HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter elárulta, hány millióval támogatta Bojár Gábor a Tisza Pártot - nem tőle jött a legtöbb pénz

A Tisza alelnöke szerint nem az üzletember a legnagyobb támogatójuk. Bojár Gábor elmondta, hogy még áprilisban kereste meg a politikus.


Március közepén Magyar Pétert vendégként hívta meg egyik rendezvényére a Szeretem Magyarország Klub, melynek tagja Bojár Gábor is. Az üzletember az RTL Híradónak azt mondta: ezután kereste meg őt Magyar Péter, és támogatást kért tőle. Bojár szerint nem volt nagy összeg, amivel a fiatal politikus indulását segítette.

„Több mint félmillió ezt elmondtam. Néhány millióról van szó, tehát semmi esetre sem százmilliókról. Messze nem az a nagyságrend, sőt nem is tízmilliók”

– mondta a Híradónak az üzletember, aki a riporter nagyságrendet feszegető kérdésére leszögezte, hogy „néhány tízmillió se”.

Bojár Gábor azt mondta, azért adott pénzt Magyar Péternek, mert bár konzervatív értékrendje és világképe nem áll közel az ő liberális szemléletéhez, benne látja a lehetőséget, hogy valóban gyengítse a szerinte tragikus orbáni rendszert. Bojár szerint Magyar Péter nem örült annak, hogy nyilvánosságra került a neve.

„Azt hallottam vissza, hogy ő nem örült annak, hogy én nyilvánosan vállaltam, pedig mondtam neki, hogy nyilvánosan vállalom. Akkor, amikor én mondtam, hogy a saját nevemben, nem a cégem nevében, nem izét veszek neki ebből sokszorosítógépet vagy színpadot, hanem cashben átutalom, amit támogatásra tudok szánni és a nevemmel vállalom.”

Magyar Péter szerint sosem titkolták, hogy miből finanszírozzák a párt költéseit. Nemrég elindították a támogatói kártya programot is. De sokan nem ezzel támogatják őket, hanem egyedi befizetésekkel.

„Emlékeim szerint Bojár Gábor 5-6 millió forinttal támogatta a pártot, szerintem akkor már megvolt a párt. Nem ő volt a legnagyobb támogató: volt, van több vállalkozó is, aki támogat minket. És ahogy említettem, már 15 ezer ember kiváltotta a rendszerváltó kártyát és legalább 20, de inkább 25 ezer honfitársunk van, aki már valamilyen támogatást nyújtott nekünk.”

Magyar Péter szerint ő és a Tisza Párt vezetői tisztában vannak azzal, hogy az uniós és önkormányzati választásokon szerzett 30 százalékos támogatottság nagy felelősséggel is jár.

„Szeretnénk a választóink és a támogatóink felé megmutatni, hogy mi hogyan szeretnénk élni ezzel a felelősséggel. Ez egyrészt vonatkozik a pártépítésre, a programalkotásra és a felkészülésre a következő országgyűlési választásra, úgyhogy ezért hívtuk össze a támogatóinkat, szimpatizánsainkat és tagjainkat, hogy erről tudjunk közösen beszélni most szombaton.”

A szombati eseményen arról is beszélnek majd, hogy milyen anyagi források szükségesek a sikeres szerepléshez a 2026-os országgyűlési választásokon. Magyar Péter úgy számol, hogy ez milliárdos tétel lesz. A pénzt nem külföldi támogatóktól, hanem közösségi finanszírozásból akarják előteremteni. A költéseikről pedig ezután is a párt honlapján számolnak majd be.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Von der Leyen Kijevben sürgette a Barátság vezeték javítását, ami Zelenszkij szerint emberéletekbe kerülhet
Az Európai Bizottság szóvivője Brüsszelben erősítette meg a sürgetést, miután a vezeték az orosz bombázások miatt sérült meg. A kiesés miatt Magyarország és Szlovákia is felszabadítja stratégiai készleteit.


Amíg a fronton dörögnek a fegyverek, Brüsszel a csapoknál próbálja elkerülni az olajválságot: az Európai Bizottság sürgeti a háborúban megsérült Barátság kőolajvezeték helyreállítását, miközben Magyarország és Szlovákia már a stratégiai tartalékokhoz nyúlt az ellátás biztosítása érdekében.

Az Európai Bizottság brüsszeli sajtótájékoztatóján Anna-Kaisa Itkonen szóvivő közölte, hogy

Ursula von der Leyen, a testület elnöke kijevi látogatásán egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, és kérte a Barátság kőolajvezeték javítási munkálatainak felgyorsítását,

írja az Eurologus. A bizottság tájékoztatása szerint Ukrajna már megkezdte a sürgősségi helyreállítást, de a munkálatokat folyamatos orosz bombázások nehezítik.

Zelenszkij szerint az energiainfrastruktúra javítása emberéleteket is követelhet, ami rendkívül magas ár.

Az ukrán elnök egy kijevi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „a javítás nem megy olyan gyorsan”, jelezve, hogy az orosz támadások továbbra is az energetikai létesítményeket célozzák.

A Barátság kőolajvezeték déli ágán január 27. óta áll a szállítás a magyar és szlovák irányba. Az ellátásbiztonság fenntartása érdekében az uniós Olajkoordinációs Csoport ülésén Magyarország és Szlovákia is megerősítette: megkezdték stratégiai olajtartalékaik felszabadítását. Az uniós szabályozás szerint ezeknek a készleteknek legalább 90 napnyi nettó importot vagy 61 napnyi fogyasztást kell fedezniük.

A kieső szállítás pótlására a legfontosabb alternatívát az Adria-vezeték jelenti. A bizottság álláspontja szerint a vezeték kapacitása elegendő Magyarország és Szlovákia teljes szükségletének fedezésére, és ezt a horvát üzemeltető is megerősítette. Magyar részről ugyanakkor többen vitatják, hogy a vezeték hosszú távon, stabilan és költséghatékonyan képes lenne-e ellátni a finomítók teljes igényét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
150 ezer forintos, pedagógusoknak szánt egyszeri juttatásról döntött a kormány - Két nappal a választás előtt kapják meg az öszeget
Orbán Viktor jelentette be, hogy a kormány egyszeri, bruttó 152 400 forintos juttatásról döntött a pedagógusoknak. A kifizetés határideje április 10., a részleteket Gulyás Gergely ismerteti csütörtökön.


Két nappal az április 12-i országgyűlési választás előtt kaphatják meg a pedagógusok azt az egyszeri, 150 ezer forintos juttatást, amelyről szerdán döntött a kormány. A bejelentést Orbán Viktor miniszterelnök tette a Megafon Klub beszélgetésén, a részleteket pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismerteti majd csütörtökön. A sajtó- és szakszervezeti értesülések szerint a kifizetés határideje április 10.

A miniszterelnök egy tanár kérdésére válaszolva jelentette be a hírt, és hozzátette, a döntéssel nem akarnak irigységet kelteni, mivel a pedagógusok átlagbére szerinte jelenleg 800 ezer és 900 ezer forint között van

írta a Telex. A miniszterelnök a lépést így indokolta: „Hogy miért kell ilyen körülmények között pont önöknek adni ezt a pénzt, azt majd szívesen megválaszolom, de bizonyos európai uniós normák miatt nem is adhattuk volna másnak”.

Szakszervezeti egyeztetések alapján a juttatás pontos összege bruttó 152 400 forint.

Erre az indoklás szerint azért van szükség, mert a pedagógusok 2025-ös átlagkeresete nem érte el a diplomás átlagbér 80 százalékát, amit a kormány vállalt.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a tavalyi diplomás bruttó átlagkereset körülbelül 1 066 000 forint volt, míg a pedagógusoké 840 700 forint, ami az előbbinek csupán 78,8 százaléka.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az időzítés miatt „választási pénznek” nevezte a juttatást.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az egyszeri kompenzáció nem épül be a tanárok alapbérébe, és nem jelent tartós megoldást. Emellett továbbra sincs előrelépés a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók célzott béremelésének ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely a Dunába kerülő mérgező vegyületekről: A budapesti ivóvíz biztonsággal fogyasztható
A főpolgármester szerint bár a budapesti csapvíz egyelőre biztonságos, a Duna menti gyárak miatt aggódik. Posztjában a környezetvédelmi rendszer leépítésével vádolta a kormányt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztban reagált a Dunát érintő szennyezésekről szóló hírekre. Bejegyzését azzal kezdte, hogy

a budapesti ivóvíz tiszta és biztonsággal fogyasztható.

Azonban szerinte ettől még nem lehet szó nélkül elmenni a szerinte nagyon aggasztó hírek mellett, amelyek szerint mérgező vegyületek kerülnek a Dunába a folyó menti gyárakból. A főpolgármester a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóira és a Telex cikkére hivatkozva azt írta:

„A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói a Telex cikke szerint „örökvegyületeket, úgynevezett PFAS-kat – ezek közé tartoznak például különböző növényvédő szerek, gyomirtók és gyógyszerek is - találtak a Duna mellett működő akkumulátorgyár, papírgyár vagy olajfinomító környékén a vízben.

A botrányos gödi eset után végképp elég abból, hogy szennyező gyárak veszélyeztetik az emberek biztonságát a hatóságok félrenézése, vagy kegyes asszisztenciája mellett. Biztos, hogy ez így nem mehet tovább.”

Ezt követően Karácsony visszatért a budapesti ivóvíz helyzetére, állítása szerint a csapvíz megfelel minden hatályos hazai és uniós egészségügyi előírásnak. A posztban kiemelte, hogy a legfrissebb vizsgálatok is alátámasztják, hogy a PFAS-vegyületek mért értékei jóval a határérték alatt maradnak. Mint írta: „A népegészségügyi hatóság által validált eredmények is megerősítették a Fővárosi Vízművek saját méréseit:

a budapesti víznyerő és szolgáltatási területeken az érintett vegyületek koncentrációja az egészségügyi határérték 30%-a alatt van.”

A főpolgármester kifejtette, hogy Budapest vízellátása a Duna menti parti szűrésű vízbázisokra épül, ahol a kavicsos-homokos réteg természetes tisztítást végez. Hozzátette, hogy a Fővárosi Vízművek is rendszeresen ellenőrzi a vizet, és laboratóriumuk felkészült az uniós előírások szerinti mérésekre, biztosítva a folyamatos ellenőrzést. Végül a kormányt bírálva úgy fogalmazott:

„Ettől még látszik, mekkora kárt okozott, hogy a kormány szisztematikusan gyengítette az elmúlt években a környezetvédelmi intézményrendszert, a változás ezen a téren is elkerülhetetlen.”

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vizsgálata több ipari pontforrás, így a komáromi és gödi akkumulátorgyár, a dunaföldvári papírgyár és a százhalombattai olajfinomító környezetében mérte a PFAS-vegyületek jelenlétét jelző adszorbeálható szerves fluor (AOF) koncentrációját. A legnagyobb terhelést a kibocsátási pontoknál mérték, ahonnan távolodva a koncentráció 30–40 százalékkal csökkent. Az üledékben esetenként százszor több szerves kötésű fluort találtak, mint a vízben, és árvizek idején ez a szennyezett üledék újra a vízoszlopba kerülhet. A kutatók szerint az akkumulátorgyáraknál talált rövid szénláncú PFAS-ek a parti szűrésű vízbázisoknál nagyobb kockázatot jelenthetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Csütörtöktől megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
A Tisza Párt elnöke Salgótarjánban közölte, hogy csütörtöktől a gödi gyár dolgozói tesznek nyilvános vallomást. A beszámolók a munkakörülményekről és a hatósági ellenőrzések kijátszásáról szólhatnak.


Csütörtöktől a gödi akkumulátorgyár érintett dolgozói számolnak be a nyilvánosság előtt a gyár működéséről és a munkakörülményekről – ezt Magyar Péter jelentette be Salgótarjánban. A Tisza Párt elnöke a 24.hu tudósítása szerint azután beszélt erről, hogy előző nap egy „coming soon”, azaz „hamarosan” feliratú képet tett közzé a gyárról a Facebook-oldalán. Salgótarjáni beszédében Magyar azt állította,

a tanúk arról fognak beszélni, hogy a cégvezetők és a politikusok pontosan tudták, milyen veszélyes a munka, mégsem tettek semmit.

A politikus szerint az egyik legsúlyosabb gyakorlat az volt, ahogyan a hatósági ellenőrzésekre készültek.

„Hogy lehet olyan gyár, ahol két héttel korábban tudják, hogy jön a katasztrófavédelem? Elpakolják a dolgokat, erről is lesz szó a holnapi videóban…

Elvitték olyan raktárakba a nikkelt, kobaltot, grafitport, egy csomó rákkeltő, veszélyes anyagot, ahol semmilyen engedély nem volt, végighurcolták Budapesten és Pest megyén, majd két hét múlva visszahozták”

– fogalmazott Magyar Péter.

Az ügy egy héttel ezelőtt kapott új lendületet, amikor a politikus egy olyan videót tett közzé, amely állítása szerint a gödi Samsung-gyárban történt 2018-as robbanást mutatja egy légtechnikai berendezésnél. A felvételt Orbán Viktor korábbi nyilatkozata után osztotta meg, miután a miniszterelnök a Telex kérdésére „kamu ügynek” nevezte a gödi gyárral kapcsolatos botrányt.

Magyar állítása szerint csapatához tömegesen érkeznek bejelentések, képek és videók, amelyek a gyárban tapasztalt állapotokat dokumentálják,

köztük munkavédelmi hiányosságokat, rosszul működő elszívórendszereket, rákkeltő és magzatkárosító anyagok nem megfelelő kezelését, valamint a kifogásolt szűrőrendszert.

Ezzel szemben a Pest Vármegyei Kormányhivatal február elején azt közölte, hogy a gyár működése nem veszélyeztette a környezetet, a Kúria döntése nyomán pedig ismét hatályos az üzem egységes környezethasználati engedélye. A Samsung SDI korábban a gyár tetején látható fekete elszíneződéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az grafitpor, és a cég betartja a magyar környezetvédelmi előírásokat. Az Átlátszó közben pert indított a kormányhivatal ellen a Samsung gödi telephelyével kapcsolatos, korábban ki nem adott hatósági határozatok nyilvánosságáért. A kialakult helyzetre reagálva a Magyar Szakszervezeti Szövetség anonim segélyvonalat indított a gyár dolgozói számára, ahol munkajogászok és munkavédelmi szakértők adnak tanácsot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk