Hadházy Ákos: Kövér László kitiltott a parlamentből, aztán megbüntetett, mert nem voltam bent szavazni
Hadházy Ákos szerint Kövér László házelnök előbb kitiltotta őt az Országházból, majd megbüntette 800 ezer forintra, amiért nem jelent meg a parlamenti szavazásokon. A képviselő a közösségi oldalán bemutatta az indoklást is, amely szerint miután Kövér a kitiltásáról döntött és ezt hivatalosan közölte is vele, „az még nem volt jogerős... Jogerős csak akkor lett a dolog, amikor azt a parlament is elfogadta”.
A képviselő úgy értelmezte az indoklást, hogy „a hibbant házmester” szerint még be kellett volna mennie dolgozni, vagyis szavazni, annak ellenére, hogy már tudott a kitiltásáról. A politikus úgy véli, a büntetés célja „a nettó szemétkedés” és az, hogy megmutassa, „ő ezt is megteheti”. Megjegyezte: szerinte Kövér személyesen figyelte, bemegy-e a parlamentbe, mivel nem gondolja, hogy erre külön ember lenne az Országgyűlés Hivatalánál.
A 800 ezer forintos bírságot – aminél „Andi nadrágja, vagy Matolcsyné papucsa is többe kerül” – Hadházy szerint kigazdálkodható, de „remélhetőleg utoljára” segítséget kér a kifizetéséhez, hogy „a beteg lelkű embernek” kevesebb oka lenne vigyorogni. A honatya tiltakozásai miatt kiszabott büntetéseket korábban is összedobták a vele egyetértő adományozók, ezért kérte, hogy „akinek ez nem jelent problémát”, járuljon hozzá a 800 ezer forint összegyűjtéséhez.
A Telex emlékeztet: a Zugló független országgyűlési képviselőjeként dolgozó Hadházyt a tavaszi füstgyertyázás tiltották ki az Országházból, emiatt a vitákra és a nyílt szavazásokra be sem mehet, egyedül a titkos szavazásokon vehet részt. Várhatóan csak az őszi ülésszak elején, szeptember közepén térhet vissza a parlamentbe.