FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megtalálta az iPhone-ját, amit két hónapja a folyóba ejtett – és működik

A brit Thayse Bussolo-Vieira hattyúetetés közben ejtette a folyóba a telefont. Már teljesen lemondott róla, de aztán jött a váratlan fordulat.
Mirror. Fotó: Northfoto/© SWNS/Tony Kershaw - szmo.hu
2020. április 05.



A 29 éves brit nő, Thayse Bussolo-Vieira február elején hattyúkat etetni sétált ki a Temze partjára, Surrey-ben.

A lány, aki egyébként a British Airways alkalmazottjaként dolgozik, annyira belefeledkezett a folyóparti ücsörgésbe, hogy nem vette észre, amint új telefonja, egy iPhone 8 kicsúszik a kabátzsebéből. Csak a csobbanásra lett figyelmes.

"Romokban hevertem. Körülbelül húszezer fotó volt a telefonon, a vőlegényemmel tett utazásaink emlékei. Térdig belegázoltam a folyóba, és próbáltam az erős áramlatban kutatni a telefon után, de hiába" – mesélte Thayse a Mirrornak.

A telefon – amely nem mellesleg igen drága is, kétszázezer forintnak megfelelő összegbe került – úgy tűnt, örökre elveszett.

Két hónappal később, pár napja az elkeseredett lány a vőlegényével ismét a folyóparton sétált. A 27 éves férfi, James Tongue arra kérte, mutassa meg neki a helyet, ahol a telefont a vízbe ejtette.

Odasétáltak, és óriási meglepetésükre a telefon pontosan ugyanazon a helyen volt, ahol a folyóba csúszott.

"Sok eső esett az utóbbi időben, a Temze megduzzadt, a víz áttetszőbb lett, és kristálytisztán láttuk a telefont a mederben, körülbelül két méterrel a víz szinte alatt"

– mesélte a fiatal pár.

Thayse és James megpróbálták kiszedi a telefont, de az erős sodrás miatt nem ment. Hazamentek, majd egy seprűből és konyhai tésztaszűrőből összeeszkábált "horgász-felszereléssel" tértek vissza.

Így is vagy egy órába telt, mire ki tudták halászni az újra megtalált kincset.

"Hazavittük, egy éjszakára száraz rizsbe tettük, hogy kiszívja belőle a vizet, aztán töltőre raktuk, és pár óra múlva bekapcsoltuk. És működött! Minden megvolt rajta, az összes fotó, minden!

– lelkendezett a lány.

A fiatal pár idén szeptemberre tervezi az esküvőjét, de Thayse szerint az már most egyértelmű, hogy a vőlegényével kivételesen szerencsés párt alkotnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Putyin fura kézmozdulata: így reagált az orosz elnök, amikor Trump vadászgépeket küldött a feje fölé
Az orosz és az amerikai elnök Alaszkában találkozott, ahol vadászgépek és bombázók szelték át az eget felettük. A szakemberek szerint a látványos erődemonstráció közben árulkodó volt Putyin testbeszéde.


Trump és Putyin Anchorage-ben, Alaszkában találkozott augusztus 15-én. A két vezető az alaszkai Joint Base Elmendorf-Richardsen katonai bázisára érkezett meg, és miközben a vörös szőnyegen vonultak végig, négy F-35-ös vadászgép és egy B-2 Spirit bombázó repült át felettük.

Putyin felnézett az égre, Trump pedig összekulcsolta a kezét. Putyin a repülőgépeket nemcsak a szemével, hanem a fejével is követte.

Trump közben megérintette Putyin karját, jelezve, hogy a bemutatót tiszteletből tartják, összegezte a látottakat az unilad.com oldal.

A testbeszéd-szakértő Inbaal Honigman szerint Putyin előbb hallotta meg a repülőgépeket, mint Trump. „Még ha a zaj meglepetésként éri is az orosz államfőt, és nem jelent nagy sokkot az amerikai számára, látható, hogy Putyin egyenesen a zaj irányába tekint, és a jobb keze megmerevedik a zsebe felett” – mondta. A szakértő hozzátette, hogy

Putyin híres „fegyverhúzó járása” miatt az egyik keze mindig mozdulatlan marad, mintha bármikor elő tudná rántani a fegyverét. „Nem a testőreitől várja a cselekvést – ha bármi történik,

Vlagyimir bátran szembenéz vele egyedül” – fogalmazott.

A bemutató alatt Putyin többször bólintott és fejet hajtott. Honigman szerint ezzel tiszteletet mutatott Trump iránt.

A történteket Darren Stanton testbeszéd-szakértő is értékelte. Úgy fogalmazott: „A vadászgépek kapcsán sokan bírálták Trumpot, amiért így fogadta Putyint a vörös szőnyeggel és katonai bemutatóval – de tulajdonképpen azt jelzi: nekem is vannak fegyvereim, nekem is van felszerelésem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Zelenszkij nevetségessé tette a jobboldali riportert a Fehér Házban, aki néhány hónapja az öltönyt hiányolta róla
A téma azért került elő, mert februárban Trump is bírálta Zelenszkij katonai stílusú ruháját. Zelenszkij most egészen másképp öltözött, ebből kerekedett a beszólás, amin mindenki nevetett.


Az Ovális Irodában vidám pillanat kerekedett, amikor Volodimir Zelenszkij odafordult Brian Glenn konzervatív tévériporterhez.

Az eset Donald Trump és Volodimir Zelenszkij közös sajtótájékoztatóján történt Washingtonban. Glenn először így méltatta az ukrán államfőt: „Csodálatosan néz ki ebben az öltönyben, elnök úr!” Erre Trump gyorsan közbevágott: „Én is ugyanezt mondtam. Egyébként ő kritizált legutóbb!” – mutatott a riporterre. Glenn mentegetőzve hozzátette: „Elnézést kérek, tényleg remekül néz ki!”

Az ukrán elnök megjegyezte, hogy Glenn most is ugyanabban az öltönyben van, mint februárban.

"Ugyanaz az öltöny. Látod, én változtattam, te nem"

– mondta Zelenszkij, amitől a teremben mindenki nevetésben tört ki.

A téma azért került elő, mert februárban Trump bírálta Zelenszkij katonai stílusú ruháját. Ezért most az amerikai elnök csapata külön rákérdezett, hogy az ukrán vezető milyen ruhában érkezik a Fehér Házba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elvileg Putyin van Trumppal ezen a videón, de egészen furcsa dolgot művel a lábával
A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.


Az alaszkai találkozó után kiszivárgott egy felvétel, amelyen Vlagyimir Putyin és Donald Trump látható. A videón az orosz elnök a tárgyalásokat követően beszélget Trumppal, közben pedig furcsa mozdulatokat tesz a lábával.

A két politikus megbeszélésének fő témája az orosz–ukrán háború volt, de érdemi előrelépés nem történt. Az eseményen Putyin egy számára kellemetlen kérdést is kapott, ami szintén nagy figyelmet vont maga után.

A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.

Sőt, van, aki azt is megkérdőjelezi, hogy Putyin lenne a videón, arra hivatkozva, hogy az orosz elnök jóval magasabbnak tűnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Agyvérzést kapott egy kistigris a Fővárosi Állatkertben, az állapota válságos
Szása a hím kistigris a napokban rosszul lett a külső tigriskifutóban, miközben húgával, Lénával játszott - írta az állatkert. Folyamatos orvosi ellátás mellett állandóan felügyelik az állapotát.


Rosszul lett játék közben egy kistigris a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Szása azóta több vizsgálaton átesett, többek közt CT és MRI vizsgálaton - írta az intézmány a Facebook-oldalán.

Azt állapították meg, hogy sorozatos epilepsziás rohamok következtében a hím kistigris agyvérzést kapott. Egyelőre nincs túl a nehezén, válságos az állapota.

Ezt írta az állatkert:

"Szása a hím kistigris a napokban rosszul lett a külső tigriskifutóban, miközben húgával, Lénával játszott.

Kollégáink amint észlelték, gyorsan reagáltak, de Ágnest, az anyát időbe telt elválasztani a kölyköktől, hogy az orvosi csapat megkezdhesse Szása ellátását. (Az anya elaltatását munkatársaink igyekeztek elkerülni, mert időigényes és kockázatos folyamat. Kollégáink csak akkor választják ezt az opciót, ha adott helyzetben más megoldás nem lehetséges.)

Szása azóta több vizsgálaton átesett, többek közt CT és MRI vizsgálaton. Az eredmények sajnos aggasztóak. Sorozatos epilepsziás rohamok következtében a hím kistigris agyvérzést kapott. A képalkotó eljárások több helyen kiterjedt vérzést mutattak az agyában és agyi ödémát.

Orvosaink mindent megtesznek, folyamatos orvosi ellátás mellett állandóan felügyelik állapotát. Sajnos nem vagyunk túl a nehezén, kérdéses Szása gyógyulása.

Kérjük szépen a látogatóink és a sajtó türelmét, további hírekkel hamarosan jelentkezünk."


Link másolása
KÖVESS MINKET: