„Lehet menni a bőröndökért, és el lehet hagyni a repteret...” – Megint otthagyott a Wizz Air egy gépnyi utast Párizsban
Egy utas elmondása szerint csak este 10 után tudták meg hivatalosan a cégtől, hogy törölték a járatot. Átfoglalni nem lehetett, a legtöbben ma tudtak csak hazajönni.
A Wizz Air ismét otthagyta a Budapestre tartó utasokat Párizsban, ez másfél hónapon belül már harmadszor fordult elő. Ezúttal ugyan kaptak időközönként tájékoztatást, hogy késni fog a gép, de ekkor már tudható volt, hogy a járat nem indul el. Az applikációban sem átfoglalni, sem mást nem lehetett csinálni az utasoknak.
A Blikk megszólaltatott egy utast, aki orvosi konferencián volt Párizsban. A Wizz Air gépével jött volna haza pénteken este, még mindig Franciaországban volt, amikor ma kérdezték:
"A tegnap esti, nyolcórás Wizz Air járat lett volna az, amivel hazaindultunk volna a konferenciáról" - mondta Orsolya.
"Az elején minden rendben ment, bár fél öt körül, mikor az Orlyra tartottunk, jött egy sms, hogy egy órát csúszik az indulás. Aztán becsekkoltunk, viszont onnantól óránként kaptunk üzenetet, hogy a járat újabb órát csúszik. Este 20 óra után a táblára már ki sem volt írva a gép, más járatok utasait csekkoltatták be folyamatosan.
Egyéb tájékoztatást nem kaptak, Wizz Air-alkalmazottat pedig nem is láttak az utasok.
"Végül egy reptéri takarítónő vitt minket oda egy kisebb monitorhoz, amelyen franciául volt kiírva, hogy a járatunkat már törölték. Ez fél kilenc körül volt, de a Wizz Air csak 22:07-kor küldött végül üzenetet arról, hogy törölve lett a gép" - mondta a lapnak a doktornő.
Elmondása szerint a reptéren semmilyen tájékoztatást nem kaptak, nem foglalkozott senki velük.
"Szerettük volna applikációban lefoglalni másnapra a járatot, de már tele volt. Úgy sikerült, hogy hazatelefonáltunk az ismerőseinknek, akik Magyarországról a Beauvais reptérről szombaton 16 órakor induló Wizz Air gépre tudtak foglalni nekünk."
Mint mondta, az volt a szerencséjük, hogy péntek este 23 óra körül, mikor már biztos volt, hogy nem jutnak haza, az orvosi konferencia szervezői az eredeti szállodájukban biztosítottak nekik még egy éjszakát.
"Haza már semmiképp nem jutottunk volna. 23 óra körül szólt valaki az ücsörgő utasoknak, hogy lehet menni a bőröndökért, és el lehet hagyni a repteret... Nekünk szerencsénk volt a szállással, de mi történik hasonló helyzetben azokkal, akiknek nincs pénzük, vagy mobilnet a telefonjukon."
Az utasok szerint a Wizz Airnek már órákkal korábban tudnia kellett, hogy az a járat nem fog elindulni Franciaországból, mivel eleve a Budapestről oda tartó gép is késett.
Többedjére fordul elő már, hogy a Wizz Air otthagyja az utasait megfelelő tájékoztatás nélkül. Legutóbb májusban, szintén az Orlyn hagytak 200 utast, akkor a franciák intéztek szállást az utasoknak.
Pár napja volt csak, hogy négyórás várakozás után a Wizz Air végül törölte az eredetileg szombat este induló London–Budapest járatát. Az utasok semmilyen tájékoztatást nem kaptak a törlés okairól, és
„így közel 200 utast eresztettek szélnek a vasárnap hajnali londoni éjszakába, sokan kisgyerekesek vagy idős, angolul nem beszélő magyar utasok”.
A Wizz Air ismét otthagyta a Budapestre tartó utasokat Párizsban, ez másfél hónapon belül már harmadszor fordult elő. Ezúttal ugyan kaptak időközönként tájékoztatást, hogy késni fog a gép, de ekkor már tudható volt, hogy a járat nem indul el. Az applikációban sem átfoglalni, sem mást nem lehetett csinálni az utasoknak.
A Blikk megszólaltatott egy utast, aki orvosi konferencián volt Párizsban. A Wizz Air gépével jött volna haza pénteken este, még mindig Franciaországban volt, amikor ma kérdezték:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A nagy here-botrány: Gulyás Gergely, Szentkirályi Alexandra, Orbán Balázs is megszólalt
Eckü, a Hősök egyik frontembere a Rendszerbontó Nagykoncert színpadán olyasmit tett, ami sokaknál kiverte a biztosítékot a kormányoldalon. A kormánypárti politikusok posztjaikban próbálják azt sugallni, hogy az egész rendezvény ilyen volt, ami egyébként távolról sem igaz.
„Ez a Fidesz búcsúbulija” – jelentette ki a Hősök rappere, Eckü a pénteki Rendszerbontó Nagykoncert színpadán, majd a sliccét lehúzva üzent a kormány egyik miniszterének.
„Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére, az összes megafonos köcsögnek, gülye gyerekek, hétfőtől én tartom a kormányinfót! Keresett a rém. Milyen rém? A herém!”
A kijelentés és a gesztus azonnali és heves reakciót váltott ki a kormányoldalról, több kormánypárti politikus is elítélte a történteket.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán reagált a videón is terjedő jelenetre:
„Magyarország nem ilyen és nem szeretnénk, hogy ilyenné tegyék”.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke szerint a produkció „övön aluli volt”. Majd így folytatta: „Már mindenki azt kérdezi, hogy valaha fogunk-e tudni újra normálisan viszonyulni egymáshoz vagy ez így marad és valamit végleg elvesztettünk?”
Szerinte ha olyan „kultúra” szülné a hatalmat, ahol ez normális, „akkor nem valaminek van vége, hanem mindennek”.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója úgy kommentálta a látottakat, hogy „Kik ezek?! A mi országunk nem ilyen. Védjük meg Magyarországot!”. Vitályos Eszter kormányszóvivő pedig a gyermekvédelemre fűzte fel a mondanivalóját: „ez a tiszás szeretetország, hogy kiskorúak előtt a nemiszervüket mutogatják a színpadon?”
Ókovács Szilveszter is posztot szentelt a történteknek, HERERÁTÉTEL címmel, amiben arról ír, Gulyás Gergelyben szerinte az a rém idegesítő, hogy nehéz belekötni. „KNemcsak tizenéve botránymentes miniszter, még van képe pont’ 200 db Kormányinfón legalább tízezer kérdésre válaszolni. Egyenesen, stílusosan, a kötekedőknek finom pikírtséggel - semmiképp sem garatból üvöltve vagy bátran elangolnázva a fogósabb ügyek elől.”
Majd felszólította Ecküt, hogy „ilyen állapotban ne üljön volán mögé, mert nemcsak jogszabályt sért, de azok testi épségét is súlyosan veszélyezteti, akiknek lelki épségében már kárt tett.”
A 444 közben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hősök másik tagja, Ozsváth Gergely két éve, az előző önkormányzati választáson még a Fidesz, pontosabban Ovádi Gergely mellett kampányolt.
„Ez a Fidesz búcsúbulija” – jelentette ki a Hősök rappere, Eckü a pénteki Rendszerbontó Nagykoncert színpadán, majd a sliccét lehúzva üzent a kormány egyik miniszterének.
„Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére, az összes megafonos köcsögnek, gülye gyerekek, hétfőtől én tartom a kormányinfót! Keresett a rém. Milyen rém? A herém!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ekkora volt a tömeg - drónfotókon a Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncert
Százezres tömeg vett részt a Rendszerbontó Nagykoncerten, nemcsak a Hősök tere telt meg, de az Andrássy út és a Dózsa György út egy részén is álltak az emberek. Fotókon mutatjuk mindezt a magasból.
Folyamatosan érkeztek az emberek a Hősök terére, majd miután az megtelt, sokan a Dózsa György úton és az Andrássy úton nézték a kivetítőket. A műsorvezető többször ki is próbálta, milyen az, ha csak az itt vagy ott állók kiáltanak fel hangosan, és mindenhonnan hatalmas hangerővel szólalt meg a tömeg.
De nemcsak a kivetítős részeken, a környező utcákban és a Városligetben is rengetegen voltak.
Folyamatosan érkeztek az emberek a Hősök terére, majd miután az megtelt, sokan a Dózsa György úton és az Andrássy úton nézték a kivetítőket. A műsorvezető többször ki is próbálta, milyen az, ha csak az itt vagy ott állók kiáltanak fel hangosan, és mindenhonnan hatalmas hangerővel szólalt meg a tömeg.
De nemcsak a kivetítős részeken, a környező utcákban és a Városligetben is rengetegen voltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitézy Dávid a bejegyzésében drámai részletességgel írta le az általa vélelmezett eseménysort.
„Újabb ártatlan áldozata lett az illegális utcai versenyzésnek Budapesten. Tegnap este a fenti képen látható Audi RS7-es olyan sebességgel csapódott bele az alsó képen látható Toyotába a Váci út Róbert Károly körút feletti felüljáróján, hogy az nem átszakította a korlátot, hanem egyszerűen átrepült felette és a mélybe zuhant - a vezetője azonnal meghalt.”
„Szemtanúk elmondása szerint előzőleg több nagy teljesítményű autó versenyzett egymással és szlalomoztak a forgalomban, amikor az Audi a vétlen Toyotának ütközött frontálisan, amely ezután lezuhant - írja a Telex.”
A közlekedési szakember szerint a tragédia ismét rávilágít a fővárosi száguldozás problémájára, amire konkrét megoldási javaslatokat is megfogalmazott.
„Újabb ártatlan áldozata van tehát a száguldozásnak, a főútjainkon zajló illegális autóversenyzésnek Budapesten. Először is: még több traffipax kell a budapesti utakra, a visszaesően a megengedett sebességet jelentősen túllépő gyorshajtók esetén sokkal súlyosabb büntetési tételekkel. Ideje változtatni kell azon a gyakorlaton is, hogy a traffipaxokat csak az önkormányzatok finanszírozzák, miközben a feladat és a bevétel is az államé.”
„Másodszor:
a jelentős sebességtúllépéssel történő utcai illegális versenyzés büntetési tételeit jelentősen emelni kellene, bevezetve az elkövetők autóinak lefoglalását is, ahogy számos európai országban ez gyakorlat. Nem lehet beletörődni, hogy az útjainkat szórakozásból tegyék életveszélyessé idióták.”
Vitézy Dávid javaslata a további traffipaxok telepítéséről egy már zajló folyamatot erősítene fel Budapesten. Az elmúlt években a főváros jelentősen bővítette a sebességmérő hálózatot: 26 új fix traffipax már a tesztidőszak egyetlen hetében is 38 790 gyorshajtást rögzített.
Tavaly az év első felében ezek a kamerák az ORFK adatai szerint 145 769 gyorshajtást mértek be, és a Váci út XIII. kerületi szakaszán is rögzítettek 134 km/órás sebességet. A rendőrségi adatok szerint tavaly szeptemberre mintegy felére csökkent a gyorshajtások száma a fővárosban, a bővítéseket pedig a két évvel ezelőtti Árpád hídi tragédia után kezdték meg.
Az illegális versenyzésre és a konkrét autótípusokra vonatkozó információk egyelőre tanúk elmondásain és sajtóértesüléseken alapulnak, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
„Legyetek egymásnak fény a sötétségben!” - Pálinkás Szilveszter és Szabó Bence teljes beszéde a Rendszerbontó Nagykoncertről
A két százados váratlanul jelent meg a színpadon, de őket fogadta a legnagyobb taps és ováció. Pálinkás Szilveszter arról beszélt, ezekben a pillanatokban egy dolog számít igazán: az erkölcsi iránytű. Azt kérte, legyen a bátorságunk az, ami előrevisz.
Honfitársaim, köszönöm, hogy ma itt állhatok előttetek. Hálás vagyok, hogy ezt hőseink körében, köztetek tehetem. Az élet nem egy zökkenőmentes menetelés, sokszor inkább egy ismeretlen terepen zajló hadművelet, ahol nincs térkép, nincs biztos útvonal, csak döntések vannak.
És ezekben a pillanatokban nem a rendfokozat, nem a felszerelés, hanem az számít igazán, ami bennünk van. Az erkölcsi iránytű.
Egy katona tudja, hogy a legfontosabb eszköze nem a fegyvere, hanem az elvei. Az a belső hang, amely megmondja, mi a helyes akkor, amikor senki nem figyel. Ez az iránytű vezet át a ködön, a bizonytalanságon és a hazugság erdején is. A becsület nem üres szó. Azt jelenti, hogy kiállunk az igazság mellett, még akkor is, ha az nehéz. Azt jelenti, hogy nem hátrálunk meg, amikor mások már feladták, és azt is jelenti, hogy felelősséget vállalunk önmagunkért, a társainkért és azokért az értékekért, amelyekben hiszünk. Vannak harcok, amelyeket csendben vívunk meg a félelmeinkkel, a kétségeinkkel, a reménytelenséggel, de éppen itt van szükség a bátorságra.
A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk, azt jelenti, hogy a félelem ellenére is előrelépünk, hogy szembenézünk a sötétséggel,
és nem elfordulunk tőle, nem menekülünk előle, hanem beleállunk és azt mondjuk: Itt vagyok, és nem hátrálok meg. Egy egység ereje nem az egyének számában rejlik, hanem az összetartásban. Ugyanígy egy társadalom ereje sem a hangos szavakban, hanem a csendes, következetes bátorságban mutatkozik meg, amikor az emberek kiállnak egymásért, amikor nem hagyják, hogy a hazugság és a félelem határozza meg az irányt. Mindannyiunkban ott van a lehetőség, hogy őrszemek legyünk. Örszemek az igazság mellett, őrszemek a becsület mellett, őrszemek a remény mellett. Legyen az erkölcsi iránytű az, ami vezet minket.
egyen a becsületünk az, ami megtart, és legyen a bátorságunk az, ami előrevisz, még akkor is, amikor az út sötétségbe és hazugságba burkolózik.
Mert a sötétség nem attól tűnik el, hogy várunk, hanem attól, ha valaki elkezd világítani. Legyetek egymásnak fény a sötétségben, és világítsatok egymásnak!
Itt állok most előttetek egyenruhában. Talán most utoljára, amikor esküdtettem, hogy az életem árán is megvédem, lelki szemeim előtt titeket láttalak. Köszönöm. Megtiszteltetés volt titeket szolgálni.
Szabó Bence:
Egy ideális rendszerben én most nem itt állnék. Egy ideális rendszerben nem lenne szükség rendszerbontó nagy koncertre, de mégis itt állok. És itt vagytok ti is, tehát ez valószínűleg nem egy ideális rendszer. Mindig is úgy fogalmaztam, hogy országunkra az elmúlt években, akár évtizedben is egy szürke köd borult. Ez a kilátástlanság és a kétségbeesés és a keserűség köde. Az emberek nem látják a kiutat. Úgy érzik, hogy a rendszer cserben hagyta őket, sőt kizsákmányolja őket azért, hogy önmagát fenntartsa.
Egy ideális rendszerben az állam nem egyenlő a párttal. A párt nem egyenlő az állammal. A kormány a népet kell, hogy szolgálja, és nem fordítva.
Mi nem alattuk vagyunk, hanem ők a közszolgák. Azért vannak ott, ahol vannak, hogy a mi érdekeinket képviseljék, és nem azért, hogy a sajátjukat érvényesítsék. Vannak alkotmányos alapjogaink, és ezekből teljesen mindegy, hogy milyen párt van a kormányzatban. Nem engedünk. Az egyik ilyen, a hatalommegosztás elve: pártpolitikai érdeknek semmi keresnivalója nincs az igazságszolgáltatásban, a rendvédelemben, a honvédségben vagy a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Ezeknek a szerveknek függetlenül kell működniük a ti szolgálatotokra.
A törvény és a jog előtt mindenki egyenlő.
Nincsenek egyenlőtlenségek, nincsenek kivételezettek, nincsen az, hogy valaki egyenlő és valaki egyenlőbb. Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. És ami a legfontosabb, a választás joga. Minden magyar felnőttnek joga van, hogy képviseltesse magát a döntéshozatalban. Az elmúlt időszakban olyan dolgok történtek, amiből az tűnik ki, hogy egyes állami szervek befolyásolni akarták a ti jogaitokat ebben. Be akarták dönteni a legnagyobb ellenzéki pártot. Számomra ez elfogadhatatlan, és úgy gondolom, hasonló véleménnyel vagytok ti is.
Én úgy veszem észre, hogy ebben a rendszerben ma Magyarországon még az alkotmányos alapjogaink sem tudnak érvényesülni, és ennek véget kell vetni.
Az én elvárásom egy új rendszer felé, az a jogok betartatása, érvényesítése. Ezért állok én most itt, és ezért álltok valószínűleg ti is itt egy nem ideális rendszerben.
A teljes beszédek
Pálinkás Szilveszter:
Honfitársaim, köszönöm, hogy ma itt állhatok előttetek. Hálás vagyok, hogy ezt hőseink körében, köztetek tehetem. Az élet nem egy zökkenőmentes menetelés, sokszor inkább egy ismeretlen terepen zajló hadművelet, ahol nincs térkép, nincs biztos útvonal, csak döntések vannak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!