SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Király Viktor és a felesége elárulta, hogy miért költöztek szét valójában: „Elindultam egy eléggé meredek lejtőn”

A pár egy évig élt külön, végül rengeteg munkát fektettek a kapcsolatukba, és adtak egy új esélyt egymásnak.


Király Viktor és felesége, Virág Anita, hosszú hónapokig külön éltek, majd bejelentették, hogy véget vetnek a házasságuknak. Az énekes azonban rádöbbent, hogy családja széthullása nem opció, és mindent megtesz, hogy visszanyerje felesége bizalmát.

Király Viktor korábban elmondta, hogy ha felesége nincs mellette, valószínűleg nem tudta volna átküzdeni magát élete legnehezebb időszakán. Az énekes a Sztárboxban is szerepelt, a boksz pedig sokat segített neki abban, hogy ki tudjon mászni abból a szakadékból, amibe alkoholfüggősége miatt került.

A házaspár több mint egy évig élt külön, de 2023 decemberében újra összeköltöztek, és úgy döntöttek, adnak a kapcsolatuknak még egy esélyt.

Viktor visszatekintve elismerte, hogy jórészt az ő hibái vezettek odáig, hogy a házasságuk majdnem véget ért.

„A lényeg, hogy elindult a lejtőn az én lelkiállapotom, ezáltal a kapcsolatunk. Jött az a pillanat, amikor Anita mondta, hogy akkor különlét. Elindultam egy eléggé meredek lejtőn, ám most már, józan fejjel, belátom, hogy a hibáim, az életvitelem miatt a kapcsolatunk szépen lassan, fokozatosan egyre lejjebb került”

- fogalmazott a Borsnak az énekes, aki ebben az időszakban 35 kilót hízott, egészségtelen életmódot folytatott, és az alkoholt sem vetette meg.

Felesége azt gondolta, hogy a különköltözés majd rávilágít férje számára arra, mi mindent veszthet el. Azonban Viktor még mélyebbre süllyedt, és egyre rosszabb állapotba került.

„Nem szeretem használni ezt a szót, hogy alkoholista, pedig ez volt a helyzet. Eléggé rocksztár életet éltem, ami egy fokozatos állapot volt. Nem lehet azt mondani, hogy hirtelen alakult ki, mert mindig is volt az életemben, de az utóbbi években nagyon lefelé mentem ebbe az addikcióba...”

– mondta Viktor.

Amikor az énekes már úgy érezte, hogy nincs lejjebb, rájött, hogy tennie kell valamit, ha nem akarja teljesen elveszíteni a családját. Anita ekkorra már elköltözött a közös gyermekükkel, az énekes pedig ekkor kért segítséget ahhoz, hogy össze tudja szedni magát.

Végül visszaköltöztek hozzá, pedig ekkor már a válási papírokat is aláírták.

„Úgy volt, hogy feljött, és akkor volt egy olyan gondolatom, hogy oké, de még nem oldódott meg ez az egész, látom, mennyire el van keseredve, testileg is láttam, hogy nagyon-nagyon lejtőn van. És akkor azt mondtam, beletettem hét év melót, most dobjam ki végleg az egészet? Vagy ez egy kihívás, amivel nekem is szembe kell néznem...és akkor döntöttem úgy, hogy jó, próbáljuk meg”

- mesélte Anita a lapnak.

Mostanra pedig már mindketten sokat változtak, bár Anita kiemelte, hogy Viktor volt a kulcs ehhez, és miatta tartanak most ott, ahol.

„A házasságunk úgy-ahogy rendbe jött, bár ez sose jön rendbe teljesen, mert ez egy munkafolyamat”

– mondta Antia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik: Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
DKA – Fotó: - szmo.hu
2026. június 11.



„Nem értem, miért kellett most kiteregetni a szennyest” – így reagált Havas Henrik a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant vitára.

A botrány a hét elején kezdődött, miután Bakács Tibor kritikus egy interjúban azt állította: ő írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát.

Azt mondta, a bérírás díja „oldalanként 1500 forint” volt, és korábban a tévéműsorai alatt egy fülmonitoron keresztül is segítette Csiszárt.

Havas Henrik a Blikk érdeklődésére kommentálta az ügyet. Szerinte a felelősséget nem is a botrányt kirobbantó Bakács Tibornál kell keresni.

Azt mondta: „Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Jenőt...”.

Hozzátette, hogy alapvetően kedveli egykori kollégáját, és több okból is sajnálja a kialakult helyzetet.

A lapnak arról is beszélt, hogy őt személyesen is megviselték az egyetemi évek lezárásával járó kihívások, és felidézte, hogy az első pánikrohamai is az államvizsga-időszakhoz köthetők.

Az ügyben Havas azért is érintett, mert annak idején ő volt a dolgozatot bíráló tanár a Szegedi Tudományegyetemen. Egy korábbi műsorban elmesélte: Bakács egyszer számonkérte rajta, miért csak hármast adott Csiszár Jenő szakdolgozatára. A válasza az volt: „mert azt se tudta, miről van szó, fogalma nem volt semmiről, tök hülye az egészhez. Erre Bakács közölte vele: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs is reagált Győrfi Pál leváltására: Remélem, az RTL-en nem kap műsort
A műsorvezető a Rádió 1 reggeli műsorában kommentálta Győrfi Pál leváltását. A szóvivő televíziós múltjára utalva tett egy megjegyzést.


„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”

– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.

Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.

A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
K.O. - szmo.hu
2026. június 11.



„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.

A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.

Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.

Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”

Közben kiderült az is, hogy nem lesz tagja a Megasztár új zsűrijének sem.

A helyzetet a testvérével, Tóth Verával való konfliktusa is súlyosbította, aki a választások előtt a Tisza Pártot támogatta.

Vera egy interjúban a családi viszályról azt mondta: „Gyakorlatilag én a családomat áldoztam be ebbe a sztoriba.”

A feszültséget tovább növelte, hogy májusban Vera férje, Pauli Zoltán is nyilvánosan bírálta sógornőjét.

via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nőtt Rubint Réka daganata, ezért új kezelést kap, mintáit most Amerikában vizsgálják
Rubint Réka orvosai kezelésváltásról döntöttek, miután a fitneszedző primer daganata 8 milliméterről 1 centiméterre növekedett. A család a hazai ellátás mellett a vérmintát és egy friss májbiopsziát is kiküldött az Egyesült Államokba elemzésre.


Újfajta infúziós kezelést kap Rubint Réka, miután a legutóbbi, minden eddiginél erősebb intravénás kemoterápia nem hozta meg a várt eredményeket. A fitneszedző primer daganata ugyanis némileg növekedett, ezért orvosai egy olyan hatóanyagra állítják vissza, amely korábban már bizonyítottan hatásos volt nála. A terápiaváltással párhuzamosan külföldön is vizsgálják a szervezetét, hogy kiderüljön, képződött-e újabb áttét – írta az RTL.hu.

Schóbert Norbi a napokban arról beszélt, hogy a feleségénél alkalmazott legutóbbi, „szőnyegbombázás szerű” intravénás kemoterápia lényegében nem használt. Rubint Réka ezt annyiban pontosította, hogy a daganat mérete a korábbi 8 milliméterről 1 centiméterre nőtt.

„Nem lehet kijelenteni, hogy nem használt. Inkább azt mondanám, hogy mivel az alap, a primer daganat mérete egy picit nagyobb lett. Ez persze lehet mérési hiba is. De 1 centiméter lett a korábbi 8 miliméter helyett” – fogalmazott.

A változás miatt orvosa úgy döntött, visszatérnek egy korábban már sikeres, mTOR-gátlót tartalmazó infúziós kezeléshez.

A terápiaváltás mellett a pontos állapotfelmérésre is nagy hangsúlyt fektetnek, amihez nemzetközi segítséget is igénybe vesznek. „A májamat most vizsgáljuk több szempontból is. Amerikába már kiküldték a véremet, és ott nézik meg, hogy a rendszerben van-e daganat. Illetve tesznek esetleges javaslatot a kezelés kiegészítésére” – mondta Rubint Réka. A fitneszedző a múlt héten néhány napot kórházban töltött, ahol a májából vettek biopsziát. Ezt a mintát szintén külföldön elemzik.

„Itthon mindent megkapok, tényleg fantasztikus ellátást. De ha az ember szeretne más frontról is még szakvéleményt, utánkövetést kérni, az pénzbe kerül. Erre nem volt pénzünk négy évvel ezelőtt, mert ugye ellopták az összes pénzünket a csodálatos kollégáink. Most viszont van annyi, hogy bizonyos vizsgálatokat meg tudunk engedni magunknak.”

A fitneszedző hozzátette, hogy a tüdejében rend van, a korábbi áttéteket már sikeresen eltávolították. A most indult infúziós kezelés egyik lehetséges mellékhatása a nyálkahártya-érintettség lehet, de a család bízik a terápia hatékonyságában. Rubint Réka a betegséghez való hozzáállását hangsúlyozva továbbra is optimista, és a gyógyulásra koncentrál.

Június elején derült ki, hogy a fitneszedzőre egy kisebb műtéti beavatkozás és egy újabb kemoterápiás ciklus is vár. A bejelentések tónusa már akkor is elszántságot tükrözött, Réka pedig hangsúlyozta, nem kíván betegszerepbe helyezkedni, a kezeléseket a gyógyuláshoz vezető út állomásainak tekinti. A küzdelem során a bizonytalansággal is meg kellett tanulnia együtt élni, közben a család a hagyományos onkológiai protokollok mellett is keresi azokat a megoldásokat, amelyek segíthetik a gyógyulást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk