Elon Musk újra a csúcson, Mészáros Lőrinc a Top 1000 határán a világ leggazdagabbjai között
A világ leggazdagabb emberei között idén négy magyar is helyet kapott. A csúcson a Tesla-vezér, Elon Musk trónol, akinek vagyona már a 300 milliárd dollárt is átlépte.
Elon Musk vezeti az amerikai Forbes idei milliárdoslistáját, 342 milliárd dolláros vagyonnal. A Tesla-vezér vagyona 2024-hez képest 75 százalékkal nőtt, főként az xAI és a SpaceX értékének emelkedése, valamint a Tesla részvényeinek drágulása miatt, adta hírül a lap. A növekedést még az elmúlt hónapok részvényeladási hulláma sem tudta visszavetni, tette hozzá a lap.
Musk az első ember, akinek a becsült vagyona átlépte a 300 milliárd dolláros határt.
Jelentős befolyással bír az Egyesült Államok kormányzati rendszerében, Donald Trump elnök kampányának egyik fő támogatójaként pedig vezetői pozíciót kapott a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) élén. Az amerikai Forbes megemlíti azt is, hogy Musk kiterjedt üzleti érdekeltségekkel rendelkezik Kínában, és anyja az elmúlt hónapokban többször is utazott oda.
A rangsor második helyén Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója szerepel 216 milliárd dolláros vagyonnal, míg a harmadik helyet Jeff Bezos, az Amazon alapítója szerezte meg 215 milliárd dollárral. Donald Trump vagyona több mint a duplájára nőtt, jelenleg 5,1 milliárd dollárra becsülik, ezzel a lista 709. helyén áll.
Az amerikai Forbes listáján idén négy magyar is szerepel.
Mészáros Lőrinc 3,6 milliárd dolláros becsült vagyonával a 1015. helyen áll. Csányi Sándor, az OTP elnöke 1,8 milliárd dolláros vagyonnal a 1947. helyre került. Felcsuti Zsolt, az MPF Holding vezetője és Veres Tibor, a Wallis cégcsoport első embere egyaránt 1,4 milliárd dolláros vagyonnal a 2356. helyen osztozik. A globális rangsorba azok kerülhettek be, akik vagyona elérte az 1 milliárd dollárt.
A Forbes összesen 3028 milliárdost sorolt fel az idei listán, ami 247-tel több, mint egy évvel korábban. A listán szereplők becsült összvagyona meghaladja a 16,1 billió dollárt. A legtöbb milliárdossal az Egyesült Államok rendelkezik (902 fő), ezt követi Kína (516, Hongkongot is beleszámítva) és India (205). Az amerikai Forbes a becslésekhez a 2025. március 7-i tőzsdei adatokat vette alapul.
Elon Musk vezeti az amerikai Forbes idei milliárdoslistáját, 342 milliárd dolláros vagyonnal. A Tesla-vezér vagyona 2024-hez képest 75 százalékkal nőtt, főként az xAI és a SpaceX értékének emelkedése, valamint a Tesla részvényeinek drágulása miatt, adta hírül a lap. A növekedést még az elmúlt hónapok részvényeladási hulláma sem tudta visszavetni, tette hozzá a lap.
Musk az első ember, akinek a becsült vagyona átlépte a 300 milliárd dolláros határt.
Jelentős befolyással bír az Egyesült Államok kormányzati rendszerében, Donald Trump elnök kampányának egyik fő támogatójaként pedig vezetői pozíciót kapott a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) élén. Az amerikai Forbes megemlíti azt is, hogy Musk kiterjedt üzleti érdekeltségekkel rendelkezik Kínában, és anyja az elmúlt hónapokban többször is utazott oda.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jeszenszky Zsolt: Gulyás Márton nem egy rosszindulatú ember, csak szerintem túl sokat veri a farkát, és a sátán, a démonok már megszállták őt egy ideje
A HírTV műsorában több ellenzéki szereplőt is név szerint említett a műsorvezető. Nem sokkal Magyar Péter és mások is reagáltak a kijelentésekre.
A HírTV Komment című műsorában Jeszenszky Zsolt a Charlie Kirk elleni merényletről beszélt, miközben több ismert közéleti szereplőt is megemlített. A jobboldali influenszer szerint, ha Molnár Áron, Puzsér Róbert vagy Gulyás Márton meghalna, sokan a jobboldalon nem lennének szomorúak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kívánják senki halálát.
Jeszenszky a műsorban azt mondta:
„Mondjuk a Molnár Áron, aki a legnagyobb kretén, a Puzsér, aki a legagresszívabb, vagy a Gulyás Marci, aki a legkártékonyabb. Bár, megjegyzem, hogy ő nem egy rosszindulatú ember, csak túl sokat veri a farkát, és ezért a démonok megszállták egy ideje. (…) Ezek közül ha valaki meghalna, valószínűleg egy csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon. De nem kívánjuk a halálukat.”
A műsorban a gyilkosságot megelőzően Charlie Kirk amerikai jobboldali influenszer haláláról volt szó. Jeszenszky szerint a baloldalon sokan örültek a hírnek, amit szerinte „balliberális gyűlölet és kárörvendés” övezett a közösségi médiában. Úgy fogalmazott: „Mi ilyeneket nem csinálunk, és az ellenfeleinket sem akarjuk megölni. Biztos van egy csomó ember a másik oldalon, akit nem szeretünk. Tudnék is mondani ilyet, majd ezt jól ki lehet forgatni.”
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán reagált a történtekre. Azt írta, hogy
„a műsorban öten ültek és az adás ment tovább, mintha semmi nem történt volna”. Szerinte Jeszenszky Zsoltnak haladéktalanul távoznia kellene a közéletből, a HírTV vezetőinek pedig „csak szimplán szégyellniük” kellene magukat.
Magyar a bejegyzésében arra is kitért, hogy szerinte a kormánypárti politikusok az elmúlt napokban megpróbálták összekötni a Charlie Kirk elleni merényletet a Tisza Párttal. Példaként Orbán Viktor kijelentését említette, aki szerint „akik merényletet imitálnak a színpadon és újságírókat lökdösnek, azok a Charlie Kirk halálához vezető gyűlöletpolitika írmagjait vetik el”.
A Tisza Párt elnöke felidézett egy korábbi miniszterelnöki kijelentést is, amelyben Orbán Viktor így fogalmazott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget.” Magyar ezzel kapcsolatban azt írta: „A miniszterelnök korábban eltaposandó rovarnak nevezte a honfitársait, ahogy a ruandai diktátor is tette a honfitársaival az egymillió halottat követelő népirtás előtt.”
Hozzátette:
„Orbán janicsárjai korábban autóval hajtottak a TISZA önkénteseinek pultjába, megpofoztak egy idős hölgyet, egy másikat pedig rovarirtóval arcon fújtak. Elég volt! Orbán Viktor kérjen bocsánatot a korábbi kijelentéséért és állítsa le a fideszes aggresszorokat!”
Az elmúlt napokban több fideszes politikus is reagált Charlie Kirk halálára. Kocsis Máté azt írta, hogy itthon is jobb lenne, ha Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel. Szentkirályi Alexandra pedig szintén Magyart támadta a történtek kapcsán. Lázár János is megszólalt, miután egy aszfaltrajzon valaki párhuzamot vont közte és Charlie Kirk között. A miniszter ezt írta: „Akasztás, fejbelövés, kivégzés. Már nálunk is! A tiszások és haverjuk, Márki-Zay vágya, »műve«.” Majd így zárta bejegyzését: „Tiszások! Ilyen a ti szeretetetek!? Ilyen országot akartok? Mi biztosan nem!”
A HírTV Komment című műsorában Jeszenszky Zsolt a Charlie Kirk elleni merényletről beszélt, miközben több ismert közéleti szereplőt is megemlített. A jobboldali influenszer szerint, ha Molnár Áron, Puzsér Róbert vagy Gulyás Márton meghalna, sokan a jobboldalon nem lennének szomorúak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kívánják senki halálát.
Jeszenszky a műsorban azt mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.
A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:
„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”
Azt is hozzátették, hogy
„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”
A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”
A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.
A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.
A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.
A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.
A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:
„Azt hiszem, elég jól.”
Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.
„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”
– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.
Q: My condolences on the loss of your friend Charlie Kirk. How are you holding up?
TRUMP: I think very good. And by the way, right there you see all the trucks. They just started construction of the new ballroom for the White House, which is something they've been trying to get… pic.twitter.com/Jrw4j2fnVZ
Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:
„Azt hiszem, elég jól.”
Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Még csak most kezdődött el az ősz, és az időjárás is meglepően enyhe, de már most látszik, hogy az idei karácsonyi szezon meglepetéseket tartogat a vásárlók számára, számolt be róla a Portfolio. Több ismert szaloncukormárka ugyanis kisebb kiszerelésben kerül majd a boltok polcaira 2025-ben.
A változás több gyártót is érint:
A Bonbonetti szaloncukrai 300 grammról 280 grammra csökkennek, ami 6,7 százalékos csökkenést jelent.
A Milka termékeinél 310 gramm helyett már csak 255 gramm kerül a csomagokba, ez 17,7 százalékos visszaesés.
A Tibi szaloncukrok 330 grammról 280 grammra módosulnak, így 15,2 százalékkal lesznek kisebbek.
A Vadász szaloncukor is kisebb kiszerelésben lesz elérhető: 350 gramm helyett 300 grammos változat jelenik meg, ez 14,3 százalékos csökkentést jelent.
Több magyarországi gyártó és forgalmazó is bejelentette a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, hogy a karácsonyi édességek kisebb súllyal kerülnek majd forgalomba.
A háttérben több tényező áll.
A kakaó világpiaci ára – részben a gyenge nyugat-afrikai termés miatt – jelentősen megemelkedett, de a cukor is drágult, és Magyarországon más gazdasági terhek is nehezítik a gyártók működését.
A termékkiszerelések csökkentéséről azért állnak rendelkezésre hivatalos információk, mert a jogszabály előírja, hogy az ilyen változásokat be kell jelenteni a hatóságok felé. A szabályozás azokra az előre csomagolt árucikkekre vonatkozik, amelyeket 2020. január 1. és 2023. július 1. között vezettek be a piacra, és jelenleg olyan üzletek kínálatában szerepelnek, amelyek éves bevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.
A boltoknak ezen felül tájékoztatniuk kell a vásárlókat is a kiszerelés változásáról. Csak akkor mentesülhetnek ez alól, ha legalább hat hónapon át a korábbi, nagyobb kiszerelést is forgalomban tartják.
Hasonló folyamatok máshol is zajlanak: a brit fogyasztók is tapasztalják, hogy a karácsonyi édességek kisebbek lettek, miközben az áruk emelkedett.