HÍREK
A Rovatból

Hol reggel fél 7-re kellene járniuk, hol este fél 7-ig lennének iskolában – tüntettek a kecskeméti diákok

Diákok vagyunk, nem robotok! - írták egy transzparensre. Szerintük a 35 percre rövidülő órák megnehezítik az érettségi felkészülésüket is.

Link másolása

Kecskeméten váltott műszakkal és rövidebb órákkal spórolnának, ezért a diákok a rezsiválság miatti átalakítások ellen szerveztek tüntetést a város központjában. A helyi szakképzési centrum ugyanis úgy szeretné csökkenteni az iskolák rezsiköltségét, hogy a centrumhoz tartozó hat iskola diákjait a fűtési szezon idejére három iskolában vonja össze - írja az RTL.hu.

November 1-től a Kecskeméti Szakképzési Centrum hat iskolájának tanulóit három épületbe vonnák össze a tev szerint. Itt pedig hol délelőtt, hol délután lenne az oktatás. A tanórák 35 percesek lennének, közte 5 perces szünetekkel. A diákok szerint emiatt nagyon nehéz lesz az érettségi felkészülésük.

Egy diák elmondta, hogy egy kéttannyelvű iskolába jár, ahol felsőfokú nyelvvizsgát adna az iskola, ha az érettségi vizsga 60% fölött sikerül. De erre "nagyon nehéz felkészülést jelent, ha nekem 35 perces óráim lesznek és délután nem tudok a magántanáromhoz járni".

A terv szerint a délelőtti oktatás reggel 7-kor kezdődne, a délutáni pedig este fél 7-ig tartana. Ez leginkább a vidéki, bejárós diákok életét nehezítené meg. Így lenne olyan diák, aki este tízre, vagy később érne haza és másnap reggel pedig délelőtti oktatással kezd.

A szülők is egyetértenek gyermekeik tiltakozásával.

"Mi fog azzal a gyerekkel történni, este fél 7-7 órakor sötét van. Azok a lányok, azok a tanulók, akik 30-40-50 kilométerről járnak be, ők hogyan fognak haza járni? Azoknak a szülőknek, akik otthon aggódni fognak, ki fogja megnyugtatni őket, vagy ha történik a gyerekkel valami?" - kérdezik.

A diákok javaslata szerint heti váltásban kéne hol online, hol pedig jelenléti oktatást biztosítani, de nem tárgyalnak velük.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Poloskákra gyanakodtak, ezért megvizsgálták a kínaiaktól kapott modellvonatokat Lázár János minisztériumában a VSquare szerint
A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás. Ez így volt most is a modellvonatokkal.

Link másolása

Poloskát gyanítottak a kínaiaktól ajándékba kapott modellvonatokban a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztériumban - írta a VSquare oknyomozó oldal aktuális hírlevelében.

A kínai elnök háromnapos budapesti látogatása kapcsán kiküldött hírlevélben számoltak be arról, hogy a magyar kormánytisztviselők is gyanakodva állnak Kína magyarországi nyomulásához. Ennek egyik kiváló példája ez a konkrét eset, ami azért is érdekes, mert Orbánék a nyilvánosság előtt rendre tagadják, hogy nemzetbiztonsági kockázatai lennének a kínai térnyerésnek.

A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás, ez így volt most is a modellvonatokkal.

Lázár Jánosék minisztériumában azért a biztonság kedvéért megvizsgáltatták a modellvonatokat, nincs-e bennük rejtett lehallgatókészülék, de végül nem találtak sem poloskákat, sem pedig kamerákat.

Lázár János minisztériuma annyit reagált minderre a VSquare-nek, hogy a kínaiak sosem hoznak játékokat ajándékba, mivel a tárcánál csak komoly munkával foglalkoznak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Így venné elejét a választási csalásoknak Magyar Péter: „Ismerjük a trükkjeiket”
Szavazatszámlálókat toboroz a Tisza Párt alelnöke. Szerinte ők segíthetnek garantálni, hogy a június 9-ei választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le.

Link másolása

Magyar Péter péntek délelőtt osztotta meg posztját, melyben arra kér mindenkit, hogy csatlakozzon a szavazatszámláló csapatukhoz.

„Ismerjük a trükkjeiket: szavazólapok érvénytelenné tétele, láncszavazás, buszoztatás, Kubatov-lista, szavazatvásárlás, szociális- és idősotthonokban szavaztatás, fenyegetés, ígérgetés. Segíts megóvni a választás tisztaságát!

Mindannyiunknak fontos, hogy a választási folyamat átlátható és tiszta legyen. Szavazatszámlálóként Te is hozzájárulhatsz ehhez. A segítségeddel garantálhatjuk, hogy a választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le”.

Magyar ezért arra biztatta a követőit, hogy regisztráljanak szavazatszámlálónak a Talpra magyarok! honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az akkugyártáshoz használt magzatkárosító oldószert talált a Greenpeace gödi kommunális szennyvízben
A környezetvédelmi szervezet szerint ez már a sokadik olyan eset, amikor az ember egészségére nézve veszélyes méreg került a környezetbe.

Link másolása

A Greenpeace számolt be oldalán arról, hogy a gödi Samsung gyár által is használt városi kommunális szennyvízcsatornába magzatkárosító NMP-oldószer került.

A környezetvédők februárban vettek mintákat a gödi üzem mellé nagy mennyiségben távozó vízból, amelyben a vizsgálatok szerint NMP-oldószert találtak. Ennek okán a Greenpeace petíciót indított a hazai akkumulátor-iparági üzemek szabályainak szigorításáért.

Miután a vizsgálatok kimutatták, hogy reprodukciót károsító oldószerrel szennyezett kommunális víz folyt ki a Samsung-üzem melletti területre, a Greenpeace adatigényléssel fordult a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt-hez, a katasztrófavédelemhez, a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz, illetve Göd Város Önkormányzatához.

A hatóságoktól érdemi válasz mindezidáig nem érkezett, a DMRV Zrt. viszont az adatigénylésre az alábbi információt küldte a zöldszervezetnek:

„2024. február 21-én a Csomád, Göd-Újtelep településrész és a Samsung SDI Magyarország Zrt. gödi gyárának szociális szennyvizét szállító gödi közüzemi szennyvízelvezető hálózaton, a hálózatba került lakossági eredetű csatornaidegen anyagok által okozott dugulás következett be. A dugulás következtében városi-kommunális eredetű szennyvíz lépett ki felszínre a Göd, „Bócsai körforgalomnál”, amely a körforgalom mellett elhelyezkedő szántó területre is kijutott. A kérdéses esemény során csőtörés nem történt.”

Az eset pikantériáját adja, hogy a gödi Samsung SDI gyár a bírósági döntés következtében jelenleg nem hatályos környezethasználati engedélye tiltja, hogy a kommunális szennyvízbe toxikus anyagok kerüljenek, illetve technológiai szennyvíz sem kerülhet bele.

„Elfogadhatatlan, hogy a Samsung által is használt kommunális csatornába akkumulátorgyártáshoz használt magzatkárosító mérgek jutottak. Követeljük, hogy a hatóság vizsgálja ki ezt az esetet, legyen jogi következménye a szennyezésnek, indítsanak vizsgálatot, hogy továbbra is fennáll-e ez a szennyezés, és tegyenek azonnali lépéseket, hogy a jövőben ne történhessen meg hasonló szabálytalan kibocsátás. Követeljük továbbá, hogy a környezetvédelmi hatóság szerezzen érvényt a bíróság döntésének, és hatályos környezethasználati engedély hiányában azonnal állítsák le az akkumulátorgyár működését, különösen hogy a Greenpeace mérései alapján feltételezhető, hogy az üzem már eleve nem tartotta az engedélyben előírtakat”

– jelentette ki Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője.

Ez már a többedik alkalom, hogy Göd városában az emberi egészségre veszélyes méreg került a környezetbe. Korábban ismertté vált – és nem lett kivizsgálva –, hogy a gödi kutak vizében tűnt fel NMP, illetve hogy 2021-ben több mint 80 tonnányi NMP került az üzemből a levegőbe.

A petíciót itt lehet elolvasni és kitölteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbánék több pénzt költenek a vérszívók elleni harcra - meghozták a döntést
A kormányfő Varga Mihály pénzügyminisztert azzal bízta meg, hogy az országos szúnyoggyérítési programra biztosítson 1 milliárd 840 millió forint többletforrást. Több pénz jut idén a szúnyogok elleni harcra.

Link másolása

A 24.hu szúrta ki, hogy a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent a kormány határozata az idei országos szúnyoggyérítési program végrehajtásához szükséges intézkedésekről.

Ezek szerint idén több pénz jut a vérszívók elleni harcra.

Orbán Viktor kormányfő Varga Mihály pénzügyminisztert azzal bízta meg, hogy – Pintér Sándor belügyminiszter bevonásával – az országos szúnyoggyérítési programra biztosítson 1 milliárd 840 millió forint többletforrást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: