Miért olyan kicsi az ókori férfiszobrok pénisze?
Ezt az sürgető kérdést gyakorlatilag mindenki felteszi, aki kinyitott már történelemkönyvet és/vagy élőben volt szerencséje látni az ókor szobrászainak remekműveit. Ellen Oredsson svéd művészettörténész, a bangkoki Rock Around Asia galéria kurátora Hogyan beszéljünk a művészettörténetről?" nevű blogján végre pontot tesz a vita végére.
Egy olvasó tette fel a kérdést, mire a művészettörténész válaszában a más kultúrák kispéniszű szobrait is ihlető görög szobrokra hivatkozva írta meg álláspontját.
Szerinte két oka is volt a megkérdőjelezhető méreteknek. Egyrészt azt kell figyelembe venni, hogy a szobrok péniszét ernyedt állapotban ábrázolták, és ha a kedves olvasó körülnéz az ismerősei között, vagy belenéz a saját nadrágjába, mindjárt nem fogja olyan extrém módon kicsinek vélni a kőpasik férfiasságát.
A másik ok az ókori kultúrában keresendő.
A férfiszépségről alkotott elképzelések az ókori Görögországban különböztek a mai felfogástól.
Akkoriban ugyanis a körülmetéletlen, kisebb méretű pénisz a nemesség és kulturális felsőbbrendűség jele volt, míg a nagy péniszt vulgárisnak és illetlennek, időnként viccesnek is találták, és általában a Görögország határain élő műveletlen barbárokra asszociáltak róla. A kis pénisz a férfiak intellektuális oldalát emeli ki, míg a nagy az ostobaságát és tanulatlanságát.
Ez a tendencia a görög drámákban is megfigyelhető volt, a lúzert játszó színészre gyakran hatalmas péniszt aggattak, hogy a butaságát kihangsúlyozzák. Az isten- és sportolószobrok pénisze is kicsi volt, ami arra enged következtetni, hogy
a kifinomult görögök a férfiasságot sem péniszben mérték, hanem műveltségben, politikai hatalomban és gazdagságban.
Az attikai Artemiszion-fokról származó Poszeidon (vagy Zeusz, a vita még nem dőlt el) szobor méretét elnézve sem az jut elsősorban az ember eszébe, hogy ezek a dévaj istenek több tucat gyereket nemzettek. Pedig de.
A művészettörténész ellenpéldának egy szatírt és egy másik görög istent, Priaposzt ábrázoló szobrot hozott fel, mind a kettő hatalmas méretekkel rendelkezik. A szatírok a bor és mámor istenének, Dionüszosznak voltak követői, még a termékenységistent, Priaposzt Zeusz felesége, Héra átkozta meg nonstop erekcióval és impotenciával.
Az ókori rómaiak lehet, hogy megengedőbbek voltak a nagyobb pénisz iránt, művészetük azonban ezt nem tükrözi, folytatták a kispéniszes trendet.
A reneszánsz leghíresebb pénisze minden kétséget kizáróan Michelangelo Dávidjáé, és szemmel láthatóan a görög nyomvonalon halad (mondjuk ez a reneszánszban nyilván nem újdonság). Két firenzei orvos azonban egy 2005-ben tanulmányban más magyarázattal is előállt. Szerintük
Dávid pénisze a félelem miatt ment össze. Szerintük ha valaki veszi a fáradságot, és a szobor teste mellett a fejét is hajlandó kicsit tanulmányozni, láthatja, hogy Dávid arcán aggodalom, talán némi rettegés és tükröződik a Góliáttal vívott csata előtt.
Az orvosok szerint Michelangelo Dávid testének minden porcikáját úgy faragta ki, hogy ezt a feszültséget tükrözze – a péniszét is.
Forrás: howtotalkaboutarthistory.wordpress.com
Ha érdekes volt az írás, oszd meg másokkal is!