PROGRAMOK
A Rovatból

Ezeken a helyeken érdemes korcsolyázni idén télen

Csúszkálnál egy kicsit a jégen? Sorra vettük a legjobb budapesti és vidéki jégkorcsolya-pályákat.


Dér, fagy, mínuszok, szürkület, sötét, hideg, fűtésszámla. Csak néhány ok, ami miatt sokan már augusztusban elkezdjük siratni a nyarat, szeptemberben enyhe, októberben pedig mély depresszióba süllyedünk, ennek következtében pedig novemberre már menthetetlenek vagyunk.

Egészen addig, amíg a fagyosszentek parfümjébe vegyülve meg nem érezzük a forralt bor fahéjas, narancsos, édes illatát. Amíg fel nem gyulladnak az első meleg fényű izzósorok, és amíg először fel nem csatoljuk a korcsolyát, hogy mindent egyszerre élvezzünk ki, amit csak az év leghidegebb hónapjai adhatnak.

szenater_jegkert.huMujegpalyaWIKI2

Szóval korcsolya fel, élvédő a hónok alá, kesztyű biztonsági okokból a kézre, na és forralt bor a nyelőcsőbe, indulhat a tél! A következő összeállításból megtudhatjátok hol, mennyiért, milyen hangulatban csúszhattok idén a fővárosban és az országban.

Korcsolyázás Magyarországon

A korcsolyázás hazai elterjesztése nem ment épp zökkenőmentesen a Monarchia második fővárosában. Az ezernyolcszázhatvanas években ugyanis ezt a sportot a felsőbb körök a hölgyek számára illetlen foglalatosságnak tartották, az orvosok pedig kifejezetten ellenjavalltnak gondolták. Később minden ellenállással dacolva Kresz Géza vezetésével megalakult az első Pesti Korcsolyázó Egylet, ezzel együtt pedig elindult a városligeti korcsolyázás története.

Kezdetben a körülmények még meglehetősen spártaiak voltak: az ifjú hölgyeket kísérő szülők pokrócba bugyolálva, lábuknál agyagedénybe rejtett faszénparázs mellett dacoltak a fagyhalállal. Az első melegedő helyiséget a tó Állatkert felőli oldalán maguk Kreszék húzták fel, ez egy egyszerű deszkabódé volt. Később megépült egy állandó pavilon is. A földszinten nyílt meg a korcsolya-csatoló, felette pedig a nagyterem, ahol a fiatal leányok jó hírére és erkölcsire vigyázó idősebb nőrokonok, a garde dame-ok élvezhették a pazar kilátást.

Tulajdonképpen a báli szezon alig két hónapját sikerült így optimális esetben négy-öt hónapra nyújtani, ami a férjkeresés fázisában lévő fiatal arisztokrata lányok esélyeit is megduplázta. Így a korizás évről évre egyre népszerűbb lett a magyar fővárosban is.

kobanyai_kobanya.hu

Városligeti Műjégpálya

Mindenekelőtt kezdjük az etalonnal, a klasszikussal, a téli hangulat királynőjével, a Városligeti Műjéggel. November 25-én a pálya kinyitotta kapuit, és szeretettel várja a kicsiket, nagyokat, kezdőket és profikat, büszke kori tulajdonosokat és bérelni vágyókat egyaránt. És mivel nincs új a nap alatt, ha nem is a férjkeresés, de az ismerkedés céljából érkezőket is. Hiszen a Műjégen kergetőzve csajozni és pasizni ma is nagy divat.

Ha netán el akarnátok kápráztatni a kiszemeltet, meséljétek el neki, hogy alig több mint kétszáz évvel ezelőtt a Városligeti tó helyén még nagy mocsaras terület volt. Itt hívott össze gyűlést IV. Béla, itt vadászott Mátyás király, és állítólag Dózsa György is itt tartotta vezéri szállását. De lehet, hogy jobban jártok, ha inkább meghívjátok egy forralt borra!

A Műjég hétfőtől péntekig, 9-13 óráig, délután pedig 17-21 óráig vár benneteket. A pálya szombaton 10-21 óráig, vasárnap 20 óráig mindkét nap kétórás, 14-16 óráig tartó zárva tartással működik. A felnőtt jegyárak naptól és napszaktól függően ezer és kétezer forint között mozognak. Jegyárak részletesen itt: http://www.mujegpalya.hu/hu/jegyarak.

foter_obudasport.hu2

Ingyenes műjégpályák a fővárosban

Az idei szezonban is több pályán csúszhatunk ingyen, ráadásul nem akármilyen hangulatban. Óbudán két nyitott korcsolyapályán sem kérnek belépődíjat. Az egyik a Csobánka téren minden nap 8-20 óráig, a másik az utánozhatatlan hangulatú Fő téren 8-22 óráig vár mindenkit november 28-ától január 31-ig. A legszebb panorámájú budapesti jeget a Bálna teraszán találjátok, itt egészen február 28-ig lehet siklani a Bálna nyitvatartási idejében. Az újpesti Szent István téren is elkezdődött már a szezon, itt hétköznap 15-20 óráig, hétvégén 9-20 óráig lehet korizni, a jégfelújítás 14-15 óráig tart.

Belépődíjas nyitott pályák Budapesten

A Városligeten kívül fizetős nyitott pályát találunk az Aréna Plázában. Itt a hétközi felnőtt 1200, a hétvégi felnőtt belépő 1500 forint. Az óbudai Jégparkban a hokié a főszerep, de korizni is lehet. Az Eiffel téri jégpálya ebben az idényben sajnos nem nyit ki, ezt tartsátok észben!

foter_obudasport.hu

Belépődíjas fedett pályák Budapesten

A IV. kerületi Ice Centerben 1200, hétvégén kétezer forint az a családi jegy, amivel egy felnőtt és egy gyerek mehet korizni, de több jegykombináció közül is választhatunk. A Megyeri úti Jégcsarnok a profiké, itt nézőként hódolhatunk a jeges sportoknak. A Budai Jégpálya a Széna téren 1400 forintos felnőtt jegyárral vár. Itt is, ahogy a legtöbb kisebb fedett pályán indulás előtt érdemes megnézni a pályabeosztást.

A kilencedik kerületi Weöres Sándor Általános Iskolában hétvégen van közönségkorcsolyázás teljesen baráti, 300 forintos belépéssel. A BHG Jégpálya különlegessége, hogy itt sosem ér véget a tél, a pálya egész évben nyitva van. A Kőbányai Jégpályát a White Sharks hokisai uralják, itt bárki megtanulhatja a sportot.

A Pólusban van hoki, műkorcsolya és szabad korcsolya, a Pesterzsébeti Jégcsarnokban pedig JégParty profi fény-és hangtechnikával, a buli 19-22 óráig tart. Ami pedig a Marczibányi téren nyáron és tavasszal foci, kosárlabda, kézilabda, tenisz, vagy floorball, az ősszel és télen egy varázsütésre korcsolyává és jégkoronggá fagy. A felnőtt napijegy: 1650.- Ft.

balnabudapest.hu2balnabudapest.hu

Vidéken pedig országszerte közel harminc korcsolyapálya közül választhattok, úgyhogy itt az ideje felocsúdni a novemberi letargiából, a tél minden hangulatával beköszöntött hozzánk is!

Budapesti körkép:

b1b2b3

Vidéki körkép:

v1v2v3v4

Ha tudtok olyan jégpályáról, ami az összeállításban nem szerepel, írjátok meg kommentben a cikk alá!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2025-ben is!
Címkép: Unsplash.com - szmo.hu
2025. szeptember 28.



2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.

Budafok, ahogy még sosem láttad! Idén október 4-én a Pincejárat egy igazi időutazásra és kalandra hív a Bornegyed szívébe. Készülj fel, hogy felfedezd a felszín alatti világ titkait, ahol a történelem és a modern gasztronómia kéz a kézben jár!

Tudtad, hogy Budafokon egy titkos kápolna is rejtőzik, tele misztikus szimbólumokkal? Vagy hogy a hidegháború idején egy egész óvóhelyrendszer épült a pincék mélyén? Most mindkettőt felfedezheted, sőt, egy pohár borral a kezedben, a lemenő nap fényében csodálhatod meg a Memento Park szobrait is egy exkluzív, zárás utáni túrán.

Ha pedig a borok és pezsgők szerelmese vagy, a Törley és a Sauska Pincészetben a pezsgőkészítés kulisszatitkaiba is bepillanthatsz. De ez még nem minden! Készítsd el a saját pizzádat egy workshopon, vegyél részt egy különleges szerémségi borvacsorán, vagy alkoss szabadon egy absztrakt művészeti foglalkozáson a Magdolna Udvarban.

Felfedezheted a Záborszky Pince csodáit, majd megkoronázhatod a napot, élőzenével és finom falatokkal a Seybold-Garab Pincében, vagy akár a Cellar Gardenben. Ráadásul ingyenes programmal is várunk, a Promontorium Borlovagrend pincéjében. Ne maradj le erről a különleges napról, ahol minden sarkon egy újabb élmény vár! A helyek gyorsan telnek, a legtöbb programra előzetes regisztráció szükséges. Találkozzunk október 4-én Budafokon!

További információk és programok: http://bornegyed.hu

Ingyenes buszjárat a helyszínek között: https://bornegyed.hu/pincejarat-menetrend

Vedd birtokba a Budai Hengermalmot! - (2025. október 12-ig)

Idén folytatódik a Város és Folyó Egyesület (Valyo) legújabb projektje, a Budai Hengermalom közösségi térré alakítása: október 12-ig több mint 10 hétvégén vár minket a malom különféle programokkal. A teljesség igénye nélkül lesz vintage vásár, számos különféle workshop, kertmozi, élő zene, épületbejárás és játszóház is a legkisebbeknek.

Budapesti Őszi Fesztivál - szeptember 26 - október 10. , Budapest

Harminc éve indította útjára a Főváros, 2021 őszén pedig megújult formában tér vissza a Budapesti Őszi Fesztivál. Szeptember 26. és október 10. között színpaddá alakul a főváros; több mint 100 programmal, számtalan helyszínen színesíti a budapesti őszt a Budapest Brand nZrt. kortárs és kerületeket összefogó programsorozata: egy klasszikus, kortárs, sokszínű, befogadó és mindenekelőtt szabad városi örömünnep.

Mit jelent ma kortársnak lenni? Hogyan kapcsoljuk össze a múltat és a jelent? Lehetséges egy egész városból színpadot alakítani? Kik azok az ébren álmodók és szellemóriások? Vajon tudunk ugyanúgy tekinteni egy városrészre, ha már megismertük történetét, mint annak előtte? Mi a közös az utcai művészetben és Dantéban? Hol az egyén helye egy hálózatszerű közösségben? Milyen a magyar művészeti export és import? Mit mesélnek magukról a kerületeink? Ezekre a kérdésekre keresi a választ nézőivel és művészeivel együtt a Budapesti Őszi Fesztivál.

World Press Photo kiállítás - szeptember 26 - november 9., Budapest

2025-ben ismét a Biodóm bejárati aulájában rendezik meg a World Press Photo kiállítást, ahol ismét elmélyedhetünk az elmúlt esztendő megrázó, olykor mégis megható és felemelő fotóiban. A válogatás arra ösztönzi a látogatókat, hogy lépjenek ki a hírciklusból és kritikusan gondolkodjanak világunk fontos témáiról. Három kísérő kiállítást is megnézhetünk szeptember 26. és november 9. között: a Budapest 75 Nagy-Budapest létrehozásának 75. évfordulójára emlékezik, a Vasemberek című tárlat az ukrajnai háborút a vasúti közösség szemszögéből mutatja be, míg a Víz című projekt a Duna menti alföld víztartalékainak fontosságára hívja fel a figyelmet.

Múzeumok Őszi Fesztiválja - szeptember 29 - november 9., Budapest

A 20. születésnapját ünneplő Múzeumok Éjszakája az ősz egyik legsokoldalúbb rendezvénye lesz. A 2025. szeptember 29. és november 9. között megrendezett országos programsorozat idén a divatot veszi górcső alá. Ennek jegyében a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban például a két világháború közötti piperedivatról tudhatsz meg többet, a Ráth György-villában a szépségápolás eszközeivel ismerkedhetsz majd meg, míg a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a középkori divat és védőfelszereléseket mutatják be az érdeklődő közönségnek.

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - október 2-5., Budapest

Az idei évben a Bálnába költöző Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon október 2. és 5. között találkozhatnak a könyvek és az olvasás rajongói. Ezúttal a dán Janne Teller lesz a fesztivál díszvendége, míg az országok közül Románia kap majd kiemelt figyelmet, ahonnan számos író és költő érkezik, és természetesen a kiállítás és könyvvásár sem marad el.

SPAR Budapest Maraton - október 11-12., Budapest

A maratoni távra már késő elkezdeni a felkészülést, ugyanakkor a 40. SPAR Budapest Maraton ezúttal sem csak a 42,2 km-es távról szól majd. Amellett, hogy a maratont váltóban is lehet teljesíteni, futhatunk 5 vagy 10 km-t is, de opció a félmaraton és a 30 km is. Kisgyerekes családok választhatják az 1 km-es futást vagy a 2,3 km-es sétaútvonalat is. Aki pedig csak szurkolna, annak is érdemes kilátogatnia a Duna-partra október 11-én és 12-én, hiszen egész hétvégén jó hangulat várható.

Budapest Design Week - (2025. október 8 –19.)

A kreativitás fővárosa idén ősszel is Budapest lesz a Design Week idején. Tíz napon át városszerte izgalmas kiállítások, workshopok és előadások mutatják be a kortárs design legfrissebb trendjeit. A programok között építészet, formatervezés, divat és digitális művészet is helyet kap. Tökéletes lehetőség szakmabelieknek és érdeklődőknek egyaránt, hogy közelebbről is megismerjék a design világát. Inspiráló, színes és gondolatébresztő eseménysorozat, ami minden évben új ötleteket hoz.

Liszt Ünnep - október 9-22., Budapest

Az ősz alighanem legnagyobb szabású kulturális eseménye a Liszt Ünnep lesz, melynek programjai közül október 9-től 22-ig válogathatunk. Christian LöfflerCompagnia Finzi PascaArvo Pärt 90Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája – a nemzetközi sztárokat is felvonultató, rendhagyó és összművészeti produkciókat, valamint felejthetetlen koncertélményeket kínáló eseménysorozat ezúttal is méltó módon idézi meg névadója szellemiségét.

Garden of Lights - október 17., Budapest

Az ELTE Füvészkertbe hamarosan visszatér a Garden of Lights fényárban úszó mesevilága, ahol ez alkalommal Pán Péter története kerül a középpontba. Az idei fényinstallációs szabadtéri kiállítás október 17-én nyílik.

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Quimby ismét beveszi a Budapest Parkot: szeptemberben hatalmas koncerttel térnek vissza
Az este ráadásul még különlegesebb lesz, hiszen a felvidéki alternatív rockzenekar, a Jóvilágvan melegíti majd be a közönséget, mielőtt Kiss Tiborék elvisznek minket egy felejthetetlen zenei utazásra a szabad ég alatt.


Szeptember 27-én, pontosan egy évvel a tavalyi, hatalmas sikerű fellépésük után, ismét a Budapest Park színpadára lép Magyarország egyik legkülönlegesebb és legnagyobb hatású koncertzenekara, a Quimby. A zenekar neve több mint három évtizede összeforrt a hazai alternatív rockkal, és koncertjeik minden alkalommal igazi zenei utazásnak számítanak. Most újra itt a lehetőség, hogy a szabad ég alatt, egy hatalmas közönséggel együtt éljük át a Quimby-élményt.

Kevés olyan zenekar van Magyarországon, amelyik ennyire meghatározta volna a kilencvenes évek óta eltelt időszakot, mint a Quimby. A Kiss Tibor vezette formáció már a kezdetektől fogva feszegette a műfaji határokat: dalaikban keveredik a rock, a blues, a funk, a pszichedélia és a költői szövegvilág, amelynek köszönhetően a Quimby soha nem volt „csak egy” rockzenekar. Koncertjeik egyszerre felszabadító bulik és színházi erejű előadások, ahol mindenki találhat magának kapaszkodót – legyen szó táncról, közös éneklésről vagy a dalszövegek mélyebb rétegeinek megéléséről.

A Budapest Park és a Quimby kapcsolata különösen erős. A zenekar rendszeresen visszatér a szabadtéri koncerthelyszínre, és minden alkalommal újabb energiákkal tölti meg a hatalmas teret. A tavalyi koncertjük óriási siker volt: a közönség együtt énekelte a legnagyobb slágereket, mint a „Most múlik pontosan”, az „Autó egy szerpentinen” vagy a „Kicsi ország”. Idén szeptember 27-én újra lehetőség nyílik arra, hogy több ezer emberrel együtt énekeljük a refréneket.

A Quimby ereje abban rejlik, hogy egyszerre képesek megszólítani a régi rajongókat és az új generációt. A szövegek sokszor filozofikusak, máskor játékosak, de mindig őszinték – pont úgy, mint maga a zenekar. Aki már járt Quimby-koncerten, tudja, hogy ez több mint zene: közösségi élmény, amely összehozza az embereket.

A szeptember végi koncert időpontja sem véletlenül különleges. Az ősz beköszönte mindig hoz magával egyfajta nosztalgiát, és mi lehetne jobb módja a nyár búcsúztatásának, mint egy nagyszabású Quimby-buli?

Az este során garantáltan felcsendülnek majd a klasszikus dalok, de a zenekar híres arról is, hogy mindig tartogat valami meglepetést a közönségnek – legyen az egy új hangszerelés, egy ritkábban játszott dal vagy egy különleges színpadi produkció.

Ha valaki még soha nem volt Quimby-koncerten, annak ez az este lehet a tökéletes belépő a zenekar világába. A Budapest Parkban ugyanis nem csupán egy koncertet kapunk: látvány, hangulat, energiák és érzelmek kavalkádja várja a közönséget. Aki pedig régi rajongó, annak biztosan nem kell különösebben bemutatni, mit jelent egy este Kiss Tiborral és a zenekarral – tudjuk, hogy ez mindig felejthetetlen élmény.

Ne maradj le az év egyik legnagyobb bulijáról – találkozzunk szeptember 27-én a Budapest Parkban, és énekeljük együtt, hogy „Most múlik pontosan”!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
A világ legnagyobb freestyle motocross sorozata érkezik Budapestre
A 25 éves NIGHT of the JUMPs® vadonatúj MTB és freestyle trambulin versenyekkel ünnepel, és élőben nézhetjük a küzdelmet a bajnoki címért is.


Idén ősszel igazi adrenalinbomba várja a közönséget Budapesten: október 4-én az MVM Dome ad otthont a világ legnagyobb freestyle motocross sorozatának, a 25 éves jubileumát ünneplő NIGHT of the JUMPs®-nak.

A monumentális show ezúttal még több újdonsággal készül: a látványos freestyle motocross versenyek mellett először kap helyet a programban lélegzetelállító mountain bike (MTB) és freestyle trambulin verseny is.

A sportolók nyolc rámpán, két olimpiai trambulinon és egy tízméteres indítótornyon mutatják be a legextrémebb trükköket, miközben a rajongókat pirotechnikai show, exkluzív pályabejárások és közönségtalálkozók is várják.

A mezőnyben a sportág legendái és feltörekvő újoncai egyaránt szerepelnek, köztük a világrekordokat döntögető Luc Ackermann, aki nemcsak a NIGHT of the JUMPs® bajnoka, hanem az FMX egyik legnagyobb sztárja is. A közönség az első sorból láthatja, ahogy a világklasszis riderek értékes világranglista-pontokért és a World Tour Championship címért mérkőznek meg.

A jubileumi turné egyik fénypontja a világ első AirBag mountain bike versenysorozatának premierje, amely biztonságosabbá és még látványosabbá teszi a sportágat. A trambulinversenyek pedig a World Trampoline Association közreműködésével garantálják a soha nem látott akrobatikus mutatványokat.

A NIGHT of the JUMPs® nem pusztán show, hanem valódi, tétre menő verseny, ahol minden ugrás és trükk számít – a végeredményt pedig kizárólag a sportolók teljesítménye dönti el.

A több mint két évtizede indult sorozatot már több mint 3,5 millió rajongó látta világszerte, és most a magyar közönség is részese lehet ennek a globális sikertörténetnek. Egy este, ahol három generáció találkozik, és garantáltan felejthetetlen élményben lesz része kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Jegyek elérhetők a livenation.hu és a funcode.hu oldalakon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Budapest négy napra ismét az irodalom fővárosa lesz - jön az Őszi Margó Fesztivál a Millenárison
Több mint 60 program, 11 külföldi író és a hazai irodalom legizgalmasabb alkotói várják az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínházban.


Idén Október 9. és 12. között lesz az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, amely a Millenáris Nemzeti Táncszínházában várja az irodalom és a kultúra rajongóit. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében zajló programsorozat négy nap alatt több mint 60 programot, 11 külföldi vendégszerzőt, számos friss magyar könyvbemutatót és 4 különleges zenei-irodalmi estet kínál.

Könyvek, amikért érdemes elindulni

A fesztiválon többek között Háy János mutatja be új regényét (A csokimikulásos lány), Szabó T. Anna prózakötetét (Erősebb nálam), Babarczy Eszter megrendítő művét (Apám meghal), valamint Tisza Kata, Barnás Ferenc és Mécs Anna is új könyvvel érkezik. Emellett olyan népszerű hazai szerzőkkel is találkozhatsz, mint Csepelyi Adrienn, Fabricius Gábor, Rakovszky Zsuzsa, Röhrig Géza vagy Szilasi László.

A nemzetközi felhozatal is rendkívül izgalmas: a svéd Moa Herngren a Válás-trilógia zárókötetét mutatja be, érkezik a Német Könyvdíj nyertese, Tonio Schachinger, valamint a portugál Bruno Vieira Amaral, az olasz Alessandro Mari és a cseh Dora Čechová. A közönség találkozhat az Északi Tanács Irodalmi Díj nyertesével, Kirsten Thoruppal, a francia Sibylle Grimbert-tel, a holland Pieter Waterdrinkerrel, az izlandi Jónas Reynir Gunnarsonnal, valamint Roxanne de Bastion zenész-dalszerzővel is.

Koncertek és különleges estek

A Margó estéi mindig tartogatnak meglepetéseket. Idén a 30Y egy rendhagyó zenei időutazással érkezik, a Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara zenésztársaival improvizatív koncerttel és versekkel lép színpadra. Hipnotikus elektronikus világot teremt Zságer Balázs, Дeva és Dom Beats, a fesztivál zárónapján pedig a Mörk adja az utolsó koncertet.

Margó-díj – az év legígéretesebb prózaírójának

Az Őszi Margó egyik legfontosabb eseménye a Margó-díj átadása, amelyet immár 11. alkalommal adnak át a legjobb első prózakötetes szerzőnek. A győztes 1 millió forint pénzjutalom mellett 15 millió forint értékű médiatámogatást, valamint bemutatkozási lehetőséget kap a Müpában. Emellett a Bookline révén kereskedelmi támogatásban, próbafordításban és publikációs lehetőségekben is részesül. Idén ismét átadják a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat is, amely félmillió forinttal jutalmazza azt az alkotót, aki írói útjával vagy témaválasztásával különösen inspiráló lehet az olvasók számára.

Menj el és találkozz a szerzőkkel!

A Margó különlegessége, hogy a könyvbemutatók után a szerzők személyesen is dedikálnak, így testközelből is megismerheted őket. A bemutatók ingyenesen látogathatók, a zenés-irodalmi estekre pedig a Liszt Ünnep weboldalán válthatsz jegyet.

A részletes programért látogass el az esemény hivatalos oldalára.


Link másolása
KÖVESS MINKET: