Galla Miklós végre felhúzhatta ujjára a Karinthy-gyűrűt. Mint azt korábban mi is megírtuk, az elismerést eredetileg neki ítélték, majd az MTVA mégis méltatlannak találta rá. A humorista ezután nyílt levelet írt a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójához és az MTVA szakmai kuratóriumához, sőt, még Orbán Viktor miniszterelnöknek is a gyűrű miatt.
A Karinthy-gyűrűt végül Laár András kapta meg. Galla ezután hozzá is nyílt levelet írt, melyben azt kérte, adja neki a díjat. Laár András azt találta ki, hogy amolyan vándordíjszerűen járjon körbe a gyűrű a L'art pour l'art Társulat tagjai között, ám Galla szerette volna megtartani azt.
Laár András aztán a Facebook-oldalán jelentette be, hogy elege lett a Karinthy Gyűrű-ügyből, és úgy döntött, Gallának adja a díjat.
Laár végül át is adta Gallának a Karinthy-gyűrűt.
"Február óta ment a huzavona, és most végre megkaptam, ami engem illet, ami nekem jár. Végre megnyugodott a lelkem. Azt tervezem, hogy fellépéseken viselem majd, de nem zenei koncerteken, mert oda nem illik, majd akkor, amikor humorista minőségemben lépek közönség elé"
- mondta a Blikknek a humorista, aki a Facebook-oldalára is feltöltött már egy fotót, amin a gyűrűt viseli.
"Végre vége a cirkusznak, vége a szappanoperának, vége a cicaharcnak. Laár Andrástól megkaptam a Karinthy-gyűrűt. Nagy megtiszteltetés, hiszen az Ő verseivel kezdődött a mi műfajunk. A képen a bal kezemen láthatjátok az ékszert. Köszönöm, András!"
- írta a képhez Galla.
Galla Miklós végre felhúzhatta ujjára a Karinthy-gyűrűt. Mint azt korábban mi is megírtuk, az elismerést eredetileg neki ítélték, majd az MTVA mégis méltatlannak találta rá. A humorista ezután nyílt levelet írt a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójához és az MTVA szakmai kuratóriumához, sőt, még Orbán Viktor miniszterelnöknek is a gyűrű miatt.
A Karinthy-gyűrűt végül Laár András kapta meg. Galla ezután hozzá is nyílt levelet írt, melyben azt kérte, adja neki a díjat. Laár András azt találta ki, hogy amolyan vándordíjszerűen járjon körbe a gyűrű a L'art pour l'art Társulat tagjai között, ám Galla szerette volna megtartani azt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.
Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,
büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.
Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.
Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.
A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.
A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.
Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,
büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.
Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t
Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt: