SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Istenes Bence csak szájkaratéban volt jobb Rácz Jenőnél és kezet sem fogott vele a végén, Adél jóval szimpatikusabban viselkedett

A népszerű műsorvezető a szeretetet erejével sem tudta helyrebillenteni a karmáját, és sokak kárörömére vereséget szenvedett.


Fokozódik az izgalom a Riz Levente Sport- és Rendezvényköszpontban, ami alighanem fennállása során még soha nem kapott ennyi figyelmet és reklámot.

Elérkezett a Sztárbox első elődöntője, ahol Berki Mazsi Janicsák Vecával, Szegedi Fecsó Brasch Bencével, Istenes Bence pedig Rácz Jenővel lépett ringbe.

Sokan aggódtunk Kabát Petiért, miután a múlt héten Rácz Jenő kiütötte. Bár az egykori válogatott futballista saját lábán hagyta el a ringet, mégsem úszta meg teljesen a mérkőzést: a lábát műteni kell és a bordája is eltört. Innen is jobbulást kívánok neki.

Kicsit furán jött ki, amikor Héder Barnának a Gyalog galopp hullagyűjtő jelenete jutott eszébe szegény Kabátról, amire Szujó Zoli így reagált: „Egyezzünk ki döntetlenben”, ezzel a fekete lovaghoz hasonlítva a jobb sorsra érdemes sportembert.

Mindig örülök, ha valahol Monty Pythont idéznek, de lássuk be, nem túl hízelgő – és nem is igazságos – Kabátra nézve ez az összehasonlítás.

Csobot Adél maga is férje, Istenes Bence mezébe öltözött erre az estére. Pikáns pillanata volt az adásnak, ahol Liptai Claudiát faggatta, kinek szurkol. Clau végül virágnyelven értésére adta, hogy nem Bencének.

„Neked szurkolok, hogy egy ép férjet vihess haza este”

mondta.

Mint kiderült, Claudia férje, Pataki Ádám Rácz Jenő edzőjéhez jár bokszolni, így érthető, hogy a sztárséfet támogatták. Egy évig Claudia is bokszolt. Szujó Zoli már egy Clau-Adél bokszmérkőzést vizionált jövőre.

Elsőként a hölgyek csaptak össze. Legyünk őszinték: Berki Mazsi kizárólag a ringben van egy súlycsoportban Janicsák Vecával, legalábbis ha azt nézzük, melyikük mivel vívott ki hírnevet.

De a boksz már csak olyan, hogy ott mindegy, ki vagy, mit csinálsz, honnan jöttél, csak egy számít: hogyan ütsz. És ma Berki Mazsi jobban, vagy legalábbis sűrűbben ütött. Bár Vecának is volt néhány látványos, szép megmozdulása, de a mérkőzést a fiatal üzletasszony uralta, és egyértelmű pontozással nyert.

Ezen az estén két zenés produkció is becsúszott. Elsőként Oláh Gergő és a Roma Soul zenekar adta elő az LGT Boksz című slágerét sajátos feldolgozásban.

Szeretem az ilyen határokat feszegető produkciókat, még akkor is, ha nagy LGT rajongóként az eredeti változatot semmi sem überelheti nálam.

Következett a férfi nehézsúly, azon belül Szegedi Fecsó és Brasch Bence összecsapása. Fecsó ismét vámpírként lépett ringbe, amire a Bence Team szellemesen fokhagymával válaszolt. No és nagy pofonokkal.

Bár az üzletember a mérkőzés elején meglepte Bencét egy nagy rohammal, a színésznek sikerült kivédekeznie. Sokáig kiegyenlített volt a viadal, de a második menetben Brasch Bence bevitt egy hatalmas találatot, amitől Szegedi Fecsó padlóra került, és a bíró némi számolás után véget vetett a találkozónak.

Jött a második zenei produkció, Kiss Kevin személyében. Szujó Zolihoz pedig Herczeg Erika és Gáspár Laci csatlakozott a stúdióban, hogy közösen jelentsék be: 2024-ben folytatódik az X-Faktor.

Hát igen, a The Voice finoman szólva nem vált be. Az RTL úgy látszik belátta, jobb a járt utat választani.

A két mentor egyébként Rácz Jenőnek drukkolt, nem pedig az X-Faktor egykori műsorvezetőjének.

Az est legjobban várt mérkőzése következett. A műsorvezető és a sztárséf párosa az egyetlen a mezőnyben, akik között valódi, ringen kívüli ellentét feszül. Kezdődött azzal, hogy Rácz Jenő – állítólag – mindenütt azt terjesztette, mennyire szeretné megverni Bencét, aki ezt az első mérkőzése után szóvá is tette.

A következő fordulat akkor következett be, amikor Istenes Bence megosztotta a rajongói Rácz Jenőt savazó kommentjeit a közösségi médiában, és bizony, ezek közé bekerült rasszista hangvételű hozzászólás is, amit sokan – köztük persze a séf is – meglehetősen rossz néven vett.

Bence azt mondta, tévedés történt, az ominózus posztot törölte és bocsánatot kért. A maga részéről ezzel lezártnak is tekintette a dolgot, de ő volt talán az egyetlen. Rácz Jenő és szurkolói nem tudtak ilyen könnyen túllépni a történteken.

Istenes hangnemet váltott, a szeretet energiájáról beszélt és szívecskét festetett a hajára, de ez sem segített helyrebillenti a karmáját.

Az idei évad egyik legjobb meccsén – amin a bírónak folyamatosan rendre kellett utasítania a szabálytalankodó versenyzőket – Rácz Jenő magabiztos bunyóval, egyértelmű pontozással legyőzte ellenfelét, aki ezúttal csak szájkaratéban bizonyult jobbnak.

Bence szemmel láthatóan nem viselte jól a veszteséget. Az eredményhirdetés után kezet sem fogott Jenővel. Állítólag azért, mert a séf „ordenáré dolgokat” kiabált neki meccs közben.

Erre csak annyit mondhatok, brühühű.

Adél jóval szimpatikusabban viselkedett, mosolyogva gratulált Rácz Jenőnek.

Az est egyik nagy kérdése volt, mi a jobb: ha valaki egy héten belül kétszer is ringbe lép – lendületben van –, vagy ha volt ideje rápihenni az első mérkőzésre. A három mérkőzés mérlege alapján 2:1 arányban győzött a pihenés.

Már csak két este van hátra az idei Sztárboxból. A második elődöntőn Molnár Áron Józan Lászlóval, Dobos Evelin Nyári Diával, Árpa Attila pedig Pintér Tiborral küzd meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Andy Vajna özvegye a milliárdos örökségről: „Nem férek hozzá annyi pénzhez”
Ráthonyi-Palácsik Tímea a Friderikusz TalkShow-ban beszélt a hagyatékról. Elmondása szerint a vagyont egy vagyonkezelő kezeli, és minden pénzügyi döntést közösen kell meghozniuk.


„Nem férek hozzá annyi pénzhez, hogy ezt úgy tudjam élvezni, ahogy gondolják az emberek” – mondta Ráthonyi-Palácsik Tímea a Friderikusz TalkShow-ban, ahol arról is beszélt, hogy a hagyaték egy vagyonkezelőnél van, és minden pénzügyi döntést közösen kell meghozniuk. Andy Vajna özvegyének nyilatkozata új megvilágításba helyezi a filmproducer 2019-es halála óta tartó üzleti átrendeződéseket.

Azt is elmondta, férje halála után hirtelen rászakadt a cégbirodalom, amiről szinte semmit nem tudott.

„Igazából semmit nem tudtam, és nem is folytam bele ezekbe az ügyekbe. Felhívtam Andy egyik legjobb barátját, aki két ügyvédet ajánlott, akik segítettek kicsit helyretenni a dolgokat” – idézte a beszélgetést a Blikk.

Ráthonyi-Palácsik Tímea arról is beszélt, hogy megpróbálták kijátszani az örökségéből, és olyan emberi viselkedéssel szembesült, amilyennel korábban soha.

Az özvegy mostani kijelentései egybecsengenek azokkal a korábbi sajtóhírekkel, amelyek szerint évekig harcolt a mintegy 40 milliárdosra becsült hagyatékért, és a vagyonkezelőtől havi juttatást kaphatott. Bár amerikai állampolgárságának megszerzése elvileg enyhíthetett a hozzáférési korlátokon, a friss interjú alapján a teljes körű rendelkezés továbbra sem valósult meg.

Andy Vajna 2019. január 20-i halála után a hozzá köthető cégbirodalom sorsa gyorsan átrendeződött.

A TV2 Média Csoportnál mindössze négy nappal később rendkívüli közgyűlést tartottak, ahol Mészáros Lőrinc köréhez köthető személyek kerültek kulcspozíciókba.

A kormány eredetileg azt közölte, hogy Vajna Tímea örökölte a kaszinókoncessziókat, ám 2020 tavaszára az öt budapesti kaszinó Garancsi István és az akkor még nem honvédelmi miniszter Szalay-Bobrovniczky Kristóf érdekeltségébe került, részben a jegybank növekedési hitelprogramjából származó forrásból.

Maga a vagyonkezelő cég, az AV Investments 2024-ben végelszámolás alá került, miután a sajtóhírek szerint a cégből a profitot és az eredménytartalékot is kivették.

Mindeközben az özvegy saját üzleti próbálkozásai nem jártak sikerrel. A Dorottya utcai gyémántboltja 2019 májusára már kiürült, és augusztusban üresen fotózták, a Mr. Funk nevű fánkozó pedig már a producer életében is veszteséges volt, végül a Covid-járványra hivatkozva szüntették meg, majd 2021-ben új tulajdonosa építőipari céggé alakította.

Az eseményekről két, egymásnak ellentmondó értelmezés él a nyilvánosságban. Az egyik szerint a Vajna-birodalom kulcselemeit kormányközeli üzleti körök gyors és szervezett akcióval vették át. A másik olvasat szerint a cégeladások és vezetőcserék jogszerű piaci tranzakciók voltak, Szalay-Bobrovniczky Kristóf pedig miniszteri kinevezése után az összeférhetetlenségi szabályok miatt szállt ki az üzletekből. A mostani interjú mindenesetre azzal ad új réteget a történethez, hogy az örökös személyes szemszögéből mutatja be a halál utáni időszakot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotókon a Heti Hetes új műsorvezetőjének ritkán látott felesége
Az RTL közölt képeket a Fókuszcsoport alapítójának, Nagy Ádámnak a feleségéről, Orsiról. A műsorvezető három gyermeket nevel, és eddig következetesen óvta családját a nyilvánosságtól.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Ritkán látott fotókon mutatták be Nagy Ádám feleségét, Orsit, akivel a Heti Hetes új műsorvezetője három gyermeket nevel. A család eddig tudatosan óvta magát a nyilvánosságtól, a mostani bepillantás egy új, személyesebb oldalt mutat a YouTube-ról az RTL képernyőjére került tartalomgyártóról, derült ki abból a cikkből, amit az RTL.hu közölt vasárnap.

Nagy Ádám a Fókuszcsoport és a Jólvanezígy YouTube-csatornák házigazdájaként vált ismertté, mielőtt televíziós feladatot kapott.

Az RTL őt bízta meg a tíz év szünet után visszatérő Heti Hetes vezetésével.

A csatorna még márciusban jelentette be hivatalosan, hogy a közéleti-politikai talkshow az április 12-i országgyűlési választások estéjén, közvetlenül az urnazárás után tér vissza a képernyőre.

Az első adás fogadtatása a sajtóban megosztó volt. A Szeretlek Magyarország értékelése szerint a műsor még nem teljesen talált magára, de Hajós András és Majka stabil pontot jelentettek a csapatban.

A mostani, családi hátteret bemutató cikk azért is érdekes, mert a műsorvezető eddig következetesen távol tartotta magánéletét a nyilvánosságtól.

Nagy Ádámról és a családjáról készült fotókat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Talán nem lesz holnapja” – drámai hírek a kórházba került Christina Applegate-ről
A brit sajtónak névtelenül nyilatkozó barátok szerint aggasztó a színésznő állapota, akit március végén kezeltek kórházban. Christina Applegate 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexszel küzd.


„Erős csaj vagyok, és napról napra erősebb és jobb leszek” – üzente múlt hétfőn Instagram-oldalán Christina Applegate, miután híre ment, hogy kórházba került. Az amerikai TMZ számolt be róla először múlt csütörtökön, hogy a színésznőt március végén Los Angelesben kezelték, de szóvivője nem kommentálta az értesüléseket.

A színésznő bizakodó üzenetei ellenére a brit Daily Mailnek névtelenül nyilatkozó ismerősök a helyzet komolyságáról beszéltek.

„Mindenki tudatában van, hogy talán nem lesz holnapja...” – fogalmaztak borúlátóan a színésznő környezetéből.

Az 54 éves színésznő 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. Betegsége miatt 2023-ban jelezte, hogy valószínűleg nem fog többé kamera előtt játszani, azóta csak ritkán, kiemelt eseményeken jelenik meg.

Idén januárban az Emmy-díjátadón a közönség állva tapsolt neki.

A mostani kórházi kezelés híre nem sokkal azután érkezett, hogy márciusban megjelent a memoárja, a You With The Sad Eyes, amely a bestsellerlisták élére került.

A hírre több híres barátja és kollégája is reagált. Ed O’Neill, aki az Egy rém rendes család című sorozatban Applegate apját alakította, a hírek szerint azonnal üzenetet írt neki.

Egy barátja szerint O'Neill arról biztosította, „hogy szereti, és hogy bármiben is van rá szüksége, ő ott lesz neki”.

Rajta kívül Katey Sagal, Linda Cardellini és Will Ferrell is támogatásáról biztosította a színésznőt.

Azt, hogy pontosan miért szorult kórházi kezelésre, és jelenleg milyen állapotban van, hivatalosan nem közölték.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eldőlt, ki váltja Curtist a Megasztárban: T. Danny a negyedik zsűritag
Megvan a Megasztár teljes új zsűrije, miután a TV2 bejelentette, hogy T. Danny veszi át Curtis helyét. A korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi székébe Dallos Bogi ül be.


Kialakult a Megasztár új zsűrijének teljes névsora, T. Danny is csatlakozik a mentorokhoz Curtis helyett. A TV2 videójából derült ki, hogy a korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi és Curtis távozik.

A csatorna már korábban bejelentette, hogy Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át, a mostani hírrel pedig teljessé vált a csapat.

T. Danny a Blikknek azt mondta, régi vágya válik valóra azzal, hogy zsűrizhet a Megasztárban, ahol ő az egyediséget fogja keresni – írta a Blikk. A mostani az első alkalom, hogy tévés tehetségkutató műsorba kapott megkeresést.

T. Danny az elmúlt időszakban a róla szóló dokumentumfilm-sorozattal került a hírekbe, amelyben drogfüggőségéről is beszélt.

A TV2 még az év elején jelentette be a tehetségkutató visszatérését, a zsűri összetétele azonban azóta változott.

A tehetségkutató visszatérését és eredeti zsűrijét még februárban jelentették be.


Link másolása
KÖVESS MINKET: