HÍREK
A Rovatból

Majmok kaptak vakcinát a San Diegó-i állatkertben

Kilenc állat kapta meg a kifejezetten állatoknak kifejlesztett oltást.


Összesen kilenc majom kapta meg a koronavírus elleni védőoltást a San Diegó-i állatkertben, miután januárban több állatnak is pozitív lett a tesztje - írja a National Geographic.

A négy orangután és az öt bonobó az első majmok közt vannak, amelyek megkapták a Zoetis által kifejezetten állatoknak tervezett vakcinát.

A kétkörös oltást követően egyelőre minden állat jól van, és mellékhatásokat sem tapasztaltak rajtuk, nemsokára pedig antitesttesztet végeznek majd rajtuk, hogy kiderüljön, hatásos-e a gyógyszer. A vakcinát eddig csak kutyákon és macskákon tesztelték.

Megkapta többek közt a Karen nevű orangután is, amely arról ismert, hogy ő a világon az első orangután, amelyen nyitott szívműtétet hajtottak végre még 1994-ben. A januári megbetegedések során az állatok az emberekhez hasonló tüneteket produkáltak: az egyik majom például tüdőgyulladást kapott.

Nem ez az első állatkert, amelyben kitört a járvány: a New York-i Bronx ZOO-ban tavaly öt tigris és négy oroszlán esett át a víruson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Keményen kritizálták az uniós vezetők Orbánt a vétó miatt, a finn kormányfő szerint elárulta őket, és „fegyverként használja Ukrajnát a választási kampányában”
Az uniós miniszterelnökök többsége bírálta Orbán Viktort a Barátság kőolajvezeték miatti vétója okán a csütörtöki csúcsra érkezve. A magyar kormány a 90 milliárdos hitel mellett a 20. oroszellenes szankciós csomagot is meghiúsíthatja, ami heves érzelmeket váltott ki egyes vezetőkből.


Csütörtökön összegyűltek az uniós kormányfők. Magyar szempontból a legérdekesebb téma, hogy az Európai Tanács tavaly megállapodott egy 90 milliárd eurós, Ukrajnának szánt hitelcsomagról. A megállapodást, amely Magyarországra nem ró pénzügyi terhet, Orbán Viktor is jóváhagyta. A magyar kormány utólag akasztotta meg az alku végrehajtását az orosz támadás után leállt Barátság kőolajvezeték körüli vita miatt, mert szerinte a rendszer már működőképes. Budapest az olajszállítás újraindításához köti a vétó feloldását, és kifogásolja az alternatívaként felmerülő Adria-vezeték tranzitköltségeit is.

Az uniós vezetők nem rejtették ezzel kapcsolatban véka alá a véleményüket a csúcsra érkezve.

„Ez nem jó. Volt egy megállapodásunk, és úgy vélem, elárult minket” – jelentette ki Petteri Orpo finn miniszterelnök, aki szerint a magyar kormányfő „fegyverként használja Ukrajnát a választási kampányában”.

Belgium kormányfője, Bart De Wever szerint „a megállapodásokat teljesíteni kell”, és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy vezetői döntést valaki utólag blokkoljon. Hozzátette, hogy van B terv a hitel folyósítására, de erről nem okos dolog beszélni.

Evika Siliņa lett miniszterelnök úgy látja,

Orbán „Európa és Ukrajna ellen kampányol” a választás előtt, „de nem hiszem, hogy megszegheti a mindannyiunknak adott ígéretét”. A lett kormányfő hozzátette: „Nem hiszem, hogy visszakozhatunk azoktól a döntésektől, amelyeket vezetőként hoztunk”.

Gitanas Nausėda litván elnök sajnálatosnak tartotta a helyzetet, és a megbékéltetés politikájához hasonlította, amellyel szerinte nem lehet eredményeket elérni.

Andrej Babiš cseh kormányfő, Orbán szövetségese a Patrióták Európáért pártcsaládból, igyekezett távol maradni a vitától:

„Nem én fogom meggyőzni Orbán urat, ez az ő ügye, nem az enyém”

- mondta a kormányfő cseh barátja.

A magyar érvelést, miszerint az energiaellátás forog kockán, a horvát miniszterelnök konkrét adatokkal igyekezett cáfolni. Andrej Plenković jelezte:

az Adria-vezetéket mostanra teljes mértékben használják, a Moltól már 13 tankerszállítmányra kaptak megrendelést, amiből négy már meg is érkezett. Számításai szerint a szlovákiai és a százhalombattai finomítót akkor is el tudják látni, ha folyamatosan teljes kapacitáson működnek. „Barátként, szomszédként” a magyarok és szlovákok mellett állnak – mondta.

Rob Jetten holland miniszterelnök üdvözölte, hogy az Európai Bizottság technikai megoldást talált az előrelépéshez, utalva arra a megállapodásra, hogy Ukrajna uniós támogatással állítja helyre a vezetéket.

A 90 milliárd eurós, 2026–2027-re szóló uniós hitel jogi kereteit az EU már megteremtette. A kamatköltségeket az uniós költségvetés fedezi, a hitelt pedig csak akkor kell visszafizetni, ha Oroszország háborús jóvátételt fizet. Az Európai Parlament februárban jóváhagyta a csomagot. A magyar vétó nemcsak ezt a hitelt, hanem a 20. szankciós csomagot is blokkolja, amelyet a tagállamok a háború negyedik évfordulójára szerettek volna elfogadni.

A blokk miniszterelnökei erről is fognak diskurálni a mai uniós csúcson.

Orbán Viktor korábban jelezte: „ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz [Ukrajnának - a szerk.]”.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tíz napja nem látták Putyint: Az orosz ellenzéki vezető szerint retteg, hogy őt is megölik, mint Hámeneit
Egyre vadabb elméletek látnak napvilágot arról, hogy hová tűnt az orosz elnök. Orosz sajtóértesülések állítják, a távollétnek köze van az iráni konfliktushoz. Az emigrációba kényszerült ellenzék vezető alakja, Dmitrij Gudkov pedig úgy véli, Putyin fél, hogy őt is kiiktatja a CIA és a Moszad, mint Ali Hámenei iráni legfőbb vezetőt.


Az idei év leghosszabb szünetét tartja Vlagyimir Putyin a nyilvános szereplésekben, legutóbb tíz nappal ezelőtt vett részt eseményen. Az orosz elnök távollétét elemzők az iráni vezetés elleni akciókkal és biztonsági megfontolásokkal magyarázzák – írta az Index.

Bár a Kreml honlapján március 9-én közzétettek videós egyeztetéseket, amelyeken Putyin is szerepel, újságírók feltételezik, hogy a felvételek korábban készülhettek, ami nem szokatlan gyakorlat Oroszországban. Az is lehetséges, hogy az elnök különböző rezidenciákról dolgozik, ahol azonos berendezésű irodák állnak rendelkezésére.

Putyin éppen akkor kezdte el kerülni a Kremlt, amikor Moszkva belvárosában többször is megbénult az internetszolgáltatás.

Az orosz Novosztyi hírügynökség szerint az elnök távolléte összefüggésbe hozható azzal, hogy az Egyesült Államok és Izrael felkutatta és „levadászta” Irán legfelsőbb vezetőjét, Ali Hameneit.

Dmitrij Gudkov száműzetésben élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kremlben aggodalmat kelthetett, hogy a február 28-án meggyilkolt Ali Hameneit a CIA és a Moszad állítólag utcai megfigyelő kamerák segítségével követte nyomon – ilyen kamerákból pedig Moszkvában is rengeteg található.

Egy másik feltételezés szerint az internetkimaradások oka az lehet, hogy Moszkvában tartózkodik Irán jelenlegi legfelsőbb vezetője, Modzstaba Hamenei, akit az orosz fővárosban kezelnek, miután ő is megsérült egy támadásban.

Február 28-án izraeli–amerikai csapásban ölték meg Irán legfelsőbb vezetőjét, Ali Hameneit. Az Irán Szakértők Gyűlése március elején fia, Modzstaba Hamenei megválasztását hagyta jóvá. A feszültség tovább fokozódott, amikor március 17-én Izrael megölte Ali Laridzsánit, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárát, amire válaszul Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki közép-izraeli célpontokra.

Via Novosztyi


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Minden második ajánlása érvénytelen: kamupárti szinten bukott meg a DK egyik jelöltje az aláírásgyűjtésen
Sermer Ádám 992 ajánlásából 487-et dobott vissza az NVI, ami 49,1 százalékos hibaarány. A párt jelöltjeinek többsége viszont példamutatóan gyűjtött.


Kamupártokat idéző arányban adott le érvénytelen ajánlásokat a Demokratikus Koalíció két képviselőjelöltje, derült ki, miután a Nemzeti Választási Iroda részletes jelöltállítási adatait tovább elemezte a 24.hu.

Míg a párt jelöltjeinek túlnyomó többsége példamutatóan gyűjtött, Sermer Ádám mezőkövesdi és Halmai Richárd budapesti jelölt esetében az ajánlások csaknem fele érvénytelen volt.

Sermer Ádám 992 ellenőrzött ajánlásából 487 bizonyult érvénytelennek, ami 49,1 százalékos hibaarányt jelent. Az érvénytelenség okai között 169 adateltérés szerepelt, ami elavult adatbázis használatára utalhat, 135 esetben hibás volt a választói azonosító, ami szintén adatbázis-másolási hibát jelezhet. Emellett találtak 91 többes ajánlást is, vagyis ennyien kétszer írtak alá a jelöltnek, ami utcai gyűjtésnél rendkívül valószínűtlen.

A budapesti 2-es választókerületben induló Halmai Richárd sem maradt le sokkal, 958 ajánlásából 440 volt érvénytelen (45,9%), nála a hibák 76 százaléka formai jellegű volt, például hiányosan kitöltött vagy azonosíthatatlan adatok miatt.

A DK a kiugró hibaszámot azzal magyarázta, hogy „viszonylag sok olyan választópolgár adott le tévedésből ajánlást ezekben a körzetekben, akiknek nem ezekben a választókerületben van az állandó lakcímük”. Az NVI adatai azonban ezt nem támasztják alá: a választási iroda ezt a hibatípust külön kezeli, és Sermernél mindössze 41, Halmainál pedig 35 ilyen esetet találtak.

Nem ez az egyetlen gyanús eset a párt körül. Bács-Kiskun megyében Király József, az MSZP helyi politikusa feljelentést tett, miután akarata ellenére szerepelt a neve a DK-s Simon Anita ajánlóívén. A DK a vádat azzal hárította el, hogy „az MSZP-s politikus DK-ellenessége közismert”, és nem először próbál „hazugságokat terjeszteni” róluk. Később kiderült, hogy egy helyi kutyapártos képviselő, Kordik Szabolcs is megtalálta adatait Simon ívein, holott ő sem támogatta a jelöltet.

Országosan a Nemzeti Választási Iroda negyven esetben tett vagy tesz feljelentést választás rendje elleni bűncselekmény miatt. Három DK-s jelölt – Sárosy Zoltán, Csige Tamás és Keller László – ellen is indult eljárás, bár ők nem a legmagasabb hibaaránnyal gyűjtők közül kerültek ki.

A Mi Hazánk nyíregyházi jelöltjével, Kovács Koppány Zoltánnal szemben is feljelentést tettek, míg a párt józsefvárosi jelöltje, Kvacskay Károly 43,8 százalékos hibaaránnyal gyűjtött; nála nyolc olyan ajánlást is találtak, ahol az érintett személy már elhunyt, nem magyar állampolgár vagy más okból nem rendelkezett szavazati joggal. A helyi választási bizottság az ügyben feljelentést tett. A Kétfarkú Kutya Párt dabasi jelöltje, Sárközi Betti ellen szintén feljelentés érkezett. A 40 NVI-feljelentésből 24 a Gődény György-féle Normális Élet Pártjának jelöltjeivel szemben történt.

A Gődény-párt produkálta a legrosszabb, 50,7 százalékos országos hibaarányt. Egyik jelöltjük, a szigetvári Nagypál Georgina 296 ellenőrzött ajánlásából mindössze egyetlen volt érvényes.

A pártok rangsorában a Tisza Párt volt a legpontosabb 5,2 százalékos hibaaránnyal, őket a Fidesz-KDNP követte 8,1 százalékkal. A DK 14,1 százalékos átlagot ért el, míg a Jobbik gyanúsan magas, 24 százalékos hibaaránnyal dolgozott. A legprecízebb jelöltek a tiszás Sopov Ildikó és Gajda Attila voltak, 1,6 százalékos hibaaránnyal.

A júniusi választások után a rendőrség kilenc ügyben indított nyomozást választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával, nagyrészt hamis ajánlások miatt. Bár ezek az ügyek ritkán jutnak el a vádemelésig, a hatóságok komolyan veszik a bejelentéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: A választások előtt még épül-szépül a hatvanpusztai birtok
A független képviselő a német ZDF tévé stábjával járt a helyszínen. Bejelentette, hogy a választások előtt utoljára szervez sétát a birtokhoz, ahová buszokat is indítanak.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy szerinte „tükörsimára egyengették a Hatvanpusztára vezető közforgalmú bekötőutat”.

A képviselő ezt ironikusan úgy kommentálta, hogy „épül-szépül az ország, azaz Magyarország előre megy, nem hátra”. Azt írja, a ZDF német közszolgálati televízió forgatócsoportját kísérte a helyszínre, és nem lepte meg, amit tapasztalt, mert állítása szerint „Hatvanpusztán mindig történik valami”.

A képviselő a bejegyzésében egy jövő vasárnapra tervezett sétájára is felhívja a figyelmet, amelynek kapcsán megjegyzi, hogy a frissen javított úton kényelmesebb lesz a bejutás.

Hadházy szerint az érdeklődők „a választások előtt utoljára, még kívülről” tekinthetik meg azt, amit ő „a korrupció és a hazugság szimbólumának” nevez, valamint „az egyéb felcsúti látványosságokat”. Hozzáteszi, hogy az eseményre Budapestről buszt vagy buszokat is szerveznek, de aki szeretne, autóval is érkezhet.

A Hatvanpuszta néven emlegetett, Alcsútdoboz és Felcsút térségében található majorság az elmúlt években jelentős átépítésen esett át. Orbán Viktor miniszterelnök korábban édesapja félkész mezőgazdasági üzemeként hivatkozott rá, ugyanakkor drónfelvételek és helyszíni beszámolók egy rezidenciaszerű épületegyüttest mutatnak, földalatti létesítményekkel.

A környéken jelentős földterületek állnak a Mészáros- és az Orbán-családhoz köthető érdekeltségek tulajdonában. A hatvanpusztai helyszín 2025 óta rendszeres tiltakozások és Hadházy Ákos által szervezett „túrák” célpontja, amelyekről több külföldi sajtóorgánum, köztük az AP hírügynökség és német televíziók is beszámoltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: