HÍREK

Két héttel a 90. születésnapja előtt távolították el Grétsy Lászlót a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságából

A történtekre válaszul a szerkesztőbizottság három tagja is bejelentette, hogy februártól nem vállalják a szerkesztőbizottsági tagságot.


Grétsy László, akit az Álljunk meg egy szóra! című tévéműsorból ismernek a legtöbben, nemrégiben 90 éves lett. Őt sem kímélték azonban a Magyar Nyelvőr folyóirat irányításáért folytatott nyelvészeti belharcban: néhány nappal ezelőtt felmentették a szerkesztőbizottsági tagsága alól, előzőleg pedig a lap felelős szerkesztőjét is leváltották – írja a 24.hu.

Grétsyt 2022. február 1-jei hatállyal, kevesebb mint két héttel a 90. születésnapja előtt távolították el a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságából. Szintén február 1-től a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának (MNYKNT) elnökét képviselő Arató Balázs bejelentette, hogy Balázs Géza váltja a folyóirat felelős szerkesztői posztján a leváltott Keszler Borbálát, aki 2008 óta töltötte be a tisztséget.

Erre válaszul a szerkesztőbizottság három tagja is közölte, hogy februártól nem vállalják a szerkesztőbizottsági tagságot.

Tudomásunk szerint az MNYKNT elnöke, Arató Balázs arra hivatkozva mentette fel Keszler Borbála felelős szerkesztőt, mert elvesztette a bizalmát iránta. Keszler Borbála ugyanis tájékoztatta a szerkesztőbizottságot arról, hogy az MNYKNT át kívánta alakítani a szerkesztőbizottságot és a folyóirat szakmai karakterét, amelyet ő nem támogatott. Azt egyébiránt Balázs Géza is elismerte, hogy az MNYKNT akkori elnökeként, azaz az alapítói jogok gyakorlójaként az átalakítási terveit levélben megosztotta Keszler Borbálával. Törekvésünket, hogy a Nyelvőr alapítói, illetve kiadói joga visszakerüljön az MTA-hoz, illetve az ELTE BTK-hoz a szakmai közvélemény, beleértve annak meghatározó intézményeit, határozottan támogatta és támogatja ma is. A tulajdon- és kiadói viszonyok rendezésében ezért is kértük és reméljük az MTA támogatását.

– írta a 24.hu-nak Laczkó Krisztina, Tátrai Szilárd és Tolcsvai Nagy Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kapu Tibor 8 hónap után hazaérkezett Magyarországra
A magyar űrhajóst szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.


Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.

A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.

A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben, ahogy Kapu Tibor hazaérkezik Magyarországra
Hosszú idő után végre ismét itthon Kapu Tibor. A magyar űrhajós hétfő délelőtt érkezik Magyarországra.


Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.

A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.

A Dragon űrkapszula július 15-én landolt, fedélzetén több mint 260 kilogramm rakománnyal, köztük a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.

Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációja Houstonban zajlott, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen felügyeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lemondott a fideszes polgármester, függetlenként indult újra, de elvesztette az időközi választást Cégénydányádon
A fideszesként lemondott, majd függetlenként újraindult vezető alulmaradt a szabolcsi községben vasárnap tartott időközi választáson. A kihívója több mint magabiztos előnnyel verte.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson Károly Lászlót választották meg polgármesternek a helyiek – közölte a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.

A voksolásra a települést 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben vezető Kelemen Róbert lemondása miatt volt szükség. A korábbi polgármester az MTI szerint már nem fideszesként, hanem függetlenként indult újra az időközi választáson, ám csak 171 szavazatot (43,07%) kapott, míg a kihívója, a független Károly László 226 voksot (56,93%) szerzett.

A névjegyzékben szereplő 523 választópolgár közül 403-an jelentek meg az urnáknál, és 397 érvényes szavazatot adtak le.

A Fehérgyarmathoz közeli községben vasárnap képviselő-választást is tartottak, mert az előző testületben a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult, közülük Szilágyi Gábor, Károly Dániel, Bíró Bertalan és Biró István szerzett mandátumot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy Kapu Tibor hosszú idő után megérkezik Magyarországra
„Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott” - fogalmazott Kapu Tibor, aki nyolc hónap után újra magyar földre lépett


Kapu Tibor a ferihegyi kifutón rendezett sajtótájékoztatón elmondta: legutóbb a houstoni felkészítés szünetében járt itthon, nyolc hónappal ezelőtt, és akkor úgy érezte, Budapest és Magyarország néhány hónap alatt semmit sem változott. „Mintha el sem mentem volna.” Most azonban, amikor az űrutazás után tért haza, már másképp látja: „Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott” – jelentette ki.

„Magyarország ma büszkébb, kíváncsibb, fejlettebb és meghatározóbb, mint nyolc hónappal ezelőtt.”

Úgy fogalmazott, most már „egy kicsit egyenesebb a hátunk, egy kicsit magasabbra emeljük a tekintetünket, és egy kicsit jobban csillog az arcunk is. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy jól áll nektek az űrkutatás.”

@szeretlekmagyarorszag.hu #kaputibor #hunor #űrkutatás #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Egy korszak zárult le

Kapu Tibor arról is beszélt, hogy ezekkel a pillanatokkal egy korszak lezárul, viszont elkezdődik egy új.

„Az előző korszak a megszámlálhatatlan szépsége mellett sok fáradozással, bonyodalommal és áldozattal járt. Ezeken a megpróbáltatásokon segítettek át a szeretteim, a barátaim és a családom is”

– mondta.

A kutatóűrhajós kiemelte, hogy bármilyen nehézségeken ment is keresztül, a szerettei mindig feltöltötték energiával, és mellette álltak akkor is és most is. „Nincs jobb példa ennél arra, hogy számotokra nem kérdés tárgya, hogy támogattok-e engem, és ezért a legnagyobb hálával tartozom nektek.” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: