SZEMPONT
A Rovatból

„Ha mögé néztek volna, akkor több ezer gyereket látnak sérülten, betegen” – teljes bizonytalanságban vannak a kupakgyűjtők

A hulladékgazdálkodás államosításával a kupakgyűjtés szabályozását is a MOL vette át. De egyelőre minden leállt, pedig a beteg gyerekeknek most is nagy szükségük lenne a segítségre.


Talán mindenki találkozott már olyan jótékonysági felhívással, amely kupakok gyűjtésére, leadására buzdított, legtöbbször egy konkrét célt is megjelölve: egy alapítvány támogatását, vagy egy adott beteg gyermek gyógykezelésének segítését. A kupakokat hulladék átvételi helyekre viszik, ahol kilónként 60-80 forintot kaphatnak érte. Egy nagyobb műanyag zsák maximum 8-10 kilós lehet, ki lehet számolni, mennyi munka van a támogatás összekaparásában.

Ez a szegény emberek karitatív eszköze. A kupakokat közösségi munkában gyűjtik, zsákolják, szállítják. Most ők kerültek teljes bizonytalanságba.

Történt ugyanis, hogy központosították a hulladékgazdálkodást, és a monopóliumot a MOL nyerte el. A vállalat létrehozta a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt-t (MOHU), amely a MOL csoport részeként meg is kezdte a felkészülést a piac július elsején történő átvételére. Ekkortól az addigi átvevőhelyek csupán a kiskereskedelmi láncolat láncszemei lesznek, melyeknek kötelező továbbadni a MOHU felé az átvett hulladékot, megszabott felvásárlási áron.

Csakhogy az érintettek néhány nappal a rendszer indulása előtt sem ismerik a részleteket, és a kupakgyűjtések országszerte leálltak, hatalmas nehézségek elé állítva az érintett családokat.

Csepely Éváék évek óta gyűjtöttek kupakokat kisfiuk, Kornél kezelésére.

„Több százezer forint összejött évente. Nekünk az nagyon nagy segítség volt, hogy a gyereket el tudjuk rehabilitációra hordani” - mondja az édesanya.

Kornélról három évesen derült ki, hogy nyitott szívsövénnyel és kromoszómarendellenességgel született. 6 és fél hónapos kora óta West-szindrómás, ami az epilepsziának egy agresszív formája. Nem beszél, nem mutogat, nem szobatiszta, nem tudja megrágni az ételeket, rengeteg gyógyszert kell szednie.

„Most, 2-3 havonta hordjuk a rehabilitációra. Amikor 3 évesen kiderült, hogy nagyon nagy problémák vannak vele, akkor Sopronba hordtuk, most pár éve Solymárra, a Borsóházba. Létrehoztunk Kornélkának egy alapítványt, a Segíts Te Is Kornélon Alapítványt, azt gondolván, ha van egy számlaszám, akkor könnyebben megtalálnak minket a támogatások. Sajnos nem így lett, nem érkezik annyi pénz, hogy a gyereket tudjuk belőle fejlesztésre hordani.”

6-7 éve kezdtek el a kupakot gyűjteni. Akkor még 65 forintot adtak kilogrammonként, és Csömörre, illetve Tinnyére hordták.

„Az emberek kezdettől fogva annyira segítőkészek voltak a gyűjtésben! A 99 éves mamitól a kétéves kisbabáig mindenki gyűjtötte nekünk a kupakot. Több tonna kupakról beszélünk, amit egyedül, segítség nélkül, a sérült kisfiammal szedtem össze, meg a kislányommal.”

Vettek egy egyterű autót, meg egy utánfutót, és így próbálták összeszedni mindenhonnan a kupakot. Csepely Éva szerint több százezer forint össze is jött évente. „Én azt gondolom, hogy két kezelés biztos, hogy kijött a kupakok árából évente.”

De ennél sokkal több kiadásuk van. „Például a sérült gyerekeknek három darab pelenka jár naponta. Az én kisfiam 13 éves, azt a három darab pelenkát szerintem hajnal 4-től délelőtt 10 óráig elfogyasztja.”

A többit saját zsebből kell megvenniük. „Most már nem lehet közgyógyra felíratni, mert kivonták a közgyógyos keretből. Így 300 forint darabja. 8 és 10 darab között fogy el naponta. Hat csomag pelenkát szoktam venni Korinak. Egy csomag pelenka 9000 forint. Úgyhogy 6x9, vagyis 50 ezer forint csak a pelenka. Nem beszélve arról, hogy szedi a gyerek az epilepszia-gyógyszereket. A támogatott gyógyszer nem igazán hatásos, viszont mióta a CBD olajat szedi, rohammentes.”

Ez viszont 26.500 Ft, és 25 napra elég.

„Hiába kell nekünk kifizetni, de a föld alól is összeszedi a szülő azt a pénzt, hogy a gyerekét ne lássa rohamozni. Én nem szeretnék oda visszakerülni, amikor minden hajnalban arra keltünk fel, hogy a kisfiamnak 16 perces rohama volt”

- mondja Éva.

Dolgozni az ápolás mellett nem tud, így a 208.800 Ft otthon ápolási díjból, a 23.300 Ft-os emelt családi pótlékból, meg a kislányuk után járó emelt családi pótlékból élnek.

„Az apa fizetése meg megy a millió hitelre, amit felvettünk, hogy Kornélkának biztonságos környezetet tudjunk nyújtani. Korábban egy társasházban laktunk 49 négyzetméteren, de a Covid ideje alatt, amikor a gyerek be volt zárva kiköltöztünk onnan. Egy súlyosan és halmozottan sérült gyereknek elég nehéz megmagyarázni, hogy nem mehet ki, mikor önállóan csak járni képes, és nem csinálhatta még azt sem. Akkor határoztuk el, hogy veszünk egy családi házat. Egy jövedelemre 4 és fél millió forint hitelt kaptunk. Azóta építgetjük ezt a házat, hogy Korinak biztonságos legyen. Kértünk arra is segítséget, benne voltunk a televízióban, de senki nem jelentkezett. Illetve egy vállalkozó jelentkezett, aki egy fél évig váratott magára, hogy ő majd jön és segít nekünk lakhatóvá tenni az ingatlant, majd ennyi idő után végül csak annyit mondott, hogy sorry, de nem tud jönni.”

A szülők mindent megtesznek, hogy Kornélt folyamatosan hordhassák rehabilitációra.

„Éppen a héten kértem egy terápiás javaslatot a Borsóháztól. Azt írják: Az elért eredmények és a további fejlődés érdekében Kornélnak kifejezetten javasolt az elkövetkező egy évben a komplex program folytatása. Javasolt terápiás intenzitás, egy-másfél havonta egy hét. A terápia költsége: a komplex napi 2+2 órás terápiás program kedvezményes ára 160.000 Ft/hét. Hosszú távú előfinanszírozás esetén további kedvezményt biztosítva 155.000 Ft/hét.” Kornél és családja vidékről érkezik, számukra szállás szükséges, melynek ára 50-60 ezer forint.

Évának fogalma sincs, ha kiesne a kupakgyűjtés, miből pótolnák ezt az összeget. Már most is nagyon nehéz helyzetbe kerültek.

„Itt vagyunk teljesen kétségbe esve, a következő rehabilitáció kezdete az július másodika, nem tudom, mit fogunk csinálni, holott már kiírták a Borsóházas honlapra, és ha lemondjuk az időpontot, akkor is valahány százalékot meg kell térítenünk, merthogy akkor valakit a helyünkre kell intéznünk. El se tudom képzelni, mi lesz így.”

Nagyon sokan vannak ebben a helyzetben.

A MOL annyit közölt, hogy „már folyamatban vannak azok az előkészületek és megállapodások, amellyel biztosítjuk, hogy folytatódhasson a karitatív célokra történő kupakgyűjtés.” Most kötik a szerződéseket a gyűjtőpontokkal és hulladékhasznosítókkal, és azon dolgoznak, „hogy a karitatív célokra történő kupakok átvétele folyamatos legyen.”

Bigus Árpádné Melinda egy ilyen gyűjtőpontot vezet, de őt még nem keresték, így egyelőre teljesen leálltak. Pedig szerinte már eddig is nagyon nehéz körülmények között dolgoztak.

„Ez a kupakgyűjtéses dolog tíz évvel ezelőtt kezdődött. Nyilvánvalóan a kényszer vitte bele az embereket abba, hogy a pénzszerzésnek ezt a módját válasszák. Ott voltak azok az emberek, akik otthon gyűjtögették, és a kis szatyorkájukkal elvitték egy gyűjtőpontra, az a gyűjtőpont több zsákkal elment egy nagyobb gyűjtőpontra, tehát ez egy óriási összefogás volt, ami ismeretlen emberek munkáját hozta össze, és lettek belőle kamionnyi leadandó mennyiségek.”

Melinda szerint mindez hosszú évek alatt fejlődött egy kvázi országos hálózattá. Mindig voltak rászorulók, főleg beteg gyerekek, és olyanok, akik megpróbáltak segíteni rajtuk.

„Valamikor régen a 10 forint is szép pénz volt érte, most 85 forintért vesznek át 1 kiló kupakot. Vannak olyan közbenső átvevők, akik ennél jóval kevesebbet adnak érte, de a kényszer nagy úr, tehát sokan voltak olyanok, akik akár 40 forintért is leadták inkább, mert egyben pénzt kaptak, még ha az 20 ezer forint is volt.”

Egy zsák kupak nagyjából 800-1000 Ft-ot ér, egy kamionnyi 4-500 ezer Ft-ot. Ez a mennyiség durván egy év alatt jön össze egy kiterjedt támogató hálózattal rendelkező gyerek részére.

„A rendszer nagyon sokáig jól működött, mert az ár és a költség aránya elég jó volt ahhoz, hogy megérje csinálni. Mára jutottunk el oda, az üzemanyagár-robbanásnak köszönhetően, amikor már mi is úgy éreztük, meg kell fontolni azt, hogy egyáltalán megéri-e.”

Ebben a helyzetben jött az új szabályozás, ami fenekestül felforgat mindent.

„A július elsején érvénybe lépő új szabályozás szerint a hulladékhasznosítók már csak szerződéses jogviszony keretében, a MOL-lal együttműködve tudnak dolgozni.”

Melindáék attól tartanak, hogy ha marad is a kupakgyűjtés, jelentősen csökkennek majd az átvételi árak, mert minden egyes hulladékhasznosító csupán egy közbenső átvevőhely lesz.

„Az ebben a szakmában tevékenykedő ismerőseim közül mindenki egyértelműen azt mondja, hogy meg sem fogja közelíteni az átvételi ár a jelenlegi 85 forintot, ami már most is necces, hiszen ebbe irdatlan munkát kell beletenni.”

„De közben arról beszélünk, hogy vannak olyan élethelyzetben lévő családok, ahol nincs más forrás segíteni a beteg gyermekeken, ritkább esetben felnőtteken. Ezek a beteg gyerekek innentől kezdve, miután nincs mivel visszapótolni ezeket az összegeket, nem fognak eljutni például a Borsóházas kezelésre, amire egyébként nagyon nagy szükségük lenne. Illetve nem lesz mondjuk pelenka, nem lesz állítógép, vagy egy olyan műtét, amiért fizetni kell, mert nem fizeti a társadalombiztosítás, vagy olyan gyógyszer, amit szintén nem, vagy ha támogat is a TB, akkor olyan az ára, hogy nem tudja megfinanszírozni a család. Tehát ez pótolhatatlan.”

Rainiss Andrea egyesülete egy gyűjtőszívet működtetett, ahová a kupakokat dobálhatták. Most az is zárva van.

„Pár évvel ezelőtt az egyesületünknek az egyik tagja azt mondta, hogy mit szólnátok hozzá, ha mi is egy kupakgyűjtó szívet készíttetnénk. Akkor még Magyarországon csak egy-kettő ilyen szív volt. Megálmodtunk, megcsináltuk. Most is kiráz tőle a hideg, hogy ezalatt a közel három év alatt húszszor ürítettük, és mindig volt mellette még több zsák, hozták pluszba.”

Az első adagot Szentkirályszabadjára vitték, mert nem találtak más elérhetőséget. „Örültünk, hogy valaki fogadta. Ott egy gyönyörű szép kislány feküdt az ágyban, mozdulatlanul. Mutatta az anyukája, hogy köszöni szépen, nézze meg, őneki van ez a kupakgyűjtés.”

„Később elvittük a Fanni Házat Támogató Alapítványnak. Ott a gyerekek, felnőttek közösen átválogatták, és amikor már összegyűlt egy nagy autóra való, akkor elszállították valahová, ahol úgy tudom, kilónként kaptak 80 forintot. Mi tehát az értékesítésben nem vettünk részt, csak a segítséget adtuk.”

Bevezetett egy szobába, ezt úgy képzelje el, hogy plafonig értek a zsákok.
Ez 25-30 ezer forintnyi kupak lehet – még most

Andrea azt mondja, végtelenül szomorú, hogy a teljes bizonytalanság miatt most le kellett állniuk.

„Ez a pénz, amit gyűjtöttünk, nemcsak mi, hanem mások is az országban, a beteg gyerekek javára lett félrerakva és gyűjtve, ezzel támogatva olyan gyerkőcöknek az életét, akik valamilyen oknál fogva sérültek, betegek. Ebből tudták őket elvinni kirándulni, vagy kezeléseket támogatni.”

„Egész Magyarországon jószerivel most már nincs olyan falu, ahol ne lenne kupakgyűjtő szív. Most fekete masnival ott állnak bezárva, legalábbis a miénkre tettünk egy fekete masnit.”

„Most fekete masnival ott állnak” (fotó: Rainiss Andrea)

Andrea szerint még az utolsó héten is volt olyan, aki közzétette, négy tonnát gyűjtöttek.

„Na most számoljunk, hogy egy kupak hány gramm. Ez Magyarországon valódi közösségi összefogás volt.”

„Az a baj, hogy ha valamit létrehozunk, és ez elkezd működni, azután valaki azt mondja, hogy innentől ez másképp működjön, senki nem néz mögé” - mondja.

„Mert ha mögé néztek volna, akkor több ezer gyereket látnak sérülten, betegen, boldogan, mosolygósan, hogy kaptak egy játékot, hogy elutazhattak valahova, hogy fagyizhattak, hogy kaptak egy esélyt. A lélek hiányzik minden döntés mögül.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk