A Rovatból

Megtartották a Móricz Zsigmond körtéren őrizetbe vett hajléktalan férfi bírósági tárgyalását

Zoltánt pénteken három rendőrautó vitte el. Rossz fizikai és egészségi állapotban volt, ez döntött a mai tárgyaláson is.


Zoltánt pénteken vették őrizetbe a budapesti Móricz Zsigmond körtéren. Három rendőrautó érkezett hozzá, az egyik kapualjban üldögélt. A férfit nyáron már megbüntették 25 ezer forintra, de azt nem tudta befizetni. Most - az új rendelet óta - hétfőn is, és pénteken is felszólították, hogy hagyja el a helyet. Több lakó is kiállt mellette, de az intézkedő rendőrök végül a holmijával együtt elvitték Zoltánt. A beszámoló szerint a férfi rossz fizikai és egészségi állapotban volt.

Ma már meg is tartották a férfi bírósági tárgyalását, ami nem volt túl hosszú.

"Zoltán elmondta, hogy érelzáródása, gerinctörése, csuklótörése és bordatörése is van, a bíró szünetet rendelt el és vélhetően emiatt be is fejezte a tárgyalást."

- írja az AVM, de azt is hozzátették, hogy amennyiben a bíró Zoltán egészségügyi állapota miatt fejezte be a mai gyorsított eljárást, úgy felmerül a gyanú, hogy már az őrizetbe vétel sem volt jogszerű.

A döntés után azonnal szabadon bocsátották a hajléktalan férfit, az eljárást pedig a rendes szabályok szerint egy későbbi időpontban folytatják.

"Október 15-én lépett hatályba az a szabálysértési törvénybe foglalt rendelkezés, amely az ország minden településén, minden közterületen elzárással büntethető szabálysértéssé nyilvánítja a közterületi hajléktalanságot. A nyilvánosság számára eddig 4 őrizetbe vétel ismert (egy Gödöllőn és három Budapesten), az első három esetben a bíróság figyelmeztetésben részesítette a hajléktalan embereket.

Mint a korábbi budapesti esetekben, a bíróság most is csak telekommunikációs eszközökkel biztosította az érintett részvételét a tárgyaláson.

Hiába kérték a jogászok, hogy személyesen jelen lehessen a tárgyaláson, ezt a korábbi esethez hasonlóan a bíró most sem engedélyezte. Azt viszont igen, hogy az egyik jogi képviselő átmehessen a pár méterre lévő másik szobába és személyesen az érintett mellett lehessen a tárgyalás alatt" - írja az AVM. Zoltánt az Utcajogász képviselte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: