Kína sorra teszi rá a kezét a világ kobaltbányáira, pedig a kobalt a Teslákhoz is nélkülözhetetlen
A világ legnagyobb kobaltkincsével a Kongói Demokratikus Köztársaság rendelkezik. Itt folyik a világ kobalttermelésnek kétharmada.
A kobalt, amelyet általában a rézbányászat melléktermékeként hoztak korábban a felszínre, a legutóbbi időkig másodlagosnak számított a bányaiparban. A tiszta energia forradalma azonban mindent megváltoztatott. A nagy keresleti robbanás oka, hogy kobaltot használnak az elektromos autók akkumulátorában. Ez a szürke fém teszi lehetővé, hogy a kocsik hosszabb ideig mehessenek újratöltés nélkül. Emiatt a nagy autógyárak sorbanállnak érte.
A nemzetközi előrejelzések ugyanakkor a meglévő és épülő bányák kapacitása alapján 2030-ra, sőt, egyesek már 2025-re kobalthiányt jósolnak.
A világpiacot olyan események is befolyásolhatják, mint a júliusi dél-afrikai zavargások, amelyek éppen annak a kikötőnek a közelében zajlottak, ahonnan a kongói kobaltot szállítják. Ez azonnal felvitte a kobalt árát, és ez a tendencia azóta is folytatódik. Ez pedig tovább gyűrűzik az akkumulátorok árában is, ami veszélybe sodorja az elektromos autók árának versenyképességét.
A New York Times szerint mind az Obama-, mind a Trump-kormányzat tétlenül nézte, hogy a pekingi kormánytámogatást élvező China Molybdenum sorra megvásárolta az amerikai Freeport-McMoRantól a kongói kobaltbányákat. Mára a 19 kongói bányából 15 kínai kézben van.
A kínai nyomulás az amerikai lap szerint arra emlékeztet, amikor Henry Ford a 20. század elején elfoglalta az amazóniai gumiültetvényeket, hogy legyen elég alapanyag a fellendülő autógyártás igényeinek kielégítéséhez.
Idén júniusban a Fehér Ház már arra figyelmeztetett, hogy kínai növekvő dominanciája a kobaltpiacon akadályozhatja az amerikai elektromosautó-fejlesztéseket. Az Egyesült Államok most szövetségeitől, köztük Ausztráliától és Kanadától próbálja beszerezni a szükséges kobaltmennyiséget. Több autógyár, köztük a Ford pedig azon dolgozik, hogy lítium-vas-foszfát akkumulátorokat fejlesszenek ki, amivel csökkenthetnék a kobaltigényüket.
A kobaltért folyó versengésben Kína folyamatos afrikai jelenlétével és támogatásaival került helyzeti előnybe.
Jospeh Kabila kongói elnök 2006-os elnöki beiktatásakor például 6 milliárd dolláros egyezményt írt alá, amelynek keretében Kína utak, vasutak, elektromos hálózat, kórházak, iskolák építését vállalta az elszegényedett és háború által feldúlt országban, cserébe pedig Kongó hozzáférést biztosított 10 millió tonna rézhez és több mint 600 ezer tonna kobalthoz.
Sok választása nem volt a kongói vezetésnek, az Egyesült Államok akkoriban épp az afganisztáni és az iraki háborúval volt elfoglalva, a nemzetközi bankokat és nyugati befektetőket pedig elriasztotta a kongói korrupció és az emberi jogi helyzet. Mindez Kínának nem volt akadály.
Washington korábban úgy tartotta, hogy a korábbi kínai beruházások ötletszerűek voltak, és nem fenyegették komolyan az Egyesült Államok kongói érdekeit. 2015-re azonban nagyon is jól látható lett a kínai jelenlét a helyi infrastruktúrákban. Ehhez jöttek még az akkori kínai nagykövet látványos akciói: nagyszabású kosárlabda-tornát szervezett, kongói diákoknak kínai ösztöndíjakat adott, sőt még egymillió dollárt is felajánlott a kongói Ebola-járvány megfékezésére.
Az egyik legjelentősebb lelőhely az ország délkeleti részén fekvő Kisanfu közelében található, amelyet a közelmúltban vásárolta meg egy amerikai cégtől egy kínai bányakonglomerátum. A közeli folyóba, ahová a nők mosni járnak, és amelyben vízilovak élnek, most vegyi anyagok ömlenek. Több dolgozó pedig azt állítja, hogy amióta a kínai cég a tulajdonos, drasztikus módon romlottak a biztonsági körülmények, és egyre több a baleset, amelyeket a bánya vezetése eltitkol.
Tenke Funguruméban, amelynek kiterjedése akkora, mint Los Angelesé, több mint 7000-en dolgoznak. A bányászok arra panaszkodnak, hogy a jobb munkákat egyre inkább kínaiak veszik át, a kongóiaknak pedig a veszélyesebb feladatok jutnak, és ott is egyre kevésbé törődnek a biztonsági előírásokkal. A New York Times riporterének biztonsági emberek elmeséltek olyan esetet is, amikor egy biztonsági öv nélkül dolgozó, majd a magasból lezuhanó bányászt nem a bánya kórházába, hanem egy magánklinikára szállítottak, majd megvásárolták a hallgatását.
Amikor ugyanis új lelőhelyeket tárnak fel, a tulajdonosoknak kötelessége tájékoztatni a helyi bányaügynökséget, és minden plusz tonnáért 12 dollárt fizetni a kongói államnak. A kinshasai hatóságok szerint azonban a Molybdenum nevű kínai cég ezt az előírást nem teljesítette maradéktalanul. Az új kongói elnök, Félix Tshisekedi vizsgálatot ígért.
Kínai kormánytisztviselők azt hangoztatják, hogy a két ország kapcsolata töretlen, és rendkívül előnyös Kongó számára. Thisekedi viszont egy interjúban úgy fogalmazott: nem az a lényeg, hogy melyik külföldi nagyhatalom kezében van a kongói bányászat, hanem sokkal inkább az, hogy hazája miképp részesülhet majd a tiszta energia forradalma által generált jólétből.
Kisanfu és Tenke Fungurume mindenesetre valódi kincsesbánya.
Kisanfunak új, kínai tulajdonosa szerint annyi kobalttartaléka van, hogy az több százmillió elektromos Teslának elég lenne. Tenke Fungurume termelését pedig 2,5 milliárd dollár befektetéssel duplázzák meg két év alatt. Ha ez sikerül, évi 40 ezer tonna kobaltot bányászhatnak. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban tavaly mindössze 600 tonnát hoztak felszínre.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
