Kádban elalvó betörő, kerti törpének álcázott virágtolvaj – Itt vannak a legviccesebb magyar bűntények az elmúlt évekből
Top 10 komédiába illő bűneset címmel tett közzé egy írást a rendőrség honlapja szerdán, amiben az elmúlt évek legviccesebb eseteit gyűjtötték össze.
Zuglóban évekkel ezelőtt például egy családsegítőben ejtettek túszokat, elengedésükért cserébe pedig csupán két üveg kólát kért az elkövető. Annyira volt komolyan vehető az eset, hogy még a takarítónő sem várta meg, mi lesz a vége, hanem közölte, hogy
Pár évvel ezelőtt egy fiatalember autót akart feltörni, hozzá is vágott az ablakához egy jókora terméskövet. Az ablak nem tört be, viszont a kő visszapattant az arcába.
Betörés is fulladt már komédiába: egy pesterzsébeti betörő mobiltelefont és biciklilámpát nyúlt le, majd ennek örömére még a lakásban megivott egy üveg pezsgőt, befeküdt a fürdőkádba, ahol
Rendőrségi kisbuszból lopni még a mezei lopásnál is rosszabb ötlet, térfigyelő kamera előtt pláne, de egy nem túl körültekintő GPS-tolvaj ráadásul nem is látta a kisbusz sötétített üvegén át, hogy a jármű tele van rendőrökkel.
Az elmúlt évek legabszurdabb bűntényét viszont az a férfi követte el, aki virágot próbált lopni, de tetten érték, mire teljesen mozdulatlanná vált.
A teljes lista ITT olvasható.