HÍREK
A Rovatból

Kövér: „Mindaz, ami ma történik Európában, az emberek felhatalmazása és megkérdezése nélkül zajlik”

Ami most zajlik, az pedig Európa gazdaságának szándékolt tönkretétele - véli az Országgyűlés elnöke.


Az a szankciós politika, amely Európában a háborúra válaszul megfogalmazódott, valójában magas inflációt, energiaválságot és recessziós veszélyt idézett elő - jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Orosházán.

Kövér László, a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró sorozat egyik Békés megyei állomásán azt mondta,

Európa a gazdasági háborúba önként vonta bele magát.

A politikus azt mondta, a kormány célja, hogy Magyarországon a gazdaság teljesítménye, a fenyegető európai recesszió esetén se essen vissza. A kormány a kis- és közepes vállalkozások mellett a nagyüzemeknek is igyekszik támogatást adni a munkahelyek megőrzése érdekében - hogy miként a járvány alatt, úgy most is - arra ösztönözve a cégeket, hogy korszerűsítéssel javítsák versenyképességüket - mondta a házelnök.

Magyarország gázellátása ebben a pillanatban biztonságban van. Gáztározóink föltöltöttsége jelenleg 1,3 évre fedezi a lakossági igényeket, az ipari fogyasztókat is beleértve az éves szükséglet 60-70 százalékára elegendő - mondta.

Kövér László szerint bár vagy egy évtizede arról győzködik Magyarországot, hogy az oroszok megbízhatatlan partnerek, tények bizonyítják, nem ők használták fegyverként a gázt, hanem fordítva: az Európai Bizottság próbálta meg a szankciókon keresztül azt ellenük visszafordítani.

Magyarország az első pillanattól kezdve elítélte Oroszország katonai agresszióját Ukrajnával szemben. Magyarország alapvető nemzeti érdeke a független, demokratikus, prosperáló, saját polgárainak a szülőföldjükön nemzeti megkülönböztetés nélkül boldogulást biztosító Ukrajna létezése - mondta az Országgyűlés elnöke.

A politikus szerint ami most zajlik, az Európa gazdaságának szándékolt tönkretétele.

Noha a szankciós politika kezdetén azt ígérték, azok nem érintik az energiahordozókat, az önmagát önállósító Európai Bizottság újabb és újabb csomagokat készít, és a korlátozásokat előbb az olajra, majd a gázra is kiterjesztette.

Kövér László közölte, a hírek szerint már készül a kilencedik uniós szankciós csomag, amely a nukleáris energiára is ki kívánja terjeszteni a korlátozásokat. A magyar villamosenergia jelentős részét előállító paksi erőmű azonban nem nagyon működhet mással, mint orosz fűtőelemmel. A nukleáris energiára tervezett szankciók ezért Magyarország számára egyenlőek lennének a katasztrófával nemcsak a lakosság, hanem az ipar szempontjából is - modnta a politikus, rámutatva, az ilyen korlátozások ezért csak akkor támogathatók, ha azok alól Magyarország mentességet kap.

Az Európai Bizottság azzal indokolta a szankciók bevezetését, hogy azok az oroszoknak fognak ártani. Ezzel szemben az oroszok fél év alatt annyi pénzt szedtek be az energiahordozókból, mint az azt megelőző év egészében - mondta a házelnök, felidézve, hogy már a 2014-ben bevezetett szankciók egyik eredménye is az volt, hogy rákényszerítette az oroszokat az önellátásra, s így a korábban behozatalra szoruló ország lett a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre.

A Fidesz országos választmányi elnöki posztját is betöltő politikus kifejtette, a Sorosék finanszírozta "magyar dollárbaloldal" a szankciók és a háború pártján áll, mindenben ugyanazt szajkózzák, mint a Nyugat rossz úton járó képviselői és a bürokrácia vezetői.

Mindaz, ami ma történik Európában, az emberek felhatalmazása és megkérdezése nélkül zajlik. Sem a migrációról, sem arról nem kérdezték meg az embereket, hogy akarják-e fizetni a szankciók árát

- mondta Kövér László.

Hangsúlyozta, azért van szükség a nemzeti konzultációra, hogy a magyar kormány az emberek véleményét kikérve érvelhessen Brüsszelben a nemzeti érdekek védelme mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat
A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással indokolta a manővert, az utasok pánikról és rosszullétről számoltak be.


Félelemtől reszkető utasok, rosszullét és hányás a fedélzeten – kétszer is meg kellett szakítania a leszállást a Wizz Air Marosvásárhelyről Budapestre tartó járatának csütörtök délután. A gépnek végül harmadik nekifutásra, egy másik kifutópályán sikerült földet érnie 15 óra 45-kor a Liszt Ferenc repülőtéren. Míg az utasok közül többen halálfélelmükről számoltak be, a szakértők szerint a pilóták a lehető legbiztonságosabb és legszakszerűbb döntést hozták meg, amikor a viharos szélben az átstartolás mellett döntöttek.

A WZZ83-as járatként azonosított repülőgép bonyolult manőverek után landolt. A Blikk szerint a Budapest, Vecsés és Ecser környéki rendkívül erős szél, valamint a Wizz Air közlése szerint az úgynevezett szélnyírás nehezítette a földet érést.

Az első két sikertelen kísérlet során a gép kerekei már majdnem érintették a betont, amikor a pilóta ismét a levegőbe emelte a gépet, és újabb kört tett a reptér felett. A fedélzeten sokan nem értették, mi történik, a hirtelen emelkedés és süllyedés pedig többüknél rosszullétet okozott.

„Azt mondta, a félelem mellett a bizonytalanság volt a legnagyobb baj, senki nem mondta meg nekik, mi történik, minden utas rettegett” – idézte fel egy szemtanú a gépen utazó rokona szavait.

Ezzel szemben a személyzet egyik tagja egy közösségi oldalon arról írt, hogy a protokoll szerint jártak el, és amint lehetett, tájékoztatták az utasokat. „Az átstartolásokat követően a vezető légiutas-kísérőnk azonnal tájékoztatta az utasokat, hogy az időjárási körülmények miatt megszakítottuk a leszállást [...]. Az első átstartolás után a kapitány is bejelentkezett, megerősítve a történteket, valamint röviden ismertette a várható következő lépéseket” – fogalmazott a légiutas-kísérő.

A kritikus manőverek közben a pilótákra az úgynevezett „steril fülke” szabály vonatkozik, ami azt jelenti, hogy elsődleges feladatuk a gép biztonságos vezetése és a navigáció, az utasokkal való kommunikáció csak ezután következhet.

Gulyás Zoltán pilóta szerint a kapitány helyesen járt el. „Egy pilótának ilyen esetekben a repüléssel kell foglalkoznia, az utasok tájékoztatása ráér, a biztonság fontosabb. [...] Ebben a helyzetben félő, hogy a betonhoz csapódhat a széltől a leszállást végrehajtó gép, vagy a szél miatt nem tudna a pályán maradni” – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy a harmadik kísérlet már egy másik kifutópályán történt, ahol a szélviszonyok kedvezőbbek lehettek.

A Wizz Air hivatalos közleményében megerősítette, hogy a leszállást a szélnyírás, vagyis a gyorsan változó irányú és erősségű szél nehezítette.

„A járatot teljesítő pilóták mindenben a szigorú előírásoknak megfelelően jártak el, sem a fedélzeten lévők, sem a repülőgép nem volt veszélyben” – közölte a légitársaság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, bizonytalan a jövőjük
A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy hónapra van biztosítva a bérfedezet, a dolgozók nem tudják, mi lesz velük.


A Tisza Párt választási győzelme után bizonytalanná vált a Fidesz egyik legfontosabb online fegyverének számító Megafon jövője. A szervezetnél a fizetésekre már csak körülbelül egy hónapig van biztosan elegendő forrás, a pénzhiány miatt pedig többeket elbocsátanak – írta a Telex a működésre rálátó forrásaira hivatkozva.

A lap szerint az ott dolgozók sem tudják, mi lesz velük a következő hónap után, a Megafon pedig nem válaszolt a leépítésekkel és a szervezet esetleges megszűnésével kapcsolatos kérdésekre.

Az állítólagos leépítésekről korábban a Magyar Hang már beszámolt. Szerintük elbocsátások kezdődtek a szervezetnél.

Akkor a Patrióta egyik műsorvezetője, Gerhardt Máté egy szavas válasszal tagadta, hogy megszűnne a munkahelye, majd bontotta a vonalat.

A választások után egy másik, a kormánypárt online kampányait intéző cégnél, a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnél is tömeges leépítésbe kezdtek.

A Kovács István vezette Megafon és a magát a „legnagyobb jobboldali YouTube-csatornának” nevező Patrióta a kormánypárti politikusok kedvelt felülete volt. Orbán Viktor is ott beszélt először részletesebben a választási vereségről.

Működésük alapja a fizetett hirdetésekkel való terjeszkedés volt: a Meta politikai hirdetési tilalma előtti utolsó hónapban, 2025 szeptemberében a Megafon 138 millió forintot költött a Facebookon.

A Megafon hivatalosan nem állami pénzből működik, Fidesz-közeli alapítványoktól, cégektől kapnak pénzt. A sajtóban felvetődött már, hogy ezek közvetve közpénznek számíthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
NKA-botrány: Hankó Balázs elárulta, milyen elv alapján osztottak szét 17 milliárd forintot
A miniszter az ATV-ben fejtette ki, hogy szerinte a kulturális támogatások kiosztása ízlésbeli döntés. A miniszter szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok tisztelete a döntő, és úgy véli, létezik olyan magyar kultúra, ami magyar nyelven szól, de ezek mellett nem áll ki.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben.

A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között. Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván: „A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. Az ügyben érintett lengyel politikus kapcsán kijelentette: „A lengyel politikusnak a pályázathoz semmi köze nincs.” A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg. „Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Harag nélkül megértette” – így reagált Gulyás Gergely Szécsi Zoltán visszalépésére
Ezzel a mondattal kommentálta Szécsi Zoltán Gulyás Gergely reakcióját, miután bejelentette neki, hogy mégsem lesz a Fidesz-frakció tagja. A háromszoros olimpiai bajnok azt mondta, racionális, családi okok állnak a döntése hátterében.


Személyesen Gulyás Gergely frakcióvezetővel közölte Szécsi Zoltán, a Fidesz képviselőjelöltje, hogy mégsem veszi fel parlamenti mandátumát – írta a 24.hu.

Erről a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pénteken nyilatkozott az MTI-nek, megerősítve a csütörtöki sajtóértesülést. Szécsi úgy fogalmazott: racionális, családi okokból nem tudja vállalni a képviselőséget.

Gulyás Gergely frakcióvezető ezt „harag nélkül megértette”.

A sportoló elmondta, hogy a döntés után továbbra is az Egri Vízilabda Klub elnöke marad, és ezután is működteti vállalkozásait.

Szécsi Zoltán a Fidesz–KDNP országos listáján a 211. helyen szerepelt. Ő vette volna át Nyitrai Zsolt mandátumát, és Gulyás Gergely csütörtök délután már azt is közölte, hogy Szécsi két parlamenti bizottságnak lenne tagja: az egészségügyi és a művelődési bizottságnak.

ASzécsi szerdán még arról beszélt lapnak, hogy elfogadja a Fidesz felkérését.

„A gondolati világom ismert volt, ezért nem volt meglepetés, hogy felkértek a kampányban való szereplésre, és akkor is igent mondtam, amikor szóltak, hogy felteszik a nevemet a listára; ez pedig a választás óta sem változott” – mondta a sportoló, mielőtt a helyzet megváltozott volna.

Már azt is tudni, hogy Szécsi Zoltán visszalépése után a Fidesz–KDNP kit jelöl Nyitrai Zsolt megüresedett mandátumára a párt országos listájáról: Horváth Zoltán ülhet be a parlamentbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk