HÍREK
A Rovatból

„Élnie kellett volna” – A kórházi eszközhiány miatt halt meg egy egyhetes ukrán kisbaba Lvivben

Súlyos hiány van a gyógyászati segédeszközökből a nyugat-ukrajnai nagyvárosban, amely az ország egészségügyi központja lett, annyian érkeznek oda ellátásra.


Az orosz-ukrán háború kezdete óta özönlenek Lvivbe az Ukrajna más részeiről érkező menekültek, köztük számos olyan ember, aki orvosi ellátásra szorul. A nagyváros kórházai megteltek a sérültekkel, sokukat az oroszok által ostromolt városok, pl. Kijev, Harkiv vagy Mariupol kórházaiból szállítottak át Lvivbe. Szerencsére van elég orvos a betegek ellátására, mivel sok szakember menekült el otthonról nyugatra a háború miatt. A gyógyászati segédeszközök viszont a bezárt vagy megtámadott kórházakban maradtak, vagy megsemmisültek, így hiába van sok orvos a lvivi egészségügyi intézményekben, sok esetben nem tudják a munkájukat végezni eszköz híján. Ennek pedig sajnos tragikus következményei vannak – számolt be róla a The Guardian.

Az egyik kórházban egy alig egyhetes kisbaba halt meg azért, mert nem tudtak angiográfia vizsgálatot végezni rajta, ami életmentő lett volna számára.

Ugyanis szívbetegséggel született márciusban, ezért sürgősen meg kellett volna nézni az ereit egy orvosnak a speciális, kontrasztanyagos röntgenvizsgálattal, ám ezt nem tudták időben elvégezni. Az ehhez szükséges berendezés ugyanis nem volt éppen a kórházban, mert több lvivi intézmény is ugyanazon az egyetlen darabon osztozik a hiány miatt. A megnőtt várakozási idő pedig a kis Andrij esetében sajnos végzetes volt.

Kezelőorvosa, Dr. Dmitro (a vezetéknevét az ő védelmében nem írták le a cikkben) 13 éve dolgozik kardiológusként, és kevés dolog rázta meg őt annyira, mint egy gyerek halála, még akkor is, ha tudta, hogy már semmit nem tudott tenni a megmentéséért. Andrij halála viszont még fájdalmasabb számára, hiszen segíthetett volna rajta, ha időben a rendelkezésére állt volna a megfelelő berendezés.

„Ez teljesen lesújtott orvosként. Élhetett volna, nem a betegsége miatt halt meg. Egy gyerek volt, akinek iskolába kellett volna járnia, barátokat szereznie, fociznia. Még inkább lesújtó ez úgy, hogy tudod, hogy meg tudtad volna oldani ezt a problémát, és meg is van hozzá az angiográfiás gép”

– mondta a Guardiannek.

A háború előtt havonta kb. 30 angiográfiás vizsgálatot végeztek, de csak a múlt hónapban 66 betegüknek volt szüksége ilyenre.

„Ha a műtőasztal folyamatosan foglalt, a szívrohamban vagy szélütésben szenvedő betegeknél sokkal nagyobb az esélye annak, hogy meghalnak, vagy neurológiai károsodást szenvednek. Egy plusz óra várakozás 20 százalékkal növelheti a halálozási kockázatot”

– mutatott rá.

Hasonló a helyzet egy lvivi gyermekkórházban is, ahová rengeteg krónikus betegségben, veleszületett fejlődési rendellenességben szenvedő, szívsebészeti vagy idegsebészeti ellátásra szoruló betegek és háborús sérültek érkeznek. Az intézményben pedig nem áll rendelkezésre elég orvosi felszerelés, hiszen nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy ennyi súlyos beteget ápoljanak, úgyhogy ez most nagy problémát jelent számukra. Például csak egy monitoruk van az intenzív osztályokon lévő betegek életfunkcióinak mérésére.

„Naponta három nagyobb műtétet kellene elvégeznünk az orvosokkal, de mivel csak egy monitorunk van, ezt nem tudjuk megtenni. Tehát csak naponta egy műtét fér bele, majd megvárjuk, amíg a gyerek állapota teljesen stabil lesz, és aztán átadjuk a monitort a következő betegnek”

– mondta.

A gyermekkórház aneszteziológiai és intenzív osztályának vezetője, Dr. Denisz elmondása szerint olyan speciális eszközökre lenne szükségük, mint pl. lélegeztetőgép, intenzíves ágy, fecskendős pumpa, magas szintű monitor-rendszer és ECMO-berendezés. Hozzátette azt is, hogy nemcsak az eszközök, berendezések hiánya, hanem a meglévők minőségén is múlhat az, hogy sikerül-e megmenteni egy beteget, vagy sem. A régi, szovjet időkből származó, raktáron lévő eszközökkel ugyanis nem tudnak olyan magas szintű ellátást biztosítani, mint a modernebb technikákkal.

Dr. Denisz szerint elképzelni sem tudják, hány sérült érkezik majd hozzájuk, ha megnyitják a humanitárius folyosókat. Éppen ezért nemcsak fegyverekre és katonai felszerelésekre van szüksége Ukrajnának, hanem modern gyógyászati segédeszközökre, kórházi felszerelésekre is. Az ukrán orvosok jól képzettek, de rájuk is hatalmas nyomás nehezedik, mert nemcsak a testi, de a lelki sebeket is be kell gyógyítaniuk.

„Most minden orvosnak pszichológusnak is kell lennie. Az emberek úgy bezárkóznak érzelmileg, mint egy kagyló. De talán a legrosszabb az, amikor az emberek, a gyerekek szemében semmit nem látsz”

– mondta a gyermekkórház egyik frissen végzett, a háború előtt munkába állt orvosa, Dr. Ivan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
A politikus szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó erről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 04.



Ahogy már beszámoltunk róla, Juhász Pétert pénteken hallgatták ki tanúként az ügyészségen. Az eljárás több mint öt órán át tartott, és – elmondása szerint – tisztességes, korrekt keretek között zajlott. A politikus a 24.hu-nak adott interjút, és elmondta: a kihallgatás során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan készült az a hangfelvétel, amelyen „Zsolti bácsi” hallható, és ki szerepel rajta. Juhász elmondta, hogy minden információt megosztott a hatóságokkal, és össze is kötötte őket azzal, akitől az anyag származik – Látó Jánossal.

Az eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az ügyészek arról is kérdezték, tud-e más hasonló esetekről.

Juhász szerint négy ember is megkereste az utóbbi időben olyan történettel, amelyek a Szőlő utcai ügyhöz hasonlítanak.

Elmondása szerint ezekben az esetekben is jelezték bűncselekmény gyanúját, majd titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük, és az ügyek eltussolásra kerültek. Azt viszont nem árulta el, melyik intézményről van szó, mert még nem egyeztetett azokkal, akik az információt megosztották vele.

Juhász szerint a házkutatás után mostanra meggyőződése, hogy „Orbán Viktor és körei – akik tényleg valamilyen módon védik ezeket a bűnelkövetőket – megadták a politikai megrendelést, ahogy ők hívják, a megtorlásra”. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ügyészségi dolgozók a hazáért végzik a munkájukat, és valóban az ügyek feltárása a céljuk.

Hozzátette, hogy a mostani kihallgatás során is ilyen emberekkel találkozott.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta Látó János nevét és fényképét, aki a

„Zsolti bácsis” felvétel készítője. Bejegyzésében azt írta, hitelesnek tűnő információkat kapott egy magánszemélytől, amelyeket később ellenőrzött. Juhász szerint Látó személye nem volt titok, ő maga is bemutatta újságíróknak. Hozzátette, hogy Látó nem feltétlenül akart a nyilvánosság elé állni, de felmerült benne, hogy szerepelne egy podcastban is.

Juhász szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó ilyenről. Ő maga kérdezte meg, hogy tehet-e feljelentést rágalmazásért.

Korábban házkutatást tartottak Juhásznál, és lefoglalták az adathordozóit is. Azt mondta, az ügyész úrtól ígéretet kapott arra, hogy minden olyan adatot, ami nem kapcsolódik az ügyhöz, megsemmisítenek. Ezt személyes garanciával vállalta.

A politikus nem tart attól, hogy összemossák a nevét az üggyel. „Nem, nem, nem, egy másodpercig sem félek, leszarom őket, tényleg” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy nem az a fontos, kik az elkövetők vagy áldozatok név szerint, hanem az, hogy az igazság kiderüljön, és a bűncselekmények elkövetői elnyerjék büntetésüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
93 nap után egyetlen mondatban válaszolt a rendőrség Tordai Bencének az MNB-alapítványok ügyéről
A politikus július 2-án érdeklődött a nyomozás állásáról. A közölt szöveg szerint „a fenti számú nyomozás folyamatban van”.


Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.

A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:

„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy utas elkezdte megenni az útlevelét, megszakította útját a Ryanair járata
Az egyik utas az útlevelét próbálta lehúzni a vécén, a másik meg is kóstolta a sajátját. A gépen pánikhangulat alakult ki, végül a rendőrség intézkedett.


Furcsán viselkedett két utas a Ryanair Milánóból London-Stanstedbe tartó járatán – írta a Daily Star. A beszámolók szerint az eset a felszállás után 15-20 perccel történt, nem sokkal azután, hogy kialudtak a biztonsági övek becsatolását jelző fények.

Az egyik férfi az útleveléből kezdte kitépni a lapokat, és megpróbálta megenni őket. A másik szintén az úti okmányával viselkedett szokatlanul: megpróbálta lehúzni a dokumentumot a vécén.

A fedélzeti személyzet egyik tagja a vécéajtót csapkodva próbálta megakadályozni ezt, és folyamatosan ismételte, hogy a férfi ne húzza le az útlevelet a vécékagylón.

„Ez volt életem legfélelmetesebb 15 perce”

– mondta az egyik utas. A beszámoló szerint a gépen több utas is pánikba esett, mert nem értették, mi zajlik körülöttük.

A személyzet később egy „nyers és lényegretörő” bejelentésben közölte, hogy a járat megszakítja útját, és Párizsban landol. A két férfit a francia rendőrség letartóztatta. A gép végül kétórás késéssel érkezett meg a londoni Stansted repülőtérre.

Az Aviationa2z.com szerint

a leszállást az utasok és a személyzet biztonsága érdekében rendelték el, mert a helyzet kiszámíthatatlanná vált.

Azt nem tudni, miért akarta a két férfi megsemmisíteni az útlevelét.

Az egyik utas megdicsérte a személyzetet a helyzet kezeléséért. „A Ryanair zseniális volt abban, ahogy kezelte a helyzetet. A repülés vége felé, amikor Stansted felé mentünk, italokat osztogattak” – mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely a Zsolti bácsizásról: Amikor a valódi ügyek is gyomorforgatók, akkor felesleges lyukra futni
A főpolgármester szerint a botrány elviszi a fókuszt a valós kérdésekről. A Népszavának adott interjújában a főváros pénzéről és a januári nyitásról is szót ejtett.


Karácsony Gergely a Népszavának beszélt a főváros pénzügyeiről és a kormánnyal folytatott egyeztetésekről.

„A kérdés azon áll vagy bukik, hogy Orbán Viktor mikor és mit dönt. Budapest bedöntése szolgálja jobban a politikai érdekeit vagy a működőképesség fenntartása”

– fogalmazott.

Elmondta, hogy a nyáron több alkalommal beszélt Gulyás Gergellyel, és találkozott Navracsics Tiborral, valamint Lázár Jánossal is. „Mind a hárman egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy a város működőképességét semmi sem veszélyeztetheti, illetve az állam semmilyen szolgáltatást nem akar átvenni, ami főként a közlekedési miniszter esetében fontos kijelentés” – tette hozzá.

Szerinte különféle pénzügyi lépésekkel talán kihúzzák év végéig, de az államháztartási törvény szerinti adósságmentes zárást így nem tudják teljesíteni. Úgy véli, ez azzal járhat, hogy a bank felmondja a folyószámlahitelt.

„ha nem lesz hitel, nem lesz miből nyitni a boltot januárban.”

Kijelentette, hogy Budapest csődje esetén sem mondana le. „Nem én idéztem elő ezt a helyzetet. A kormány fosztotta ki a várost. Ha azt a 400 milliárdot nem vették volna el, akkor most arról beszélgetnénk, hogy hol építünk új metrót Budapesten. Az én politikai felelősségem abban áll, hogy ezt a harcot végigharcoljam.”

Azt is mondta, meglepné, ha a kormány feloszlatná a Fővárosi Közgyűlést, mert „a pénzügyi gyámmal magára venné a kormány a politikai felelősséget is, amit aligha akar”. Úgy látja, a jelenlegi közgyűléstől akár az is elképzelhető, hogy feloszlatja magát, de egy új önkormányzati választás szerinte egyik oldalnak sem kedvezne. „A céltábla közepén nem én vagyok, hanem Magyar Péter. Nem én készülök beülni a kormányfői székbe, hanem ő.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügyéről is nyilatkozott.

„Szerintem nincs is Zsolti bácsi. Hallottunk egy interjút erről, de senki nem tudja mi az igazság. De ennél is rosszabb, hogy elviszi a fókuszt a valós kérdésekről. Az persze felháborító, hogy Juhász Péternél házkutatást tartottak, csak mert elmondta a véleményét. De a lényeg mégiscsak az lenne, hogy nagyon sok mindent tudunk biztosan a gyermekvédelmi rendszerről, amelyek önmagukban kétségbeejtőek. Nekem, aki semmilyen módon nem vagyok érintett a 2026-os választáson, engedtessék meg felvetnem az ellenzéknek, hogy amikor a valódi ügyek is gyomorforgatók, akkor felesleges lyukra futni”

– fogalmazott a főpolgármester.

(via)


Link másolása
KÖVESS MINKET: