Magyar Péter: Csütörtöktől megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
Csütörtöktől a gödi akkumulátorgyár érintett dolgozói számolnak be a nyilvánosság előtt a gyár működéséről és a munkakörülményekről – ezt Magyar Péter jelentette be Salgótarjánban. A Tisza Párt elnöke a 24.hu tudósítása szerint azután beszélt erről, hogy előző nap egy „coming soon”, azaz „hamarosan” feliratú képet tett közzé a gyárról a Facebook-oldalán. Salgótarjáni beszédében Magyar azt állította,
A politikus szerint az egyik legsúlyosabb gyakorlat az volt, ahogyan a hatósági ellenőrzésekre készültek.
„Hogy lehet olyan gyár, ahol két héttel korábban tudják, hogy jön a katasztrófavédelem? Elpakolják a dolgokat, erről is lesz szó a holnapi videóban…
– fogalmazott Magyar Péter.
Az ügy egy héttel ezelőtt kapott új lendületet, amikor a politikus egy olyan videót tett közzé, amely állítása szerint a gödi Samsung-gyárban történt 2018-as robbanást mutatja egy légtechnikai berendezésnél. A felvételt Orbán Viktor korábbi nyilatkozata után osztotta meg, miután a miniszterelnök a Telex kérdésére „kamu ügynek” nevezte a gödi gyárral kapcsolatos botrányt.
köztük munkavédelmi hiányosságokat, rosszul működő elszívórendszereket, rákkeltő és magzatkárosító anyagok nem megfelelő kezelését, valamint a kifogásolt szűrőrendszert.
Ezzel szemben a Pest Vármegyei Kormányhivatal február elején azt közölte, hogy a gyár működése nem veszélyeztette a környezetet, a Kúria döntése nyomán pedig ismét hatályos az üzem egységes környezethasználati engedélye. A Samsung SDI korábban a gyár tetején látható fekete elszíneződéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az grafitpor, és a cég betartja a magyar környezetvédelmi előírásokat. Az Átlátszó közben pert indított a kormányhivatal ellen a Samsung gödi telephelyével kapcsolatos, korábban ki nem adott hatósági határozatok nyilvánosságáért. A kialakult helyzetre reagálva a Magyar Szakszervezeti Szövetség anonim segélyvonalat indított a gyár dolgozói számára, ahol munkajogászok és munkavédelmi szakértők adnak tanácsot.