HÍREK
A Rovatból

Jégesővel, viharos széllel és heves zivatarokkal jön a lehűlés: szinte az egész országra másodfokú figyelmeztetést adtak ki

Már éjszaka is több helyen voltak heves viharok, napközben viszont néhol még akár 40 fok is lehet. Estétől azonban bedurvul a helyzet, szinte mindenhol jöhetnek heves zivatarok, amiket jégeső és viharos szél is kísérhet.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 26.



Szombat reggelig az északi megyékben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és záporokra, zivatarokra is számítani kell . Ezek megszűntét követően napközben a változó felhőzet mellett általában többórás, jellemzően szűrt napsütés valószínű, és az ország döntő részén csak kis valószínűséggel fordulhat elő csapadék - írja a HungaroMet. Inkább csak a nyugati, északnyugati határ közelében lehetnek konvektív csapadékgócok,

estétől azonban egyre több helyen van esély zápor, zivatar kialakulására, néhol heves zivatar is lehet jégesővel. Az északias szelet zivatarok környezetében erős, viharos, akár erősen viharos szélrohamok kísérhetik.

A zivatarok miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém vármegyékben elsőfokú, míg a máshol másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Felhőszakadás miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 40 fok között alakul - nyugaton, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb, míg délkeleten a legmagasabb értékeket.

A hőség miatt is figyelmeztetnek: Békés és Csongrád-Csanád vármegyékben harmadfokú, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben másodfokú, míg Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegyékben elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Késő estére 20 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet.

Este döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, zivatar. Heves zivatarra is kell néhol számítani. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon élénk, olykor erős lesz, emellett zivatarokat viharos, sőt erősen viharos széllökések is kísérhetik.

Hajnalra többnyire 17 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet.

Vasárnap döntően felhős égre, a nyugati tájakon akár borult időre számíthatunk. Országszerte várható - akár ismétlődő jelleggel - eső, zápor, zivatar, sőt heves zivatar is kialakulhat a keleti tájakon, emellett több helyen eshet jelentős mennyiségű csapadék. A jellemzően északnyugati, északi szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos, erősen viharos lökések is lehetnek.

A hőmérséklet délután általában 23 és 26 fok között valószínű,

a tartósan csapadékos vidékeken ennél hűvösebb, míg keleten, délkeleten melegebb lesz.

Hétfőn a sok fátyol- és gomolyfelhő mellett többórás napsütés valószínű. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szelet többfelé kísérhetik erős lökések. A hőmérséklet hajnalban 15, 20, délután 22, 28 fok között várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk