésekre pedig a miniszterelnök november 13-án a Forbes Facebook-posztja alatt jelezte, hogy „az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van.”

A termékeket a Digitális Polgári Körök (DPK) webshopja árulja. A DPK a miniszterelnök által 2025-ben indított online közösségszervező kezdeményezés, amely idén ősszel tömegrendezvényt tartott, majd országjárást hirdetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vészharangot kongat a volt kormányfő: egy generáció alatt kisöpörheti a nyelvüket a mesterséges intelligencia Izlandon
A 350 ezres nemzetet az angol nyelvű digitális tartalom árasztja el. A mesterséges intelligencia csak az utolsó szög a koporsóban?


Drámai figyelmeztetést adott ki Izland volt miniszterelnöke, Katrín Jakobsdóttir, aki szerint egyetlen generáció is elég lehet ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia és az angol nyelv térhódítása kisöpörje az izlandit. A The Guardiannek nyilatkozva a politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy

a jelenség már a mindennapokban is érzékelhető, olyannyira, „hogy gyakran a gyerekek egymás között is inkább angolul beszélnek”.

Jakobsdóttir szerint a társadalomnak többet kell tennie a nyelv megőrzéséért, ugyanakkor a mesterséges intelligenciára nemcsak veszélyként, hanem lehetőségként is tekint, ezért azt szorgalmazza, hogy minél több minden legyen elérhető rajta keresztül izlandiul is. A kormányzat láthatóan reagált a helyzetre: az oktatási minisztérium november elején bejelentette, hogy partnerségre lép az amerikai Anthropic nevű MI-céggel. A világ egyik első nemzeti MI-oktatási kísérleti programjában az ország tanárait segítik a technológia használatában, kifejezetten azzal a céllal is, hogy az izlandi nyelv digitális jelenlétét erősítsék.

„A mesterséges intelligencia itt van, és itt is marad. Fontos, hogy kiaknázzuk az erejét, miközben megelőzzük a károkat” – közölte Guðmundur Ingi Kristinsson oktatási és gyermekügyi miniszter a program bejelentésekor.

A mindössze 350 ezer fős Izlandot különösen sérülékennyé teszi a kis népesség. Bár a nyelvet eddig a társadalom minden rétegében használták, a változást az internet, majd az MI hozta el.

A szakértők már 2018-ban figyelmeztettek a nyelv „digitális kihalásának” veszélyére. Izland ezért már korábban is tett lépéseket: 2019 és 2023 között egy nemzeti nyelvtechnológiai program keretében fejlesztettek izlandi nyelvű beszédfelismerő, szövegfelolvasó és fordítórendszereket.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pulcsi és póló készült Orbán Viktor rajzáról – két párt is árul ilyet, mától bárki viselheti magán a miniszterelnök jegyzeteit
A Digitális Polgári Kör webshopjában lehet megvásárolni a ruhadarabokat, amelyeket még kedvezményes áron árulnak. Ugyanakkor már a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is árusít hasonlót.
Fotó: dpkor.hu - szmo.hu
2025. november 14.



Péntektől bárki megvásárolhatja azt a pulóvert, amelyen Orbán Viktor sokat emlegetett rajza szerepel - írja a Magyar Nemzet.

A Digitális Polgári Kör (DPK) indította el a webshopot, ahol a miniszterelnök által inspirált termékeket árulják. A befolyt összeget pedig teljes egészében a „Jónak lenni jó!” kampánynak ajánlják fel.

A ruhadarabok egyelőre csak előrendelhetőek, így jelenleg a póló 5 500 forintba, a pulcsi pedig 9 495 forintba kerül.

A póló teljes ára egyébként 7 335 forint a pulcsi pedig 12 660 forint lesz.

Orbán Viktor legendás rajzát a november 11-i Rónai Egonnak adott ATV-interjúja közben készítette, majd a műsor végén a műsorvezetőnek ajándékozta.

A „firka” kereskedelmi hasznosítása azonban sokáig kérdéses volt a szerzői jogi védelem miatt, a helyzetet végül a miniszterelnök oldotta meg egy csütörtöki Facebook-kommentben.

„Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!”

– írta a kormányfő.

A miniszterelnök egy korábbi videóban egyébként azt mondta, ő nem rajzolgat, hanem jeleket tesz a papírra.

A vásárlók által támogatott „Jónak lenni jó!” kampány idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyerekeket segítő KEGYES Alapítvány javára gyűjt. Az adományvonal a 1358-as számon érhető el, egy hívás vagy SMS 500 forintot ér.

Nem a Fidesz (illetve az ahhoz köthető szerveződés) azonban az egyetlen, sőt még csak nem is az első, amelyik ilyen ruhadarabot árul. Egy nappal korábban a Magyar Kétfarkú Kutyapárt jelentette be, hogy webshopra dobnak hasonló terméket. Állításuk szerint már most hatalmas az érdeklődés rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk