hirdetés

FELFEDEZŐ

Másfél millió tiktokos követője van a világ minden bizonnyal legnagyobb szájú nőjének

A nagyszájút itt szó szerint kell érteni: Samantha több mint tíz centisre tudja nyitni ajkait.

Link másolása

hirdetés

Ha nincs is az első tíz vagy ötven legtöbb követővel rendelkező tiktokerek közt, a 30 éves Samantha Ramsdell több mint másfél milliós követőtábora így is lenyűgözőnek számít, főleg ha hozzátesszük, hogy az amerikai komikus egyik legnagyobb produkciója annyi, hogy hatalmas a szája.

Egészen pontosan 9,25 centi szélesre és 10,16 centi magasra tudja szétnyitni ajkait, amit már le is mért videóiban.

Ezzel ugyan nem hivatalos Guinness-rekorder (egy egyik kisfilmjében sérelmezi is), de valószínűleg jó eséllyel pályázna a címre.

Samantha a videóiban egész szendvicseket, süteményeket vagy gyümölcsöket eszik meg egyetlen falással - és ezt a követői egyszerűen imádják.

Egész sok videót csináltam a karantén alatt, sok grimaszt vágtam és vicces dalokat énekeltem. De soha annyira nem őrültek meg a követőim, mint mikor a számmal és az arcommal játszottam

- mondta el a tiktoker-humorista.

„A TikTok 0,3 centet (alig egy forintiot) fizet megtekintésekként, ami nem hangzik túl soknak, de ha hozzátesszük, hogy némelyik videóm 50 milliós megtekintésnél tart, nem rossz kereset ahhoz képest, hogy mondjuk csak egy szendvicset eszem meg a Subwayben - tette hozzá Samantha.

hirdetés
@samramsdell5On this weeks journey to find the biggest and best sandwiches I head to Milano Market in NYC..... ##mukbang ##nyceats ##sandwichsaturday

♬ SUNNY DAY - Matteo Rossanese

Ha szeretnétek még videókat nézni Samantha Ramsdell elképesztő méretű szájáról, EZEN A CSATORNÁN megtehetitek.

via Iheartintelligence


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Letépte a vendég szemhéját egy amerikai kozmetikus csivavája

Kelsey az eset után 7 órát várakozott a kórházban, hogy megműtsék, ezután azt mondták neki: mondjon le a szemhéjáról, mert még soha nem láttak ilyen esetet. Végül egy másik kórházba szállították, ahol mégis sikerült visszavarrni.
Fotó: kelseysalmon/TikTok - szmo.hu
2021. június 13.


Link másolása

hirdetés

Születésnapja előtt csináltatott volna műszempillát egy amerikai nő, a kezelést azonban horrorbaleset szakította félbe: a kozmetikus csivavája váratlanul letépte a vendég szemhéját - írja a Daily Mail.

A 23 éves Kelsey Salmon a kutyát simogatta, miközben a szakember felhelyezte neki a műszempillát. Az állat hirtelen, minden ok nélkül ugrott neki és tépte le a szemhéját a pillákkal együtt.

Az atlantai nő eredetileg Hawaii-on ünnepelt volna, ám ehelyett a kórházban töltötte a születésnapját, ahol visszavarrták a bőrdarabot. Ezután 10 napra leragasztották a szemét, a teljes gyógyulás pedig akár egy évbe is beletelhet.

“A kozmetikus lakásán történt. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam vele. Amikor nekikezdett a munkának, berohant a csivavája és felugrott mellém az ágyra. Én simogattam, egy darabig minden oké volt” - meséli.

@kelseysalmon

Screw the haters. Thank you to everyone who is being kind and understanding of my situation!

hirdetés
♬ original sound - kelsey salmon ?

A katasztrofális eset akkor történt, amikor a nő pillája már elkészült, és felülni próbált a székből.

“A kutya ekkor már a padlón ült. Lenéztem rá, ő meg visszabámult rám. Azután egyszercsak rámugrott, arcon harapott és letépte a szemhéjamat. Olyan gyorsan történt, hogy elhúzódni sem volt időm”

- mondja Kelsey, akinek a szemhéja a padlón hevert és mindent vér borított.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Naponta ötvenszer hányt és 48 kilót fogyott a terhessége alatt, mégis megszülte a babáját egy angol nő

Infúzión keresztül táplálták, mégsem mondott le a kisfiáról, akiért nagyon hálás.

Link másolása

hirdetés

Testsúlyának több mint felét veszítette el az az anyuka, aki naponta több mint ötvenszer hányt a terhessége alatt - írja a Daily Mail.

A brightoni Michelle Stevens második terhessége során lépett fel a hyperemesis gravidarum nevű rendellenesség, ami rendkívül súlyos reggeli rosszuléteket és émelygést okoz. Érdekesség, hogy Katalin hercegné is ezzel az állapottal küzdött mindhárom terhessége során, ám nála nem járt ilyen súlyos következményekkel.

Az immár kétgyermekes nő kilenc hónapon keresztül alig tudott enni vagy inni, és számtalanszor kórházba is került: korábbi, 109 kilós súlyáról mindössze 48 kilóra fogyott.

“A hányinger volt az első jele a várandósságomnak. Már négy hét után jelentkezett, és egyre rosszabb lett. Olyan súlyosak voltak a rosszulléteim, hogy többször is megfontoltam a baba elvetetését” - meséli az édesanya, akinek kisfia, Ollie azóta már egy éves.

A nő már a terhesség ötödik hetében a sürgősségin kötött ki, olyan gyengének és dehidratáltnak érezte magát. Ezután több hónapon át infúzióval juttattak tápanyagokat a szervezetébe az orrán keresztül.

hirdetés
“Az orvosok szerint az enyém volt az egyik legrosszabb eset, amit valaha láttak. Alig vettem észre a fogyásomat, olyan beteg voltam. Minden nap zokogtam. Sötét idők voltak”

- emlékszik vissza Michelle, aki végül férjére és a többi gyermekére gondolva nem vetette el a babát.

Ollie végül császármetszéssel született meg 2020 júniusában, és egyből az intenzívre került, mivel a tüdeje összeomlott a traumatikus terhesség hatására. Szerencsére tíz nap elteltével felépült, így hazaengedték.

Az anyuka még ma is gyomorproblémákkal küzd, egyáltalán nem képes hízni és fájdalmat érez evés közben. Jelenleg dietetikusával közösen keresik a megoldást. Számára mégis az a lényeg, hogy Ollie világra jöhetett:

“Imádjuk őt, és nagyon hálásak vagyunk érte, ez a legfontosabb” - mondta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Meghalt az indiai férfi, akinek 38 felesége, 89 gyermeke és 36 unokája volt

Ziona Chana valószínűleg a világ legnagyobb családját tudhatta magáénak, bár erről semmilyen hivatalos feljegyzés nem született.

Link másolása

hirdetés

76 éves korában elhunyt Ziona Chana, az az indiai férfi, aki a "világ legnagyobb családját" tudhatta magáénak - írja a BBC.

A férfinek 38 felesége, 89 gyermeke és 36 unokája volt. Más források szerint azonban még ennél is nagyobb a család, ugyanis arról is írnak, hogy a férfinek 39 felesége, 94 gyermeke és 33 unokája és egy dédunokája lehetett.

Így övé lehetett a világ legnagyobb családja, ugyanakkor erről semmilyen hivatalos feljegyzés nem született.

Orvosai szerint Ziona Chana cukorbeteg volt és magas vérnyomástól szenvedett. Az állapota gyorsan romlott, vasárnap este kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.

Halálának hírét az ország északkeleti részén fekvő Mizoram állam elöljárója, Zoramthanga is megerősítette, a Twitteren búcsúzott a 76 éves férfitől.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Azt hazudta egy férfi a randin, hogy meghalt a felesége, aztán kiderült, a nő rendszeresen posztol friss fotókat az Instagramjára

A randipartner a TikTokon mesélte el, hogy egy gyors kereséssel kiderítette, a férfi felesége valójában él, ráadásul még most is együtt van férjével.
sissyhankshaw/TikTok - szmo.hu
2021. június 13.


Link másolása

hirdetés

A vakrandi mindig kockázatos, hiszen ilyenkor egy idegennel találkozunk, akinek a hátteréről alig tudunk valamit. A Sissy Hankshaw nevű TikTokker azonban olyan hazugságot leplezett le a randipartneréről, amit soha nem nézett volna ki belőle - írja az Indy100.

“Elmentem randizni ezzel a 25 éves fickóval, aki általános iskolai tanító volt, és ezt nagyon kedvesnek találtam. Élőben is normálisnak tűnt” - kezdte a történetet, majd azzal folytatta: a férfi elmesélte neki, hogy a felesége tragikus körülmények közt elhunyt, így most már egyedülálló apa, akinek a kollégái vigyáznak a kisfiára, miközben randizik.

@sissyhankshaw#stitch with @findingmrheight sorry Ashley your husband told tinder girls you were dead ;/♬ original sound - Sissy Hankshaw

Mint azonban egy gyors kereséssel kiderült, a férfi minden szava hazugság volt: a fiatal nő megtalálta az “egykori” feleség Instagramját, ami a mai napig aktív.

hirdetés
“Akkor képedtem el, amikor a barátnőmnek is megmutattam a profilját, és kiderült, azóta frissültek a képei! Ekkor még mélyebbre ástam magam, és a teljes családi története kibontakozott előttem. A felesége nagyon is él, és nagyon is együtt vannak. Pedig olyan normálisnak tűnt, hosszú idő óta ő volt az egyetlen jófej!”

- panaszolta Sissy, aki ezek után szembesítette a férfit az igazsággal.

“Megkérdeztem tőle, hogy ez mégis mi az isten? Azt a választ kaptam, hogy én vagyok hazug, és a felesége igenis halott” - mondta Sissy a videóban, amit már több mint 70 ezren megtekintettek. A lány még hozzátette: “Bocsáss meg, Ashley, amiért a férjed Tinderen azt mondta, hogy halott vagy!”

A hozzászólók is döbbenten reagáltak a történetekre. “Jesszus, ilyet csak egy sorozatgyilkos tesz!”, mondta egyikük, míg egy másik úgy fogalmazott: “az, ha valaki nagyon normálisnak tűnik, már önmagában is intő jel, mert az ilyen emberek általában nem önazonosak."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: