FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megszólalt a lány, aki magára tetováltatta Karácsony Gergely képét: Ittunk pár sört, majd megcsináltuk

Dorci egyáltalán nem bánta meg, hogy felvarratta a főpolgármester arcát. Karácsony ugyanakkor nem élt a lehetőséggel, hogy ő is feltetováltassa a lányt.


Ahogy arról kedden beszámoltunk, különleges megtiszteltetés érte Karácsony Gergelyt: egy fiatal lány a bokájára tetováltatta az arcképét egy Daddy (Apu) felirat kíséretében. Az alkotás folyamatát maga a főpolgármester is megtekintette.

A Blikk kiderítette, hogy ki volt a 18 éves lány, és mi volt az indíttatás a meglehetősen szokatlan varratásnak.

A történet főszereplője nem más, mint Dorci, a szalon recepciósa, aki mostantól örökre viseli a főpolgármester portréját a bőrén. Kristóf, a tetoválóművész, aki már nyolc éve foglalkozik tetoválásokkal, így mesélt az ötletről:

„Igazából megittunk egy pár sört, majd kitaláltuk ezt a fantasztikus ötletet, hogy csináljuk meg. Halál komolyan. Azon gondolkoztunk, kit lehetne feltetoválni a politikusok közül, de nyilván egy királyt nem fogunk feltetoválni. De Karácsony Gergő tök jó fej, aranyos, ilyen vicces az egész.”

Kristóf szerint Karácsony arcának megörökítése rutinmunka volt számára: „Alapvetően portrétetováló vagyok, tetoválok 8-9 éve, szóval igazából rutinmeló volt, nem véletlen, hogy közben elsörözgettünk. Egyébként zárás után csináltuk, szóval szórakoztunk is közben.”

A szalon Instagram-oldalán találták meg Karácsony munkatársai a tetoválásról készült képet, ami után a főpolgármester úgy döntött, személyesen is megnézi a művet. Kristóf szerint a főpolgármester jobban zavarban volt, mint ők, és meglepődött, hogy valaki az ő arcát viseli a bőrén.

Dorci a Blikknek elmondta, hogy nem bánta meg a tetoválást:

„Teljes mértékben poénnak indult. Kristóf akart realisztikus tetkót csinálni, én meg tetoválást akartam. Nem bántam meg, ha a későbbiekben meg is bánnám, bármivel el lehet takarni.”

A tetoválás körülbelül fél óra alatt készült el, és nagyjából 7 centiméter magas. Kristófék még fel is ajánlották a főpolgármesternek, hogy elkészítik Dorci arcát is neki, de Karácsony nem élt a lehetőséggel.

„Hát, kicsit zavarba jöttem. A lány egyébként nagyon helyes volt, és megígértem neki, hogy mindent megteszek majd, hogy ne kelljen megbánnia azt a tetoválást. Én egyébként nem vagyok tetováláspárti, épp küzdök a saját gyerekeimmel is, hogy mérsékeljék az ezzel kapcsolatos vágyaikat, úgyhogy remélem, nem lesz ebből divat” – ezt már Karácsony Gergely mondta el a Blikknek.

Az újrázó főpolgármester biztos abban, hogy nem tetováltatja magát a jövőben, de a piercingekkel nincs problémája, ő maga is visel egy úgynevezett migrénpiercinget a fülében.

Az „apukultusz”, ami Karácsonyt övezi, egy ideje már téma a sajtóban. A közösségi médiában a fiatalabb korosztály „apunak” (vagy angolul „daddy”-nek) szólítja a városvezetőt. Karácsony számára ez még mindig furcsa, de kezdi megszokni.

„A múltkor egy tüntetésen egy nagymama mondta azt, hogy „szia, apu”. Szóval ez most már megállíthatatlan. Van egy generáció, akinek sokkal nehezebb a kamaszléte, mint mondjuk az én generációmnak volt. Én egy jövőorientált politikát csinálok, és azt remélem, ez az apuzás valamelyest ennek a politikának is szól a fiatalok részéről. Az biztos, hogy én azt szeretném, hogy a következő generációknak is jó legyen Budapest” – nyilatkozta Karácsony Gergely.

Rengeteg tetoválás ábrázol portrét, ám többnyire egy híres zenész vagy színész pillant vissza ránk másokról. Karácsonyt csak egyetlen magyar politikus körözte le ebben, méghozzá Orbán Viktor. Egy, az interneten terjengő fotó szerint Orbán a „nagy főnök”, viselője pedig nem szerénykedett megjósolni a miniszterelnök hivatali idejét sem: úgy véli, Orbán 2034-ig lesz kormányon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, miért mondta Brüsszelben, hogy „adadada”
Komoly választ adott a miniszterelnök, amiben egy kisebb problémáját is elárulta. Ugyanakkor az egyáltalán nem érdekli, ha mémmé válik egy-egy megnyilvánulása.


Interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának Orbán Viktor. A miniszterelnöknél Király Tamás riporter rákérdezett arra is, hogy miért mondta azt néhány hete Brüsszelben kamerák előtt, hogy „adadada”. Ahogy arról korábban mi is írtunk, Orbán egy kérdésre felelve találta nehezen a szavakat, és ekkor válaszolta elsőre ezt a mémmé vált hangsort.

A kormányfő elmondta, hogy öt gyereke miatt ismeri a mém kifejezést, de az egyáltalán nem érdekli, hogy ha valamelyik megszólalásából mém válik. A konkrét esetről a miniszterelnök azt mondta:

„Küzdök a hangszálaimmal.”

Hozzátette: „Igyekszem ezt megtartani magamnak, nem tartozik ez senkire, de szerintem elhasználódtak. Ezért néha megfeszül, és akkor várnom kell egy kicsit, hogy meg tudjak indulni. Mondjuk ha sokan vannak, és nagy a nyilvánosság, akkor ezt nehéz eltitkolni.”

Orbán Viktor viszonylag keveset beszél közel negyven éves politikai pályafutása nehézségeiről és megpróbáltatásairól, de legutóbb egy interjúban már szóba hozta utódlását is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Pottyondy Edina Orbán ukrán-politikájáról: Ezt a szarházit! Mindig tud mélyebbre süllyedni a felcsúti rém
A humorista szerint a kárpátaljai magyar templomot ért támadás kapcsán posztolt, és úgy fogalmazott: „Számíthatnak rá a kárpátaljaiak? Tényleg? És hogy? Hogy nem engedi be őket az EU-ba? Hogy az országuk ellen uszít? Hogy az orosz propagandát tolja?“.
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



„Kárpátalján megpróbáltak felgyújtani egy magyar templomot, és bónuszként Orbán Viktor kapott egy magyarellenes feliratot is a templom falára. Dörzsölik a kezüket a Karmelitában, korán jött a fasiszta ukrán mikulás, minden a tervek szerint alakul. Kezd beérni a legújabb gyűlöletkampány” – írta Pottyondy Edina a Facebook-oldalán a kárpátaljai magyar templomot ért támadás kapcsán.

„Ha a magyarok le is szarják, az ukrán szélsőjobb reagál. Vagy az orosz titkosszolgálat segített be. Igazából mindegy is.

A nemzetvezető, aki pár hete még a román vasgárdistákkal akart összebútorozni, egyből posztolt: számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok”

– folytatta a humorista-influenszer, aki kifejtette: nem érti, mire gondol Orbán ezzel a megjegyzésével.

„Ezt a szarházit! Számíthatnak rá a kárpátaljaiak? Tényleg? És hogy? Hogy nem engedi be őket az EU-ba? Hogy az országuk ellen uszít? Hogy az orosz propagandát tolja? Hogy Zelenszkijt kutyapicsázza? Hogy nem kapnak elég fegyvert, meg légvédelmet a fronton szolgáló magyarok? – írta Pottyondy, majd zárásként hozzátette: „Mindig tud mélyebbre süllyedni a felcsúti rém.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Jelentős műsorváltozás jön az RTL-en: átalakul a vasárnap este
Néhány film elcsúszik, de lesznek műsorok, amelyek még ki is maradnak.


Jelentős műsorváltozással készül az RTL július 20-án, vasárnap estére, írja a SorozatWiki. A csatorna 18:50-kor a Házon kívül című műsorral indítja az estét, ahogyan azt korábban is tervezte, ezt követően azonban több változás is jön a főműsoridőben.

20 órakor Az ugrás című vetélkedő egy korábbi epizódját ismétli az RTL, ezúttal azonban csak egy részt sugároznak, nem kettőt, mint az előző héten. Ezzel párhuzamosan a korábban ebbe az idősávba tervezett Az acélember című szuperhősfilm 21:20-ra csúszik, a vetélkedő 1. évadának 8. epizódja után kerül adásba.

A csúszás további változásokat is magával hoz. A korábban vasárnap 23 órára beütemezett A sólyom végveszélyben című háborús film szombatra kerül át, az RTL július 19-én, 22:20-kor vetíti le. Emiatt azonban elmarad a The Expendables – A feláldozhatók 3. című akciófilm szombatra tervezett sugárzása.

A műsorváltozás csak a vasárnap esti programokat érinti, a hétköznapok és a hétvégi műsorrend többi része változatlan marad.

A módosítás hátterében a TV2 július 13-i lépése állhat, amikor is a csatorna váratlanul elindította a Legyen Ön is Milliomos új évadát Palik Lászlóval.

A népszerű kvízműsor mostantól minden vasárnap este 20 órakor jelentkezik. Az RTL erre reagálva aznap este dupla epizódot adott Az ugrásból, és a következő hétvégére is új műsorrenddel készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lengyel Tamás Orbán Viktor fapados utazásáról: Elképzelhető, hogy az utazóközönségből senki, egy ember sem illette kritikával a miniszterelnököt?
A színész szerint elképesztő, hogy 200 ember közül senki nem szólt be a kormányfőnek . Sőt, még egy videó sem készült az útról – ez is gyanús neki.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, a miniszterelnök és felesége a múlt héten kétszer is menetrendszerinti repülőgéppel utazott magángép helyett – abból ráadásul egyszer a fapados Ryanair járatával.

Az utazás megihlette Lengyel Tamás kormánykritikus színészt is, aki Instagramon osztotta meg az Orbán Viktort és Lévai Anikót ábrázoló képet, és azt írta hozzá:

„Egy Ryanair járaton kb. 200 ember fér el. Elképzelhető szerintetek, hogy az utazóközönségből senki, egy ember sem illette kritikával a miniszterelnököt? Ez a neveltetésünk? Ha szemtől szemben találjuk magunkat, akkor nem szólunk?”

Ezután így folytatta: „Vagy a Kossuth téri tömeg, a Pride, csak az én buborékom és ezt leszámítva mindenki elégedett az ország jelen állapotával? Vagy volt, aki kapva kapott az alkalmon és beszólt Viktornak? De akkor hol van erről a videó? 198 másik ember kezében telefon volt. Nem volt legalább egy, aki erről videót csinált volna?”

A végén pedig még egy lehetőséget felvetett: „Vagy arról van szó, hogy ez csak egy kommunikációs megoldás volt, és a gépet teljes egészében kibérelték. Viszont akkor az már nem is igazán fapados, hanem egy olcsó magángép…”

Orbán fapados utazására korábban beszólt Magyar Péter és Pottyondy Edina is. Utóbbi ráadásul már azt is szóvá tette, hogy a miniszterelnök után Rogán Antal dúsgazdag ex-neje, Rogán-Szendrei Cecília is olcsó repülésre adta a fejét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk