FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kiakadt a menyasszony azon, hogy szülei nem akarják kifizetni az esküvőjét, inkább utazgatnak

A nő azért háborodott fel ezen, mert állítása szerint szülei egész életében azt ígérték neki, hogy állják a lakodalma költségeit, ráadásul a testvére menyegzőjét is teljes egészében finanszírozták.

Link másolása

A Reddit közösségi fórumon osztotta meg bánatát és dühét egy menyasszony, aki teljesen felháborodott azon, hogy szülei nem hajlandóak kifizetni az esküvőjét - írja a Sun.

Elmesélte, hogy a szülők megígérték neki, hogy ha eljön a nagy nap, ők állják majd a költségeket. Még középiskolás volt, amikor az apja már azzal viccelődött, hogy vajon mikor fog tudni nyugdíjba menni, hiszen két lánya esküvőjére kell spórolnia. A nő már majdnem két évvel az eljegyzés előtt jelezte a szüleinek, hogy hamarosan valószínűleg meg fogják kérni a kezét, ők pedig ekkor és ezután is biztosították róla, hogy ne aggódjon, finanszírozzák majd a lakodalmat.

Végül tavaly decemberben el is jegyezte őt a párja, ezután pedig bele is fogott az esküvőszervezésbe. Persze rögtön megkérdezte a szüleit, hogy mi a helyzet az anyagaikkal, ekkor pedig

kiderült, hogy az ő álomesküvője duplaannyiba kerülne, mint a nővére hét évvel ezelőtti kis vidéki lagzija, a szülők pedig nem hajlandóak annál többet fizetni.

A menyasszony szerint ez azért nem fair, mert általánosságban jóval többet költöttek a másik lányukra (például ők állták az idősebb gyerek egyetemi tanulmányait), mint rá, ezért úgy érzi, hogy neki több pénz járna most a menyegzőre.

Azért is van felhárodva, mert szerinte a szülőknek lenne pénze az álomesküvőjére, csak nem akarnak annyit költeni, mert inkább utazgatnak. Ők ugyanis minden évben nagyszabású nyaralásra mennek, és már 2023-ra és 2024-re is terveznek utakat.

A nő szembesítette az anyjáékat azzal, hogy miközben a nővére 22 éves koráig mindent megkapott tőlük, ő már 18 évesen függetlenné vált anyagilag. Nem érzi igazságosnak, hogy míg az idősebb lánynak panasz nélkül kifizették a saját esküvőjét, az ő lagzijára csak annyi pénzt akarnak adni, amennyit a nővér menyegzőjére. Hozzátette, hogy a panaszkodása miatt a szülők belementek abba, hogy egy kicsit többel támogassák a lányukat, de ő továbbra is el van keseredve, mert úgy érzi, hogy a nővére jobban járt.

A Reddit-felhasználók azonban nem sajnálták meg a nőt, szerintük nagyon kicsinyesen és éretlenül viselkedik, és semmi oka nincs a háborgásra. Íme néhány komment:

"Örülj, hogy egyáltalán fizetnek."

"Undorító, hogy amiatt keseregsz, hogy a szüleid nyaralni mennek."

"Te is olyan keselyű leszel, aki már akkor számolja az örökségét, amikor a szülei még élnek és virulnak?"

"Őszintén szólva, ha a szüleid helyében lennék, nem adnék több pénzt neked annál, mint amennyit a nővéred kapott, csak azért, mert ilyen követelőző vagy."

Te mit gondolsz erről?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor 3 év után lecserélte profilképét, mutatjuk, mire
A magyar kormányfő legutóbb 2021. december 23-án változtatta meg a profilképét a Facebookon.

Link másolása

Lecserélte a profilképét a Facebookon Orbán Viktor csütörtökön. A magyar kormányfőnek ezentúl ez a képe lesz a közösségi-oldalán:

Orbán legutóbb 2021. december 23-án cserélt profilképet a Facebookon.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk