SZEMPONT
A Rovatból

„Ha mögé néztek volna, akkor több ezer gyereket látnak sérülten, betegen” – teljes bizonytalanságban vannak a kupakgyűjtők

A hulladékgazdálkodás államosításával a kupakgyűjtés szabályozását is a MOL vette át. De egyelőre minden leállt, pedig a beteg gyerekeknek most is nagy szükségük lenne a segítségre.


Talán mindenki találkozott már olyan jótékonysági felhívással, amely kupakok gyűjtésére, leadására buzdított, legtöbbször egy konkrét célt is megjelölve: egy alapítvány támogatását, vagy egy adott beteg gyermek gyógykezelésének segítését. A kupakokat hulladék átvételi helyekre viszik, ahol kilónként 60-80 forintot kaphatnak érte. Egy nagyobb műanyag zsák maximum 8-10 kilós lehet, ki lehet számolni, mennyi munka van a támogatás összekaparásában.

Ez a szegény emberek karitatív eszköze. A kupakokat közösségi munkában gyűjtik, zsákolják, szállítják. Most ők kerültek teljes bizonytalanságba.

Történt ugyanis, hogy központosították a hulladékgazdálkodást, és a monopóliumot a MOL nyerte el. A vállalat létrehozta a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt-t (MOHU), amely a MOL csoport részeként meg is kezdte a felkészülést a piac július elsején történő átvételére. Ekkortól az addigi átvevőhelyek csupán a kiskereskedelmi láncolat láncszemei lesznek, melyeknek kötelező továbbadni a MOHU felé az átvett hulladékot, megszabott felvásárlási áron.

Csakhogy az érintettek néhány nappal a rendszer indulása előtt sem ismerik a részleteket, és a kupakgyűjtések országszerte leálltak, hatalmas nehézségek elé állítva az érintett családokat.

Csepely Éváék évek óta gyűjtöttek kupakokat kisfiuk, Kornél kezelésére.

„Több százezer forint összejött évente. Nekünk az nagyon nagy segítség volt, hogy a gyereket el tudjuk rehabilitációra hordani” - mondja az édesanya.

Kornélról három évesen derült ki, hogy nyitott szívsövénnyel és kromoszómarendellenességgel született. 6 és fél hónapos kora óta West-szindrómás, ami az epilepsziának egy agresszív formája. Nem beszél, nem mutogat, nem szobatiszta, nem tudja megrágni az ételeket, rengeteg gyógyszert kell szednie.

„Most, 2-3 havonta hordjuk a rehabilitációra. Amikor 3 évesen kiderült, hogy nagyon nagy problémák vannak vele, akkor Sopronba hordtuk, most pár éve Solymárra, a Borsóházba. Létrehoztunk Kornélkának egy alapítványt, a Segíts Te Is Kornélon Alapítványt, azt gondolván, ha van egy számlaszám, akkor könnyebben megtalálnak minket a támogatások. Sajnos nem így lett, nem érkezik annyi pénz, hogy a gyereket tudjuk belőle fejlesztésre hordani.”

6-7 éve kezdtek el a kupakot gyűjteni. Akkor még 65 forintot adtak kilogrammonként, és Csömörre, illetve Tinnyére hordták.

„Az emberek kezdettől fogva annyira segítőkészek voltak a gyűjtésben! A 99 éves mamitól a kétéves kisbabáig mindenki gyűjtötte nekünk a kupakot. Több tonna kupakról beszélünk, amit egyedül, segítség nélkül, a sérült kisfiammal szedtem össze, meg a kislányommal.”

Vettek egy egyterű autót, meg egy utánfutót, és így próbálták összeszedni mindenhonnan a kupakot. Csepely Éva szerint több százezer forint össze is jött évente. „Én azt gondolom, hogy két kezelés biztos, hogy kijött a kupakok árából évente.”

De ennél sokkal több kiadásuk van. „Például a sérült gyerekeknek három darab pelenka jár naponta. Az én kisfiam 13 éves, azt a három darab pelenkát szerintem hajnal 4-től délelőtt 10 óráig elfogyasztja.”

A többit saját zsebből kell megvenniük. „Most már nem lehet közgyógyra felíratni, mert kivonták a közgyógyos keretből. Így 300 forint darabja. 8 és 10 darab között fogy el naponta. Hat csomag pelenkát szoktam venni Korinak. Egy csomag pelenka 9000 forint. Úgyhogy 6x9, vagyis 50 ezer forint csak a pelenka. Nem beszélve arról, hogy szedi a gyerek az epilepszia-gyógyszereket. A támogatott gyógyszer nem igazán hatásos, viszont mióta a CBD olajat szedi, rohammentes.”

Ez viszont 26.500 Ft, és 25 napra elég.

„Hiába kell nekünk kifizetni, de a föld alól is összeszedi a szülő azt a pénzt, hogy a gyerekét ne lássa rohamozni. Én nem szeretnék oda visszakerülni, amikor minden hajnalban arra keltünk fel, hogy a kisfiamnak 16 perces rohama volt”

- mondja Éva.

Dolgozni az ápolás mellett nem tud, így a 208.800 Ft otthon ápolási díjból, a 23.300 Ft-os emelt családi pótlékból, meg a kislányuk után járó emelt családi pótlékból élnek.

„Az apa fizetése meg megy a millió hitelre, amit felvettünk, hogy Kornélkának biztonságos környezetet tudjunk nyújtani. Korábban egy társasházban laktunk 49 négyzetméteren, de a Covid ideje alatt, amikor a gyerek be volt zárva kiköltöztünk onnan. Egy súlyosan és halmozottan sérült gyereknek elég nehéz megmagyarázni, hogy nem mehet ki, mikor önállóan csak járni képes, és nem csinálhatta még azt sem. Akkor határoztuk el, hogy veszünk egy családi házat. Egy jövedelemre 4 és fél millió forint hitelt kaptunk. Azóta építgetjük ezt a házat, hogy Korinak biztonságos legyen. Kértünk arra is segítséget, benne voltunk a televízióban, de senki nem jelentkezett. Illetve egy vállalkozó jelentkezett, aki egy fél évig váratott magára, hogy ő majd jön és segít nekünk lakhatóvá tenni az ingatlant, majd ennyi idő után végül csak annyit mondott, hogy sorry, de nem tud jönni.”

A szülők mindent megtesznek, hogy Kornélt folyamatosan hordhassák rehabilitációra.

„Éppen a héten kértem egy terápiás javaslatot a Borsóháztól. Azt írják: Az elért eredmények és a további fejlődés érdekében Kornélnak kifejezetten javasolt az elkövetkező egy évben a komplex program folytatása. Javasolt terápiás intenzitás, egy-másfél havonta egy hét. A terápia költsége: a komplex napi 2+2 órás terápiás program kedvezményes ára 160.000 Ft/hét. Hosszú távú előfinanszírozás esetén további kedvezményt biztosítva 155.000 Ft/hét.” Kornél és családja vidékről érkezik, számukra szállás szükséges, melynek ára 50-60 ezer forint.

Évának fogalma sincs, ha kiesne a kupakgyűjtés, miből pótolnák ezt az összeget. Már most is nagyon nehéz helyzetbe kerültek.

„Itt vagyunk teljesen kétségbe esve, a következő rehabilitáció kezdete az július másodika, nem tudom, mit fogunk csinálni, holott már kiírták a Borsóházas honlapra, és ha lemondjuk az időpontot, akkor is valahány százalékot meg kell térítenünk, merthogy akkor valakit a helyünkre kell intéznünk. El se tudom képzelni, mi lesz így.”

Nagyon sokan vannak ebben a helyzetben.

A MOL annyit közölt, hogy „már folyamatban vannak azok az előkészületek és megállapodások, amellyel biztosítjuk, hogy folytatódhasson a karitatív célokra történő kupakgyűjtés.” Most kötik a szerződéseket a gyűjtőpontokkal és hulladékhasznosítókkal, és azon dolgoznak, „hogy a karitatív célokra történő kupakok átvétele folyamatos legyen.”

Bigus Árpádné Melinda egy ilyen gyűjtőpontot vezet, de őt még nem keresték, így egyelőre teljesen leálltak. Pedig szerinte már eddig is nagyon nehéz körülmények között dolgoztak.

„Ez a kupakgyűjtéses dolog tíz évvel ezelőtt kezdődött. Nyilvánvalóan a kényszer vitte bele az embereket abba, hogy a pénzszerzésnek ezt a módját válasszák. Ott voltak azok az emberek, akik otthon gyűjtögették, és a kis szatyorkájukkal elvitték egy gyűjtőpontra, az a gyűjtőpont több zsákkal elment egy nagyobb gyűjtőpontra, tehát ez egy óriási összefogás volt, ami ismeretlen emberek munkáját hozta össze, és lettek belőle kamionnyi leadandó mennyiségek.”

Melinda szerint mindez hosszú évek alatt fejlődött egy kvázi országos hálózattá. Mindig voltak rászorulók, főleg beteg gyerekek, és olyanok, akik megpróbáltak segíteni rajtuk.

„Valamikor régen a 10 forint is szép pénz volt érte, most 85 forintért vesznek át 1 kiló kupakot. Vannak olyan közbenső átvevők, akik ennél jóval kevesebbet adnak érte, de a kényszer nagy úr, tehát sokan voltak olyanok, akik akár 40 forintért is leadták inkább, mert egyben pénzt kaptak, még ha az 20 ezer forint is volt.”

Egy zsák kupak nagyjából 800-1000 Ft-ot ér, egy kamionnyi 4-500 ezer Ft-ot. Ez a mennyiség durván egy év alatt jön össze egy kiterjedt támogató hálózattal rendelkező gyerek részére.

„A rendszer nagyon sokáig jól működött, mert az ár és a költség aránya elég jó volt ahhoz, hogy megérje csinálni. Mára jutottunk el oda, az üzemanyagár-robbanásnak köszönhetően, amikor már mi is úgy éreztük, meg kell fontolni azt, hogy egyáltalán megéri-e.”

Ebben a helyzetben jött az új szabályozás, ami fenekestül felforgat mindent.

„A július elsején érvénybe lépő új szabályozás szerint a hulladékhasznosítók már csak szerződéses jogviszony keretében, a MOL-lal együttműködve tudnak dolgozni.”

Melindáék attól tartanak, hogy ha marad is a kupakgyűjtés, jelentősen csökkennek majd az átvételi árak, mert minden egyes hulladékhasznosító csupán egy közbenső átvevőhely lesz.

„Az ebben a szakmában tevékenykedő ismerőseim közül mindenki egyértelműen azt mondja, hogy meg sem fogja közelíteni az átvételi ár a jelenlegi 85 forintot, ami már most is necces, hiszen ebbe irdatlan munkát kell beletenni.”

„De közben arról beszélünk, hogy vannak olyan élethelyzetben lévő családok, ahol nincs más forrás segíteni a beteg gyermekeken, ritkább esetben felnőtteken. Ezek a beteg gyerekek innentől kezdve, miután nincs mivel visszapótolni ezeket az összegeket, nem fognak eljutni például a Borsóházas kezelésre, amire egyébként nagyon nagy szükségük lenne. Illetve nem lesz mondjuk pelenka, nem lesz állítógép, vagy egy olyan műtét, amiért fizetni kell, mert nem fizeti a társadalombiztosítás, vagy olyan gyógyszer, amit szintén nem, vagy ha támogat is a TB, akkor olyan az ára, hogy nem tudja megfinanszírozni a család. Tehát ez pótolhatatlan.”

Rainiss Andrea egyesülete egy gyűjtőszívet működtetett, ahová a kupakokat dobálhatták. Most az is zárva van.

„Pár évvel ezelőtt az egyesületünknek az egyik tagja azt mondta, hogy mit szólnátok hozzá, ha mi is egy kupakgyűjtó szívet készíttetnénk. Akkor még Magyarországon csak egy-kettő ilyen szív volt. Megálmodtunk, megcsináltuk. Most is kiráz tőle a hideg, hogy ezalatt a közel három év alatt húszszor ürítettük, és mindig volt mellette még több zsák, hozták pluszba.”

Az első adagot Szentkirályszabadjára vitték, mert nem találtak más elérhetőséget. „Örültünk, hogy valaki fogadta. Ott egy gyönyörű szép kislány feküdt az ágyban, mozdulatlanul. Mutatta az anyukája, hogy köszöni szépen, nézze meg, őneki van ez a kupakgyűjtés.”

„Később elvittük a Fanni Házat Támogató Alapítványnak. Ott a gyerekek, felnőttek közösen átválogatták, és amikor már összegyűlt egy nagy autóra való, akkor elszállították valahová, ahol úgy tudom, kilónként kaptak 80 forintot. Mi tehát az értékesítésben nem vettünk részt, csak a segítséget adtuk.”

Bevezetett egy szobába, ezt úgy képzelje el, hogy plafonig értek a zsákok.
Ez 25-30 ezer forintnyi kupak lehet – még most

Andrea azt mondja, végtelenül szomorú, hogy a teljes bizonytalanság miatt most le kellett állniuk.

„Ez a pénz, amit gyűjtöttünk, nemcsak mi, hanem mások is az országban, a beteg gyerekek javára lett félrerakva és gyűjtve, ezzel támogatva olyan gyerkőcöknek az életét, akik valamilyen oknál fogva sérültek, betegek. Ebből tudták őket elvinni kirándulni, vagy kezeléseket támogatni.”

„Egész Magyarországon jószerivel most már nincs olyan falu, ahol ne lenne kupakgyűjtő szív. Most fekete masnival ott állnak bezárva, legalábbis a miénkre tettünk egy fekete masnit.”

„Most fekete masnival ott állnak” (fotó: Rainiss Andrea)

Andrea szerint még az utolsó héten is volt olyan, aki közzétette, négy tonnát gyűjtöttek.

„Na most számoljunk, hogy egy kupak hány gramm. Ez Magyarországon valódi közösségi összefogás volt.”

„Az a baj, hogy ha valamit létrehozunk, és ez elkezd működni, azután valaki azt mondja, hogy innentől ez másképp működjön, senki nem néz mögé” - mondja.

„Mert ha mögé néztek volna, akkor több ezer gyereket látnak sérülten, betegen, boldogan, mosolygósan, hogy kaptak egy játékot, hogy elutazhattak valahova, hogy fagyizhattak, hogy kaptak egy esélyt. A lélek hiányzik minden döntés mögül.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Csepeli György: Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt
A professzor szerint a megfélemlítés kis falvakban működhet, de a városokban nem ér célt. A politikai ügyek mögött szerinte más cél is lehet.


Csepeli György szociálpszichológus a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy

a megfélemlítés csak korlátozottan lehet eredményes.

Úgy véli, ez leginkább kis településeken hatásos, ott, ahol az emberek közvetlen megélhetése kerülhet veszélybe, de a városokban szerinte nem működik.

A szakember szerint a hatalom különféle közvetett eszközökkel élhet. Példaként említette Molnár Áron színész esetét, akinek a közösségi médiás tevékenysége alapján küldött felszólítást a NAV.

Csepeli szerint azok is fenyegetve érezhetik magukat, akik állami, önkormányzati vagy egyházi intézményekben dolgoznak.

A civil szervezeteket és az önkormányzatokat pénzmegvonással lehet befolyásolni, de a rendőrség és az ügyészség is szerepet kaphat, ahogyan azt a Magyar Péter és Dobrev Klára ellen indult ügyek is mutatják. Csepeli úgy látja, a már ismert megfélemlítési módszerek gyakoribbá válhatnak, mert enélkül a hatalom attól tarthatna, hogy gyengének látszik.

Szerinte a fenyegetések célja elsősorban az, hogy a kormány hívei úgy érezzék, a hatalom kézben tartja az irányítást.

Úgy fogalmazott: „Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi Mátyás már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán kilátásba helyezett „megtorlás” sem egy átgondolt stratégia része – véli Csepeli –, inkább a kormánypárti szavazóknak szóló üzenet.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem tartja hatékony eszköznek.

A professzor szerint a fenyegetés akkor ér célt, ha azt, akit meg akarnak félemlíteni, valóban el is éri.

A Budapest és Pécs Pride példája alapján úgy látja, ezek a fenyegetések hatástalanok maradtak,

és ezt a sajtó és a közösségi média is egyértelművé tette azok számára, akik nem voltak jelen.

Csepeli úgy gondolja, hogy a 2026-os választások közeledtével bizonytalan hatósági vezetők inkább kivárnak. Ez viszont növeli azok kockázatát, akik ellenállnak.

A professzor korábban arról is beszélt, hogy „a tudatlan tömeg hiszékeny, a bolondok hajóján a konteó olyan, mint baktériumnak a húsleves.”

Akkor azt mondta, az iskolarendszer jelenleg nem készít fel a hamis állítások felismerésére.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Varga Judit visszatérésének lebegtetése arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert
Az elemző nem tartja valószínűnek, hogy tényleg politikai pozícióba is helyeznék a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi minisztert, mert annak nagy kockázatai lennének a Fideszre nézve is, amely ráadásul ismét a gyermekvédelmi ügyekkel küzd.


Gulyás Gergely a jövő héten találkozik Varga Judittal, hogy személyesen kérdezze meg tőle, mit gondol a visszatéréséről. A miniszter ezt a Kormányinfón árulta el. A Fideszben egyre többen beszélnek arról, hogy terveik vannak a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi miniszterrel, akiről Orbán Viktor a nyáron azt mondta, ritkán bukkan fel olyan született tehetség, mint ő, és 4-8 év múlva képes lett volna az országot vezetni. „Juditban miniszterelnöki képességek voltak” - fogalmazott a kormányfő. Magyar Péter Varga Judit esetleges visszatérésének hírére úgy reagált, nincs beleszólása abba, hogy „a Fidesz kivel, milyen felállásban akarja elveszíteni a választást jövőre”, de azt tudja, hogy „Varga pontosan érzi, mi a három gyermekünk érdeke”.

Miért próbálja a Fidesz visszahozni Varga Juditot, kockáztatva azt, hogy újra reflektorfénybe kerül a kegyelmi botrány? És mennyit árthattak a pártnak az elmúlt hetek gyermekvédelemmel kapcsolatos botrányai: a bizonyíték nélküli Zsolti bácsizás, és a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójával kapcsolatos rengeteg megválaszolatlan kérdés? Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Mennyi az esélye Varga Judit visszatérésének?

– Most úgy érzem, hogy inkább nem merik meglépni, mint igen, de provokációnak simán jó. Ugyanis abban a pillanatban, ahogy Varga komoly politikai szereplővé válna, olyan kérdéseket tenne fel neki a magyar nyilvánosság, amelyek Magyar Pétertől függetlenül a kormány számára kellemetlenek. Mi van a végrehajtókkal, a végrehajtói kamara maffiaszerű működésével? Hogyan adtak át döntéseket az államtitkárnak, és milyen módon vettek részt benne? Mi a helyzet a Pegazus-szoftverrel, a lehallgatott magánemberekkel szembeni állami jogsértéssel? És ott van a kegyelmi ügy maga: miért írta alá? Ezeket a kérdéseket a Fidesznek nem érdeke kinyitni.

– Az miért érdeke, hogy Varga Juditról, mint visszatérőről beszéljenek?

– Arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert ezzel a dologgal: a volt felesége hiteles állításokat tehet Magyar Péter személyiségével kapcsolatban.

Varga, még ha nem is kerül vissza semmilyen pozícióba sem, jelenlétével tud Magyar Péterről beszélni.

Ha visszalépne egy hivatalos politikai pozícióba, akkor újságírók fogják kérdezni nap mint nap.

– A minden bizonyítékot nélkülöző „Zsolti bácsi” történet talán kezd elcsendesedni, de magának a Szőlő utcai ügynek is sok tisztázatlan pontja van. Sokat veszíthet ezzel a Fidesz?

– Ez a téma a magyar társadalom számára elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy jobbról vagy balról nézik: a gyermekekkel szembeni szexuális abúzust a legtöbben nagyon egyértelműen elítélik. Ha ez egy állami intézményrendszerhez kötődhet, ahol az állam felelős a gyerekekért, és esetleg kormányzati politikusokhoz is, az a kormány számára felmérhetetlenül veszélyes. Láttuk a parlamentben, hogy Semjén Zsolt azért állt fel, mert Simicskó István a Fidesz és a KDNP nevében nem védte meg eléggé őt. A kormánypártiak igyekeznek a lehető legtávolabbra tolni maguktól az ügyet; később olyan radikális nyilatkozatok is elhangzottak, amelyekkel igyekeztek maximális távolságot tartani: halálbüntetésről, négyrét vágásról, kasztrálásról beszéltek.

Ennek a gyermekvédelmi ügynek valószínűleg jóval nagyobb a látenciája: nem tudjuk, ki mikor áll elő új tanúval vagy információval.

Ez az ügy nem egy egyszerűen lezárható történet, bármikor egy új információ újra aktualitást adhat neki.

– Múlt vasárnap megszólalt a Kossuth téri tüntetésen Látó János is, de semmi konkrétumot nem mondott az üggyel kapcsolatban.

– Látó János szerepe egyelőre mellékszál, ha fontos elemként került is be a képbe. A lényeg az, mennyire áttekinthető a gyermekvédelmi intézményrendszer. Amíg nem átlátható, addig a kormánypártiaknak nincs olyan pozíciójuk, amiből hitelesen tudnák cáfolni az ellenzék vádjait.

Ha az ellenzék hitelesen mondhatja, hogy a gyermekvédelem nincs biztonságos kezekben, akkor abból sok igaztalan pletyka és vád is elindulhat.

Miközben mindezeket tények is erősítik: tudható, hogy az intézményrendszerből egyes államilag gondozott lányok később, az intézményen belülről szervezett prostitúcióban végezték.

– A héten Jámbor András megpróbálta megemeltetni a napi 1500 forintos fejkvótát, amit a gyermekotthonokban élő gyerekek étkeztetésére forditanak, 4500 forintra. A fideszes képviselők nem szóltak hozzá, hanem leszavazták az egészet. Később a kormánypárt saját ötletként hozta vissza.

– Igen, másnap be is hozták a saját javaslatukat...

– De addig az erről készített 23 perces videó egy nap alatt hatalmas nézettséget ért el.

– A Fidesz sosem fogad el ellenzéki javaslatokat, nehogy az ellenzék kampányolhasson velük. A kormánypárt eddig sem engedett az ellenzéknek olyan ügyet, amivel az ellenzék kampányolhatna. Inkább ők viszik át a javaslatot, csak az úgy lassabb, hiszen reaktív. Azonban ebben az ügyben korábban, Magyar Péter megerősödése óta bármikor léphettek volna, hiszen látható probléma volt.

Az emberek számára sokkal érzékenyebb a gyermekbántalmazás kérdése, mint például egy késés a közlekedésben,

és erre lett volna a kormánypártnak több, mint egy éve, hogy változtasson a helyzeten.

– A Tisza Párt mintha távolabb tartaná magát a témától...

– Igen, mert van saját témája. Viszont lehalkította ez a téma egy időre „a Tisza adót akar emelni” kampányt, ami jót tesz nekik.

– Két hete Závecz Tibor azt mondta, október 23 körül láthatunk méréseket arról, kitől mit vitt, vagy mit hozott például a Zsolti bácsi ügy.

– Az aktuális mérések persze érdekelnek minket, elemzőket, de az embereket talán kevésbé. Sokkal inkább az számít, hogy október 23-án ki hány embert visz az utcára. Az lesz a mennyiségi verseny: Magyar Péter rendezvényein hányan vannak, és Orbán Viktor rendezvényein hányan.

– Orbán Viktornak most nincs szerencséje október 23-ával: az Európai Tanács ülése miatt fél napot nem lesz itt. Ez hátrány lehet?

– Az a fél-, vagy egy óra számít, amikor ő beszél, és az valószínűleg belefér a napba. De a legfontosabb most tényleg az lesz, hogy ki milyen mennyiségben tudja a sajátjait az utcára vinni, hogy ezzel megmutassa az erejét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba él kórházban” - a TASZ szerint ez égbekiáltó, petíciót indítottak
A gyerekvédelem lényegében összeomlott - mondja a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. Hiába próbálnak információkhoz jutni a kórházi rácsos ágyakban élő babákról, akiket ráadásul sokszor szerintük valódi ok nélkül nem engednek a családjukhoz.


Petíciót indított a TASZ a kórházakban élő kisbabák, ügye miatt. Szerintük „a felelős állami szervek semmi érdemi lépést nem tesznek értük, már két éve tétlenül nézik ezeknek a gyermekeknek a tragédiáját.” Nemrég az váltott ki országos botrányt, hogy a Házon kívül bemutatott egy ápoló párt, akik 8 hónapja hiába próbálnak örökbefogadni egy kisfiút, aki három éve él a kórházban.

Bár a kormány tavaly olyan szabályozást fogadott el, ami gyorsítja a kórházban hagyott csecsemők örökbefogadását, ez csak azokra vonatkozik, akikért a szülők hat héten belül nem jelentkeznek. A TASZ szerint azonban a kisbabák jó részéről nem mondtak le a szüleik, szeretnék őket hazavinni, de ezt a gyámhatóság akadályozza, miközben nevelőszülőből is kevés van, így a gyerekek csapdába kerülnek. A civil szervezet azt is évek óta hiába próbálja megtudni az állami szervektől, egyáltalán hány kisbaba él ilyen körülmények között. Boros Ilonával, a civil szervezet jogászával beszélgettünk.

– Miért indították el a petíciót?

– A gyerekvédelmi szakmai körökben már másfél éve köztudott tény, sőt a sajtó is többször megírta, hogy több száz kisbaba él kórházban, családjából kiemelve, de elhelyezés nélkül. A jogszerű gyakorlat az lenne, hogy a kiemelt babák azonnal nevelőszülőhöz kerüljenek, de mára már nincs elég nevelőszülő, a rendszer telített, elfogytak az emberek, így

a gyerekek kórházakban várakoznak, hogy egyszer talán lesz számukra hely. Ez egyértelmű jele annak, hogy az állami gyerekvédelmi szakellátás összeomlott.

Ezért indítottuk el ezt a kampányt, amely tegnap vált nyilvánossá online petíció formájában.

– Azt írják a petícióban, nincsen semmilyen összesítés arról, hány gyermek él gyermekvédelmi ellátás nélkül, kórházakban. Ez hogyan lehetséges?

– Ez teljesen abszurd, nagyon is jogos a kérdés. A Belügyminisztérium, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amelyhez ismeretlen okból az örökbefogadási ügyek is tartoznak, mind felelős ezért. Emellett létezik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat központi szerve is. Mindegyiknek tudnia kellene, hány gyerek, hol és miért van kórházban, miért van kiemelve a családjából.Ehhez képest semmilyen adatigénylésre nem válaszolnak, azt mondják, nincs adatuk. Ez lehetetlen, hiszen a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok rendszeresen jelentenek számukra arról, hány gyerek vár kórházban elhelyezésre.

Biztosak vagyunk benne, hogy az adat létezik, csak nem adják ki. Jogilag is nonszensz, hogy másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba van így kórházban.

Pedig az ő felelősségük lenne tudniuk mindenkiről, intézkedniük, és elhelyezniük ezeket a gyerekeket. Teljesen abszurd, hogy nem adnak erről adatokat. Ezért a sorozatosan elutasított adatigényléseink utány most pert indítunk az állami szervek ellen, hogy kötelezzük őket a válaszadásra.

– Nem lehet, hogy egyszerűen nem is gyűjtenek ilyen adatot, tehát nem titkolják, csak valóban nincs ilyen nyilvántartás?

– Akár így, akár úgy, mindkettő szégyen. Ha nem gyűjtenek adatot arról, ami az ő felelősségük, az éppoly felháborító, mintha gyűjtenék, de eltitkolnák. Másfél éve 300 babáról beszéltünk, ma talán 600-ról, vagy 1600-ról, senki sem tudja. Több száz kisbaba fekszik kórházi ágyban, várva, hogy valaki végre magához ölelje. Ez égbekiáltó.

– Van egy történet, amit önök leírtak: tavaly decemberben egy kislányt azért nem engedtek haza a szüleivel, mert mindkét szülő enyhe testi fogyatékossággal élt. Ez volt az indok?

– Igen.

– Jogosan lehet ilyennel indokolni, hogy egy gyermeket elszakítsanak a szüleitől?

– Természetesen nem. Ezt a történetet részletesen is leírtuk a blogunkon, képekkel együtt. Látszik a képen, ami a gyerekszobában készült, hogy a szülők felkészültek, szeretettel várták a kisbabát, berendezték a szobáját, a kiságy fölé kirakták már előre a kislányuk nevét is. Semmilyen negatívum nem merült fel a szülők kapcsán, csak annyi, hogy

az apának látásproblémája, az anyának csípőproblémája van, amitől kissé biceg. Ennyi volt az indok. Én vittem az ügyet, így láttam a jogi iratokat: más kifogás nem szerepelt.

Nyilvánvalóan jogsértő volt az eljárás, de szerencsére két héten belül, a jogi fellépésünk hatására, a gyámhivatal visszavonta a döntést, és visszaadta a gyereket a szülőknek. Sajnos sok más esetben nem tudunk ilyen gyorsan segíteni, és sok száz kisbaba szülei nem fordulnak hozzánk, így nem tudunk róluk. Az eddig ismert ügyek alapján viszont biztos, hogy rengeteg gyermeket teljesen indokolatlanul emelnek ki.

– Hogyan kerül egy gyerek a gyámhatóság látókörébe?

– Tipikusan a védőnő, és gyakran a családgondozó is találkozik a családdal a terhesgondozás során. Ha bármilyen nehézség, például szegénység, munkahelyi probléma, gyereknevelési gond felmerül, a védőnő vagy a gyermekjóléti szolgálat jelzést tesz a gyámhivatal felé. Ez számunkra, budapesti, magas társadalmi osztályhoz tartozó szülőként talán kevésbé ismerős, de a vidéki, főleg hátrányos helyzetű, roma családoknál mindennapos. A jelzésben szerepel, hogy a gyermek születése mikorra várható, így a gyámhivatal gyakran már előre tudja, mikor születik a baba, és előre jelzi a kórháznak, hogy a gyereket nem engedik haza.

– A szülőket is előre értesítik?

– Igen, de ez nem hivatalos értesítés, inkább folyamatos fenyegetés. A várandósság kilenc hónapját gyakran végigkíséri az a mondat, hogy „ha így marad ez vagy az, nem engedik haza a gyereket”. A család próbál változtatni: munkát keresnek, kifestenek, igyekeznek, de az anyagi lehetőségeiket, körülményeiket nem tudják egyik napról a másikra megváltoztatni.

Így aztán rettegéssel telik a várandósság. Majd megszülik a gyereket, reménykednek, hogy nem lesz baj, de a kórházban közlik velük, hogy a kisbaba marad.

Ilyenkor teljesen eszköztelenek: ha tiltakoznak, az az „együttműködés hiányának” számít, és végül biztonsági őr vezeti ki őket, ha megpróbálnának ellenállni a hatósági döntésnek.

Ismert emberek, akik szintén aláírták a nyílt levelet:

Ábel Anita, Árvai Anita (Veganeeta), Ascher Tamás, Bányainé Mészáros Judi, Borbély Alexandra, Bödőcs Tibor, Cseke Eszter és S. Takács András, Csepelyi Adrienn, Dániel András, Dankó Dániel, Döbrösi Laura, Fancsikai Eszter, Fehér Gábor, Fiala Borcsa, Fluor Tomi, , Geszti Péter, Grecsó Krisztián, Gryllus Dorka, Harcsa Veronika, Hegyi Barbara, Hien, Jakab Juli, Jónás Vera, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Keresztes Tamás, Kondor Domonkos, Kovács Patrícia, Kovalcsik Krisztina, Krajnyik Cintia, László Panna, Linczényi Márkó, Marge, Máté Gábor, Mehringer Marci, Mihalik Enikő, Mihályfi Máté, Molnár-Szilágyi Szilvia, Nyáry Luca, Olasz Renátó, Ónodi Eszter, Palágyi Máté, Pintér Béla,Pongor Barka, Puskás Peti, Rainer-Micsinyei Nóra, Rea Milla, Reisz Gábor, Rév Marcell, Rujder Vivien, Schmidt Sára, Seres Samu, Simon Márton, Steiner Kristóf, Szabó Hédi, Szabó Simon, Szentesi Éva, Szűcs Levente, Tapasztó Orsi, Tatár Csilla, Tenki Dalma, Tisza Kata, Tóth Ágnes, Url Izabell, Vágvölgyi Lilian, Varga Lívius, Visnyei Barbi, Vogel Adrienn

– Ilyenkor nem gondolják át, hogy mi a kisebb kár, ha a gyerek hazamegy egy szegény otthonba, mint ha kórházban marad?

– De, ezt a jogi nyelvezet is „mérlegelésnek” hívja, valóban ezt kellene számba vennie a hatóságnak, hogy mi a gyermek valódi érdeke: szegény, de szerető család, vagy a rideg kórházi környezet. De sajnos nem ez történik.

– Az alapján, amit mond, ez nem egyedi szakmai hiba, hanem egy kialakult, országos gyakorlatnak tűnik. Mit lehet ezzel szemben tenni?

– Mi tíz éve kiemelten foglalkozunk ezekkel az ügyekkel. Minden beérkező esetet megvizsgálunk, és ha jogilag is védhető a szülő álláspontja, tehát például szegénység miatt emelték ki a gyereket, gyakran vállaljuk a képviseletet. Több tucat pert nyertünk már, mert ezek az eljárások jogsértők. De mire a jogi folyamat véget ér, hónapok, néha évek telnek el. Addig a gyerek és a szülő el van szakítva egymástól, ami örökre nyomot hagy.

Ezért indítottunk kampányt most is, ahogy 2016-ban is: hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez így nem mehet tovább.

Minden ügyben először mérlegelni kellene, hogy a gyermeknek nem jobb-e mégis a családban maradni, akár a nagyszülőnél, nagynéninél, ha a szülő nem alkalmas. Ehelyett kórházban, magányosan vegetálnak.

– Van valamilyen következménye, ha egy gyámügyes ennyire fontos dologban téved?

– Indítottunk olyan pereket, ahol kártérítést követeltünk a jogsértő döntések után. Sajnos a bíróságok gyakorlata szerint, ha a gyámhivatal formailag helyesen járt el, tehát vizsgálatot tartott és leírta a döntés indokait, akkor nem tekintik kártérítésre okot adó hibának a „mérlegelési tévedést”. A gyámhatóságoknál nem egy ember hibázik, hanem több száz hasonló döntés születik havonta. Ez rendszerszintű probléma. Mi azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon.

– Mit jelent az, hogy nincs elég nevelőszülő. Ki lehet nevelőszülő?

– A nevelőszülővé válásnak megvan a jogi protokollja. Nevelőszülői hálózatot tarthat fenn az állam, egyház vagy civil szervezet. A legismertebb a civil fenntartó valószínűleg az SOS Gyermekfalvak hálózata. Az állam feladata lenne, hogy ha azt látja, hogy évek óta csökken a nevelőszülők száma, miközben nő a kiemelt gyerekeké, akkor képzésekkel és toborzással pótolja a hiányt. Ehhez anyagi megbecsülés kellene, de ma a nevelőszülők alulfizetettek. Ráadásul sokukat áthelyezték az állami rendszerből egyházi fenntartásba, gyakran választási lehetőség nélkül, ami sokakat elriasztott. Bár az egyházi hálózatok tagadják, hogy a templomba járás vagy hittan kötelező lenne, de a nevelőszülők beszámolói szerint erősen elvárják. Aki nem jár például templomba, az hátrányt szenved. Ez is oka annak, hogy sokan elhagyják a pályát. A másik probléma, hogy

Magyarországon soha nem képeztek kifejezetten olyan nevelőszülőket, akik traumatizált, bántalmazott vagy pszichés problémákkal küzdő, ahogy mondják: „speciális, vagy kettős szükségletű” gyerekekkel tudnának dolgozni.

Pedig egyre több ilyen gyerek van, tavaly 200-300 olyan esetről tudni, ahol speciális nevelőszülőre lenne szükség, de nincs egyetlen egy sem.

– Közben úgy tűnik, minden negyedévre jut egy eset, ahol nevelőszülő bántalmaz gyereket.

– Ez sajnos természetes következmény. Ahogy csökken a megbecsülés, úgy fogynak azok, akik hivatástudatból vállalják a nevelőszülőséget. Maradnak, akiknek ez az egyetlen megélhetési lehetőség, így a színvonal is csökken. Ezért aztán a fenntartók is egyre alacsonyabb követelményeket támasztanak, mert nincs kit felvenni. Ugyanez igaz a gyerekotthonokban dolgozókra is: ma már semmilyen képesítés nem kell ahhoz, hogy valaki nevelő legyen. Sokszor 8 általánost végzett emberek gondoznak traumatizált gyerekeket. Az államnak vissza kellene építenie a képzési, ellenőrzési és szupervíziós rendszert.

– Mi kellene ahhoz, hogy ez ne így legyen?

– Az államnak, elsősorban a Belügyminisztériumnak és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak újra kellene gondolnia az egész rendszert. Olyan toborzási és képzési programra lenne szükség, amely megfelelő anyagi és szakmai támogatást nyújt a nevelőszülői hálózatoknak, és nem priorizálja az egyházakat sem. A nevelőszülőknek szupervízióra, tanácsadóra, anyagi megbecsülésre, a rájuk bízott traumatizált gyerekeknek pedig pszichológusra, gyógypedagógusra, egyéb szakemberekre lenne szükségük. Ha ezek adottak lennének, biztos vagyok benne, hogy sokkal többen jelentkeznének nevelőszülőnek.

– És mit kellene változtatni a gyámhatóság hozzáállásán?

– A gyámhatóság a kormányhivatal része, fölötte a főispán és végső soron a Belügyminisztérium áll. Felülről kellene szakmai szemléletváltást indítani. Ha felülről jönne egy olyan új szemlélet, amely a gyermekek és családok alapjogait helyezi a középpontban, hangsúlyozza például, hogy

a szegénység nem lehet indok a gyermek kiemelésére,

és ez az elvárás megjelenne a szakmai irányelvekben, az lecsorogna a helyi gyámhivatalok szintjére is. Egy járási ügyintéző azt csinálja, amit körülötte a hivatalban csinálnak, és amit a felettese mond. Ha más lenne a vezetői szemlélet, akkor ahhoz igazodna a helyi gyakorlat is.

– Mekkora bajban van a gyerekvédelem jelenleg Magyarországon?

– A mi álláspontunk szerint lényegében összeomlott. Az alapellátás, és a szakellátás is. Nehéz megmondani, mikor mondjuk ki, hogy „most omlott össze”, de az a pillanat, amikor több száz kisbaba fekszik kórházban, mert nincs hova elhelyezni őket, az már az összeomlás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Rékasi Balázs az ultrahangidőpontra váró sorokról: nagyjából kétszer ennyi pénz kellene ahhoz, hogy tisztességesen működjön az egészségügy
Kevés az ultrahangos orvos és alulfinanszírozott az ágazat - mondja a szakértő, aki szerint kétszer ennyit kellene az egészségügyre költeni. De nem csak pénzre, stratégiára is szükség lenne, mert jelenleg egy kórházigazgató sem tudja, merre van az előre.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 15.



Havonta csak egyetlen napon és csak személyesen lehet időpontot foglalni ultrahangos vizsgálatra a Váci Jávorszky Ödön Kórházban, írta a Telex. A betegek beszámolói szerint sor a földszinten kezdődik, végigtekereg a lépcsőházon és így, közel két órás sorbanállás után lehet eljutni az ablakig. Ha betelnek az időpontok, a többiek hoppon maradnak. Az Egészségablak applikáción keresztül is lehet ultrahangos időpontot foglalni, itt a rendszer más intézmények szabad kapacitásait is felajánlja. Azonban éppen a legkiszolgáltatottabbak adott esetben ezt az applikációt sem tudják használni, nekik marad a sorbanállás.

A váci havária apropóján Rékasi Balázs egészségügyi szakközgazdász, orvossal beszélgettünk, mi kellene ahhoz, hogy ne ilyen méltatlan helyzetekben legyen része annak, aki nem tudja a magánegészségügyet választani.

– Hogyan alakulhat ki ilyen helyzet, hogy egy adott körzetet ennyire nem képes ellátni egy szakrendelő? Miközben nekem az a tapasztalatom, hogy sok helyen konganak az ürességtől a szakrendelők, alig van beteg, tehát valószínűleg a gép és az ember is meglenne.

– Sok helyen ember sincs. Viszont az, hogy üresnek tűnik a szakrendelő, még nem jelenti azt, hogy nincs beteg. Régebben, a hetvenes években mindenki csak úgy beállt a sorba, és várta, hogy sorra kerüljön. Az elektronikus előjegyzés bevezetése óta viszont ez rendezettebb lett: a betegek adott időpontra érkeznek, az orvos pedig be tudja állítani, hogy hány percenként fogad új pácienst, ez lehet ez 15, 20, vagy akár kevesebb is, ha csak kontrollra jönnek. Ezért tűnhet üresnek a rendelő. A másik része a dolognak maga az ultrahangos előjegyzés. Az ultrahangvizsgálatokra való várakozás mindenhol probléma. Egyrészt kevés a radiológus szakorvos, másrészt a radiológia olyan terület, ahol a legtöbb vizsgálatot ma már távleletezéssel, központilag végzik. A beteggel ilyenkor egy egészségügyi szakdolgozó találkozik, aki a vizsgálatot elvégzi, de az orvos máshol ül, és központilag értékeli a felvételeket. Ez hatékonyabb, mert az orvos idejét nem kötik le olyan dolgok, mint a beteg öltözködése vagy mozgása a rendelőben.

Az ultrahang viszont más: itt maga az orvos fogja a vizsgálófejet, ő várja meg, amíg a beteg levetkőzik, elvégzi a vizsgálatot, majd ő is értékeli ki.

Ez időigényesebb és kevésbé hatékony. A világon mindenhol próbálják ezt a problémát szonográfus-képzéssel enyhíteni. A szonográfus diplomás ápoló, aki ultrahang-specialista képzést kap. A modern megoldás tehát kettős: egyrészt több szonográfust kell képezni, másrészt bővíteni kell azoknak az orvosoknak a körét, akik jogosultak ultrahangvizsgálatot végezni. Ma sok orvos el tudna végezni ultrahangvizsgálatot némi továbbképzéssel, de vagy nincs rá jogosultsága, vagy nincs hozzá külön finanszírozása. Vidéki háziorvosok egyébként pályázhattak ultrahangkészülékre, és ezer körüli gépet ki is osztottak, de a képzésekre külön támogatást nem kapnak, így ha elmennek, azt saját idejükből és energiájukból végzik. Ráadásul hivatalosan nem is leletezhetnek. Az egészségügyi államtitkárság most szeretne ezen változtatni, hogy a háziorvosok is végezhessenek alapvető diagnosztikus célú ultrahangvizsgálatokat. Így például egy epekő vagy epehólyag-gyulladás gyanúját helyben is ki tudnák deríteni. Ehhez viszont megfelelő képzés, motiváció és finanszírozás is kell.

– A váci esetnél az is probléma volt, hogy csak személyesen lehetett időpontot kérni. Gyakori jelenség, hogy hiába van megadva telefonszám, azt nem veszik fel, vagy az embernek legalább egy órát kell próbálkoznia.

– Egyetértek önnel. Az Egészségablak applikációban elvileg lehet időpontot foglalni és megnézni, hol van korábbi szabad időpont, de nem mindenki tudja gördülékenyen használni, idő, amíg az ember megtanulja. A probléma gyökere azonban továbbra is az, hogy kevés az ultrahangos orvos. Emellett fontos megemlíteni, hogy az ultrahang vizsgálatok finanszírozása sokáig elmaradt a valóságtól: az intézmények csak néhány ezer forintot kaptak egy vizsgálat után, és fix keretük volt.

Ha például egy rendelő heti száz vizsgálatot végezhet, a százegyedik után már nem kap pénzt.

A kormány az utóbbi időben valamelyest emelte a finanszírozást, de a korlátok továbbra is fennállnak. Vannak önkormányzatok, amelyek pluszban finanszírozzák a vizsgálatokat, hogy enyhítsék a társadalmi nyomást, és jobb ellátást nyújtsanak. Viszont, amióta bárki bármelyik települési szakrendelőben foglalhat időpontot, egy ilyen intézkedés azt a kérdést veti fel az adott település önkormányzatánál, hogy miért finanszírozzák a más településekről érkező betegek vizsgálatait?

– Ez a rugalmasság önmagában dicséretes, mert valóban jobban ki lehet használni a szabad kapacitásokat. Azonban nem jelent megoldást annak az idős, egyedülálló embernek, akinek nincs autója, pénze vagy lehetősége máshova menni. Azt érzem, hogy ez inkább kényszer szülte megoldás, mint valódi előrelépés.

– Ráadásul orvosként a másik oldalról is látom a problémát: ha egy háziorvos a saját kerületében küld be valakit ultrahangra, pontosan le tudja írni, mit keres a vizsgálat során. A helyes diagnózis alapja a pontos kérdés. Ha viszont bárhonnan érkeznek betegek, és nem hozzák a korábbi leleteiket, az orvosnak sokkal több idejébe telik kideríteni, mit is kellene vizsgálni.

– Mi lehet az a megoldás, ami az idősek számára is elérhető, nem igényel külön szabadságot a sorban álláshoz, és visszaadja az embereknek azt az érzést, hogy a befizetett adójukért valóban megkapják az ellátást?

– Először is: tisztességesen meg kell finanszírozni az egészségügyet.

– Például az ultrahangnál a mostani finanszírozási keretösszeg fele, mekkora része a valóságos igénynek?

– Hasraütésszerűen mondom, de szerintem

nagyjából kétszer ennyi pénz kellene ahhoz, hogy tisztességesen működjön az egészségügy.

Jelenleg a GDP 4,5 százalékát költjük rá, míg az uniós átlag 8 százalék.

– Bár én nem emlékszem a magyar egészségügy aranyéveire, de amikor jobban volt finanszírozva a rendszer, akkor mennyit költött a költségvetés az ágazatra?

– Elég öreg vagyok, de erre én sem emlékszem. A hetvenes évekből örökölt kórházcentrikus rendszert tartjuk fenn, rengeteg intézményt, amire nincs szükség.

Sok mindent meg lehetne oldani járóbeteg-ellátásban vagy egynapos sebészeten, és erősíteni kellene az alapellátást, az otthonápolást és a szociális szolgáltatásokat.

A járóbeteg szakrendelés ma bizonytalan helyzetben van: részben államosítják, részben önkormányzatokhoz, részben kórházakhoz tartozik.

Ha egy szakrendelő kórházhoz tartozik, ott mindig másodlagos szerepe lesz. Ráadásul a kórházigazgatóknak sincs mozgásterük: nem tudnak versenyképes bért adni, mert közszolgálati jogviszonyban vannak, miközben a magánklinika teljesítményalapú fizetéssel elcsábítja ugyanazt a radiológust.

– Amit elmondott az azt is jelenti, hogy meglenne az elég kapacitás és ember, csak rosszul van elosztva? Kiknek az érdeke, hogy ez ne változzon? Hiszen amikor kórházbezárásról van szó, mindig politikai vitává fajul a kérdés.

– Sajnos az egészségügy túlságosan átpolitizált. Más országokban van közép- és hosszú távú egészségpolitikai stratégia. A kedvenc példám Finnország: a hetvenes években még szegény ország volt, de nem gyárakat kezdtek építeni, hanem az egészségügy és az oktatás fejlesztésébe fektettek. Egészségesebb élelmiszereket vezettek be, csökkentették azok sótartalmát, és ezzel elérték, hogy egészségesebb, produktívabb nemzetté váljanak.

– Nyilván politikai egyetértés is kellett ehhez.

– Igen, konszenzus. Magyarországon viszont, ha valaki be akar zárni egy kisvárosi szülészetet, abból politikai tiltakozás lesz, az éppen aktuális ellenzéki oldalról.

Ehelyett inkább el kellene magyarázni az embereknek, hogy az a kórház, ahol naponta fél szülés történik, az kockázat. A csapat nem gyakorol eleget, nincs rutinja.

Sokkal jobb lenne, ha a speciális ellátásokat régiós centrumokba koncentrálnánk, és az egyszerűbb problémákat az alapellátás kezelné.

– Ha kivonjuk a politikát, az orvostársadalmon belül is van ellenérdekeltség egy átfogó reformmal szemben?

– Ha én kórházigazgató vagyok, természetesen védeném a saját intézményemet, de összességében nem gondolom, hogy ez lenne az akadály. Tegnap például egészséggazdaságtani konferencia volt, ahol 280 szakember, a jövő generáció képviselői, egyetértettek abban, hogy alapvető reformokra van szükség. Orvosszámban egyébként nem állunk rosszul, hozzuk a nyugat-európai átlagot. A gond a szakdolgozók, különösen az ápolók hiánya, és a gondozói, otthonápolási hálózat fejletlensége.

– Tehát ha jól értem, ha hirtelen megdupláznánk a GDP-arányos egészségügyi kiadásokat, de a rendszer maradna a régi, akkor csak még több pénzt dobnánk a kútba.

– Pontosan. XXI. századi választ kell adni: centrumkórházakban gyors ellátás, rövid kórházi tartózkodás, megelőzés, otthoni, és járóbeteg-ellátás. Ehhez viszont új gondozási hálózat és teljes strukturális átalakítás szükséges.

– Ide politikai bátorság is kell, a pénz kevés.

– Politikai bátorság, stratégia és irány. Jelenleg egy kórházigazgató sem tudja, merre van az előre. Szócska Miklós volt az utolsó államtitkár, aki a Semmelweis Tervben leírta, hová szeretnénk eljutni. Azóta nincs nyilvános stratégia.

Takács Péter inkább a Facebookon aktív,

ahelyett, hogy megfogalmazná, hogyan akarják betölteni az ezer hiányzó háziorvosi praxisnak akár csak az egyikét is.

– Tegyük fel, hogy bármelyik jövőbeli kormány elhatározza, hogy elindul ezen az úton. Hány év alatt érhetünk el legalább egy szlovák szintű egészségügyi ellátást?

– Ezt a WHO európai regionális irodája is vizsgálta, és meghatározott úgynevezett „quick win” tevékenységeket: olyan intézkedéseket, amelyek egy politikai cikluson belül valódi javulást hozhatnak. Körülbelül huszonöt ilyet listáztak. Például Magyarországon az egyik legsürgetőbb, hogy nálunk a legalacsonyabb az alkoholos termékek adója az Unióban. Ezen emelni kellene, megtiltani a reklámozást, és az ebből származó bevételeket egészségfejlesztési programokra fordítani. Ilyen egyszerű, konkrét intézkedésekből áll ez a program, nem abból, hogy melyik kórházat kell felújítani, hanem abból, hogyan lehet rövid távon javítani a lakosság egészségi állapotát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: