FELFEDEZŐ
A Rovatból

Majka: „Úgy beszélnek rólam, mintha Tusványoson Bayer Zsoltot ölelve, Rákay Philip seggéből integetnék narancsszínű zászlóval”

A rapper nem érti, új, rendszerkritikus számával kapcsolatban miért vádolják kormányközeliséggel.


Több cikkben foglalkoztunk már vele, hogy nagyon nagyot szól a közösségi oldalakon Majka legújabb száma, és főleg az arra adott reakciók. A magyar közélet visszásságait meglehetősen erős szavakkal ekéző Azt beszélik című slégert sokan nagyon bátor kiállásnak tekintik, mások szerint viszont a kormányközeli TV2-nél dolgozó rappertől nem hiteles a kritika.

A zenésznek – sok kommentelő mellett – "beszólt" többek között Jakab Péter és – már-már menetrendszerűen – Lakatos Márk is.

Természetesen nem sokat kellett válni az ózdi rapper válaszára sem. Majka Facebook-bejegyzésében erős értetlenkedésének adott hangot. Leginkább azon akadt ki, hogy ő a NER kegyeltje lenne.

„Másfél évvel ezelőtt találkoztam Szijjartó Péterrel, és most Jakab Péter erre hivatkozva arra kér, hogy válogassam meg a barátaimat..(????) Soha semmilyen plusz juttatásban nem volt részem, mert találkoztam a külügyminiszterrel, és elmondtam neki, hogy a járvány miatt kurva nagy bajban van az az iparág, amiben dolgozom. Ha egy kompetens emberrel leülünk beszélgetni, hogy milyen megoldást tudna javasolni arra, hogy ne veszítsék el azok az emberek a munkájukat, akik a közvetlen munkatársaim, akkor az mindjárt a cinkosunkká válik vagy barátommá lép elő?”

– teszi fel értetlenkedve a kérdést a sztár. Majka hosszabban is visszaszól Jakab Péternek: „Jakab Pétert az sem zavarja, hogy annak a pártnak az érdekeit képviseli, sőt vezette, elnökölte, akiknek tagjai vállaltan rasszista, antiszemita kijelentéseket tesznek, megkérdőjelezik a holokausztot vagy akár a múltban szélsőséges félkatonai szervezeteket pénzeltek. [...] Képzeljük el, hogy milyen beszélgetések zajlanak privátban ezek között az emberek között, ha a nyilvánosság előtt is ilyen mondatok hagyják el a szájukat. És ezek után Jakab Péter kér meg engem arra, hogy válogassam meg a barátaimat… agyrém…”

„Úgy beszélnek ezek a fickók rólam, mintha én évek óta Tusványoson Bayer Zsoltot ölelve, Rákay Philip seggéből narancsszínű zászlóval integetnék. Úgy csinálnak, mintha a teltházas koncertjeinket a kormány szponzorálná és állami támogatásból megvett ingyen jegyeket osztogatnék minden Fidesz-szimpatizánsnak”

– fakadt ki, aki szerint az sem normális, hogy TV2-s szerepléséért kritizálják. Mint mondja, Mészáros Lőrinc többszáz cégénél több tízezren dolgoznak, nem valószínű, hogy mindenki fideszes lenne közülük.

„Egy útépítőnek el kéne dobnia a lapátot, egy hotel szakácsának a fakanalat, a kaszinó dealerének a zsetonokat, ha nem ért egyet a főnöke valamelyik döntésével? Nagyon szép ideológiának tűnik ez, de kérem szépen a gyakorlatban ezt vajon, hogy lehetne megvalósítani? 17 éve dolgozom a TV2nek. Volt egy pár tulajdonosa azóta. Sosem volt semmilyen beszélgetésem senkivel arról, mit avagy kit kelljen képviselnem” – véli erről a rapper.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bezárja utolsó budapesti üzletét a legendás magyar ruhamárka - óriási akciókat hirdettek, a vásárlók megrohamozták a boltot
A tulajdonos család azt üzente, nem szűnnek meg végleg: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben”.


A magyar divatpiac egyik legrégebbi szereplője,

az öltönyeiről ismert Griff bejelentette, hogy bezárja utolsó budapesti üzletét

a Nyugati tér 7. szám alatt. A cég közölte, hogy a jövőben kizárólag online folytatja működését - írja a Blikk.

A bolt bezárásának bejelentésével egy időben a Griff óriási végkiárusítást hirdetett, ahol akár 70 százalékos kedvezményekkel kínálja termékeit. A hírt hallva sok vásárló rohamozta meg az üzletet, attól tartva, hogy ez a márka végét jelenti. A tulajdonosok azonban hangsúlyozták, hogy nem csődről, hanem stratégiai átalakulásról van szó, a döntést a vásárlói szokások átalakulásával indokolták. Az utóbbi években a fogyasztók egyre inkább az online vásárlás felé fordultak, ami a hagyományos boltok fenntartását kevésbé tette gazdaságossá.

A közösségi médiában közzétett üzenetükben a tulajdonos család egyik tagja úgy fogalmazott: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben.”

A Griff Collection neve évtizedek óta egyet jelentett a minőségi magyar divattal. A márka 1986-ban indult, még Griff Gentlemen’s néven, egy kis Visegrádi utcai garázsban. Innen nőtte ki magát országos hálózattá, amely fénykorában több mint 25 üzletet működtetett. A márka történetéhez számos emlékezetes pillanat kötődik: 1992-ben a barcelonai, majd 1996-ban az atlantai olimpián is a Griff biztosította a magyar sportolók hivatalos formaruháit. 2007-ben a Griff megújult, Griff Collection néven folytatta működését, modern arculattal és nemzetközi márkákkal bővítve kínálatát. A Covid-időszak azonban jelentős visszaesést hozott a hagyományos bolti kiskereskedelemben, ekkor zárták be üzleteik többségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: A „legyetek bátorak” mondat külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember
A „gondolom, nem gyalog” kifejezéséről is beszélt. Azt mondta, szerinte kicsit vicces, kicsit pikírt, válasznak szánta a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre.


Mint azt mi is megírtuk: Mészáros Lőrinc hosszú interjút adott az Indexnek, melyben beszélt a cégei válságkezeléséről, a magyar gazdaság helyzetéről, sőt Magyar Péterről is. Az interjú során többször kérdezték őt politikai, közéleti témákkal kapcsolatban, ám ezekre mind azt reagálta, hogy nem foglalkozik a politikával, csak annyira, amennyire szükséges.

Az újságíró felvetésére, miszerint ha levédette a „gondolom, nem gyalog” kifejezést, mégiscsak foglalkozik egy kicsit politikával, úgy válaszolt, hogy szerinte ez a megjegyzés jól hangzott.

„Valóban kicsit vicces, kicsit pikírt. De válasz is arra, amiről az interjú elején beszéltünk: a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre. Ezzel csak azt szerettem volna üzenni, hogy nem érzem ezeket a politikai nyomásokat, inkább humorral kezelem a helyzetet. A »legyetek bátorak« mondat is külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember”

- fogalmazott Mészáros.

Az ország leggazdagabb emberét még idén májusban a müncheni BL-döntő előtt kérdezte a 444 arról, hogy mivel utazott a helyszínre, mire ő csak annyit válaszolt: „gondolom, nem gyalog”. A mondat azóta valóban szállóigévé vált, ahogy a „legyetek bátorak” megjegyzése is, ami egy fiataloknak tartott előadása közben hangzott el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez undorító!” – Megdöbbentő dolgot tett a jakuzziban a hotel dolgozója, a vendégek kiakadtak
A vendégek videóra vették a bizarr esetet, majd panaszt tettek. Mint kiderült, ez a szállodánál régóta bevett gyakorlat.
DKA - szmo.hu
2025. november 11.



Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.

„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”

– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.

A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.

Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.

A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.

Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.

„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szijjártó Péter nem bírt magával, és lefutott egy félmaratont az Orbán-Trump találkozó előtt
Az ebéd környéki megbeszélés előtt lefutott egy laza 21 kilométert a miniszter. Szijjártó pár perccel napfelkelte előtt indult kocogni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 07.



Szijjártó Péter megállíthatatlan. A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön érkezett Washingtonba Orbán Viktorral a fél magyar kormánnyal együtt, hogy pénteken Donald Trumppal tárgyaljanak.

Úgy látszik azonban, hogy a hosszú repülőút nem viselte meg Szijjártót, aki valószínűleg jetlaggel sem küzd, mert helyi idő szerint reggel 6:40-kor, vagyis pár perccel napfelkelte előtt már arról posztolt, hogy futni indul.

„Washington még alszik, úgyhogy a szokásos: félmaraton”

- olvasható a miniszter posztjában, aki ezek szerint egy laza 21 kilométeres futással hangol az ebéd környéki megbeszélésre.

Szijjártó Péter futófelszerelése azonban némileg meghökkentő: nem is elsősorban a feltűnő sapka az érdekes, hiszen ilyentájt az amerikai fővárosban meglehetősen csípős az időjárás, mindössze 3 fok van Washingtonban. Sokkal inkább különös a német Bayern München logójával díszített melegítőfelső a közismerten óriási Budapest Honvéd-drukker külügyminisztertől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk