FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megélhetési problémái voltak, de vett egy kaparós sorsjegyet, amikor lement kenyérért a kisboltba, és ez mindent megváltoztatott

Néhány nappal ezelőtt arra sem volt pénze a brit nőnek, hogy a lakásában megszűntesse a vízszivárgást, most már utazásait tervezi.


Egy nő sorozatos balszerencséje hirtelen megszűnt, miután hihetetlen nagy szerencsével 300 000 fontot, azaz mintegy 135 millió forintot nyert.

A Londonban élő Karen Parkin azután kezdett el kaparós sorsjegyekkel játszani, miután szemtanúja volt annak, hogy egy nő 50 000 fontot, azaz 22,5 millió forintot nyert egy boltban.

Az 51 éves nőnek az elmúlt néhány évben meglehetősen nehéz dolga volt, ugyanis gerincgyulladása miatt fel kellett adni addigi állását is.

Mielőtt megnyerte volna a sorsjegyből származó nagyobb összeget, még arra sem volt pénze, hogy a lakásában találta szivárgást megszüntesse egy úgy tömlőcsővel, ami nagyjából 22 ezer forintba (48 font) került volna.

Október 18-án, amikor leugrott a kisboltba, a sorban állva jutott Karen eszébe, hogy itt látta egyszer, hogy valaki nyer a kaparós sorsjeggyel, ezért úgy döntött, hogy ő is vásárol kettőt.

Amikor hazaért és lekaparta a sorsjegyeket kiderült, hogy ő nyerte a 300 000 fontos fődíjat.

Így emlékezett vissza arra a bizonyos napra a LadBible beszámolója szerint:

„Azon az éjszakán, amikor megnyertem, otthon voltam. Le kellett ugranom kenyérért és tejért a kisboltba, és megvettem a két sorsjegyet. Mikor lekapartam az elsőt, és láttam, hogy nyertem, csak ültem. Még arra sem emlékszem, hogy a második sorsjegyet lekapartam-e. Minden kicsit homályos."

Miután összeszedte magát, felhívta az egyik barátját, Tonyt és megkérte, hogy ugorjon be, hogy ellenőrizze ő is, valóban nyert-e. Miután barátja is megbizonyosodott a nyereményről, felhívták a szerencsejáték szolgáltatót, hogy igényt tartanak a nyereményre.

Az 51 éves nő egy kis pohár borral ünnepelt, majd a nyertes sorsjegyet konyharuhába rejtette, amit egy fiókba tett.

"Bevallotta, hogy aznap éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt."

Karen azóta már vásárolt is magának egy vadonatúj VW California lakóautót, és azt tervezi, hogy az anyját egy kairói és a Maldív-szigeteki utazásra viszi.

Karen az utazás után házat is szeretne vásárolni magának és két kutyájának Elvisnek és a Vogue-nak.

„Még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörtént velem. Az élet végre kevésbé lesz stresszes”
– mondta.
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter a köztévében! – Bár nem biztos, hogy pont így akart bekerülni
Egészen váratlan helyen bukkant fel a TISZA Párt alelnöke, akiről már napokkal ezelőtt kiderült: a futball szeretete egészen biztosan összeköti a miniszterelnökkel.


Pénteken már megtudhattuk, hogy Magyar Péter is nagy futballrajongó: követőinek még egy Eb-tippjátékot is ajánlott a labdarúgó-Európa-bajnokság idejére. Szombaton az is kiderült: egy helyen tartózkodtak Orbán Viktorral: mindketten a helyszínen nézték végig a Svájc-Magyarország (végül a részünkről 3-1-es vereséggel zárult) mérkőzést.

Szemfüles olvasónk kiszúrta, hogy

az M4 Sport közvetítésében fel is tűnt egy pillanatra a TISZA Párt alelnöke, aki kisfiával együtt szurkolt a nemzeti tizenegynek.

Mutatjuk:

Aki videón is meg akarja csodálni az eseményt, amikor Magyar Péter a tévévita után másodszor is élőben tűnt fel a közmédia képernyőjén, EBBEN A VIDEÓBAN 10 perc 45 másodperctől tudja megtekinteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: Magyar Péternek akkora az arca, hogy vagy miniszterelnök lesz, vagy egy kocsmai tréfa
Az influenszer legújabb videójában a párkapcsolatokhoz hasonlította a pártokat, hogy ezzel könnyítse meg köztük a választást a szavazóknak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 07.



Párkapcsolati kontextusba helyezte a politikai dilemmákat legújabb videójában Pottyondy Edina. Az influenszer azzal érvelt, hogy ennek a két területnek a „tapasztalt szakértője egyedülálló anyaként és ellenzéki szavazóként”.

„14 éve élsz egy pokoli házasságban” – mondta elsőként a Fideszről. Orbán Viktort ahhoz a férjhez hasonlítja, aki „gátlástalan, hazudik, abuzál és a családi kasszát is kipakolja”, miközben a nagyszülők és a rokonok meg vannak győződve róla, hogy ő a mintaférj.

„A Fidesz hatalma nem csak személyi kultusz, propaganda és Győzike. A rendszert úgy tervezték, hogy számos társadalmi csoport érdekelt legyen a fennmaradásában”

- mondja a videós a folytatásban, aki szerint ezzel magyarázható, hogy a pártnak 40 százalék feletti eredményt jósolnak a vasárnapi EP-választáson.

Ezután egyesével számba veszi a választáson induló többi pártot is. A Mi Hazánkról azt mondja, hogy „ha bejutnak az Európai Parlamentbe, az siker a fasiszta internacionálénak, ha nem jutnak be, az büszkeség az országnak”.

Magyar Péternek szerinte „akkora az arca, hogy vagy miniszterelnök lesz, vagy egy kocsmai tréfa”.

„Annál magyarabb nem lehet valaki, hogy még így is hívják”

- teszi hozzá Pottyondy Edina.

„És végül a régi, jó öreg swinger-kommuna”

– kezdi a baloldali pártszövetségről szóló blokkot. A DK vezette csoporttal kapcsolatban megjegyzi, hogy pár hónapja leigazolták Karácsony Gergelyt és Kunhalmi Ágnest, „a magyar politika két legnagyobb túlélőjét”, de ennek ellenére is elfordulhat, hogy 10 százalék alatt maradnak.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: csapdába csalták és kellemetlen szituációba tolták Magyar Pétert, amiben nyilván nem tudta megvédeni magát a mágikus dossziétól
Magyar Péter és az ATV harcát elemzi Pottyondy is a legújabb videójában. Szerinte az ügy azért „nem egy olyan rejtély, ami Sherlock Holmes-t kíván”.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. június 11.



Legújabb videójában Pottyondy Edina sem hagyta szó nélkül Magyar Péter és az ATV frissen kirobbant konfliktusát. Miután – Szentkirályi Alexandrára utalva – levezette, hogy Orbán Viktor „a kampány végén azzal vezette le a sok stresszt, hogy emgint kinyírt egy politikusnőt”, hosszasan elemezte Rónai Egon és a TISZA Párt alelnökének hétfő esti összeveszését.

„Vajon mire várt Egon? Hogy együtt majd átnyálazzák és kisilabizálják a piros dossziét a rendelkezésre álló 10 percben? A világ legabszurdabb riportja lett volna”

– mondja Pottyondy. Szerinte két megfejtés lehet itt: az egyik, hogy az ATV dossziéja kamu, a másik pedig, hogy Magyar Péter vádaskodik hazudozva. Hozzáteszi:

„Vannak sms-ek, híváslisták, e-mailek – azért ez nem egy olyan rejtély, ami Sherlock Holmes-t kíván. Derüljön ki, hogy mi történt, mert mindkét verzióból le lehet vonni nagyon fontos következtetéseket.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Menet közben estek ki egy teherautó kerekei az M3-as kivezető szakaszán
Az egyik kerék csak csodával határos módon nem találta telibe a teherautó mögött érkező furgont. Csoda, hogy nem lett nagyobb baj az esetből.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 12.



Éppen a BpiAutósok.hu egyik olvasója előtt szabadultak egy platós kisteherautó dupla kerekei az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán.

A hajmeresztő jelenetet az autós fedélzeti kamerája is rögzítette.

A videón jól látszik, hogy a kisteherautó előbb elhagyja az egyik kerekét, ami ezután a középső sávban száguld a kocsik között. Majd miután a portál olvasója megelőzi a láthatóan megrogyott teherautót, a hátsó kamera azt is rögzíti, ahogy még egy kerék a többi jármű között kezd pattogni.

A második elszabadult kerék kis híján telibe találja a külső sávban haladó furgont, de végül szerencsére nem történt komolyabb baj, jegyzik meg a cikkben.

A minden autós rémálmáról készült felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: