Megszólalt a kamu Azahriah-Szoboszlai dal szerzője: „Ha kiderülne, hogy ki vagyok, az nagyon sok mindenkit megbotránkoztatna”
A videó letarolta a netet, de a két sztárnak valójában semmi köze hozzá, mesterséges intelligenciával készült. A titokzatos készítő nem akarja felfedni a kilétét.
Eltakart arccal és eltorzított hangon szólalt meg a Fókusznak a kamu Azahriah-Szoboszlai Dominik-klip készítője. Szerinte sok mindenkit megbotránkoztatna, ha kiderülne, kicsoda.
Letarolta a hazai internetet Azahriah és Szoboszlai Dominik „közös dala”, a videó Tiktokon gyorsan átlépte az egymilliót, és a YouTube-on is már meghaladta a 730 ezres nézettséget.
Csakhogy a dal mesterséges intelligenciával készült, a két sztárnak valójában semmi köze hozzá.
A Fókusznak most megszólalt a videó titokzatos készítője is. A Frontemberként bemutatkozó szerző maszkban, eltorzított hangon, teljesen felismerhetetlenül beszélt a stábnak.
„A Full of Stars, azaz a »FOS« az egy kísérleti projekt, aminek én »A Frontember« vagyok a vezetője. Valószínűleg Magyarországon, de még az is lehet, hogy a világon sem csinált senki ilyet, úgyhogy egyelőre szeretnénk megtartani a névtelenségünket. Ez az egyik ok” - fejtette ki a titokzatos dalszerző. Ahogy fogalmazott:
a másik ok, hogy „tulajdonképpen ha kiderülne, hogy ki is vagyok valójában, az nagyon sok mindenkit megbotránkoztatna”.
A riporter itt vissza is kérdezett, hogy ismert ember-e? Erre A Frontember csak annyit felelt: „most is a tévében vagyok, nem?”
Eltakart arccal és eltorzított hangon szólalt meg a Fókusznak a kamu Azahriah-Szoboszlai Dominik-klip készítője. Szerinte sok mindenkit megbotránkoztatna, ha kiderülne, kicsoda.
Letarolta a hazai internetet Azahriah és Szoboszlai Dominik „közös dala”, a videó Tiktokon gyorsan átlépte az egymilliót, és a YouTube-on is már meghaladta a 730 ezres nézettséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Selena Gomez esküvője után egy családi ügy került a figyelem középpontjába. A családhoz közel álló forrás szerint édesanyja, Mandy Teefey nem örült annak a döntésnek, amelyet a lánya Benny Blancóval kötött házassága kapcsán hozott.
„Selena édesanyja és mostohaapja, Brian összetörtek, mert az énekesnő nem az édesanyját választotta, hogy kísérje őt az oltárhoz”
– mondta egy bennfentes a Daily Mailnek a Disney Channel egykori sztárjának szombati esküvőjéről. „Meglepő, de nagyapját, Davidet választotta, hogy adja át Bennynek.”
A forrás úgy fogalmazott, David és felesége, Debbie könnyekig hatódtak, amikor Selena felkérte őt erre a feladatra. A döntés gyorsan megszületett, amint elindult az esküvő szervezése.
A Page Sixnek egyelőre sem Teefey, sem Gomez képviselői nem válaszoltak.
A 33 éves énekesnő és a 37 éves zenei producer egy Santa Barbara-i magánbirtokon mondta ki az igent, sztárvendégekkel a sorok között. Ott volt többek között Taylor Swift is.
Az ünneplésről annyit lehet tudni, hogy egész hétvégés programot terveztek. A vendégek a város híres, elegáns szállásán, az El Encantóban kaptak helyet, míg Swift biztonsági okokból külön, egy magánházban szállt meg.
Selena Gomez esküvője után egy családi ügy került a figyelem középpontjába. A családhoz közel álló forrás szerint édesanyja, Mandy Teefey nem örült annak a döntésnek, amelyet a lánya Benny Blancóval kötött házassága kapcsán hozott.
„Selena édesanyja és mostohaapja, Brian összetörtek, mert az énekesnő nem az édesanyját választotta, hogy kísérje őt az oltárhoz”
– mondta egy bennfentes a Daily Mailnek a Disney Channel egykori sztárjának szombati esküvőjéről. „Meglepő, de nagyapját, Davidet választotta, hogy adja át Bennynek.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Megasztár ma 19:30-kor folytatódik a 4. válogatóval, melyben ezúttal az érzelmek kapnak nagyobb teret. A műsor ajánlójában a zsűri egyik tagja, Herceg Erika azt kérdezte: „Hogy lehet az, hogy testvérek nem beszélnek egymással?” Tóth Gabi erre könnyek között válaszolt:
„Ha a testvéred azt nyilatkozná a Megasztár előtt, amikor kiderül, hogy te vagy benne a zsűri, hogy szenny, meg hulladék, akik benne ülnek... akkor lehet, hogy nem beszélnél vele te sem.”
Marics Peti és Curtis csendben hallgatták, Herceg Erika pedig azt mondta, ezt ő nem tudja felfogni.
A párbeszéd előzménye Tóth Vera korábbi bejegyzése volt:
„Nem tudok részt venni valami olyanban, ami nem a tehetségkutatást/gondozást hirdeti, hanem kőkemény trash és lelketlen kihasználása mind a főszereplőknek, mind a versenyzőknek, akiknek egyébként a főszereplőknek kellene lenniük. Helyette káromkodást, alpáriaskodást, megtörtént vagy meg nem történt összevágásokat, egyszóval a televíziózás mélypontját láthatjuk. Anno azt gondoltuk, nincs lejjebb. De! Sajnos, van lejjebb. Ma egy valamirevaló művész vagy egy igényes előadó nem vállal el ilyeneket, mert ciki”
– írta korábban az énekesnő.
A TV2 sajtóosztálya így reagált a kritikára: „Kissé értetlenül állunk Tóth Vera észrevétele előtt, mivel tavaly ő is részt vett a Megasztár zsűrijének castingján, ahol végül nem rá esett a csatorna választása.
A legjobb végeredményre törekszünk, így sajnos sok hírességnek nem tudunk lehetőséget adni egy-egy műsorunkban, megértjük, ha emiatt csalódottak.
Viszont a jelek szerint őt is a nézőink között tudhatjuk, ha tisztában van az idei évad tartalmával. A műsorstruktúrát a változó nézői igényeknek megfelelően alakítjuk, és szerencsére a nézettségi adatok is az ikonikus tehetségkutatónk sikerét igazolják.”
Tóth Gabi ezzel a nyilatkozattal egyetértett:
„Teljes mértékben egyetértek a TV2 nyilatkozatával. Azt gondolom, a testvéremet érzékenyen érintette, hogy nem ő kapta a Megasztár zsűriszékét, pedig nagyon szerette volna, de ott van a jövő évad, az még sikerülhet neki. Sőt, lehet, együtt is ülhetünk majd a zsűriasztalnál, hiszen mindketten tehetséges énekesnők vagyunk.”
A Megasztár ma 19:30-kor folytatódik a 4. válogatóval, melyben ezúttal az érzelmek kapnak nagyobb teret. A műsor ajánlójában a zsűri egyik tagja, Herceg Erika azt kérdezte: „Hogy lehet az, hogy testvérek nem beszélnek egymással?” Tóth Gabi erre könnyek között válaszolt:
„Ha a testvéred azt nyilatkozná a Megasztár előtt, amikor kiderül, hogy te vagy benne a zsűri, hogy szenny, meg hulladék, akik benne ülnek... akkor lehet, hogy nem beszélnél vele te sem.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A 33 éves énekes-színésznő azonnal a címlapokra került, amikor csodás menyasszonyi ruhájában férjhez ment. Selena Gomez egy egyedi tervezésű Ralph Lauren ruhában lépett az oltár elé, magas nyakkal, finom csipkevirágokkal, hátán elegáns kivágással és mesterien kidolgozott részletekkel. A vőlegény, Benny Blanco, szintén Ralph Lauren öltözékben mondta ki az igent, klasszikus, időt álló stílusban.
A boldogító igen a kaliforniai Santa Barbarában hangzott el, egy exkluzív, álomszép ceremónia keretében. A vendéglistán a hollywoodi elit legfényesebb csillagai tűntek fel:
jelen volt Taylor Swift, Paris Hilton, valamint két kollégája, Steve Martin és Martin Short is, akikkel a Gyilkos a házban című sorozatban dolgozik együtt.
A pár az esküvő napján az Instagramon is megosztotta boldogságát. A rövid, ám annál kifejezőbb üzenet így szólt:
„9.27.25” — egy dátum, amely mostantól örökre összeköti kettejük nevét.
Az esküvő előtt, augusztusban, Selena egy interjúban úgy fogalmazott: „Soha nem éreztem még ilyen biztosnak semmit.” Hozzátette, hogy nem akarja kétségekkel beárnyékolni ezt a különleges érzést. Benny Blanco már januárban elárulta, hogy az első pillanattól tudta: Selena lesz az igazi. Amint elkezdtek találkozgatni, rögtön az járt a fejében: „Ő lesz a feleségem.”
Annyira biztos volt benne, hogy az édesanyjának is azonnal elmondta: „Ezt a lányt fogom elvenni.”
Az esküvői fotók mindent elárulnak: Selena talán még soha nem ragyogott ennyire, mint a feleség szerepében.
A 33 éves énekes-színésznő azonnal a címlapokra került, amikor csodás menyasszonyi ruhájában férjhez ment. Selena Gomez egy egyedi tervezésű Ralph Lauren ruhában lépett az oltár elé, magas nyakkal, finom csipkevirágokkal, hátán elegáns kivágással és mesterien kidolgozott részletekkel. A vőlegény, Benny Blanco, szintén Ralph Lauren öltözékben mondta ki az igent, klasszikus, időt álló stílusban.
A boldogító igen a kaliforniai Santa Barbarában hangzott el, egy exkluzív, álomszép ceremónia keretében. A vendéglistán a hollywoodi elit legfényesebb csillagai tűntek fel:
jelen volt Taylor Swift, Paris Hilton, valamint két kollégája, Steve Martin és Martin Short is, akikkel a Gyilkos a házban című sorozatban dolgozik együtt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt a vége: ez a sztárpáros búcsúzott az Ázsia Expressztől
A feladatok és a hajszafeladat sorrendje alakította a végeredményt: a Bódi testvérek lettek az elsők, Curtisék pedig mögöttük zártak. A kieső duó utolsóként ért célba, majd érzelmesen köszönt el a stábtól és versenytársaiktól.
Pénteken újabb hajszát hozott az Ázsia Expressz, ami ezúttal is azt jelentette, hogy a nap végén az utolsóként Ördög Nórához érkező páros búcsúzott a versenytől, írja a Blikk.
A feladatokat és a jávai kihívásokat a Bódi testvérek oldották meg a legmagabiztosabban. Kevés vitával, jó együttműködéssel haladtak, és elsőként értek célba.
Nem sokkal utánuk futott be Curtis és Judie. A nap során sok feszültséget kezeltek, ezért különösen nagy eredménynek tartották a második helyet. „Egy kérdés fogalmazódott meg bennem az egész út alatt. Aki volt már hajszázni, az miért kívánja ezt annak, aki nem volt?” – mondta Curtis.
Később megérkezett Németh Kristóf és Lakatos Levente is, majd elbúcsúztak a műsortól.
Németh Kristóf így összegezte a napot: „Ez az lett, amit reggel kívántunk. Hogy egy sportszerű küzdelemből mindenki visszaért épségben, sérülések nélkül (...) Nagyszerű játék volt. Rengeteget ismertünk meg az itteni kultúrából. Fantasztikus volt, és nagyon szeretném megköszönni Leventének, MÁZS-nak és Mettának is.”