Lila? Zöld? Vörös? Eláruljuk, mit jelentettek a sarki fény színei az égen
Az elmúlt éjjel olyan fényjelenséget láthattunk az égbolton, amilyet itthon ritkán – ha egyáltalán – tapasztal az ember. Magyarország felett vibráló sarki fény rajzolódott ki, színes oszlopokkal, zölddel, lilával, néhol halvány vörössel, mintha a Föld és a Nap között egy ablak pillanatokra kitárult volna, hogy bepillantsunk a kozmikus vihar szívébe.
Ez nem egy hétköznapi fényjáték.
Az amerikai űridő-előrejelzések szerint a mágneses zavar mértékét jelző Kp‑index 8,67‑ig emelkedett – a skála 9‑es csúcsához közel. Magyarul: olyan erős vihar érte el a Földet, hogy a sarki fény nem csupán derengő zöldes árnyalatban volt látható itt, a közepes földrajzi szélességeken, hanem kifejezetten színes, táncoló oszlopok formájában nyúlt az ég felé.
A geomágneses viharok ritkák. Az úgynevezett G‑skálán a G5‑ös fokozat a legmagasabb, és ilyen szélsőséges esemény évtizedenként csupán néhányszor fordul elő; az utolsó ilyen jellegű aktivitást 2024 májusában figyelték meg.
De nézzük meg közelebbről, miért látunk ilyenkor színeket az égen. A sarki fény, vagy aurora borealis, akkor jön létre, amikor a Napból érkező töltött részecskék beleütköznek a Föld légkörének atomjaiba és molekuláiba. Ezek az ütközések energiát szabadítanak fel, amit a gázok az általuk kibocsátott fény formájában adnak vissza.
A sarki fény nem a felhők között jelenik meg, hanem jóval felettük, a felső légkörben. Körülbelül 60–100 km magasságban kezdődnek azok az ütközések, ahol a Napból érkező töltött részecskék a légkör gázait gerjesztik. 150–300 km magasságban pedig már annyira ritka a levegő, hogy szinte az űr peremén járunk – a Nemzetközi Űrállomás is nagyjából ezen a szinten kering.
Az, hogy milyen színt látunk, attól függ, milyen magasságban melyik gáz dominál.
– 60 km alatt és közvetlenül felette több a nitrogén, ezért itt ritkán kékes vagy lilás árnyalatok jelennek meg.
– 100–150 km körül sok az oxigén, ez adja a leggyakoribb zöld sarki fényt.
– 200 km felett már nagyon kevés az oxigén, de erős napvihar idején mégis gerjesztődik – ekkor látunk vörös fátyolszerű fényt, ami a legerősebb geomágneses események jele.
Fontos: amikor mi a földről nézzük, nem külön szinteket látunk, hanem egy térbeli jelenséget vetítve az égre. Ezért tűnhet úgy, mintha a színek „egymásra lennének festve”, miközben valójában különböző magasságokban keletkeznek.
A mostani esemény azért volt különleges, mert a napszél mágneses komponense, a Bz értéke –60 nT‑ig süllyedt, vagyis a mező iránya “nyitott kaput” adott a töltött részecskéknek. A nagy Bt, azaz a teljes mágneses tér 70 nT‑s értéke pedig azt mutatta, hogy rendkívül nagy energia áramlott a Föld felé. Ez a kombináció garantálja, hogy a sarki fény nem csupán a sarkköri régiókban, hanem jóval délebbre is lenyűgöző vizuális élménnyé váljon.
Budapesten, Debrecenben vagy Szegeden ritkán láthatunk ilyesmit. Általában csak halvány zöldes derengés köszönt ránk a fényes városi fények felett. Az éjszaka folyamán azonban az ország több pontján is beszámoltak arról, hogy a sarki fény olyan erővel és színekkel jelent meg, amik
Az ilyen események egyszerre gyönyörűek és figyelmeztetőek. Szép emlékeztetők arra, hogy bolygónk nem elszigetelt a világűr erőivel folytatott harcban. A Nap sugárzása, kitörései és a hozzá kapcsolódó napszél folyamatosan formálja a mágneses tereket és az atmoszférát. Amikor ezek az erők összhangban vannak, műholdak milliói és kommunikációs rendszerek kerülhetnek veszélybe. Amikor pedig ilyen intenzívek, mint most, akkor a mindennapi égbolt egy pillanatra visszaváltozik egy kozmikus színpaddá.
