3 biztos jel, hogy hiába találtad meg az Igazit, még mindig félsz megállapodni
Susan Trombetti, egy exkluzív házasságközvetítő cég vezetője szerint ez a probléma gyakori a milleniáloknál: sokkal kevésbé hajlandóak 20-as években házasságot kötni, mint a korábbi nemzedékek. A Gallup 2015-ös felmérése pedig azt állapította, meg, hogy a harmincasok házasságkötései 10 %kal csökkentek 2004 és 2014 között. Ebből a közvélemény-kutatók azt vonták le, hogy a fiatal felnőttek nemcsak a házasságkötés intézményét kerülik az együttéléshez, hanem hosszabb ideig is maradnak szinglik. Ez nem azt jelenti, hogy távol tartják magukat a párkapcsolatoktól, csupán jobban meggondolják a komolyabb elkötelezettséget az összebútorozás előtt – írta az EliteDaily.
Milyen jelekből tudhatjuk meg, hogy félünk a megállapodástól még akkor is, ha látszólag révbe értünk?
Az első biztos jel, ha azon töprengünk, mi lehet még e kapcsolaton túl.
Napjainkban minden korábbinál több lehetőségünk van az ismerkedésre, több ezer potenciális randi kínálkozik nekünk. Ha az a kérdés foglalkoztat, hogy a jelenlegi kapcsolatunknál lehet még jobb, és attól félünk, hogy lemaradunk más romantikus élményekről, akkor is, ha teljesen meg vagyunk elégedve partnerünkkel, akkor még nem készültünk fel az együttélésre. Ez Trombetti szerint főleg azoknál fordul elő, akik nem sokat randiztak, mielőtt belekezdtek egy komoly kapcsolatban, vagy pedig azoknál, akik általában nehezen hoznak döntéseket. Ebben az esetben érdemes azt végiggondolni, hogy van-e valami a kapcsolatunkban, ami miatt kíváncsiak vagyunk a külvilágra, vagy egyszerűen csak az elkötelezettségtől való mélyen gyökerező félelemtől van szó.
A második jel, ha összeállítunk egy hosszú listát arról, hogy miket kell elvégeznünk letelepedésünk előtt.
Ezek lehetnek utazások, karrierünkben kitűzött célok. Ha úgy érezzük, hogy a valaki mellett való lehorgonyzás egyet jelent saját céljaink feláldozásával (még akkor is, ha ezt egyelőre semmi sem erősíti meg), akkor számunkra a komoly párkapcsolat egyet jelent a korlátozásokkal, vagyis természetesen félünk tőle.
Bár egy párkapcsolat sok időt és energiát követel, nem azt jelenti, hogy meg kell alkudnunk minden személyes vágyunk tekintetében. Ha úgy érezzük, hogy a kapcsolatunkban feladjuk kedvteléseinket, érdeklődésünket, akkor gondoljuk végig, hogy melyek azok a dolgok, amelyek boldoggá tesznek minket, mint egyént, és ha társunk tényleg mellettünk áll, örülni fog ennek. Ha ugyanis olyan párunk van, aki támogat bennünket minden sikerünkben és kihívásunkban, akkor ezek még élvezetesek lesznek számunkra.
Végül gyanús jel az is,ha látszólag jelentéktelen dolgokkal, kisebb ízlésbeli különbségekkel, vagy szokásokkal magyarázzuk, hogy miért nem működik igazán a párkapcsolatunk.
Ha van egy sablonunk arra, hogy mi szabotálja a kapcsolatainkat, elég egy pár zokni is, amibe beleköthetünk - mondja Trombetti.
A szakember szerint ezek a félelmek kialakulhatnak bennünk azért, mert láttuk egy sor rosszul sikerült párkapcsolatot, de azért is, mert kételkedünk a magunk monogám természetében. Mindazonáltal túl lehet jutni rajtuk, különösen, ha megértő és valóban társunkká váló partnerünk van. Ha rájövünk arra, hogy mi okozza húzódozásunkat, felszabadulunk, és beteljesülhet tartós, boldog szerelmünk.