FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kifakadt az 55 éves anyuka: szerinte a nők azért nem barátkoznak vele, mert túl szép

Fran Sawyert még a fia iskolájának igazgatója is megkérte egyszer, hogy kicsit távolabb várjon a gyerekére, mert a szépsége felzaklatja a többi anyukát.

Link másolása

Túl szép egy angol nő, akinek ezért soha nem voltak még barátai, írja a Daily Star. Fran Sawyernek már gyerekkorában is meggyűlt a baja a többi lánnyal, akik szerinte vonzó külseje miatt kerülték a társaságát. Emiatt a szépséget egyfajta átoknak tartja, ami nagyon megnehezítette az életét.

„Mindent megteszek, hogy barátokat szerezzek, de egyszerűen nem jön össze”

– mondta a lapnak az 55 éves anyuka, aki szerint a fő gond, hogy a többi nő nem elég magabiztos, amikor a társaságában van.

Pedig Fran Sawyer semmi másra nem vágyik, minthogy szeressék, de ez a feltűnő szépsége miatt nem megy olyan könnyen. Előfordult az is, hogy a fia iskolájának igazgatója arra kérte, hogy várja meg a gyereket egy szomszédos utcában, mert jelenlétével felzaklatja a többi asszonyt.

A basingstoke-i szépséget lenyűgöző külseje miatt még egyszer sem hívták meg esküvőre, de már nem is foglalkozik ezzel. Szerinte egyszerűen féltékenyek adottságaira, ezért viselkednek vele ilyen távolságtartóan.

Fran Sawyert a TikTokon is lehet követni:

@storyoffran #happyfr #foryou #viral #55young #sendinglove #sendinggoodvibes ♬ original sound - StoryOffran


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Biztos befér a kéményen a miniszterelnök úr?” – így reagáltak a kommentelők Orbán Viktor üzenetére, miszerint éjjel érkezik
Nem kímélték a kormányfőt a hozzászólók a szakállas kép alatt. Igaz, voltak olyanok is, akik szerint kifejezetten humoros lett a poszt.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, szokatlan, nyárra jellemző szakállal jelentkezett kedd este Facebook-oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök a Mikulásra utalva, az EDDA híres dalának címével azt üzente: „Éjjel érkezem.” A nyomaték kedvéért azt is megírta: „Csizmákat kipucolni, éjjel érkezik a Mikulás”.

Számosan voltak, akiknél betalált a poszt: többen gondolták úgy, hogy ennyi lazaság belefér egy miniszterelnöki posztba, egyesek kifejezetten humorosnak tartották a bejegyzést.

Nem kevesen voltak azonban azok sem, akik – viccesebben vagy határozottabban – arra használták a kormányfő posztját, hogy kritikát fogalmazzanak meg vele szemben.

Íme néhány a legfrappánsabbak közül:

„Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal – és az új adócsomaggal”

„De szép csizma – mondta a Mikulás, majd eltette a zsákjába”

„Biztos, hogy befér a kéményen, miniszterelnök úr?”

„Ide már ne jöjjön, innen elvitt mindent!”

„Ez a Mikulás nem hoz, hanem visz”

„Noo, akkor reggelre már csizma sem lesz...”

„Inkább az ajtón gyere be, mert a kémény elég szűk lenne neked, harcosom!”

„Ez a Mikulás üres zsákkal jön, és telivel megy”

„Még egy ilyen télapót, aki elől hordja a puttonyát...”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Cipőt rágcsált a tigris, majd kiderült, hogy egy egész embert megettek a pakisztáni állatkertben
Épeszű ember nem mászott volna a három tigris közé az állatkert szóvivője szerint. A legvalószínűbb, hogy a férfi bolond lehetett.

Link másolása

Gyanús lett a bahawalpuri állatkert dolgozóinak, hogy az egyik tigris egy cipőt rágcsált reggelire, írja a CBS News. Miután átkutatták a kifutót, egy szétmarcangolt férfi holttestére bukkantak.

Az 1942-ben épített állatkertet ideiglenesen bezárták a nyomozás idejére. Az már biztosnak tűnik, hogy nem a tigrisek hagyták el a területüket, hanem az áldozat mászott be hozzájuk. A férfi még élt, amikor a ragadozók nekiestek, mondta a állatkert képviselője. Egyelőre nem derült ki, hogy ki volt a áldozat, ahogy az sem, hogy miért mászott a nagymacskák közé. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a férfi őrült lehetett.

A három tigris valószínűleg kedd este tépte szét a hozzájuk bemászó embert. A maradványait, köztük a cipőjét csak másnap reggel találták meg.

Néhány napja egy fekete medve tépett szét egy állatkerti dolgozót Indiában, aki takarítás közben véletlenül nyitva felejtette a ketrec ajtaját.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hihetetlen: 3 másodperc alatt találta ki a megfejtést egy játékos a Szerencsekerékben – videó
Sanyi ezzel közel 10 millió forintot kaszált.

Link másolása

Mindössze három másodpercre volt szüksége a Szerencsekerék egyik játékosának, hogy kitalálja a megfejetést. Sanyi ezzel közel tízmillió forintot kaszált.

A fődíj játékban a versenyzőnek egy 12 betűs szót kellett kitalálnia, amihez elég sok betűt el is talált. Ezután Sanyi ráfordult a megfejtésre, amihez mindössze pár másodperc kellett neki, és ki is bökte, hogy „porcelánbaba”. Ezzel pedig 9 750 000 forintot nyert.

„Ez hihetetlen. Reggel még úgy jöttem, hogy elfolyt a hűtővíz az autóból az autópályán, aztán ebbe csöppenek bele”

- mondta meglepetten Sanyi. A játékos ezután némileg elérzékenyülve azt is elárulta, hogy a jó hírt elsőként az anyukájával és a barátnőjével fogja megosztani.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
3 napot bírt a sálakból készült karácsonyfa Marosvásárhelyen, a közfelháborodás miatt lebontották
A polgármester azt mondta, meghallották az emberek hangját. Az alkotás átkerül a várba.
K. A. - szmo.hu
2023. december 10.


Link másolása

Mindössze három napig állt Marosvásárhely központjában a kötött sálakból készült rendhagyó karácsonyfa, a közfelháborodás miatt ugyanis csütörtökön elbontották - írja a Székelyhon. A polgármester azt mondta: meghallották az emberek hangját.

A városban zajló Kult Alternatív Kulturális Fesztivál szervezői 2020 szeptemberében tették közzé a felhívást, hogy fesztiválsálat kötnek, ehhez pedig bárki csatlakozhat. Azóta számos országból érkeztek darabok a rekordkísérlethez, eddig összesen 2500 méternyi.

A hétfő délután felállított fa ezeknek egy részéből készült, a fesztivál mottója ugyanis, hogy a történetek összekötnek.

A különleges fát azonban nem fogadták túl jól Marosvásárhelyen. Sokan például indián sátornak nevezték, és mémek készültek, ahogy a városvezető indián törzsfőnökként áll mellette. Mások - szóban legalábbis - arra készültek, hogy adakozásból egy óriási műfenyőfát vesznek és azt feldíszítve odaviszik mellé.

Soós Zoltán polgármester végül szerdán éjjel bejelentette, hogy az általa installációnak nevezett alkotást lebontják és átköltöztetik a várba.

„Meghallottuk az emberek hangját, egyesek felháborodását, megértettük érzékenységét. Ezért a Kultfeszt installációját a Várba költöztetjük”

- mondta a városvezető a Facebook-on közzétett videójában. Soós azt is hangsúlyozta, hogy a város karácsonyfája a Színház téren levő fa, a Rózsák téren felállított installációnak csak helyet adott a város, arra nem költöttek közpénzt.

A Kult fesztivál szervezői később azt írták a Facebook-oldalukon, hogy „a sálfa költözik, de az üzenet marad: a történetek összekötnek”.

„Azt kívánjuk minden marosvásárhelyi lakosnak, hogy az ünnepek közeledtével a szeretet jegyében kapcsolódjanak egymáshoz!” - tették hozzá.

(Forrás: 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: