SZEMPONT
A Rovatból

"Magyarországon akkor is szeretünk tapsolni, ha nem kéne, de elvárt..." – Londonba költözik Ágoston László, a legismertebb közéleti blogger

Csalódott a választások után, de a 130 ezres oldalát nem zárta be, csak nem foglalkozik többet politikával. Az operát külföldön is lehet népszerűsíteni.


– Bejelentetted, hogy Londonba költözöl. A választások eredménye miatt? Vagy már korábban érett a döntés.

– Próbálok pontos lenni, már csak azért is, mert talán sokaknak vagyok adós még a teljes magyarázattal. Március 15-én volt az Orbán-beszéd, amelyben azt vetítette előre, hogy elégtételt vesz az ellenfelein, akkor fogant meg az ötlet, és a választások éjszakáján érett meg a döntés. Már 18 éves korom óta próbálkozom kisebb-nagyobb elszántsággal elindulni Magyarországról. Ez alkalommal viszont már ott tartok, hogy eladom a legkedvesebb tárgyaimat, ereklyéimet.

– Ennyire elkeserített az eredmény?

Nézd, én elég sokat tettem azért, hogy ne így legyen. Tételezzük fel a játék kedvéért, én ebben amúgy nem hiszek, hogy elcsalták a választást. Ha el is csalták, akkor is minden emberi számítás szerint az ország legnagyobb része a Fideszre és a Jobbikra szavazott. Ez azt jelenti, hogy annak az értékrendnek, amit én képviselek, itthon nincs közönsége.

Ágoston László értelmiségi szülők gyermekeként (édesanyja tanítónő, édesapja T. Ágoston László író) született 1986-ban Budapesten.

17 éves korára Kaleidoszkóp-díjas, Radnóti-diplomás, kétszeres Vörösmarty-emlékérmes előadóművész, de egy váratlan döntéssel mégis a Színház- és Filmművészeti Egyetem - és így a színészi pálya - helyett a Zeneakadémia és az operaéneklés mellett döntött. Ekkor kezdett el komolyzenét tanulni H. Németh Lujza (ének) és Széll Rita (szolfézs-zeneelmélet) tanítványaként. A művészeti képzés mellett a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tanult újságírás-marketing, PR szakpáron.

2008-ban elsőre sikerrel felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének tanszakára, ahol diplomájáig Sólyom-Nagy Sándor tanítványa volt. Részt vett Marton Éva workshopján és Polgár László kurzusán is. Az egyetemi évek alatt számos koncerten vett részt szólistaként. Több alkalommal kérték fel közreműködésre az operavizsgákon.

Egyetemi tanulmányai befejeztével kezdett a Moltopera szervezésébe, azzal a céllal, hogy fiatal énekesekkel vigye közel az opera műfaját a fiatal korosztályhoz - akár korábban elképzelhetetlen helyszíneken is. Emellett fiatal tehetségek személyes menedzsmentjébe is kezdett, közülük Kayamar már több hazai és nemzetközi sikereket is elért. 2012 és 2015 között volt az Operaház online marketing tanácsadója. 2014 óta a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rendszeres óraadója.

Rendszeresen tart gimnáziumi és egyetemi előadásokat a komolyzene megismertetésére, sorozatát külföldön uniós finanszírozással a Moltopera Németország szervezésében Görlitz környéki iskolákban, 2015 októberében Angliában a nagy hírű durhami egyetemen és Manchesterben mutatta be fiatalok százai előtt. 2012 óta rendszeres fellépője a Sziget Fesztiválnak.

– Pedig 130 ezer körül vannak a követőid a Facebookon, ami nem épp ezt jelzi. Mit szóltak ők?

– Persze hogy rossz néven vették, sokan írták, hogy elárulom az ügyet. Én nem így gondolom. Egyszerűen az ország kinyilvánította, hogy mit akar, és ebbe nem érzem, hogy én a jelenlegi világnézetemmel beleférnék. Még csak haragudni sem tudok. Ez egy legitim döntés - amiben persze az is komoly szerepet játszott, hogy az ellenzéknél nem nagyon volt olyan párt, amelyre szívesen adta volna az a szavazatát az ember.

– Mi a cél? London? Vagy tovább?

– Londonba már megvan a repjegy, visszafelé nincs. Sokan mondják, hogy London jó első állomásnak, kitalálod, merre akarsz továbbmenni, meglátjuk. Az azért elég vicces, hogy már több barátom él kinn Londonban, mint Budapesten… vagy inkább szomorú. Felkérésem, munkaajánlatom rengeteg van, nem vagyok kétségbeesve.

– Mit fogsz csinálni? Amit itthon?

– Igen, lényegében ugyanazt. Operaénekes vagyok és marketingszakember. Előadásokat fogok tartani – ahogy eddig is tettem külföldön és itthon egyaránt - arról, hogyan lehet megérteni, megszeretni az operát, a magas művészetet, próbálom a magam eszközeivel terjeszteni a kritikus gondolkodást, és felkelteni az igényt az értékesre, a magasabb minőségre, még ha nehezebb is megemészteni, befogadni, értékelni, mint a hétköznapit. Van, hogy iskolások jönnek, máskor nyugdíjasok, nem korhoz kötött a téma. Ez az egyik legfontosabb misszióm.

Benkő Molnár Fanni fotója

– Volt erre igény itthon?

– Óriási!

160 előadást csináltunk a társulatommal, a Moltoperával 5 év alatt, nagy részét itthon, a többit Angliában, Németországban, iskolákban, művelődési házakban, fesztiválokon.

Nem az operarajongóknak játszunk, hanem pont azoknak, akiket nem érdekel a műfaj. Ez nagy kihívás, mert olyan közönségünk van, akik csak akkor tapsolnak, ha tényleg élvezik – pedig Magyarországon akkor is szeretünk tapsolni, ha nem kéne, de elvárt...

– Honnan verbuváltad a "társulatot"?

– Azért ez egy pici szakma, nem volt nehéz. Sajnos már évek óta nem tartottam meghallgatást,így alakult.De valamit jól kell csinálnunk, ha a csapatomból csak a tavalyi évben 6 nagy nemzetközi versenyen szereztek díjakat. Büszke vagyok rá, hogy ezek a művészek előbb dolgoztak velem, mint ahogy ismert és elismert énekesek lettek. Jó inkubátor volt ez sokaknak. Régóta próbálom külföld felé terelni a Moltoperát is, mert egy idő óta sok színházban vagy előadóhelyen nem látnak minket szívesen - miattam.

– A politikai megnyilvánulásaid miatt nem hívnak?

– Persze. Problémás ember lettem, nyilván. Nem az van, hogy leszólnak, mint mondjuk Alföldi esetében, nem vagyunk azért ilyen fontosak. Inkább öncenzúrával találkozom: egyszerűen csak nem merik megkockáztatni, hogy valaki esetleg rossz néven vegye, hogy velünk dolgoznak. Azt mondják: „Laci, nagyon jó, nagyon szeretnénk, de mi is állami támogatásokból élünk, ne vedd rossz néven.” Van pár tucat más programlehetőség, sokan inkább nem kockáztatnak velem, és ezt valahol megértem. Noha mindig igyekeztem a művészetet és a közéleti gondolkodást különválasztani.

Életvezetési előadások

Miért foglalkozol az előadásaidban életvezetési kérdésekkel?

– Azt gondolom, hogy ha valamit akarok tenni ezért az országért, akkor azon kell dolgoznom, hogy igazán fontos kérdésekben változtassak az emberek gondolkodásán. A párkapcsolatok, a szex, a házasság kérdése ilyen. Hogyan legyünk őszinték egymással, hogyan nézzünk szembe magunkkal, hogyan kommunikáljunk egymással, és ezt fordított esetben hogy tudjuk kezelni? A sorozat fő témája a poliamoria, mert ez a kapcsolati forma igényli a fentiekből a legmagasabb színvonalat, de az elhangzó előadások minden párkapcsolati rendszerre érvényesek. Nem a poliamoriát akarom hirdetni, hanem a tudatosságot, egymás és saját magunk elfogadását, tiszteletét. Kiváló szakértőket kértem fel a teológustól a klinikai szakpszichológusig, hogy vegyenek részt a projektben és nagyon büszke vagyok ezekre az alkalmakra. Azt hiszem, egy végtelenül fontos munka kezdődött ezzel el, amit Angliában is folytatni akarok.

– Hogy kezdted el a Facebookon a profilt építeni, és miért lett ilyen népszerű?

– Ezt szívesen mondom el mindenhol, de sose hiszi el senki: a véletlenen múlt, csak anyukámnak akartam megmutatni egy videót. Egy zsidó nőről szólt, aki egy koncentrációs táborban gyerekként megosztotta az utolsó falat csokoládéját egy rászorulóval. Csodálatos történet volt és valamiért megszállottan elkezdtem fordítani annak ellenére, hogy előtte még sohasem csináltam ilyet. 15 órát dolgoztam vele végül. Arra gondoltam, hogy ha már ennyi munkám van benne, lássa más is és kitettem az akkor még kétszáz kedveléssel sem bíró művészprofilomra. Másnapra látták hatvanezren, aztán kétszázezren… mára bőven millió fölött jár Francine története. Hamar meglett az első ezer követő is. Elkezdtem próbálgatni, keresni a saját hangom.

Olyan minőséget, értékrendet szerettem volna kommunikálni, ami belőlem ered, nem felvett póz.

Eleinte nem is akartam a közélettel foglalkozni igazán, de Magyarországon minden átpolitizálódik. Az emberi jogok kérdése máshol nem politika, nálunk vastagon az. Rögtön besoroltak egy politikai oldalhoz, miközben egyáltalán nem tartom magam oda tartozónak – és pont ezért onnan is mindig megkaptam a magamét.De a legtöbbet a fejemre mindig akkor kaptam, ha nőkről, nőjogokról, feminizmusról próbáltam beszélni. A radikális feministák támadásaival semmilyen kormánypárti trollhadsereg nem ér fel.

– Nem abból következik ez, mert alap dolgokban sincs közmegegyezés Magyarországon?

– Pont ma reggel dühöngtem ezen. Van egy sorozatom, amelynek keretében az etikus non-monogámia témáján keresztül beszélünk szexualitásról, családról, házasságról, kapcsolatokról – nem csak nyitott kapcsolatban élőknek.

Ijesztő, mennyire nincsen meg a kultúrája az erről a témáról szóló diskurzusnak, miközben pedig ez atomi része, építőköve a társadalomnak.

Ráadásul 100 házasságra 56 válás jut, és a maradék 44 közül is sok nem jól működik. 100 ezer nőt abuzál a férje évente, szinte mindenki csalt meg vagy csalták már meg, de a bekövesedett hiedelmeket és szabályokat annak ellenére sem merik a legtöbben bolygatni, hogy láthatóan nem működnek. Nem szeretünk magunkkal, az életünkkel, a hamis hiteinkkel szembenézni.

– Néha viszont nagyon jót elvitatkoznak, nagyon intelligensen a posztjaid alatt, azért ez is ott van, nem?

– De, és nagyon büszke is vagyok erre a közösségre. Nem számolom, de lehet vagy 1000 kitiltott ember, ami azért sokat segít... Sajnos bizonyos szavak vonzzák a nem együtt gondolkodni, hanem okádni vágyó embereket és ilyenkor nem nagyon tehetek mást, mint hogy tiltok. De sokszor Magyarországon szokatlanul szép, konstruktív vita alakul ki, amiből magam is sokat szoktam tanulni. Szokták amúgy kérdezni, hogy miért nem moderálok ennél is jobban, én viszont nem egy véleménybuborékot akartam létrehozni, ahol mindenki ugyanazt gondolja, hanem egy olyan fórumot, ahol lehet szabadon véleményeket ütköztetni. De csak kulturált formában.

Marketing

– A marketing hogy jött az életedbe?

- A szüleim szerették volna, ha több lábon állok ,ezért a Zeneakadémiára való felkészülés alatt párhuzamosanjártam az akkori Budapesti Kommunikációs Főiskolára, marketinget és újságírást tanultam. A CSR elég közel állt hozzám, de végül az online kommunikáció lett a szakterületem (nem véletlen azért a 130 ezer követő). Büszke vagyok rá, hogy mindig csak olyan cégeknek dolgoztam, amelyeknek a termékeiben hittem, és amelyek úgy gondolom, előbbre vitték a világot.Sosem kellett mosóport árulnom, de nem is ment volna. A „civil” pályámon is művésznek tartom magam, aki vagy a lelkét is beleteszi valamibe vagy inkább hozzá se kezd..

– Máshol is ilyen a trollhelyzet a világban, körülnéztél?

– Nyilván országa válogatja, van olyan barátom, aki szerint a németek például inkább tovább görgetnek, mint hogy anyázó kommentet írjanak, van, aki vitatkozik ezzel. Azt látom, hogy sok helyen kevésbé frusztrált a társadalom, és ezért kevésbé jelenik meg ez az általános feszültség a közösségi oldalakon is.

Nálunk az a probléma, hogy nem a valódi problémákról beszélnek az emberek, hanem olyan dolgokat tolnak eléjük, és olyan kérdésekben kérik a véleményüket, amiről fogalmuk sincs, nem is lehet, így az értelmes párbeszéd helyét az érzelmek viharai veszik át.

A migráció például éppen ilyen téma, néhány kutatón, újságírón és hozzáértő szakemberen kívül senki nem rendelkezik annyi valódi információval, hogy érdemben véleményt tudjon formálni. Mari néni Nyékládházáról legalábbis biztosan nem, de én sem. Mégis ezek a témák foglalkoztatják inkább a társadalmat, mint az oktatás vagy az egészségügy, amelyről mindenkinek van személyes, húsbavágó tapasztalata.

– Még akkor sem, ha a családtagjaik meghalnak a kórházakban, pedig nem kellett volna, ha jobb lenne az egészségügy.

– Sokkal egyszerűbb távoli és virtuális ellenségeket keresni, mint szembenézni az orrunk előtt zajló dolgokkal. Könnyebb nyugati robbantásokról beszélni, mint szembenézni azzal, hogy a sajátjaink miatt halt meg a hozzátartozód a kórházban. Eltávolítjuk a problémát, amivel igazából szembe kéne nézni, és inkább gyártunk szurikáta-ügyeket, amin aztán hetekig lehet csámcsogni. Pedig ez a szembe, sőt, tükörbe nézés nagyon hiányzik.

– De mindennek történelmi oka van, nem gondolod? Minden történelmi szituációban szeretünk mást hibáztatni, és sokszor elmulasztottuk a szembenézést és a feldolgozást.

– Jó, hát ez a feldolgozatlan ügynökakták, a ki nem beszélt világháborús bűnök, a száz éve nyitva tartott sebként kezelt Trianon országa. A nemzeti megemlékezéseink is csupa gyászhoz kötődnek. Ez a vereség-tudat pedig évszázadok alatt belenevelődik az emberekbe.

– Azt mondtad, nem csinálod tovább, nem politizálsz többet. Aztán mégis folytattad az oldalt. Miért?

– Valódi elhatározás volt, hogy nem csinálom tovább. Értelmetlennek tartottam. Aztán be kellett látnom, hogy amit létrehoztam, túlnőtt rajtam: rengeteg levelet kaptam olyan emberektől, akik számára sokat jelentett ez a fórum. Mert létrejött valami, merem mondani, hogy egy közösség, amelyet az én írásaimnál még sokkal jobban épített annak a 130 ezer embernek a figyelme és részvétele, akikkel együtt hoztuk létre. Megtiszteltek engem a bizalmukkal, és lehetőséget adtak arra, hogy országszerte juttassak el fontos üzeneteket sokakhoz. Ez a figyelem és bizalom sokkal nagyobb érték annál, hogy az érzelmeimnek engedve bedobjam a gyeplőt, de az egészen biztos, hogy pártokkal, magyar politikával nem foglalkozom többet.

Sokan várnák tőlem, de a választáson meglehetősen egyértelmű irányt jelölt ki magának az ország, ezért is hagyom el én magam. Azt hiszem, sokkal mélyebbek a bajok annál, mint hogy ezt egy kormányváltással vagy pártalapítással megoldani lehetne.

Az egyéneknek kell egyesével igényesebbnek, tudatosabbnak, tájékozottabbnak lenniük. Ezt a célt szeretném szolgálni innentől az oldalammal, mert jelen helyzetben a rám irányuló figyelemmel jól sáfárkodni már rajtam messze túlmutató, a közösséget érintő felelősség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk