FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Ha nem fekszel le velem, elküldöm a szüleidnek” – Mit sem sejtő nők intim fotóit adják-veszik az internetes csoportokban

Több tízezer férfi lehet érintett a magánjellegű képek csereberéjében csak az Egyesült Királyságban. A nők szinte tehetetlenek a gyűjtőtársadalommal szemben.


Egy véletlen folytán fedezte fel a BBC újságírója, hogy az interneten mit sem sejtő nők fotóival kereskednek. Az egyik ismerősének fényképét egyszerűen ellopták az Instagramról, majd a kép a Redditen kötött ki, ahol a kommentelők kiélték magukat a látványon. Pedig nem is meztelen fotó volt.

Ezután kezdett nyomozni a lap újságírója, és

több száz kamuprofilt talált, amiket ismeretlen tulajdonosaik az ellopott intim és kevésbé intim fényképek megosztására és kereskedelmére használnak.

Mindez természetesen a képen szereplők engedélye nélkül, jórészt a tudtukon kívül történik.

Az intim felvételeket nemcsak egy több ezer fős követőtáborral osztották meg, hanem a közösség tagjai az anonimitás álarca mögé bújva összefogtak, és kiderítették a fotókon szereplők személyazonosságát. Ezt nevezik doxolásnak, vagyis az interneten fellelhető valamennyi személyes adat összegyűjtését és közzétételét az illető akarata ellenére.

Miután napvilágot látnak a fotókon szereplő nők valós vagy online elérhetőségei, a csoport tagjai szabályosan lerohanják az interneten a célszemélyt, akit szexuális megjegyzésekkel, fenyegetésekkel, vagy pedig zsarolással tartanak sakkban.

Ez akár történhetne az internet egy teljesen eldugott bugyrában is, de valójában mindez szinte a szemünk előtt, az egyik legnagyobb közösségi oldalon zajlik, ebben az esetben a Magyarországon is egyre népszerűbb Redditen.

A magát „az internet kezdőlapjaként” meghatározó platformnak világszerte 50 millió, az Egyesült Királyságban 4 millió felhasználója van. A subredditek, vagyis a fórumok többsége ártalmatlan, de az oldalt története során többször is vádolták azzal, hogy kifogásolható tartalomnak is helyet biztosít. 2014-ben rengeteg hírességről töltöttek fel pikáns képeket a felületre, négy évvel később pedig egy olyan csoportot kellett felfüggeszteni, ahol deepfake technológiával készítettek hamis pornóvideókat közismert sztárok főszereplésével.

A botrányokat követően a Reddit szigorított szabályzatán, mely elsősorban a nyíltan szexuális tartalmak közlésének felülvizsgálatára vonatkozott.

Ennek ellenére az átlagemberekről készült magánjellegű fotók kereskedelme manapság szabályosan virágzik az oldalon a platform által bevezetett tiltások ellenére.

A lap újságírói a nyomozás során több tucat olyan csoportra bukkantak, ahol csak az Egyesült Királyság valamennyi szegeltéből származó nők fotóit osztogatják meg és tárgyalják ki. Csak a dél-ázsiai nőkről szóló közösségnek 20 ezres követőtábora volt. Az itt közkézen forgó felvételeken szerepeltek olyanok, akiket az újságírók személyesen ismertek, másokat pedig aktív közösségi jelenlétük miatt láttak már.

Úgy számolták, hogy ebben a csoportban nagyjából 15 ezer fényképet lehetett végignézni. Ezek közül ezret vizsgáltak meg alaposabban, melyek között 150 különböző nőről találtak erotikus tartalmú fotót.

A kommentek szinte kivétel nélkül szexuális tárgyként dehumanizálták a felvételeken szereplőket, aki közül a többségnek fogalma sem volt arról, hogy mi folyik a háta mögött.

A nyomozás során kapcsolatba léptek az egyik képen szereplő nővel, aki elmondta: ma már naponta kap zaklató, szexuális megjegyzésekkel teli üzeneteket, miután az Instagramról ellopott fotója bekerült az egyik ilyen csoportba.

De nemcsak a fotók nyilvános megosztása és pocskondiázása zajlik ezekben a fórumokban. Sokan kereskednek is a szaftosabb felvételekkel, amiket a mit sem sejtő nők partnerei készítettek, esetleg a fotón szereplők intim szelfijei is lehetnek. Még mélyebbre ásva akadnak olyan videók is, amiket szex közben, titokban készíthettek a nőkről, talán már eleve azzal a szándékkal, hogy piacra dobják ezeket.

Egy-egy ilyen tranzakció pedig épp úgy jön létre, mint a való életben egy piacon. Példaként hozzák fel egy orális szex közben megörökített nő fotója alatti párbeszédet. Az egyik kommentelő azt kérdezi, hogy van-e valakinek videója a fotón szereplő nőről. Válaszban írják meg neki, hogy a fenti képet is tartalmazó teljes mappát át tudják küldeni neki 5 fontért (2400 forint). Egy harmadik hozzászóló pedig a nő elérhetőségei iránt érdeklődik.

A cikkben az Ayesha álnevet használó nőről aktus közben, titokban készültek tavaly a felvételek. A nőt időnként azzal zsarolják az ismeretlenségbe burkolózó redditezők, hogy elküldik a szüleinek a fotókat, ha nem fekszik le velük.

Akadt olyan is, aki azzal fenyegette, hogy ha Ayesha nem egyezik bele a szexbe, akkor megkeresi és megerőszakolja.

A pakisztáni származású nő számára mindez azért különösen ijesztő, mert közösségükben a házasság előtti szex nem elfogadott.

Ayesha ezért egy idő után megszakította minden baráti kapcsolatát, elköltözött otthonról, végül pedig öngyilkosságot kísérelt meg. Ezután mesélte csak el szüleinek, hogy mi történt, akik mindketten depressziósak lettek. A nő azt mondja, végtelenül szégyelli magát a történtek miatt és különösen azt, hogy ilyen helyzetbe hozta a családját.

A megalázott nő többször felvette a kapcsolatot a Reddittel. Az egyik videót szinte azonnal törölték, míg egy másik eltávolítása négy hónapig húzódott. De hiába: addigra már mindenhol elterjedt a felvétel, ami néhány héttel később ismét előkerült a subredditben, amit egy Zippomad nevű felhasználó hozott létre és moderált. Az óvatlan zaklatót éppen a neve buktatta le végül.

A férfi egy másik fórumon nagy tételben vásárolta fel a különleges Zippo öngyújtókat. A lap riportere megbeszélt egy találkozót vele az öngyújtók miatt, itt derült ki, hogy a fórumgazda álneve őt fedi. A férfi egyébként egyetemet végzett és egy nagy cégnél dolgozik vezetői beosztásban. Vagyis egyáltalán nem olyan személy volt, akire előzetesen számítottak. A férfi röviddel később törölte dél-ázsiai nők fotói számára létrehozott subredditet.

Azzal védekezett, hogy a csoport célja valójában a nők „megbecsülése” volt,

de a rengeteg felhasználó miatt egy idő után lehetetlen volt moderálni a fórumot.

Az intim fotók adás-vétele mára olyan széles körben elterjedt, hogy a jelenség saját nevet kapott: collector culture, vagyis magyarul kb. gyűjtőtársadalom. Clare McGlynn, a Durhami Egyetem jogászprofesszora szerint a csoportba egyáltalán nem csak a perverzek tartoznak, ahhoz ugyanis túl sokan vannak. A szakértő szerint több tízezer ember is érintett lehet.

A professzor szerint a lényegi fotókereskedelem nem a nyilvános csoportokban, hanem privát beszélgetésekben, kislétszámú chatcsoportokban zajlik. Ugyanakkor helyenként ott is felbukkannak erre utaló jelek, ahol férfiak ezrei gyűlnek össze az interneten. Clare McGlynn úgy véli: rengetegen lesznek úgy a közösség befolyásos tagjai, hogy hatalmas gyűjteményt halmoznak fel az illegálisan megszerzett fényképekből. Ez egyúttal

szinte lehetetlenné teszi a fotók és videók gyökeres kiirtását, mivel ha valahonnan törlik is a fájlokat, rövid időn belül egy másik gyűjteményből valaki újra elérhetővé teszi.

A BBC hét nővel is beszélt, akik megpróbálták eltávolíttatni a Redditről a kompromittáló felvételeket. Kivétel nélkül mindannyian őgy érzik, hogy a vállalat nem ad kellő segítséget a hasonló esetekben. Négyük esetében soha nem szedték le a szóban forgó felvételeket, míg többeknek nyolc hónapot kellett várni a kifogásolt tartalom törlésére. A közösségi oldal azzal védekezik, hogy csak tavaly 88 ezer ilyen fotót távolított el, ami azt bizonyítja, hogy „rendkívül komolyan” veszik a problémát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A magyar nézők 10 kedvenc halloweeni filmje - Tim Burton és a 90-es évek viszik a prímet
A TOP 10-es filmek közül nyolc a kilencvenes években készült, négyet pedig Tim Burton írt vagy rendezett. Háromban Johnny Depp a főszereplő, bár az egyikben csak a hangját adja.


A Magyar Filmadatbázis az ünnephez közeledve kíváncsi volt, vajon melyek a magyarok kedvenc Halloween filmjei. A hazai nézők 8000 szavazata alapján Tim Burton Ollókezű Edward című kultfilmje bizonyult a legközkedveltebbnek. A TOP 10-es lista 2. helyén a Halloween - A rémület éjszakája áll. Dobogós A halott menyasszony, a negyedik legnépszerűbb Az Álmosvölgy legendája, az ötödik pedig a Sikoly lett.

A TOP 10-es filmek közül nyolc a kilencvenes években készült, négyet pedig Tim Burton írt vagy rendezett. Háromban Johnny Depp a főszereplő, bár az egyikben csak a hangját adja.

Október 31-e, mindenszentek előestéje, a Halloween egyre népszerűbb ünneppé kezdi kinőni magát hazánkban is, így a Magyar Filmadatbázis, a mafab.hu felhasználóinak értékelései alapján összeállította a Halloween-filmek TOP 10-es listáját.

A listára csak olyan filmek kerülhettek fel, melyek legalább 500 szavazatot kaptak a magyar nézőktől, és melyek megfelelnek a halloweeni filmek kritériumainak.

Az összesen 8000 szavazatból 1304-et kapott 86% értékeléssel Tim Burton 1991-ben készült, Golden Globe-ra és Oscarra jelölt Ollókezű Edward című kultfilmje, ezzel ez bizonyult a legközkedveltebbnek Johnny Depp és Winona Ryder főszereplésével.

Előzetes:

A TOP 10-es lista 2. helyén egy igazi horror klasszikus, az 1978-as Halloween - A rémület éjszakája áll, s bár 88%-os értékelést kapott a nézőktől, “csupán” 818-an voksoltak rá. John Carpenter mesterművében Michael Myers, a mániákus gyilkos ekkor tör ki az elmegyógyintézet falai közül, hogy visszatérjen egykori rémtettének színterére.

Előzetes:

788 szavazattal, 86%-os értékeléssel dobogós lett Tim Burton 2005-ös stop-motion–animációs vígjátéka, A halott menyasszony, melyben Victor akaratán kívül eljegyezte magát a Halott Menyasszonnyal, akinek szíve régóta megszűnt dobogni, ám szüntelenül keresi az igaz szerelmet és a társat, aki megosztja vele örök nyugodalmát. Victor Van Dort Johnny Depp hangján szól az eredeti verzióban.

Előzetes:

A negyedik legnépszerűbb egy újabb Tim Burton film, az 1999-es Az Álmosvölgy legendája, szintén Johnny Depp főszereplésével. Három rendkívül különös gyilkosság zaklatta fel a békés kis közösség nyugalmát. Mindhárom áldozatnak levágták a fejét, és a fejek eltűntek... A falubéliek váltig állítják, tudják, ki követte el a rémséges tetteket: nem más, mint a legendás Fejnélküli Lovas!

Előzetes:

A TOP lista ötödik helyén végzett a Sikoly 1996-ból Neve Campbell és Drew Barrymore főszereplésével. Brutális sorozatgyilkos kezdi el terrorizálni a csendes kisvárost. A gyilkos kedvenc horrorfilmjeiből merít ihletet. Előzetes:

A hatodik legkedveltebb halloweeni film az 1994-es A holló. Minden évben egyszer, az ördög éjszakáján a holló kiválaszthat egy lelket azok közül, akik értelmetlen halált haltak, s így lehetőséget kapnak arra, hogy bosszút állva lelkük nyugalomra leljen. A történet még hátborzongatóbbá vált azzal, hogy a film főszereplője, Brandon Lee a forgatás közben meghalt.

Előzetes:

A hetedik helyen a Karácsonyi lidércnyomás áll 1993-ból. A Tim Burton írta és Henry Selick rendezte animációban az Ünnepek Birodalmában Rosszcsont Jack uralkodik. Halloween város polgármestereként a frászt hozza az emberekre, de már nagyon elege van az egyre unalmasabb rémisztegetésből. Megérlelődik benne a gondolat, hogy a saját irányítása alá vonja karácsony ünnepét.

Előzetes:

Nyolcadik lett a szerethető fekete komédiák egyik remeke, az 1991-ben készült Addams Family. Az imádnivalóan rosszindulatú teremtményekből álló galád család mindent elkövet, hogy minél visszataszítóbbnak tűnjenek a külvilág számára.

Előzetes:

Robert Zemeckis 1992-es filmje, a Jól áll neki a halál a kilencedik Meryl Streep, Goldie Hawn és Bruce Willis főszereplésével. Két barátnő mindent megoszt egymással: barátságot, irigységet, féltékenységet, gyűlöletet és most Ernestet is! Ők hárman osztoznak a legnagyobb titkon, amely örökre megváltoztatja az életüket és halálukat.

Előzetes:

Végül az 1999-ben készült Átkozott boszorkák végzett a tizedik helyen Sandra Bullock és Nicole Kidman főszereplésével.

Előzetes:

A cikk támogatója a Milli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bödőcs Tibor: Utolért már bennünket Ausztria? Bevezettük végre a rubelt?
Az ország egyik legnépszerűbb humoristája mindenkit megnyugtat: aki akar, be fog jutni valamelyik fellépésre. Bödőcs turnéjának első állomásaira már elkapkodták a jegyeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Rövidesen turnéra indul Bödőcs Tibor. A humorista kedd délelőtti posztjából kiderül, hogy az első helyszínekre már el is kapkodták a jegyeket. Éppen ezért mindenkit megnyugtat a bejegyzésben, hogy „lesz még sok jegy, helyszín, dátum”.

„A turné másfél, két évig szokott tartani. A végén már egész nagy arénákban röpködünk. Remélem, mindenki feljut végül valamelyik gépre!” – olvasható Bödőcs posztjában, aki ezután néhány költői kérdést is feltesz a követőinek.

„Tényleg, ha már itt tartunk: történt valami lényeges az elmúlt tíz hónapban, mióta nem léptem fel? Ki a miniszterelnök a Duna menti, félkész Kánaánban? Utolért már bennünket Ausztria Bevezettük végre a rubelt? Mi a magyar ma?”

Bödőcs Tibor legutóbb a nyár elején jelentkezett új videóval. Ebben a Pride-fesztivál kezdetére bújt Horváth Jürgen bőrébe, és arról kiabált, hogyan lett újra normális:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
100 mágnest rendelt Temuról egy új-zélandi fiú, lenyelte azokat, és meg kellett operálni
A 13 éves fiút négy napnyi pokoli hasi görcs után műtötték meg a taurangai kórházban. A szakértők az online piactér veszélyeire hívták fel a figyelmet.


Egy 13 éves új-zélandi fiú 100 mágnest nyelt le, amelyeket a Temuról szerzett be, számolt be róla a Guardian. A parányi, 5×2 milliméteres neodímiumdarabok a beleiben négy egyenes sorba rendeződtek, miközben Új-Zélandon 2013 óta tiltják az ilyen mágneseket – írja a New Zealand Medical Journal.

A fiú négy napig kínlódott hasi görcsökkel, majd a North Islandon lévő Tauranga Kórházban a sebészek megoperálták.

Az orvosok a mágnestömbökkel együtt eltávolították az elhalt bélszöveteket is, mert a tapadóerő négy helyen nekrózist okozott a vékonybélben és a vakbélben. A gyerek nyolc nap kórházi kezelés után hazamehetett.

„Ez az eset nemcsak a mágnesek lenyelésének veszélyeire, hanem az online piactér gyermekek számára jelentette veszélyekre is rávilágít” – írták a New Zealand Medical Journalban megjelent tanulmány szerzői.

A Temu sajnálatát fejezte ki, és vizsgálatot indított, hogyan feleljen meg az új-zélandi biztonsági előírásoknak. Több piacon, köztük az Európai Unióban is sok kritika éri a céget, amiért nem távolítja el az illegális termékeket a piacteréről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Molnár Áron beleállt Tóth Gabiba: Biztos vagy abban, hogy nem beszélsz sületlenségeket?
A színész-aktivista legújabb videójában Tóth Gabi békemenetes nyilatkozatára reagált. Molnár Áron szarkasztikus megjegyzésekkel kommentálta a hallottakat.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Molnár Áron újabb videójában Tóth Gabi békemenetes nyilatkozatára reagált. A színész paródiában dolgozta fel az énekesnő gondolatait, és szarkasztikus megjegyzésekkel kommentálta a hallottakat.

A felvételen többek között azt írta:

„Üzenet az én Gabimnak... avagy... bár lenne mindenki mellett egy Máté, aki tudja, amit mi nem tudunk...”.

A videóban grimaszolt is, miközben Gabi megszólalt, például akkor, amikor az énekesnő azt mondta: „Tudomásom szerint Hatvanpusztán sincsenek zebrák egyébként, csak szólok, az is egy álhír volt”.

Molnár erre így válaszolt: „Amúgy

Gabi, csak szólok, hogy a hatvanpusztai birtokon vannak zebrák és antilopok is, amik egyébként Orbán Viktoré és Mészáros Lőrincé.

Egyébként ezeket az antilopokat meg zebrákat quaddal szokták kergetni, hogy aki arra jár, ne lássa őket”.

Az énekesnő később azt is mondta, hogy nincs benne a Harcosok Klubjában, amire Molnár ezt reagálta:

„Gabi, biztos vagy abban, hogy nem beszélsz sületlenségeket? (...) Abban benne vagy, hogy kicsit utánaolvasol a közügyeknek, mielőtt megszólalsz?”.

Molnár Áron korábban is többször felszólalt különféle társadalmi és politikai ügyek kapcsán. Videóiban rendszeresen üzent már politikusoknak és hírességeknek is, köztük Lázár Jánosnak, Orbán Ráhelnek, Vasvári Viviennek és férjének, Bodnár Zsigmondnak, valamint Mészáros Lőrincnek és Novák Katalinnak.

@molnar.aron23Üzenet az én Gabimnak.. avagy.. bár lenne mindenki mellett egy Máté, aki tudja, amit mi nem tudunk..♬ eredeti hang - Áron


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk