KÉK HÍREK
A Rovatból

Fasznak nevezte a Facebookon a győri alpolgármestert, három év próbára bocsátást kapott

Radnóti Ákos nem először volt érzékeny egy kritikára.
Fotó: Daniel Bone/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 23.


Link másolása

A TASZ számol be róla, hogy egyik ügyfelük, Zoltán ellen azért indult eljárás, mert egy Facebook-kommentben "fasznak" nevezte a győri alpolgármester, Radnóti Ákost. Az ügy külön pikantériája, hogy ezt nem a politikus profiljánál tette, hanem egy ismerőse posztja alatt reagált így. Az ügy mégis eljutott Radnótihoz, akinek ügyvédje - a jachtos Borkai-ügyben elhíresült Rákosfalvy Zoltán - az alpolgármester képviseletében feljelentette Zoltánt.

„Én egy ismerősömnek reagáltam, aki megosztott egy írást, hogy „hagyd, ne foglalkozz vele, ez egy fasz”. Ennyi történt, de itt Győrben vannak, akik megnéznek mindent”

- mondta el a kommentelő, akit először tanúként hallgattak ki, csak ezután lett vádlott.

Az ügyet (elfogultság miatt) végül a szombathelyi bíróság kezelte, ahol jelen volt az alpolgármester is. A TASZ információ szerint aznap még három hasonló ügye volt. Zoltán hajlandó lett volna bocsánatot kérni, de ezt Radnóti nem fogadta el.

„Én azt gondolom, hogy ha rám mondja valaki, hogy fasz, akkor visszakérdezek, hogy ne haragudj, de miért gondolod ezt? Beszéljük meg, még az is lehet, hogy megváltoztatom a véleményed.

Ha a csodálatos stadionjainkban egy focimeccsen a bírónak kiabálnak, hogy mit csinálsz, te fasz, akkor jelentsen fel több száz embert? Álljon már meg a menet, én nem loptam, nem csaltam, nem csináltam semmi rosszat”

- fakadt ki Zoltán.

Az első fokú tárgyaláson a TASZ ügyvédje, dr. Hüttl Tivadar azzal érvelt, hogy Radnóti Ákosnak közszereplői mivoltából fakadóan tűrnie kellene a kritikát - különösen kampányidőszakban. A bíróság azonban ezt nem fogadta el, és

három év próbára bocsátotta Zoltánt. Az elsőfokú ítélet azonban nem jogerős.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sírva kértek bocsánatot a támadók családjai a brutálisan megvert kemecsei kisfiú szüleitől
Adriánt az iskolájában verték meg a diáktársai, a támadás után az intenzív osztályra került. Az állapota már stabilizálódott, de még hetekig kell a kórházban maradnia.

Link másolása

Péntek délután megírtuk, hogy nyomozást indítottak annak a bántalmazott 10 éves kemecsei diák ügyében, akit négy diáklány vert meg szerda délután, aminek következtében az intenzív osztályra került.

A Blikk friss információi szerint már kiengedték a fiút az intenzív osztályáról, azonban még egy ideig kénytelen a kórházban lábadozni.

"Adrián elmondása szerint védekezni sem igazán tudott, hiszen egyszerre négyen támadtak rá. A földre kerülve becsukta a szemét, aztán már csak arra eszmélt fel, hogy a barátja felsegítette és bekísérte, majd szóltak a tanároknak"

– mesélte a lapnak Adrián édesapja, Zoltán.

Az apuka beszámolója szerint részben a negyedikes fia vele egykorú osztálytársai, részben pedig nála idősebb, már 12 éves lányok támadtak rá. Az indítékról egyelőre nem lehet tudni. Elmondása szerint évek óta ismerik egymást a gyerekek, semmi nézeteltérés nem volt közöttük.

„Előtte fél órával még a tanárnő küldött a fiamról és az egyik barátjáról egy fotót, hogy milyen jól érzik magukat, aztán meg már azzal csörgött a telefon, hogy összeverték. Mondanom sem kell, mit éreztünk. Külsérelmi nyomok ugyan nem látszódtak rajta, így eszünkbe sem jutott, hogy mekkora gond lehet. A mellkasi röntgen még rendben volt, a hasi ultrahangon viszont láttak az epe körül folyadékot. Egy kis bemetszést ejtve kamerával megvizsgálták, amiből kiderült: a lépe megrepedt és onnan szivárgott, a belső vérzés miatt egy életmentő műtét során azonnal el kellett távolítani a lépét"

– magyarázta az édesapa.

Kiderült, hogy a fiú már nincs az intenzív osztályon, de még mindig erős fájdalmai vannak. Az üggyel kapcsolatban mindenkit sikerült beazonosítani, azonban a hatóságok egyelőre nem hallgatták meg.

„A támadás másnapján még biztosan mentek iskolába az elkövetők, de Adrián húgát viszont már nem engedem többé oda. A következő tanévet már egy másik iskolában fogják kezdeni. Úgy gondolom, a lányokat el kellene tanácsolni, de senkit nem vádolok, a hatóságoktól várom az igazi, becsületes igazságszolgáltatást. Egyébként

személyesen is jól ismerjük a családjaikat, akik csütörtök este sírva kértek tőlünk bocsánatot és jobbulást kívántak Adriánnak"

– fejtette ki álláspontját Adrián édesapja.

A kemecsei iskola igazgatónője, Lipőkné Papcsák Anita elmondása szerint a gyerekek a pedagógusok és az iskolaőr jelenlétében játszottak, ám mégis olyan gyorsan történt minden, hogy a felnőttek nem vettek észre semmit. Megjegyezte továbbá azt is, hogy a bántalmazókat megrovásban fogja részesíteni a rendőrségi eljárást követően.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Négy diáklány vert meg egy tízéves fiút, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba
A 10-12 éves támadók lerántották a fiút a földre, majd rugdosni kezdték a kemecsei iskola udvarán.

Link másolása

Lányok verték meg azt a tízéves fiút, aki a sérülése miatt most intenzív osztályon fekszik. Szerdán a református egyházhoz tartozó kemecsei iskolában az udvaron támadtak rá diáklányok, lerántották a földre, majd rugdosni kezdték. A támadók négyen voltak. Két fiú segítette fel a gyereket a földről, ők vitték el egy tanárhoz.

A gyereknek erős fájdalmai voltak, kiderült, hogy megrepedt a lépe, ezért műteni kellett.

Az osztályfőnök jelentette a történteket az igazgatónak, ízután hívták ki a mentőket. A rendőrség nyomozást indított, az iskolában belső vizsgálat indult. Az iskola tájékoztatása szerint 10-12 éves lányok voltak a bántalmazók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális baleset az M1-en: egy ember meghalt, mikor több autó ütközött és az egyik kiszálló utast elgázolták
A megdöbbentő tragédia miatt lezárták az M1-es autópályát Bicskénél mindkét oldalon. Több kilométeres a torlódás mindkét irányba.
MTI - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél - közölte a katasztrófavédelem. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.

A baleset az autópálya 36-37-es kilométerénél Bicske térségében, a Budapest felé vezető oldalon történt. A járművekben összesen tíz ember utazott. A bicskei önkormányzati és az önkéntes tűzoltók, valamint a társhatóságok járművei mellett egy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

Marosán Angelika, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy

öt személyautó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba, ahol áthajtott rajta egy arra közlekedő gépjármű, és a helyszínen az életét vesztette.

Az Útinform tájékoztatása szerint a Hegyeshalom felé vezető oldalon a torlódás több mint 7 kilométeres, Budapest felé pedig 4 kilométeres. Azt javasolják, hogy az autósok térjenek le az 1-es főútra, de már ott is erős forgalomra, torlódásra kell számítani. A Hegyeshalom felé vezető oldalon a 27-es Zsámbék/Herceghalom csomópontban leterelik a forgalmat az autópályáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Videón az adácsi vonatbaleset - nem működött sem a jelzőlámpa, sem a fémsorompó
A mozdonyvezetőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba. A kisiklott mozdonyt másnap reggelre emelték vissza, az ütközésnél 170 betonalj is megsérült, így a munkálatok még napokig eltarthatnak.

Link másolása

Nyilvánosságra hozták a videót, amin látszik, ahogy egy kamion és tehervonat összeütközött egymással kedden Adácsnál.

A balesethez mentőhelikoptert is riasztottak. A Tényekhez eljutott egy felvétel a balesetről, amelyen látni, hogy sem a vonat, sem a kamion nem fékezett az ütközés előtt.

Az átkelőnél sem a jelzőlámpa, sem a félsorompó nem működött.

A mozdonyvezetőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba. A kisiklott mozdonyt másnap reggelre emelték vissza, az ütközésnél 170 betonalj is megsérült, így a munkálatok még napokig eltarthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk