HÍREK
A Rovatból

Ellehetetleníthetik a legnagyobb független tévét, megszavazták a médiatörvény módosítását Lengyelországban

Az ellenzék szerint házszabályellenesen kétszer szavaztak a törvényről. Az amerikaiak azonnal reagáltak, elítélték a döntést, amerikai befektetésektől eshet el Lengyelország.

Link másolása

Heves parlamenti vita után jóváhagyta szerda este a lengyel alsóház a médiatörvénynek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szóló, a TVN24 amerikai hírtévét is érintő módosítását.

A szavazási eredmény azt mutatja, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) vezette frakció képes keresztülvinni legalább egyes tervezeteit a parlamentben azt követően is, hogy az egyik kisebb párt, az Egyetértés szerdán kilépett a kormánykoalícióból.

A szenátus elé kerülő törvénymódosítás mellett a 460 fős szejmben 228-an szavaztak, 216-an ellenszavazatot adtak le, tíz honatya tartózkodott.

Nemmel szavazott az ellenzéki képviselők mellett az Egyetértés öt képviselője is, míg a párt másik öt tagja a tervezet mellett tette le voksát. Támogatta a módosítást az ellenzéki Kukiz´15 párt három tagja, valamint két független honatya is.

A szavazásokra azt követően került sor, hogy az alsóházi ülést ellenzéki indítványra szerda délután eredetileg szeptemberre elnapolták. Harminc képviselő kezdeményezésére, a voksolás formai hibáira hivatkozva azonban Elzbieta Witek házelnök újbóli szavazásra bocsátotta a témát.

A második körben a képviselők többsége - köztük a Kukiz´15 három képviselője, akik állításuk szerint eredetileg tévedésből szavaztak az elnapolás mellett - már a kormánytáborral együtt voksolt. A szavazás megismétlése heves bírálatokat váltott ki az ellenzéki padokban.

Az Egyesült Államok gyorsan reagált, és közölték, hogy elítélik a módosítást. Ha az új törvény értelmében nem újítják meg a TVN24 csatorna működési engedélyét (melynek anyacége az amerikai Discovery tulajdona), azzal az amerikaiak szerint azt kockáztatja a lengyel kormány, hogy jövőbeli amerikai befektetésektől esnek el.

Antony Blinken külügyminiszter elmondta, hogy „mélyen felzaklatta” a törvény elfogadása.

„Nagy amerikai befektetések kötik össze a gazdasági fellendülésünket Lengyelországgal. A jogszabálytervezet veszélyezteti a média szabadságát, és ronthatja Lengyelország erős befektetési légkörét”

- írta Blinken közleményében.

A Discovery szerint a törvény „támadás a szólásszabadság alapvető demokratikus elvei, a média függetlensége ellen, és irányítottan diszkriminatív a TVN és a Discovery ellen”.

Az ellenzéki bírálatokat kiváltott módosítás szerint az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban bejegyzett cégek csak akkor kaphatnának médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha nem] függenek az EGT-n kívüli jogi személytől. Ezt többen az amerikai tulajdonú TVN24 ellen irányuló lépésként értelmezik.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: Magyar Pétert hatalmas tömeg fogadta Miskolcon
Elképesztően hálás vagyok, hogy ennyien eljöttetek - köszöntötte a TISZA Párt politikusa a résztvevőket. Miskolc a második otthonom - tette hozzá.

Link másolása

Magyar Péter országjárú útja során csütörtök este Miskolcra érkezett, ahol hatalmas tömeg fogadta. A TISZA Párt politikusa elmondta, hogy nagyon megható, hogy ennyien gyűltek össze...

A politikus elmondta, hogy nagyon sok időt töltött ebben a városban, amely a szívéhez nőtt. Beszéde elején emlékeztett rá, hogy minden helyszínen sokan fogadják és egyre többen vannak. Pedig többen lennének, ha nem félelmítenék meg az embereket azzal, hogy követkeményei lennének annak, ha valaki elmegy a nagygyűlésre.

A beszédében azt is bejelentette, hogy ha tíz napon beül nem mehetnek be a köztévébe egy élő vitára, akkor "ott leszünk". Részletek:

VIDEÓ: a miskolci találkozó itt nézhető

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ha 10 napon belül nem mehetünk be a köztévébe egy élő vitára, akkor ott leszünk, amíg be nem engednek
A TISZA Párt politikusa közölte, hogy ő hajlandó bárkivel leülni vitázni a választások előtt, de ezt a köztévében kell megtenni, mert az mindannyiunkké.

Link másolása

Magyar Péter Miksolcon nagy tömeg előtt tart nagygyűlést. A TISZA Párt politikusa többek között arról beszélt, hogy jó ideje mondja, hogy a választások előtt leülne egy nyilvános, élő vitára a többi párt EP-listavezetőivel. Ám ezt a köztévében tenné meg.

Mivel eddig hiába kérte, nem kapott választ rá. Ezért most bejelentette, hogy

ha tíz napon belül nem mehetnek be a közvétébe, élő adásba, akkor "ott leszünk". És addig "nem megyünk haza", amíg nem olvassák be a magyar emberek követelését, és nem teszik lehetővé, hogy élő adásban vitázhassanak.

Magyar Péter közölte, hogy ő leülne Deutsch Tamással, Orbán Viktorral, Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenccel, vagy bárkivel, aki hajlandó rá.

Hozzátette: "Ez a mi köztévénk".

Ha pedig nem tehetik meg, nem juthatnak be, akkor addig maradnak a köztévé előtt, amíg nem járnak sikerrel - közölte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor: Magyar Péter egészségügyi adatainak kiszivárogtatása után minden állampolgár bizalma megrendülhet a rendszerben
Az egészségügyi szakértő szerint az adatokat nem az EESZT-ből tölthették le, a formája és tartalma miatt egy egészen más forrásra gyanakodik. Azt is megírta, hogy mire.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy Magyar Péter személyes egészségügyi adatai szivárogtak ki, egy korábbi eset kapcsán. A mentőszolgálat adatai kerültek nyilvánosságra. A Bors hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amit az Országos Mentőszolgálat munkatársai írtak azon az estén, amikor Varga Judit mentőt hívott férjéhez, Magyar Péterhez.

Az eset után Kunetz Zsombor is megszólalt:

Az egészségügyi szakértő legfrissebb írásában azt elemezte, hogy az iratok honnan származhattak.

Első kérdése az volt, hogy honnan kerülhettetek ki a szigorúan védett egészségügyi adatok. Mint írja, a mentési adatok az EESZT-ben (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, népszerű nevén Felhő) találhatók meg. Ehhez maga az érintett vagy egy egészségügyi szolgáltató férhet hozzá. A letöltést viszont a rendszer naplózza.

Ám a Borshoz eljutott dokumentumok nem innen származhatnak, mert más a formája és tartalma is - írja a szakértő.

"Így könnyű belátni, hogy ez a rendkívül szigorúan védett személyes egészségügyi adatokat érintő adatszivárgás szinte biztosan az Országos Mentőszolgálattól eredhet"

- vélekedik Kunetz Zsombor.

Úgy véli, hogy a mentők kihívása nem a hétköznapi módon történt. Feltételezve, hogy Magyar Péter - akkor még - felesége nem a 112-t hívta, hanem egy VIP-vonalat, aki lehetett "akár Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár is, vagy a még jelen pillanatban a helyén levő mentőfőigazgató, aki szintén nem a 112-vel kezdett el bűvészkedni, hanem egyenesen kiadta egy akár egy Dr……. Péter nevű kollégájának a feladatot, hogy intézze. Így már érthetővé válik, hogy nagyon nagyon valószínű az, hogy a Dr………Péter személye nem azonos Dr. Magyar Péter személyével, sőt erősen bizonyos az is, hogy az egyik doktori cím az orvost a másik pedig jogászt takar. A fentiek csak megerősítik azt a tényt, hogy a Bors által közzétett mentési dokumentum az valós, ennek ellenkezőjét az Országos Mentőszolgálat sem állította, sőt a mai Kormányinfón maga Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tényszerűen elismerte, hogy jogsértés történt" -vélekedik.

A jogsértést tehát a kormány is elismeri, "míg az adatszivárgás a fentiek alapján nem történhetett meg máshol, mint az Országos Mentőszolgálatnál" - írja. Hozzáteszi, hogy ez az eset fontosabb annál, mint amit meg lehet oldani az OMSZ főigazgatójának menesztésével.

"Hiszen alapvetően rendülhet meg minden magyar állampolgárnak a bizalma abban, hogy az egészségügyi ellátórendszer adatkezelésében bízhat. Nem bízhat abban, hogy különleges személyes adata ne kerüljön ki akkor, amikor ez éppen az adatkezelőnek, vagy kormányak az érdekében állana".

Éppen ezért most azonnal véget kell vetni az ilyen fajta jogsértésnek - írja a szakember - "különben mindannyiunkra igen szomorú világ jön, és akár a legkiszolgáltatottabb állapotunkban is azon kell a gyógyulás helyett izgulnunk, hogy az ellenségünk mikor jut hozzá a különösen védett személyes egészségügyi adatainkhoz".

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orosz Bernadett: Korábban a Fideszre szavaztam, de amikor majdnem halálra vert a volt párom, rájöttem, ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik
Orosz Bernadett idén az LMP-s, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselő-jelöltjeként indul a választáson, Miskolcon az egyik egyéni választókerületben már nyilvántartásba is vették. A beszélgetés során szóba került az is, hogy miért az LMP-t választotta.

Link másolása

A Népszavának adott interjút Orosz Bernadett, akit évekkel ezelőtt a volt párja olyan súlyosan bántalmazott, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedett. Idén februárban a nőt bántalmazó férfit, K. Istvánt nem jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönre ítélték.

„Én 2019 előtt a Fideszre szavaztam, de amikor 5 évvel ezelőtt egy bujáki osztálytalálkozón majdnem halálra vert a volt párom, hamar rájöttem, hogy ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik”

- mondta az interjúban Orosz, aki úgy érezte, szembe köpik azzal, hogy Varga Judit volt igazságügyminiszter politikai hisztinek nevezte és nem ratifikálta a nők elleni erőszak visszaszorítását célzó Isztambuli Egyezményt.

Orosz Bernadett idén az LMP-s, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselő-jelöltjeként indul a választáson, Miskolcon az egyik egyéni választókerületben már nyilvántartásba is vették.

A beszélgetés során szóba került az is, hogy miért az LMP-t választotta.

Orosz Bernadett elmondta, hogy azért, mert csak ők keresték fel.

„Engem sosem érdekelt a politika azon túl, hogy elmentem szavazni. Viszont miután majdnem megöltek, úgy döntöttem, valamit tenni kell, én tényleg mindenkinek írtam, hogy valami változzon, de csak semmitmondó válaszok érkeztek. A szakmai szervezeteket pedig jól láthatóan semmibe veszik. A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk”

– tette hozzá Orosz, aki felidézte a volt igazságügyi miniszter nagy port kavart interjúját is.

„Varga Judit volt igazságügyi miniszter a Hajdú Péternek adott interjújában hosszasan beszélt a lelki bántalmazásról, és arról, hogy a gyerekeik mit éltek át. El tudja képzelni, hogy az én gyerekeim mit éltek át, amikor meglátták a felismerhetetlenségig szétvert arcom?”

– tette fel a kérdést az interjúban a 2019-ben brutálisan megvert hatgyermekes nő.

Link másolása
KÖVESS MINKET: