KÉK HÍREK
A Rovatból

Megpróbált betörni egy budapesti lakásba három férfi, mert feldühítette őket, hogy szivárványos zászló volt az erkélyen

Nem jártak sikerrel, helyette LMBTQ-ellenes matricákat ragasztottak a bejárati ajtóra.


Az erkélyre kirakott szivárványos zászló miatt akartak rátörni egy budapesti lakás lakóira néhány nappal ezelőtt - számoltak be róla a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldalon.

Egy Tamás nevű férfi osztotta meg a történetét a nyilvánossággal. Elmondta, hogy miután több helyen is látták, megjelentek a házak ablakaiban, erkélyein kirakva az LMBTQ-közösséget szimbolizáló szivárványos zászlók különböző formában, úgy döntöttek, ők is követik ezt a trendet, és kitettek egy zászlót az erkélyük utcafrontra néző rácsaira.

Július 13-án történt az ijesztő eset, amikor az egyik lakótársa a párjával és annak 2 éves kisfiával tartózkodott az albérletükben.

Este 11 órakor három férfi ütni-verni és rugdosni kezdte a bejárati ajtót, majd a zárat is elkezdték bütykölni, remélve, hogy bejuthatnak a lakásba.

Ekkorra már az egyik lakó riasztotta a rendőröket, akik pár perc alatt a helyszínre is érkeztek. A dörömbölők azonban közben elhajtottak a furgonjukkal a helyszínről.

A férfi szerint a rendőrség nagyon emberségesen és szakszerűen járt el. A vizsgálódásaik után a lakók saját testi épségük megőrzése, valamint a későbbi hasonló betolakodási szándékok elkerülése érdekében azt javasolták nekik, hogy szedjék le a zászlójukat az erkélyről.

Ugyanis mint utólag kiderült, a bejárati ajtójukra LMBTQ-ellenes matricákat ragasztott a három férfi, miközben próbáltak bejutni a lakásba, sőt a lépcsőházban is matricákat helyeztek el.

Tamás később arról is beszámolt, hogy másnap a rendőrök visszamentek hozzájuk és ellenőrizték, hogy minden rendben van-e velük. Biztosították őket arról, hogy bármiféle ismételt atrocitáspróbálkozás esetén azonnal hívhatják őket, és a lehető leghamarabb ki is érkeznek a helyszínre. Azóta kamerákat keresnek a környéken, hátha megtalálják az elkövetők furgonjának rendszámát.

A férfi azt írta, azért osztotta meg a nyilvánossággal az esetüket, hogy felhívják a hozzájuk hasonló, LMBTQ-közösséghez tartozó sorstársaik figyelmét arra, hogy nagyon vigyázzanak magukra, és kétszer gondolják meg, kinek nyitnak ajtót az esti órákban.

"Félelmetes belegondolni, hogy az emberre a saját lakásában akarnak rátörni főleg úgy, hogy egy pici gyermek is tartózkodik az otthon lévők közt. Hálát adok az égnek, hogy nem jutottak be hozzánk, elképzelni sem tudom, hogy hogyan folytatódott volna a történet, ha nem fog ki rajtuk a bejárati ajtónk.

Kérünk titeket, hogy bátran és azonnal hívjatok rendőrt, ha nálatok is hasonló eset történik és nem érzitek biztonságban magatokat az otthonaitokban! Nálunk nagyon normálisak voltak a kiérkező rendőrök, hálásak vagyunk a gyors és mérhetetlenül emberséges közbenjárásukért!" - írta a férfi.

A rendőrség a Telex megkeresésére azt közölte, garázdaság szabálysértés miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: