Hétfőn Orbán Viktor beszédével indult a Parlament őszi ülésszaka. A kormányfő szavaira Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke is reagált. A felszólalása végén azonban benyomva maradt az ellenzéki politikus mikrofonja. Így az is hallható volt, hogy miközben leült Gelencsér a mellette helyet foglaló Bedő Dávidnak azt mondja:
„Hú, ezt nagyon elbasztam.”
A 444 megkérdezte a politikust, hogy mit baszott el, ő azonban a pár sajtó osztályához irányította a portált. Onnan pedig azt a választ kapták, hogy „Gelencsér Ferenc a tegnapi felszólalása után az egyik legtöbbet használt magyar káromkodással gyakorolt önkritikát”.
Hogy erre pontosan mi oka volt Gelencsérnek, arra csak azt írták: „így látta indokoltnak”.
Persze a bakit Orbán sem hagyta szó nélkül az ülésteremben, és azt mondta: Gelencsérnek is szeretett volna válaszolni, de úgy látta, hogy
„az ő hozzászólása nem más, mint egy reménytelen küzdelem az értelemmel”.
„Ezzel nem tudok mit kezdeni, de szurkolok neki” - szúrt oda a kormányfő a momentumos politikusnak.
„Megkapom időben a csomagot? Érdemes egyáltalán postáznom? Órákig kell sorban állnom, hogy átvegyem a küldeményemet?” Ugye, ismerős kérdések? Amelyek legtöbbször ahhoz vezetnek, hogy lemondunk az ajándékozás öröméről a feltételezett bonyodalmak miatt. Ne tegyük! Mutatjuk a Magyar Posta 5+1 hasznos tippjét, amelyek segítségével kihagyhatja a karácsony előtti csomagküldési és átvételi izgalmakat.
Az ünnepek közeledtével felbolydul a világ, megnő az ajándékozási kedv, és mivel sokan nem tudnak személyesen találkozni a szeretteikkel, barátaikkal, a postai csomagküldés lehetősége felértékelődik. Ezáltal a forgalom is a többszörösére nő. A Magyar Posta 2200 postahellyel, 350 mobilpostával és 550 csomagautomatával készül az ünnepi forgalomra, és arra törekszik, hogy az országban mindenkihez időben odaérjenek a karácsonyra várt csomagok.
Az izgalmak elkerülése érdekében, jöjjön 5+1 hasznos, csomagküldési és képeslapfeladási tipp a Magyar Postától:
December 15. előtt rendeljük, vagy adjuk fel a csomagokat
Mivel idén a december 24-e vasárnapra esik, ezért fontos, hogy jó előre tervezzük meg a csomagküldést. A karácsonyi ajándékokat és képeslapokat célszerű mielőbb, lehetőleg novemberben megrendelni, de legkésőbb december 15. előtt postára adni. Ha pedig az ajándékokat még egyedibbé szeretnénk tenni, a Magyar Posta Sender applikációjával személyre szabott karácsonyi képeslapokat is készíthetünk.
Egyeztessünk a külföldi webáruházakkal
Ha külföldi webáruházból vásárolunk, célszerű, még rendelés előtt közvetlenül egyeztetni velük a kiszállítás idejéről. Az unión kívülről érkező karácsonyi ajándékoknál a kötelező vámkezeléssel is számolnunk kell. Abban az esetben, ha a webáruházi vásárláskor nem fizettük meg az áfát, akkor a 150 euró áruérték felett vám megfizetése is szükséges.
A csomagautomaták 0-24 órában a rendelkezésünkre állnak
Ha elbizonytalanodtunk, hogy mikor és hol fogjuk tudni átvenni a csomagot, érdemes inkább csomagautomatába kérni a megrendelést, ahonnan az éjjel-nappal bármikor kényelmesen felvehető. Amennyiben címre rendelünk, de nem talált minket otthon a futár, első körben telefonon egyeztet velünk a postás a következő kiszállításról. Ezért is nagyon fontos, hogy mindig megadjuk a telefonszámunkat! Ha ez elmaradt, érdemes minden nap ellenőriznünk a postaládát, mert a kézbesítő értesítő üzenetet hagy a második alkalommal.
Csomagoljuk precízen
Csomag feladásakor a mi feladatunk, hogy előkészítsük azt a biztonságos szállításra. Érdemes merev falú, legalább 3 rétegű dobozt használni, amit széles ragasztóval zárjunk le. Ha használt dobozba csomagolunk, akkor fontos, hogy az sértetlen legyen, és az esetleges korábbi szállítás jelöléseit, címzéseit szedjük le róla. Az ajándékok akkor érkeznek meg sértetlenül, ha a dobozban az üres részeket kitöltjük és a több darabból álló tárgyakat külön-külön is becsomagoljuk.
Olvasható legyen a címzés
Az online csomagrendelések esetén nagyon fontos a pontos címadatok (név, cím) mellett az elektronikus elérhetőségek (e-mail, telefon) megadása és az, hogy olvashatóan címezzük meg a küldeményeket, képeslapokat, elkerülve azt, hogy visszaküldjék a feladónak.
+ 1: Kerüljük el az adathalász megkereséseket!
Sajnos a Magyar Posta nevével számos esetben próbálnak meg visszaélni az adathalászok, ezért mindig ellenőrizzük, ha online fizetésről kapunk üzenetet. A Posta kizárólag nemzetközi küldemények vámkezelési díjának online fizetéséről küld e-mail vagy sms fizetési értesítést – előbbit kizárólag a @posta.hu e-mail végződéssel –, más esetben biztosan csalásról van szó.
Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban, mert bár van ellene kötelező védőoltás, az alacsony átoltottság miatt a fertőzöttek aránya egyre nő – jelentette be Bernard Kaic, a horvát közegészségügyi intézet illetékese.
A horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva (HRT) elmondta: egyik napról a másikra emelkedik a betegek száma, péntekre már elérte az 1435-öt. Hozzátette, hogy több mint 40 éve, 1980 óta nem volt ennyi fertőzött az országban.
Aggasztónak nevezte, hogy a megbetegedések nagy száma növelheti az újszülöttek vagy a még be nem oltott csecsemők megfertőződésének esélyét. „A betegség pedig számukra súlyos és akár végzetes is lehet”
– hangsúlyozta.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegek többsége 10 és 14 év közötti gyermek. A legtöbb megbetegedést Zágrábban és Splitben regisztrálták. A horvát fővárosban mobil tesztelőpontokat is felállítottak, hogy kiszűrjék a fertőzötteket.
Ivo Ivic virológus, a fertőző betegségek spliti klinikájának korábbi igazgatója szerint várható volt a betegség terjedése, mert az átoltottság 85 százalékos az országban, és legalább 96 százalékos átoltottsággal lehet megakadályozni egy tömeges fertőzési hullámot. Rámutatott: a koronavírus-járvány is hozzájárult a betegség terjedéséhez. Mivel sokáig maszkot kellett hordani, a gyerekek nem eshettek át a fertőzésen, a nyitással pedig kifejezetten romlott a helyzet. Másrészt pedig nőtt az oltásellenesség is — mondta.
A horvát törvények szerint a gyermekek beoltásának elmulasztásáért 300 euróra büntethetik a szülőket, de a bírság csak a népegészségügyi ellenőrök értesítése és a szabálysértési eljárás elindítása után hajtható be.
Az egészségügyi szakemberek szerint szamárköhögés bakteriális eredetű, cseppfertőzéssel terjedő, csillapíthatatlan, erős köhögéssel járó megbetegedés. Horvátországban az első oltást két hónapos korban kapják a gyerekek kombinált oltás keretében, és az ismétlődő oltássorozat a fiatal felnőttkorig nyújt védettséget.
A horvát közegészségügyi intézet azt javasolja a kismamáknak, hogy mindenképpen oltassák be magukat; ahol pedig egy éven aluli gyermek van a családban és még nem kapta meg mindhárom oltást, a szülőknek is ajánlott felvenni a szamárköhögés elleni vakcinát, hogy csökkentsék a gyermek megfertőződésének a kockázatát.
Meglehetősen fájdalmas bosszút eszelt ki egy feleség, miután rájött, hogy férje megcsalja – írja a Daily Star.
Akkor kezdett igazán gyanakodni, amikor a férfi autójában egy doboz óvszert talált, ami már ki volt nyitva. Egy ideje már sejtett valamit, de ekkor bizonyítva látta férje hűtlenségét. Nem akart direktben rákérdezni, de végül cselekvésre szánta el magát.
Amíg a férfi aludt, az óvszereket kivette az autóból, mindegyik tasakra lyukat szúrt, majd egy órán keresztül csípős habanero paprikás lében áztatta azokat. Ezt követően visszatette a dobozba a zacskókat, a dobozt pedig az autóba.
A férj másnap közölte a nővel, hogy elugrik egy órára, mert segítenie kell az anyjának. Három órával később az asszony legjobb barátnője telefonált, és arra panaszkodott, hogy lefeküdt a barátjával, és azóta kegyetlenül ég a nemi szerve.
Nem sokkal később a férj is hazaért, egy jégtömlőt vitt magával, és azt állította, hogy valami megégette.
A megcsalt asszony végül elvált, és megszakította a kapcsolatot a barátnőjével is. De sem a férjének, sem a barátnőjének nem árulta el, hogy ő okozta a fájdalmas égető érzést.
11 évvel az eltűnése után térhetett haza egy angol család macskája, írja az Independent. Toby még csak egy kismacska volt, amikor 2012-ben szőrén-szálán eltűnt. Az Allan család szerint karácsonyi csoda történt, hogy ennyi idő után élve került elő kedvencük.
A cicának akkor veszett nyoma, amikor Allannék néhány kilométerrel odébb költöztek egy másik településre, Nuneatonba. Innen nagyjából 15 kilométerre és 11 évvel később találta meg egy nő a kóbor macskát, majd azonnal kapcsolatba lépett a macskavédőkkel.
Toby hazatérésében kulcsszerepet játszott, hogy még az eltűnése előtt mikrochipet ültettek az állatba. Bár időközben a lakcímük megváltozott, de a telefonszámuk ugyanaz maradt, így találták meg a családot, akik ezért annyira biztosak abban, hogy több mint egy évtizeddel később ugyanazt a macskát kapták vissza. Annak ellenére egy percig sem gondolkodtak a macska visszafogadásán, hogy nemrég lett új kutyájuk, így a két kedvencnek még össze kell rázódnia.
Allanék szerint Toby nem is változott olyan sokat, mint gondolták. A cica azért került hozzájuk még 2012-ben, mert az akkor 12 éves fiuk régóta szeretett volna egy macskát.